Harangszó, 1937
1937-10-03 / 40. szám
320 HARANGSZÓ 1937. október 3. Kanada. A windsori magyar evangélikus gyülekezet most készül sok szeretettel lelkésze, Papp L. János 10 éves pásztori szolgálata évfordulójának megünneplésére. Az ünnepély november 20.- án lesz. Ebből az alkalomból lapunk is meleg szeretettel köszönti őt s kívánja nehéz szolgálatára az Isten áldását. Németország. Szeptember 19.-én tartották Németország legtöbb evangélikus gyülekezetében az egyetemes belmissziói napot. Sokhelyütt zsúfolt templomok és teli perselyek beszéltek a belmissziói felelősségtudat örvendetes megéledéséről. Néhány adat a Württenbergi evangélikus egyház életéből: 1935-ben 1737 személy lépett ki az egyházból, 1936-ban 2567. A legtöbben nem keresztyén vallási közösségekbe léptek be. A betérők száma 1935-ben 1243, 1936-ban 1134. Ezzel szemben a megmaradt kisebb gyülekezet áldozatkészsége növekedett: az elmúlt évben 1,700.000 márkát adtak. — A kaiserswerthi diakonisszaintézet ez évben ünnepelte 100 éves fennállását. Ma 1540 diakonisszája 425 különböző munkahelyen dolgozik. Vannak állomásaik Jeruzsálemben, Kairóban, Konstantinápolyban, Athénben és Rómában is. Jelenlegi legnagyobb nehézségük, hogy igen kevesen jelentkeznek a diakonissza pályára s félő, hogy munkások nélkül maradnak. különféléé: Nevezetes események fordulója október hónapban. 1468 október 2.-án halt meg Gutenberg János, a könyvnyomtatás feltalálója. — 1529 október 2.-án volt Luther és Zwingli híres marburgi vitája. — 1472 október 4.-én született id. Cranach Lukács, több Luther-arckép festője. — 1502 október 8.-án alaoítot- ták a wittenbergi egyetemet, melynek Luther is tanára volt. — 1884 október 8.-án alakult a Magyar Luther Társaság. -— 1531 október 11.-én esett el Zwingli Ulrik. — 1648 október 11.-én halt meg I. Rákóczy György. — 1492 október 12.- én fedezte fel Kolombus Amerikát. — 1845 október 12.-én halt meg Fry Erzsébet, a „börtönök angyala“. — 1840 október 22.-én született Sántha Károly. — 1648 október 24.-én kötötték meg a harminc éves vallásháborút befejező west- fáliai békét. — 1781 október 25.-én adta ki II. József a türelmi rendeletet. — 1517 október 31.-én szegezte ki a wittenbergi vártemplom ajtajára Luther Márton a 95 tételt. — 1631 október 31.-én tették hontalanná a salzburgi protestánsokat. — 1876 október 31.-én létesült a Baldá- csy-féle alapítvány. Szegény Magyarország! József császár annak idején, mikor a Rákóczy-féle szabadságharcot leverték, a következő birtoka.iándékozást hajtotta végre: Rákóczi birtokból gr. Althan Mihálynak 1710 április 8.-án, Bercsényi birtokaiból Locher Károlynak 1710 október 31.-én, gróf Forgács Simon birtokaiból gróf Wratislawnak 1709 október 17.-én, a Máriássy birtokból báró Löffelholtz Vilmos Györgynek 1710 október 31.-én, gróf Esterházy Dániel birtokaiból gróf Caraffa Ferdinand Károlynak 1710 október 20.-án, Barkóczy Ferenc birtokaiból gróf Wilczek Henrik Vilmosnak 1711 február 6.-án, az Andrássy birtokból gr. Windischgrätz Ernő Frigyesnek 1710 január 12.-én. Csupa idegen család, amelyeknek kihasítottak egy-egy jókora darabot a magyar föld testéből. Egy névsor. Nemrégen Budapesten bizonyos vörös érzelmű szociáldemokraták támadást intéztek a nyilasok ellen. Ezzel kapcsolatban a rendőrség a következő szociáldemokratákat vette őrizetbe: Spitzer Endrét, Mózes Lászlót, Mandel Edét, Zai Bélát, Schwarcz Györgyöt, Schwarcz Lipótot, Kovács-Kohn Istvánt. Rosenfeld Dezsőt, Goldstein Mórt, Singer Vilmost, Zimmermann Imrét és Friedmann Tibort. — A felsoroltak vájjon milyen vallásúak lehetnek? Érdekes számok. A föld felülete 510 millió négyzetkilométer. — A föld népessége 2.030 millió ember. — Az egyenlítő hossza 40.000 kilométer. — A föld a naptól 149.481 millió kilométernyire, a hold a földtől 384.400 kilométernyire van. — A világ legnagyobb könyvtárában Washingtonban 5 millió kötet könyv van. (Dr. Zentay: Beszélő számok.) Követendő példa. A református egyház országszerte elrendelte, hogy a konfirmációi oktatásnál csupán három megjelölt káté valamelyikét szabad használni. Szerkesztői üzenetek Soproni egyháztanács. A raboknak való imádságos könyvecskéért küldött jegyzőkönyvi köszönetét hálásan vettük. A költségekhez való hozzájárulás kilá- tásba-helyezését köszönjük. — Sikaléb. Költeménye közölhető. Kérjük azonban, hogy közölje velünk rendes nevét. — Többeknek. A megrendelt Harangszó- Naptárak szétküldését október elején megkezdjük. — K. I. Sur. Hazafias tűzzel megírt emlékbeszéde akkor érkezett, mikor az október 6.-i számba már más cikkeket irányoztunk elő. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Eljegyzés. Dr. Horváth Dezső m. kir. postatiszt és Deák Etelka (Szombathely), dr. Deák István soproni evangélikus tanítóképzőintézeti tanár és Foltényi Emmi gyak. tanárnő (Pécs) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) ÚJ KÖNYVEK Régi hiányt pótol Kiss Samu nagy- barátfalui lelkész „Én és az én házam az Urnák szolgálunk“ című most megjelent posztilla-könyve, melyről többször hírt adtunk már! Ez az első magyarnyelvű prédikáció gyűjtemény, amely az egyházi esztendő kijelölt evangéliomi szakaszait házi áhítat tartására alkalmas formában dolgozza fel. Az igének közérthető nyelven megírt, építő erejű kifejtését hozzá kapcsolódó imádság teszi teljessé. A 333 oldalas nagy mű előszavát D. Kapi Béla püspök írta. A könyvről nagy elismeréssel irt a testvér református egyház sajtója is. A rendkívül fontos művet melegen ajánljuk egyházunk minden hívének. Ára 6 pengő, kötve 7.50 pengő. Megrendelhető: Fébé könyvkereskedés, Budapest, VI. Damjanich-u. 26. Sok száz előfizetési jelentkezés futott be Túróczy Zoltán „...és hívják nevét csodálatosnak ...“ cimfl prédiká- ciós kötetére, amely 17 ív terjedelemmel 40 prédikációt tartalmaz és reformáció ünnenére, október 31.-éré jelenik meg, elsőrendű papíron, gyönyörű, művészi bor'tólaonal. Aki Túróczy Zoltán „íme“ című első prédikációs kötetét ismeri, annak nem kell ez újabb könyvét külön ajánlani. Ára 3 pengő, amely beküldhető a Harangszó 30.526. sz. csekklapján. Bolti ára 4 pengő lesz. Uj prédikációs könyv jelent meg Krisztus hatalmában címen Scholz László és Urbán Ernő tollából. Ára 3 P, melynek beküldése ellenében (Budapest, IV., Deák-tér 4. Csekkszámla: 46.200.) a könvv portómentesen, postafordultával szállíttatik. Ezt a munkát olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk! A MAGYAR GAZDA Gazdasriqt Iccndfítc október Dónapban Otthon szorgalmasan forgatjuk a gabonát. A tengerit, rónát, burgonyát és a zöldségféléket beraktározzuk. A mezőn folytatjuk a vetést, trágyázást és tavaszi alá való szántást. — A gyümölcsfák tövét felássuk, megtrágyázzuk s a fiatal törzseket tövises águk felkötésével biztosítjuk a téli nyulrágás ellen. A szőlőben itt a szüret ideje. A méhesben előkészítjük a telelést. A sokféle méhellenség távoltartására gondosan kell törekednünk. Terményárak. Budapesten szeptember 25.-én búza 20.05—21.15, rozs 18.80, 19.—, árpa 15.75—17, sörárpa 18.50—23, zab 16.90—17.20, tengeri 12.25—13.35, korpa 12.25—12.50 pengő métermázsánként. Az Uj Idők cimfl legrégibb és legelterjedtebb szépirodalmi hetilap, amely Herczeg Ferenc főszerkesztésében jelenik meg, minden olvasóját 20 kötetes lexikonnal ajándékozza meg. A lexikon, amelyből eddig 5 kötet jelent meg, az ismeretek hatalmas kincsesháza. Egész könyvtár önmagában. Az Uj Idők negyedévi előfizetési dija 6.49 pengő. Cime: Budapest. VI., Andrássy-út 16. Magyar Lányok a legszebb, legérdekesebb, legrégibb szépirodalmi lap fiatal lányoknak, szerkesztője : Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 4 P. Az előfizetők 160 P. kedve/ménnes ároo szerezhetik meg a Szászorszép Könyvek cimfl regénysorozatot. Együttes előizetési ára negyedévre 5‘60 P Mutatványszámot kívánatra dijalanul küld a kiadó- givatal, Budapet, VI., Andrássv-ut 16. Az országos- hirfl leánylap szerkesztője ma is az, aki megind:- t itta : Tutsek Anna, a kiváltó írónő. Paróchiára, vagy más családhoz elmenne házvezetőnőnek urinő. Megkeresések „Otthont keres“ jeligére válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatalban. 1—1