Harangszó, 1937

1937-10-10 / 41. szám

1937. október ló. HAftANGSZó 329. tóriumot adtak a magyar evangélikus missziói egyesület részére s annak ne­vében a finn külmisszió támogatására. Japán. Tokyoban új protestáns teo­lógiai főiskolát létesítettek. Szerkesztői üzenetek Sz. K. Budapest. Valóban számolnunk kell azzal, hogy a naptár még e hónap­ban az utolsó darabig elfogy. Arról azonban, hogy ez évben óira kinyomas­suk, — sajnos — nem lehet szó. — Hű olvasó. Mi is ismerjük az illető gyü­lekezetben dúló kártékony zavarokat. A beleavatkozáshoz azonban nincs jogunk. — Soproni gyülekezet. A rabok ima­könyvéért küldött adomány megérke­zett. Hálás köszönet! — Tanítói hivatal Zsibrik. A Naptárból egyes példányt csak az ár és portó, összesen 62 fillér előzetes beküldése ellenében küldhetünk. — H. L. Hogy az illető egyházi lappal mi van, nem tudjuk. Lehet, hogy csak szünetel, az is lehet, hogy egészen meg­szűnt. Tessék felvilágosítást kérni köz­vetlenül a szerkesztőtől. — Kovács Luj­za, Budapest, öt Naptár portója 40 fil­lér. A Naptárakért tehát 2.90 pengő kül­dendő. — Érdeklődő lelkész. Egyete­mes tanítóválasztási szabályrendeletünk — sajnos — nincs. Ellenben van — tud­óinkkal — minden kerületnek külön ta­nítóválasztási szabályrendelete. Van egy néhány éves gyűjteményünk is, amelyben Zongor Béla esperes állította össze a tanítóválasztás lefolytatására vo­natkozó állami rendelkezéseket. berek szolgálata nem célja ennek a könyvnek. Amit akar az egyedül az ige szolgálata. Isten igéjét szeretnék ezek a prédikációk megszólaltatni. Tolmácsol­ni szeretnék Istennek örök üzenetét: a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. Nem lámpás szeretnének lenni, hanem csak lámpaüveg, amelynek a szolgálata ab­ban van, hogy átlátszó: akkor bocsátja át igazán a fénysugarat, ha ő maga nem is látszik. Igehirdetés szeretnének lenni: leolvasása annak, ami „megiratott a szá­munkra.“ Ezért olyan egyszerűek ezek a beszédek. Nincsen bennük semmi disz, cikornya; a kendőzgetés csak eltakarná Krisztus keresztjét melyre mutatni akar­nak. A képekkel és hasonlatokkal is óva­tosan bánnak. A sok kép elhomályosít­hatná az egyetlent, aminek egyedül kell ragyogni: az Isten arcát. Aki nem diva­tos „kérdésekre“ keres feleletet, vagy úgynevezett keresztyén világnézetéhez építőköveket, hanem csak az Isten be­szédét szeretné hallgatni és tanulni, az nyúljon ez után a könyv után. Nem fog­ja megbánni. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Eljegyzés. Pölöskey Miklós tár­nokréti lelkész eljegyezte Fridii Pi­roska okleveles tanítónőt Budapestről. Halálozás. — Bakó Béla marázi le­vita-tanító működésének 37., marázai szolgálatának 34. évében szeptember 12-én délután Pécsett elhunyt. — Fel­támadunk! ÚJ KÖNYVÉÉ Nyomás alatt levő művek. Túróczy Zoltán: „...és hívják nevét csodálatos­nak.“ 270 oldalas prédikációs könyv mű­vészi kivitelben. Ára előjegyzésben 3 pengő. Bolti ára 4 pengő lesz. Megren­delhető a Harangszónál. Virág Jenő: Dr. Luther Márton ön­magáról. Luther életrajzi nyilatkozatai saját magáról. Terjedelme kbelül 110 oldal lesz. Ára fűzve 1 pengő, kötve 2 pengő. Megrendelhető: Budapest, VII., Damjanich-u. 28./b. Belmissziói munkaprogram az 1937/ 1938.-ik évre. Kiadta a Dunántúli Lu- ther-Szövetség. 14. évfolyam. A 224 ol­dalas könyv bő anyagot tartalmaz az el­jövendő egyházi év minden alkalmára. Ajánljuk lelkészeknek és levitatanítók­nak. Ára 5 P. Megrendelhető: Evangéli­kus püspöki hivatal, Győr. Krisztus hatalmában. Scholz László és Urbán Ernő igehirdetése. Budapest, 1937. Ára 3 P. Huszonöt prédikáció cso­korba szedve a fiatal magyar lelkész­nemzedék fájáról egymagában is üdítő látvány. Ezek a prédikációk azonban nem azért születtek meg és indultak út­nak, hogy fiatal emberek frissen szerzett teológiai fegyverzetét csillogtassák, ele­ven munkakészségét bizonyítsák. Még csak azért sem, hogy pusztán épülés után vágyódó kegyes lelkek kielégítésé­re könnyű táplálékul szolgáljanak. Ah­hoz túlságosan is kemény eledel volná­nak. Sem egyéni érvényesülés, sem em­A MAGYAR GAZDA Terményárak. Búza 20.20—21.30, rozs 18.85—19.15, takarmányárpa 15.75— 17, sörárpa 18.50—23, zab 16.70—17, ten­geri 13.35—13.45 P métermázsánként. Állatárak. Sertésárak Budapesten. Uradalmi zsírsertés 340 kg-on felül 106- 106i, 340 kg-on alul 104—105, szedett 102—106, öreg 93—99 fillér kilogram­monként. Evangélikus uriasszonynál szoba tel­jes ellátással, vagy anélkül kiadó, na­pokra, vagy hónapokra. Cim: Schmiedt Jenőné Budapest, VII., Damjanich-utca 28/b. Magányos özvegy, nyugdíjas, keres jól főző minden munkát elvégző rendes, tiszta, komoly házvezetőnőt. Kettő szo- ba-konyhás háztartásomat kellene ellát­ni saját házamban. Kert, baromfi nincs. Fényképpel és rövid életrajzzal ellátott ajánlatokat kérek „Otthonra talál“ jeli­gére e lap kiadóhivatalába küldeni. 1—1. HOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜ LETEK JÓLÉTI EGYESÜLETÉT?! Evangélikus ember családjáról a „Jóléti Egyesület“ útján gondoskodik. Egyházi érdek is a „Jóléti egyesület“ felkarolása. Hívja fel mindenki a hittestvérek figyelmét a Jóléti Egye­sületre. A Jóléti Egyo-'ület mindenfajta bizto­sítást felvesz: temetkezési, élet, nyugdíj, tűz, betörés, baleset, gyár, szavatosság, autó, szál­lítmány és jégbiztosításokat. Tagjainak Érdekeit képviseli minden esetben. Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja : Budapest, IV , Hajó-u. 8—10. (Ev. bérház). Telefon: 1—86-3—32, valamint a kerületi fiókok : Békéscsaba, Debre­cen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Szolnok. Minden egyházközségben megbízottai vannak az egyo- sületpok. Állandóan felveszünk és foglalkoztatunk megfelelő javadalmazással tagszerzökot, nőket is Berlinből hazajött magyar szárma­zású, magyarul gyengén, németül töké­letesen beszélő, 16 éves lány társalgó­nak, vagy gyermekekhez elmenne úri­családhoz, ahol családtagnak tekintik. Cím: Evangélikus lelkész, Celldömölk. 1—3 Az eredeti kisméretű Lufther-rózsák állandóan kaphatók. Viszonteladóknak darabja 35 fillér. — Cím: Jánosa Lajos vésnöki műintczeie­Bélyegzők, Jelvények ét zászlószegek gyártat*. Szombathely, Püspök-b^ár Ha az ajándék maradandó érték, tartós az öröm ! n Nálunk már kevés pénzért vehet 7 arany ékszert, ezüst tárgyakat és pontos Órát. Jöjjön választani! SZIGETI NÁNDOR és FIA ékszerész Budapest, IV., Kecskeméti-u. 9. Alapítva 1867. yiiiActót, • legolcsóbban UTIXÄ JfiS-tßl csak GYŐR, DEÁK-UTCA 6. Telefon 9-46. Aki a , Harangszó *-ra hivatkozik, 10% engedményt kap! TA8AYYAGOT, HÁZTARTÁSI és MEZŐGAZDASÁGI FELSZERELÉSEKET, IPARI SZERSZÁMOKAT és KERÉKPÁROKAT 19_K legjobb minőségben a legolcsóbban vásárolhat PÓS DEZSŐ vaskereskedéseiben ©yőr, s “íchenyi.t«r». Maffjaróvár Moson. Autáiyphon Y«iérképvliel«t Győr, Mosón ős Poinonymegye [rénére.

Next

/
Thumbnails
Contents