Harangszó, 1937
1937-02-14 / 7. szám
1937. február 14 HARANGSZÓ 51. „hogy mindnyájan egyek legyenek.“ János 17, 21.“ * * * íme, Bangha Béla új hangja! Visszhangunk rá a következő. Mi mindig akartuk és szolgáltuk a felekezeti békességet. őszinte keresztyén alapon való együttműködésre bármikor készek vagyunk. Rajtunk semmi nem múlik. Várjuk tehát a szavak után Bangháék részéről a tetteket! Nagytarcsa. Kevés szó esett eddig a Harangszó hasábjain erről a kicsiny faluról, mert hiszen alig pár esztendeje, hogy új templomának megépítésével kiemelkedett a leányegyházak közül. Budapesttől húsz kilométerre esik Isaszeg és Cinkota között ez az 1140 lelkes kis evangélikus község, mely ha közel van is a fővároshoz, mégis teljesen megőrizte falusi jellegét. De talán ezért nem is volna olyan említésre méltó, hanem azért a merészségért, amivel egyházépítő munkájába kezdett. Alig öt esztendeje, hogy mint leányegyház felépítette gyönyörű 60.000 pengős templomát és már 1935-ben kérte önállósítását. Felébredt a lelkekben a saját gyülekezet, saját lelkipásztor után való vágy. Inkább vállalta a megkétszereződött adóterhet, de élni akart Isten dicsőségére. De talán az 1936-os esztendő volt a legemlékezetesebb és legmerészebb vállalkozásokkal teli. Már az elején, tanító- és lelkészválasztással kezdődött, mely egy kis kezdő gyülekezetnek bizony nem kicsiny megpróbáltatás. De ezzel nem elégedtek meg. A megkétszereződött egyházi adón felül még egy újabb 10.000 P kivetését vállalták magukra, hogy felépíthessék a lelkészlakást. Szeptemberre már át is adhatták rendeltetésének az elkészült házat. Ami azonban az építkezésben legcsodálatosabb, hogy a kivetett 10.000 P alig egypár száz pengő kivételével mind össze is gyűlt. Míg a lelkészlakás épült, addig az iskolát is kitataroztatták, mert hiszen ha új templom, új lelkészlakás van, hadd legyen az iskola is új — és világítson messzire új, fehér falával. De az esztendő nem zárulhatott le anélkül, hogy a gyülekezetnek még egy régi óhajtása ne teljesülhetett volna. December 20.-án avatta fel Prőhle Sándor tanügyi esperes a templom új orgonáját. Már amikor a templom elkészült, szerettek volna mindjárt orgonát állítani, de akkor még kevés pénz gyűlt egybe. Végre azonban ebben az esztendőben egybegyűlt annyi, hogy egy új 10 változatú orgonának az árát háromnegyed részben ki tudták fizetni. És most elmondhatja a gyülekezet: mindeddig megsegített bennünket az Ür. Merészséggel, az Úrban való merészséggel kezdték az elmúlt esztendőt, ez a merészség nem szégyenült meg. Böj/1 imádság. Ur Jézus Krisztus! Elindultál Jeruzsálembe.Nehéz úton a gyalázat leié — kínos halálra. Uram én tudom. hogy nem magadért, hanem értem mentél lel Jeruzsálembe. Gyalázatosak gyalázása, pribékek korbácsa, gonoszok köpése értem és helyettem hullt rád. Az én betegségeimet viseled és az én fájdalmaimat hordozod. Uram, böjti utad szélére letérdelek s téged imádva köszönöm néked, hogy szenvedéseddel és haláloddal megváltottál bűntől, haláltól, ördögtől. Ámen. A nagytarcsai evangélikus templom. Az ország egyik legszebb vidéki temploma. PETRŐCZY: És Vasvárott ez a csúfos béke legutóbb! Maga a király szolgáltatott ki bennünket a törököknek, ők nem is akarják, hogy felszabaduljunk, a török igával tartanak féken. Szavahihető embertől hallám: maga Lipót adta tanácsul a török követnek: „a zavargó magyarságot, ahol érik, törjék kerékbe“. MIND: Hallatlan! Szörnyűség! PETRŐCZY: Hej, nemcsak a török és a mohácsi vész tett minket tönkre, hanem az is, hogy idegent választottunk királynak. ANDRÁSSY: Itt tenni kell, várni már nem lehet, ütött a tizenkettedik óra. Nincs méltó utódja sehol már Zrínyinek? WITTNYÉDY: Annak nincs. De nagy eseményektől terhes az idők mélie. Már a legaulikusabb mágnások s, Wesselényi, Nádasdy, Zrínyi Péter megmozdultak, Széchy Mária az urát tüzeli, Frangepán Kata is Bécsben jár, a francia követet ő puhítja. A minap voltunk együtt Murányban ... De többet nem mondok. Aki ennyit is elárul, a halált küldi reánk. ANDRÁSSY: István, te ismersz bennünket. Lepecsételt sír mindegyikük ajaka. Csak ellenségeidtől és színes barátaidtól óvd magadat. WITTNYÉDY: Számítok baráti hűségetekre. De édeseim, most hagyjatok magunkra Bethlen öcsémmel. Gremoville követet várjuk és Zrínyi Pétert a daliás asszonyával. LÖVEY: Nézzünk hát szét a városban. Hisz ünnep van. A király házasodik. Táncol, vigad minden német. Jertek soproniak, ne keseregjünk a magyarok dolgán. A viszontlátásig BETHLEN: A viszontlátásig! (Andrássy, Lövey, Reichen- haller, Gradt el.) 8. JELENET. Wittnyédy és Bethlen. BETHLEN: Zrinyiné, ez a katonás asszony, ugyancsak ügyes ám diplomatának is. Gremonvillet, a ravasz franciát már levette a lábáról. Az urával és a követtel esti 9 órára ígérte, hogy itt lesznek. Minden órán várhatjuk. WITTNYÉDY: De ha már ide fáradnak, szent kötelességünk inkongnitójukat megőriznünk. Sokat tesznek kockára, Miklós halála után az udvar most már Péterre gyanakszik. BETHLEN: Inkább ide jönnek, mondották, mint a követségre. A palotában több a kém és ólálkodó. Magam megyek elibök, hogy avatatlan szemektől megóvjam. V1TNYÉDY: A kocka el van vetve. A francia szövetségben látom még a mentő horgonyt. Óh vajha nagyjainkban csak egy csepp volna is Zrínyi Miklós véréből. De az átkos önszeretet a mi megölőnk. Wesselényi, Nádasdy, Frangepán és maga Péter úr is, — ahány fej, annyi szenvedély. Magukat szeretik, nem a hazát. De jöjjön, aminek jönni kell. Sors bona, nihil aliud, — mondotta jó uram. Bátraké a szerencse. BETHLEN: Lépteket hallok, elibök sietek. (Kilép s azonnal visszajön.) 9. JELENET. Wittnyédy, Bethlen, Zrínyi Péter, Zrinyiné, Gre- monvilié. Ez utóbbiak bő köpenybe burkolózva, melyet itt levetnek. Bethlen mind a két ajtót bezárja. WITTNYÉDY: Jobbágyi hódolatomat kegyelmes asszonyom és uram. Örök hála e nagy áldozatért. (Gremonville- hoz): Isten hozta, nemes, nagy férfiú Csák Máté házában. A magyarok Istene áldja meg minden lépését. (Zrínyi és Gre- monville kezet nyújtanak neki és Bethlennek.) ZRINYINÉ: Jó estét, István uram. Ahol a hazafiság parancsol, ott a legnagyobb cselekedet is kötelesség, nem áldozat. (Gremonvillehez): Nem kell bemutatnom marquis úr, házunk régi barátját. (Wittnyédyre mutat.) GREMONVILLE: Oh mi már rég ismerjük egymást. Talán jobban is, mint némelyek szeretik. ZRÍNYI: A dologra uraim. Időnk rohan. A vendégfogadóban kevés a hely. Nem hagynak sokáig magunkra. (Folytatjuk.)
