Harangszó, 1938
1938-05-01 / 18. szám
140. HARANGSZÓ 193?. május. 1. talán házad szennyes ruhadarabjait mutogatod néki? A trágyadomhoz vezeted, vagy asztalodhoz ülteted? Éppen így: csaik nem gondolod, hogy javadat akarja az, aki erkölcstelen nyomtatványokat nyújt feléd. Próbáljátok meg a lelkeket, mert sok a hamis próféta! Evangélikus magyar ember csak keresztyén magyar kézből való újságot és könyvet olvas! Mindenekelőtt pedig megbecsüli és támogatja saját egyháza sajtóját, amelyben tiszta lelki italt és eledelt kap! Kőbevésett biblia-lap. Kődarabtól a világuralomig. Kődarabtól a világuralomig. Ezt a hosszú utat a legszentebb sajtótermék a biblia tette meg. Mint tudvalevő, a szentírás egyes könyveit kézzel írták. És pedig legelőször kőbe vésték. El lehet képzelni micsoda fáradságos munka volt az. Mai számunk első képe egy ilyen bibliai szöveggel televésett kődarabot ábrázol. Aki ilyen lapokból álló teljes bibliát akart volna szerezni, annak a bibliája egy hatalmas kőhalom lett volna. Ezt a bibliát bizony nehéz lett volna a kabátzsebbe beletenni. A biblia-sokszorosítás terén már óriási haladás volt, amikor kő- be-vésés helyett úgynevezett papiruszra írták a szöveget. Az Egyiptomból származó papi- rus növényrostokból hengereléssel készült vászonszerű anyag volt. Ma meglévő legrégibb biblia-kézirataink legtöbbje ilyen papiruson íródott. De még ez is olyan költséges volt, hogy lehetetlen lett volna minden hívőnek külön bibliát beszerezni. Legfeljebb egy-egy gyülekezetnek birtokában volt egy-egy papirusra írt bibliai levél. Második képünk egy ilyen papirusra kézzel másolt bibliai rész töredékét ábrázolja. Persze nemcsak papirusra, hanem csontra, bőrre, fára és pálmalevelekre is szoktak bibliai szöveget másolni. A 15. század közepén azuPapirusra írt biblia-töredék. A bűn zsoldfa at halál. Irta: Szende Ernő. 17 A férfiak megkövültén néztek a beszélőre. Azt hitték, az eszét vesztette. Az orvos közel hajolt az emberhez és kutatva nézett a szeme közé. Várkonyi összeszedte magát. Felemelte a fejét. A szeme könnyes volt. — Géza, kérek egy pohár vizet. Géza teleöntött egy poharat s átnyújtotta. Várkonyi kiitta s aztán halkan beszélni kezdett. — Egy vallomással tartozom. S ha elmondom, megértik aggodalmamat. Géza közelebb hozta a széket s a nőkkel együtt ő is leült az asztal mellé. Várkonyi folytatta. — Negyven éves voltam, amikor elhatároztam, hogy útra kelek s beutazom a világot. Éveken át voltam távol hazámtól. Afrikából Ázsiába mentem, hogy Elő-Indiát is felkeressem, mikor a hajón egy csodaszép feketeruhás nőt láttam meg. Az első pillanatban rabja lettem. Kerestem a módot, hogy megismerkedjem vele. S csakhamar sikerült. Hiszen a hajón oly könnyen megy ez. Egymásra vannak ott utalva az emberek. Elég az hozzá, megismerkedtünk. S napról-napra a nyomában jártam. Követtem, mint az árnyék a gazdáját. S úgy láttam, szívesen vette közeledésemet. Mikor hajónk célt ért, kiszálltunk, ö is Indiába utazott, hol rokona volt. Egy szállodába szálltunk. Egy este sírva panaszolta, hogy azt az értesítést kapta, a rokona meghalt. Kétségbe volt esve. Mi lesz vele? Itt áll minden támasz nélkül. Anyja pár éve meghalt. Atyja szenvedélyes vadász volt s hogy bánatát feledje, Afrikába ment oroszlánvadászatra. Öt is magával vitte. Alig pár hete, hogy egy sebzett oroszlán megölte. Megmaradt pénzével útra kelt, hogy anyai nagybátyját felkeresse s most kapta a hírt, hogy meghalt. A levelet magam is olvastam. Hangos zokogás rázta a szegény leány testét. A szívem nagyon fájt. Végtelen megsajnáltam, hiszen szerettem. Megkértem a kezét, hogy legyen a feleségem. S ő örömkönnyek közt borult a keblemre. — Megesküdtünk. Bombayban egy kertes házat béreltem s ott éltünk. Én voltam a föld legboldogabb embere s boldogságom teljes lett, mikor egy év múlva kis leányunk született. De örömöm pár nap múlva borzasztó fájdalommá változott. Feleségem meghalt. Magamra maradtam apró gyermekemmel, meg a dajkával. Haza akartam utazni. De nem bírtam elszakadni angyali feleségem sírjától. Az ott fogott, ott tartott hét évig. S ekkor történt az, ami betetőzte kétségbeesésemet. A dajka eltűnt s magával vitte kis lányomat. Hasztalan volt minden keresés, kutatás, nem akadtam rájuk. A dajka német- országi volt. Gondoltam, talán hazautazott a hazájába. Odautaztam hát én is. Sorra jártam a városokat. Embereket fogadtam, akik a falyakat járták. Végre két évi kutatás után lemondtam a reményről, hogy kicsi lányomat megleljem. Hazajöttem s azóta hordozom szívem e titkos sebét. Húsz éves volna kicsi Ellám, ha élne. Várkonyi elhallgatott. Néma csend ülte meg a szobát. Csak az óra egyhangú ketyegése hallatszott... Várkonyi a mellére hajtotta a fejét. A többiek részvéttel nézték. Géza az anyjára tekintett. S annak ajkáról önkéntelenül röppent el a szó. — A te menyasszonyodat is Ellának hívják. A varázs megtörött. A tekintetek Gézára szegeződtek. Maga Várkonyi is felemelte a fejét. — Ellának? Mi a másik neve? — Helden. , Várkonyi felugrott. — Helden? Azt mondta Helden?
