Harangszó, 1937
1937-12-19 / 51. szám
1037. december 19, HARANGSZÓ 407. Eddig az állam látta el a gyermek- menhely kötelékébe tartozó gyermekeket ruhával, fehérneművel, cipővel, stb., most azonban a leszállított tartásdíj mellett Wallrabenstein ruházza fel őket, úgyhogy azt lehet mondani, hogy az ő kis magyar betheli belmissziói munkájában is megdicsőül a csodatevő Krisztus. Kérdeztem, hogyan tud egy lelkészcsalád a világtól visszavonulva az erdő szélén bérelt helyiségekben ilyen igen nagy türelmet és önfeláldozást igénylő munkát minden állami és egyházi támogatás nélkül folytatni s honnan veszi ehhez az erőt? Erre a választ a szobákban s az irodában lévő bibliai képek és íme, a te felebarátod! Magyar „Bethel“. — A most elhunyt teológiai tanár utolsó cikke. — Minapában meglátogattam a budapesti János-hegyi kilátó mögött fekvő Budakeszin Wallrabenstein Jakab, volt eperjesi theol. diákom gyógypedagógiai intézetét. Két év előtt is voltam epileptikus és gyengeelméjű, testi és szellemi fogyatékosokat gondozó otthonában. Azóta az egy épületből álló otthon mellé még két másikat bérelt. Ma 30 ápolt epileptikus és egyéb testi és szellemi fogyatékos élvezi a szakszerű gondozást és az ő és családja részéről a meleg szü- , lői szeretet. A szobák ragyogó tisztaságban vannak, az ápoltak az udvaron és a kertben boldogan ugrándoznak és az ember nem is veszi észre, hogy szellemi és testi fogyatékosokkal van dolga. Inkább az az érzése, hogy egy sokgyermekes boldog nagy családban van, pedig van olyan ápolt, aki nemcsak epileptikus, de azonkívül gyengeelméjű, süketnéma, béna, stb. Az ilyenek éjjeli és nappali gondozása sok önfeláldozással jár. Van ötéves korú és 81 éves ápolt. Tudvalevőleg ilyenek számára alapította 1872- ben Bodelschwingh lelkész a német betheli sze- retetintézetet, amelyben 1936-ban különféle kórházaiban már 8.031 beteget ápoltak és 2.522 epileptikus kedélybeteget gondoztak. fali mondások adják meg eképen: „Én és az én házam az Ürnak szolgálunk.“ „Az én segítségem az Ürtól van.“ „Aki egyet az ilyenek közül befogad, engem fogad be.“ „Kegyelemből tartattatok meg hit által.“ „Az Ür az én pásztorom, nem szűkölködöm." Aki meg akar győződni arról, hogy milyen munka folyik a budakeszi-i „Bettiéiben“ látogassa meg azt. Nem fogja megbánni. Isten gazdag áldása kísérje ezt a nehéz úttörő, evang. szellemben vezetett belmissziói munkát, hogy idővel terebélyes fává növekedhessék s annak a több száz árvának, nyomoréknak, epileptikusnak, testi és szellemi fogyatékosnak, akik eddig felvételért esedeztek Wallrabensteinnál, adhasson a „Bethel“-otthon családi hajlékot, mindennapi kenyeret és igaz szülői szeretetet! Dr. Szlávik Mátyás. Nézz körül. Az emberek sokszor nem látnak a szemüktől. Ilyen volt a bibliai gazdag, aki dús lakozása közben nem látta meg, hogy háza kapujában a szegény Lázár morzsáért eseng. Ilyen volt a gazdag ifjú is, aki miközben azt firtatja Jézusnál, hogy mit cselekedjék, nem veszi észre azt, ami a szeme előtt volt, felebarátai nyomorát. Vannak emberek, akik minden áron fellengzős resd előbb a szívedet, csak úgy mehetsz eléje — mondta az angyal. — Oh, ha én is mehetnék! — sóhajtott Jakab öntudatlanul, sóvárgó szívvel. — Menj fiú, a szívedet te veled viszed. őrt állok addig én helyetted! — szólt az angyal az égi szeretet szelíd hangján... És mentek égi szent fénnyel szívükben. De nemcsak ők. A kis világtalan Abija késő éjjelig imádkozott, egyszer- csak ihletés elragadtatással felkiáltott. — Láttam a nagy Jóságot! Látom most is, mint fényes csillagot. — Te látsz, Abija?! — csapta össze Ruth kis kacsóit csodálkozással. — Nézd, nézd, Ruth! Mind közelebb jön a jóság csillaga, aki az én szememet felnyitotta. Hívd édesapát s menjünk mindannyian a Jóság csillagához ... Mentek, mintha égi szárnyon repültek volna s megérkeztek a Jóság csillagához, a szent jászolhoz, melynek ajtajánál az angyalok sokasága állt őrt. Abija szívére szorította kezecskéjét. — Menny angyalai, szabad-e a Jósághoz bemennünk? — Szabad. Vár benneteket Jézus. Arra jött a tolvaj cipós hátikosárral s megrettenve állt meg a tündöklő égi fény előtt. Megroskadva bámult s lecsúszott hátáról a kosár. Koldusgyerek vezetett csöpp kis koi- duslányt. — Hol vagyok?! Mit Iátok?! Ég angyalai, mi van itt, ki van itt?! — Jézus Krisztus, aki azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett. — Hisz akkor nekem is jött. Én is bűnös vagyok. Hadd megyek elébe. Jekulia jött az úton, megismerte a tolvajt. Vállon ragadta. — Te vagy, az aki becsaptál, megloptál! Nem szégyenled magadat? — Szégyenlem, fáj a szívem, lelkem miatta. Tessék a kosarad, cipód. Egy sem hiányzik belőle, pedig másfél nap óta semmit sem ettem. — Oh, te szegény, te! De akkor egyél. Nesze, amennyi csak kell! — Köszönöm, nem vagyok most éhes. A testem nem érez most éhséget, csak a lelkem. Nézz oda! Jekulia csak most tekintett a fényes ajtóra s az angyalokra. — Oh, csodák, csodája! A mennyország kapuja előtt állok?! A tolvaj mély szomorúsággal, bűnbánattal szólt. —A mennyország kapuja előtt állok, mégis óriási távolság választ el attól, hogy oda bejuthassak. — Jaj! — sírta Jekulia szíve. — Ha azt az óriási távolságot átugorhatnánk! — Ne sírj, Mártha, ne sírj! — Hol van anyácska?! Miért nem jön haza?! — sírt a csöppség. — Elment az égbe édesanyácska édesapa után. — Miért ment el anyácska is?! Nem ehetünk azóta kenyeret. — Bízzál Mártha, majd eszünk. — Jekulia elébük állt cipóval. — Nesztek, kis árva galambkáim, egyetek! — Köszönöm, néni! — kapott a csöpp leány a cipó után. — Leülök a földre, úgy eszem. Ülj le, te is, Áron. Jekulia ölébe emelte a csöpp árvát. — Jer, kicsikém az ölembe. Kipihenheted itt magadat. S elviszlek haza a kisleányomhoz. Testvére leszel. Én pedig a te édesanyád. A tolvaj szemében könnycsepp jelent meg, a fiút emelte ölébe. — Te meg az én fiam leszel. — Asszony! Ember! — Szólt az angyal zengzetes égi szózattal. — A nagy távolságot átléptétek. Jertek. Jézus vár benneteket! — Milyen messze volt s milyen közel van! Szívem csak most ne szakadj meg az örömtől! — csordult ki Jekulia szeméből is a boldogság könnycseppje s letérdeltek Jézus előtt. — Vége. —
