Harangszó, 1938
1938-05-15 / 20. szám
158. HARANGSZÓ 1938. május 15. Szegény özvegy asszony havi egy pengőt ajánl fel: „hiszem, hogy amit az Űr megkezdett, azt jól be is fogja végezni. Én is amit szegénységemből de tiszta szivemből tehetek, felajánlok minden hónapra egy pengőt.“ Az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemeink előtt. Így kell szólanunk amikor előttünk állanak ezek a levelek. Az eucharisztikus kongresszusról a napilapok legtöbbje már rovatot vezet. Meg kell tudnia mindenkinek, hogy mi történik a nagy világgyűléssel kapcsolatban közel és távol. Illik tudnunk nekünk is, hogy hogyan várja ezt a kongresszust az evangélikus egyház hazánkban. Már eddig is sokat köszönhetünk ennek az esztendőnek. Hónapokkal ezelőtt felfedettek már ezeknek a világ- gyűléseknek történetéből azok a hántások, melyek a protestantizmus ellen irányultak. Ez jókorán óvatosságra intett. Azóta magával az eucharisztiával is minden egyházi lapunk foglalkozott, gyülekezeteinkben, konferenciákon felvilágosító előadások tartattak róla. S a legnagyobb áldás Halán éppen az volt, hogy elővettük a mi evangélikus Úrvacsoránk legégetőbb kérdéseit. A külföldi sajtót is állandóan értesítjük az itteni előkészületekről, hadd tudja a világ evangélikussága, hogy élünk és vagyunk és komolyan evangélikusok kívánunk lenni és maradni! Nem mintha a legkisebb zavargás is eszünkbe jutna. Nem másnak akarunk beszélni, csak a mieinket akarjuk szóval tartani: az írás igéjével. A budapesti vallástanári testület a kongresszus ideje alatt nagy fiú és leánytábort gyűjt össze a Fébé diakonissza egyesület klotildligeti gyönyörű kertjei alatt. A budapesti gyülekezetek pedig templomaikban 8 napon át minden este egy-egy hiterősítő előadást fognak hallani. A budapesti eucharisztikus kongresszus jelszava az, amit Augusztinus egyházatya mondott az Eucharisztiáról: vinculum caritatis, vagyis a szeretet köteléke az, amely mindenkit egyesít és mindenkivel a békességet keresi. A budapesti evangélikus hiterősítő sorozat tárgya is: Az igazi békesség útja. Sorra kerülnek benne azok a tanítások, amelyekben különbség van köztünk és a római katolicizmus között. Megmondjuk, hogy miből nem engedhetünk, minek az árán nem kötünk alku békességet és merre vezetne az igazi békesség ösvénye. Készülj fel te is, ahol éred, ne bántsd a másikat, de tartsd meg, ami nálad van!! S—z—ó. Ter/esszlfk.a H/iR ANGSTÓ-tl A híd. A híd rendkívül fontos építmény. Mert két partot köt össze. Két olyan partot, amelyek közül egyikről a másikra átmenni hid nélkül lehetetlen volna. De a híd eggyé teszi a két partot Alatta víz hömpölyög, mélység tátong, de rajta érintkezhetik egymással s két part népe. Nekünk magyaroknak is hídra van szükségünk. Nem vagyunk egyformák. Szakadékok vannak közöttünk. De a szakadékok fölé hidat kell vernünk. Különösen ma, ezekben a történelmi időkben. Ma minden különbség ellenére is meg kell találni magyarnak a magyart. És pedig nemcsak szép szavakkal, hanem valóságos cselekedetekkel. Meg kell például végre tanulnunk azt, hogy magyar ember csak magyar embernél vásároljon. Nem önthetjük pénzünket idegen zsebekbe. Magyar árut, magyar embertől! Ez legyen a jelszavunk. Épüljön a híd! Magyar szívtől magyar szívig! A Harangszó-Naptár következő évfolyama már készül. A Naptár első föcikke hazai evangélikus egyházunk szeretet-intézményeit mutatja be olvasóinknak képben és írásban. E célból a következő szeretet-intéz- mények vezetőségét kerestük fel: Soproni árvaház Kistarcsai papnék otthona Fébé Győri szeretetház Pécsi Baldauf-otthon Budapesti Békéscsabai Nyíregyházai Balassagyarmati Szarvasi Budakeszi szeretetintézmények. Ha valamely szeretet-intézményünket kifelejtettük volna, annak vezetőségét ezúton kérjük, hogy a vezetése alatt szolgáló szerelet-intézményről Naptárunk részére május végéig 50 soros ismertetést (keletkezés, cél, számadatok) és egy fényképet hozzánk beküldeni szíveskedjék. Az édesanya mint nevelő. Irta: Molnár Sándorné.. Pestalozzi, minden idők legmodernebb nevelője, már az 1700-as évek végén kimondotta „Lenard és Gertrud“ című műve harmadik fejezetének a címében az egész neveléstan irányára nézve döntő megállapítását, hogy csak az az „oktatás“ ér valamit, amely a „szívhez szól“ és „az édesanya az aki adja.“ — Az újkori nevelés ma már világosan látja azt, de egyúttal azt is megállapítja, hogy nevelésről mint öntudatos tervszerű tevékenységről szó sem lehet módszer nélkül; felmerül tehát a kérdés, hogy beszélhetünk-e az édesanyáról mint nevelőről, aki egyáltalán nem előre megállapított és rendszerezett szabályok szerint neveli gyermekeit? — Sajnos szomorú példák igazolják, hogy vannak úgynevezett modern édesanyák, akik testi gondozásán kívül nem ismernek más feladatot a gyermekekkel szemben. A gyermekeket neveli a fizetett személyzet, az utca, a szórakozó helyek s mindenki más, csak éppen az édesanya nem. Ez a helyzet nem csak abban az esetben áll fenn, amikor a gyermek elhanyagolása az édesanya gondatlansága, nemtörődömsége folytán következik be, hanem öntudatos elhatározás alapján is, amikor a szülők annak a már meghaladott és rég letűnt nevelési elvnek hódolnak, hogy a gyermek önmagában jó, csak hagyni kell nőni, hogy a jó is nőhessen ki belőle. — Ma már világosan látja a neveléstudomány, hogy a gyermek lelke sokkal gazdagabb és bonyolultabb valóság, mint ahogy azt régebben gondolták, s Isten igéjének röntgen fényében már a csecsemőben meglátja az édesanya a bűn csiráit s megdöbbenve látja később is kisgyermeke lelkén a gonosz sötét árnyékát. A neveléstan régi útjain járva, kö tött és bonyolult módszerek útvesztőjében, hiába akarjuk az édesanyát mint nevelőt elhelyezni. Hogy ez lehetséges legyen, ahoz új útak, új emberek kellettek, a keresztyénség megújulása, lelkek megújulása. Ennek az új korszaknak a mi Lutherünk vetette meg az alapját s ő hozzá visszatérve, azaz a tiszta és valódi keresztyénség örökkévaló jézusi fundamentumára visszatérve, jutott el a mai kor neveléstana is a maga új útaira. Központjában a keresztyén személyiség áll, aki nem a maga hatalmával, hanem a szeretet ereje álAz Erzsébet-hid Budapesten.
