Harangszó, 1938
1938-04-10 / 15. szám
ne. HARANGSZó j»38. április 10, 12—13 évvel, Kap város előtt horgonyzott a hajónk. Egyik vasárnap néhánv társammal bementem a délelőtti isten- tiszteletre. A mögöttem ülő úr elkérte a bibliámat, amely előttem feküdt, kis ideig nézegette, istentisztelet után pedig megkért,' hogy szenteljek neki néhány pillanatot. Megkérdezte a nevemet, születésem helyét és végül megkérdezte, hogy nem én voltam-e az, aki gyerek korában egy züllött fiatalembert behívott a templomba. Hirtelen feltámadt emlékezetemben az egész jelenet. A férfi egyre nagyobb felindulással elmondta élete történetét. Szülei vallásos emberek voltak és őt is Isten útján akarták vezetni. De apja korán meghalt, ő rossz társaságba keveredett és egyre jobban elzüllött. Bántotta ugyan néha a lelkiismerete, de nem volt ereje, sem bátorsága, hogy hátat fordítson életének. Ekkor érte a meghívás, hogy jöjjön az Isten házába. Amit akkor hallott, annyira megrázta, hogy testileg is belebetegedett. Napokig feküdt, de mire felgyógyult, új ember lett belőle. Éjjel-nappal olvasta a bibliát és ebben megtalálta Jézus által bűnei bocsánatát, az új élet útját és boldog békességet. Mikor visszatért szülőföldjére, egy rokona támogatásával elvégezte a teológiát. Felszentelése után misszionárius lett és évek óta dolgozott a délafrikai benszülöttek között. „És tudja, — fejezte be vallomását, — ki volt azon emlékezetes vasárnapon a társam? Az a hírhedt Jack Hilt, akit következő évben rablógyilkosság miatt felakasztottak. Bizony, a jó Isten nagyon is a kárhozat széléről ragadott ki és mentett meg kegyelmével.“ Hozzánk, nekünk is szól Isten szava: „Kényszeríti bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam.“ Ö tervezi el szolgáinak az útjait, a legkisebb szolgálat is fontos lehet az ő tervében. Aki hívó szavára figyel, bármilyen haszontalan volt is az élete, részt kaphat az Isten munkatervében. (E cikk röpirat alakban is megrendelhető e címen: Pócs Lajos Bupapest, IX. kér. Kálvin:tér 8., II. e. 17. Ara 2 fillér. 50 példánynál 25 százalék engedmény). A templombajárók. (Sturm Gyula. Meghalt 1896.) Elhal az ének s orgonabúgás. Minden kis zúgban mély csend lebeg. Még csak egy percnyi néma fohász száll S indul is már a hívő sereg. Ámde az utcán, mintha parancsra, Nagy szaporán csak perdül a nyelv S pergeti egyre, mit az Igéről Vél hevenyében s bök ki a kedv. A bölcselő. Zagyva beszéd volt, mint csak a többi. Ma az írásnak holt betűjét Bölcselet nyelvén kellene adni; Hívő, hitetlen mind ebbtil ért. A politikus. Csak politikai... Csak politika! Ez kell a népnek dogma helyett; Mert ha ezt dőrén elhanyagoljuk, Kultúra, állam mind elveszett. Az óhitü. Egyházi tanból nem tud ez semmit, Sok tanulása kárba veszett. Istent az ajka százszor is zengte, Ám Luciferről szó sem esett. Az észimádó. Mit neki erkölcs!? .. . Hallgatott róla!.. És csak a hitről álmodozott. Itt a hibája, hisz* bárki tudja: Krispin is hitből talpbőrt lopott. A kegyeskedő. Lelkésztestvérünk „ébredő“ lélek, Ki a megtérés ösvényin jár. Mégis a bűnről minden példája Mint a béna koldus, úgy sántikál. A tudós. Jaj, magyarázni nem tud a szónok. Csúf baklövés volt minden szava. Ám ha olvasná művemet gyakran, Nem lenne néki annyi baja. A kártárs. Téma, felosztás megfelelt volna, Csak fogalmazni nem tud szegény. Aztán mit végül nagy garral mondott, Elzengedezte már elején. A prózai lélek. Stílusa végig szóvirág-halmaz, Rengeteg képpel tömte tele. Volt ugyan közte egy-kettő jó is, Ám sikert mégsem ért el vele. Aki találva érezte magát. Rút irigységről szónokolt nékem ... S ebbe tobzódott szent mámora. Várj, tapintatlan! Itt a templomban Nem fogsz te engem látni soha! Az „igaz" ember. Mit tőle hallok, mindig dicsérem; Bűnre beszéde pörölyként sújt. Most látom, mily szép s jó az az élet, Melyet, mint nékem, az erény nyújt. A delnők. Kár, hogy a szónok oly szabadszájú ... Szép hivatásán nem lesz siker. Úgyis oly sok van ott az írásban, Melytől a nőnek pirulni kell! Az igazi templombajárók. Néma az ajkuk, léptük is csendes. Köztük az úton szó se‘ esett... Szívüket izzó gondolat fűti: Ihletett szóból hogy' legyen tett. Fordította: Vitéz Magassy Sándor. OLVASSUK A BSBLÜlT Virágok-tövisek. Április 10. Őszinte szeretet. János 12, 1—3. A virágvasárnapi hangos hozsan- názás előtt a bethániai csendben találjuk Jézust. Az állhatatlan tömeg ünneplését megelőzve Mária hinti a lábai elé a legszebb virágot: az őszinte szeretet illatos virágát. Milyen a mi hódolatunk és ünneplésünk? Élettelen művirág-e, amit Jézushoz viszünk, vagy az őszinte szeretet illatos virága? Jézus semmit sem gyűlöl jobban, mint a képmutatást, a látszatkegyességet. Április 11. Leplezett önzés. János. 12, 4—8. Judás a szegények önzetlen pártfogójának szeretné magát feltüntetni, pedig szívét egészen az önzés ördöge kerítette hatalmába. Vallásosságunk, jótékonykodásunk mögött nem huzó- dik-e meg a magunk hasznának és dicsőségének keresése? Mi is Judáshoz hasonló tolvajok vagyunk, ha Jézus dicsősége helyett a magunk hasznát és dicsőségét keressük. Az ilyen magatartásunkkal virágok helyett töviseket hintünk Megváltónk útjára. Április 12. Epedő szomjúság. János 12, 20—24. Az emberi léleknek mily epe- dő szomjúsága nyilvánul meg ebben a néhány szóban: „Uram, látni akarjuk a Jézust!“ A forrás örül, ha tiszta, friss vizével lecsillapíthatja az eltikkadt vándorok szomjúságát. Jézust ez teszi boldoggá, ha lelkünk szomjúságával hozzá fordulunk, s ő kielégíti ezt a szomjúságot. Ezért üzeni mindnyájunknak: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön Én hozzám és igyák.“ (János 7, 37.) Április 13. Hitetlenség, gyávaság. János 12, 37—43. Az ünnepre felmenő görögök Jézus utáni sóvárgásával milyen éles ellentétben van a mai szentigékben említett hitetlenség és gyávaság. Az egyik bűn épen olyan szúró tövis Jézus lelkén, mint a másik. Ha nem is tagadod meg nyíltan Jézust, de nem mersz bátran vallást tenni Róla, ezzel már akaratlanul is az ellenségei névsorába írod be a nevedet, s annak a szívnek okozol fájdalmat, mely téged a világon a legjobban szeret. Április 14. Hűséges ragaszkodás. János 13, 21—23; 19, 25—27. Az utolsó vacsorán és a Golgothán János ugyanazzal a hűséges ragaszkodással tart ki Ura mellett. Mi, ingadozó nádszálak, sokat tanulhatunk tőle. Azonban ne csak szégyenkezzünk, mikor összehasonlítjuk vele magunkat, hanem könyörögjünk buzgón drága Megváltónkhoz, hogy a mi hűtlen, ingatag szívünket is változtassa át a János apostoléhoz hasonló hűséges szívvé. Április 15. Végzetes állhatatlanság. János 19, 12—15. Az a néptömeg, mely a kenyércsoda után királlyá szerette volna tenni Jézust, s a Jeruzsálembe való bevonulásakor hozsannával üdvözölte, most halált kiált a fejére. A mai zavaros időkben, amikor sokan emberi nagyságokra esküsznek Jézus helyett, vallást merünk-e tenni arról, hogy ö a mi igazi királyunk, az imádás egyedül Őt illeti meg. Vigyázz, testvérem, nehogy állhatatlanságod örök kárhozatba döntse a lelkedet. Vigyázz, imádattal csak ő előtte hajolj meg, aki a Golgotha véres királyi trónján megváltotta a lelkedet. Április 16. Megerősödő hit. János 19, 38—42. Jézus áldozati halála ari- máthiai József lelkében nagy változást idézett elő. Amint az esőtől megöntözött földben megerősödik a satnya növény, úgy erősíti meg az ő lelkében is Jézus vére-hullása a hitet. Ez a megerősödő hit a legszebb vitág Jézus temetésénél. Te meg tudod-e örvendeztetni az élő Jézust ezzel a virággal? A keresztről aláhulló vérnek ma is meg van az ereje ahhoz, hogy megtermékenyítse a lelkedet. Túrmezei Sándor. ■
