Harangszó, 1937
1937-12-05 / 49. szám
392. HARANGSZÓ 1937. december 5. Búskomorságba esett s 1917. junius hó 25.-én meghalt. A jövő év tavaszán bizottság utazik ki Oroszországba, hogy hazahozza honi hantok alá a költő hamvait. E nemes célt szolgálják azok a Cyóni-ünnepélyek is, amelyeket a dunántúli egyházkerület gyülekezetei december folyamán tartanak. Hogy minél előbb hazai domb fölé Írhassuk azt a Sirverset, amelyet Cyóni Géza maga írt magának: Hazai domb lesz vagy idegen árok Bús sírom füve amelyen kihajt, Kopott fejfámon elmosódó írás Bolygó vándornak ezt hirdesse majd: Boldog, ki itt jársz, teérted is Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt; Véres harcok verték fel hírét, De csak a béke katonája volt. Várjuk a Krisztust. Egyszer már eljött. Mikor az ige benne testté lett. De másodszor is eljön majd. A világ végén. Hogy a kiengesztelés után a váltság művét is tökéletesen befejezve kiragadjon bennünket e jelenvaló gonosz világból s általvigyen az ő dicsőségébe. Mi tehát várjuk az Urat. Nem rettegéssel, mert „bizodalmunk van az Ítélet napjához.“ Az elmúló világ pusztulása mögött Krisztus közeledik felénk teljes dicsőségben. Nem fogunk ceruzát, hogy kiszámítsuk, mikor ér ide. A napja ismeretlen. De éppen ezért mindig esedékes. Mindig készen kell lennünk. Mert „az Ur még ma itt lehet.“ ADVENTKOR. Vadmadár riog: a téli szél. Tépett szárnyait rázza: hull a hó. Mindent betakar, a fagyos hideg takaró. Alatta ott dermed az élet! Hull a hó... A bűn a hó! A bűn a hó! Dermedt szíveknek fagyos takaró. Várok ... várok kikeletre Fagyot kergető égő napsugárra Bűndermedt szívek megújúlására Várok. Messiásra! Várok, mert tudom hogy jő! Hofbauer György. Ezúton is arra kérjük Naptár-bizományosainkat, hogy az esetleg el nem adott példányokat december 6.-ig visszaküldeni s a Naptárak árával december 31.-ig elszámolni szíveskedjenek. Lócs. Templomot épített egy 76 lélekszám- ból álló kis fiókgyülekezet. Sokszor megkérdezték, hogy miből építettek templomot a lócsi evangélikusok, hogyan mertek 76-an arra gondolni, hogy templomot építsenek, hol vették a pénzt, az anyagi fedezetet, hiszen Lócson nem laknak olyan gazdag evangélikusok, miből épített templomot ez a kis fiókgyülekezet, melynek a nevét már a szomszédos vármegyében sem nagyon ismerik. A választ a kérdezőknek most mondjuk el: Megépítette Isten kegyelméből. Ennek a kegyelemnek az a sajátszerűsége, hogy mindenre elégséges. Vannak templomépítő gyülekezetek, melynek tagjai önmaguk előtt tetszelegnek azzal a gondolattal, hogy micsoda Lócsi templomunk. csodálatos akaraterő felett rendelkeznek, hiszen csak akarat kell egy templomnak, vagy imaháznak a megépítéséhez. Hadd mondja el és tegyen bizonyságot egy kis fiókgyülekezet arról, hogy az ő akaratuk nem lett volna elégséges a templom felépítéséhez, templomukat a hitük építette. A hit pedig nemcsak imaházakat tud építeni, hanem hegyeket is meg tud mozgatni. Emberileg nem az egész kerületünk, csak pár egyházmegyénk segített. Az adakozók között vannak akik többet és vannak akik kevesebbet adtak, de van olyan adakozó is, akik megtakarított egész vagyonát 1 pengőt küldött el bélyegben. Volt olyan evangélikus is, aki azt kérdezte tőlem: Szükség van-e egy 76 lélekszámból álló filiának templomra, mikor tagjai az anyagyülekezet templomától 5 km-re élnek. Bizonyára, ha nem volna szükség erre a templomra, Isten nem engedte volna felépíteni. Amint a képen látszik, templomunk kicsiny és egyszerű, művészileg nem mutatkozik rajta sok látnivaló, de nekünk drága és kedves, mert Istentől kaptuk ajándékképen. A szent hajlékot november 21.-én szentelte fel D. Kapi Béla püspök. Áldott legyen az Ür, aki templomot adott nékünk és áldottak legyenek az adakozók, akik az építésben jószívvel segítettek. Fülöp Dezső. OLVASSUK A BIBLIÁT Advent a reménykedő várás időszaka. Dec 6. Lukács ev. 17, 20—21. Benne vagyunk az egyházi esztendőnek misztikus sejtelmekkel, boldog várakozásokkal teljes időszakában: az Ádventben. Sajátságos, hogy megtelik lelkünk év- ről-évre ezekben a hetekben félig boldog, félig fájdalmas, de mindig a Krisztus eljövetelében bízó, reménykedő ádventi hangulattal. Szemünk a jövendőbe néz — pedig a történelem régmúlt, közel 2000 éves eseményét, Szent Karácsony éjszakájának csodáját készülünk megünnepelni. Az volt az emberiség történelmének szent tavasza, amidőn Ö köztünk járt a földön! A csodák virágai nyíltak akkor... de ha ma szakítani akarunk belőlük, fájdalmasan kell látnunk, elfonnyadtak. A tavasz itt volt, de azután jött a történelem nyara, ősze, sőt tél is lett — az emberszívek behava- sodtak — s nekünk csak az a vigasztalásunk, hogy virágainkban télen is ott szunnyad az élet, eljövendő új tavaszok ígérete. A legzordabb tél, a legdühön- gőbb hóvihar sem egyéb, mint útegyen- getője új tavasz jöttének...! Ennek az ádventi várásnak középpontjában az a jellegzetesen ádventi kérdés áll: „Mikor jő el az Istennek virága?!“ Dec. 7. Máté 24:42. „Mikor jő el az Isten országa?“ Ezt a kérdést farizeusok tették fel Jézushoz s mégis a leg- ádventibb kérdés ez. Az olyan keresztyén ember számára, aki hisz az élő Istenben — hisz nemcsak úgy mintahogy hisszük, hogy a világűrben valahol ott kering a Jupiter nevű bolygó is — hanem hisz Istenben úgy, hogy őt „mindenekfelett szereti, féli és csak benne bízik“ — az olyan keresztyén ember számára nem lehet probléma amelyre sóvárgóbb vágy- gyal tudna gondolni, mint az: mikor jő el az Isten országa? Hevített e valaha emberi lelket nemesebb, magasabb eszmény, mint az Isten országa!? Legyünk készek mindig ennek az országnak fogadására, mert „nem tudjuk mely órában jő el az az Ember fia. Dec. 8. Máté 6:10. Az újtestámentom- nak szinte minden lapja erről az eljövendő Istenországáról beszél nekünk. Jézus sohasem fáradt el új meg új színekkel, képekkel tanítványainak leikébe vésni az Isten országának eszményét. A „Miatyánk“-ban is a mindennapi kenyérrel együtt kérjük annak eljövetelét. S a tanítványok lelkét teljesen be is töltötte ez az eszmény! Ez adott nekik erőt, bátorítást, hogy egy ítéletre érett korszak közepette is magvetői legyenek egy új lelki emberiségnek. Minél több martiriumot kellett elszenvedniök, annál forróbban sóhajtották: „Jöjjön el a te országod!“ „Mikor jön el az Isten országa?“ Ez volt a tanítványok részére a
