Harangszó, 1937
1937-09-26 / 39. szám
308. HARANGSZÓ 1937. szeptember 26. szentelten élsz a kenyérrel, ez a kenyér összeköt Megváltóddal és Uraddal, közösségbe és élő kapcsolatba jutsz magával a szent Istennel, aki nálad ím lakozást vesz. „Ez az én testem“, hallod az igét testi füllel és ha van hited, részesülsz a megbékéltség áldott érzésében, mert közösséged és élő kapcsolatod lett az Orral. A kenyér, mint az Isten eledellé sült jósága így lesz földi vándor életünkben testi erő, de így lesz mennyei eledel is, mely most átsegít az élet nagy vándorútján, hogy amaz új ég és új föld honában minden remények beteljesítője legyen. Bő esztendőkben többen lesznek a telhetetlenek, talán ilyen szűk esztendőben, mint ez a mostani, többen lesznek azok, akik a kenyér igazi lényegét felismerik, azt t. i., hogy a kenyér Istennek eledellé sült jósága. Novák Elek. Morzsák a budapesti nemzetközi diákkonferencia asztaláról. Ha a tűz nem gyújt, elalszik. Japánban reggel öt órakor van az egyik városban bibliaóra a keresztyén kereskedők számára. Azért tették ilyen időpontra, hogy mindenki résztvehessen rajta üzletének elhanyagolása nélkül. Vájjon meg lehetne e ezt a keresztyén Budapesten csinálni? Buxton, angol kapitány. Az első emberpár nem hallgatott Isten szavára. Engedetlenség az ige ellen, ez a világ minden ördögi elemének oka és eredete. Az elbukott ember nem ismerheti meg Istent, csak kijelentheti neki magát az Isten. Bátorság nem segíthet a bűn ellen. A kegyelem elől elmenekülhetsz, de az ítélet elől nem szökhetsz meg. Dr. Alanen finn teol. tanár. Az ember alaptermészetében lázadó. Csak az újjászületésben válik a Szentlélek által engedelmessé. A keresztyén engedelmesség: engedelmesség Krisztus iránt. Aalders norvég egyet, tanár. Az üdvösségnek az a kezdete, hogy belátom: elveszett és elkárhozott ember vagyok. Szívesen elismerjük, hogy Isten hatalmasabb mint mi, de azt nem, hogy okosabb is, mint mi. Wisloff K. norvég lelkész. Az imádság felelet Isten megszólítására. Csak az az imádság száll fel az Istenhez, amely Istentől szállott előbb alá. Örüljünk, hogy erősek legyünk, — ez ma a német jelszó. Bizonyos, hogy az örvendező ember erős. Mégis sokkal jobb ez a jelszó: imádkozzunk, hogy erősek legyünk. Aki imádkozik, az még erősebb, mint aki örül. A mi erőtlenségünk az az edény, amelyet az imádságban Isten mindenható ereje megtölt. Ha egy imádság teljesül, nem én cselekedtem, nem is az imádságom, hanem az Isten. Nem kell több hely a győzelemhez, csak annyi, ahol letérdelhetünk. Mig imádkozunk, legyőzhetetlenek vagyunk. Az ember számára az a törvény, amit Isten akar. A keresztyénség kegyelem. Vagy csak kegyelem, vagy ha nem egészen az, akkor többé már nem kegyelem. Wisloff F. norvég lelkész. Jézus csak a lelkiismereten keresetül hajlandó kapcsolatba lépni az emberrel. Minősített életkontárság lenne a Jézussal való találkozás után Jézus nélkül élni. Istennel szemben soha sincsen igazunk. A hal csak a vízben szabad. Ez az életeleme. Én csak az Istentől való függésben lehetek szabad. Ez az ember eleteleme. Félre az üres szólamokkal, vallják csak be azok, akik nem akarnak megtérni, hogy tulajdonképen kedvenc bűneiket féltik Krisztustól. A bűnbocsánat hite nélkül nincs komoly harc a bűn ellen. Ha az imádság erejében hiszünk és nem az Isten erejében, akkor babonásak vagyunk. Isten az övéinek erőt ad a legnagyobb terhek elhordására is: el tudják hordozni a szerencsét, boldogságot és dicsőséget. Az evangéliumi megszentelődési harc célja: néki növekednie kell, nekem pedig alászállanom. Hallesby norvég teol. tanár. Ne akarjuk mi megvédelmezni az Istent. ö véd meg minket. Kevesebb emOh, te Jóska! Elbeszélés. Irta: Cslte Károly. lö — Eleveneket. Istók bátyámnak és a biró úrnak is jut belőlük... Nohát, vigyázzanak: kieresztem őket a csapdából. Az ajtózárba dugta Jóska a kulcsot, kinyitotta az ajtót és beköszönt: — Jó reggelt kívánok! — Egészségükre váljék az éjszakai nyugodalom. Szitkozódó morgás hallatszott ki, egymást tolták kifelé az éji látogatók, egyik sem akart első lenni. Jóska a baltája nyelével integetve biztatta őket: — No, kifelé, kifelé! Tovább már nem adok szállást. Nini, Fercsi, te vagy?!... S Ferkó bátyám, maga is! Jó apa a fiával?!.,.. Ki gondolta volna!... És te is, Bodi Józsi?!... No, nem kell annyira szégyenkezni, csak kifelé, ki innét: a szemetet seperni kell! Kiss Mihály biró annyira csóválta a fejét, hogy kiesett a pipa a szájából, ellenben Zsoldos Istók úgy fejezte ki felháborodását, hogy mellette elmenőben boxbajnoknak csapott fel: hátába döfött öklével mind a három búcsuzónak. — Hej! Istentelenek! így tudja meg az emberséges ember, hogy kik a falu tolvajai, rablói?! — Igen, Istók bátyám és biró ur, — szólt Jóska a falu két vezéremberéhez, — csak azért hivattam ide magukat, hogy tudják ezután, kiknél keresni, ha bárkinek eltűnik valamije a faluban. — Nohát, kedves Jóska öcsém, — emeléntette fel Mihály a pipát és helyezte örökös nyugvó, azaz inkább nyugtalankodó helyére, — csak annyit mondok, hogy eddig olyas anyámasz- szony szoknyájába fogódzó, tuszi-muszi jámbor legénynek képzeltelek, láttalak, de most világosan látok: párját ritkító derék legény vagy te. Most kezdelek igazán becsülni. — Hát, biró uram, — tette Jóska lábhoz a fegyvert: a hosszú nyelű kis baltát, — Isten segítségével s becsülettel él az evangélikus emberséges ember. Higyje el, hogy azzal él... XV. Fordul a köpenyeg. Pipás Kiss Mihály ismét a szőlőhegyi pincéből kopogott hazafelé a sűrű kökény- és csipkerózsabokrokkal szegélyezett szőlőhegyi gyalogösvényen. Bencze Jóskáról tűnődött magában. Igaz volna, hogy oly sok pénzre tett szert, vagy csak mesebeszéd az egész?! Hirtelen mellette termett Benkő Ferkó, kaszával a széles vállán: — Mihály bátyám! Jó napot. Tudje-e, hogy tovább nem várok?! — Nem?! — Nem. — Hát mit csinálsz, Ferkó öcsém? Csak nem akarod magad felakasztani? — Azt a bolondságot nem teszem, de Juliskát elveszem. — Jól teszed, öcsém: vedd el, ha tudod. — Odaadja? — Ezt a kulacsot? — Nem. Arra nincs szükségem. Juliskát kérem. Odaadja? — Igen, odaadom Julcsámat. — Nem kell. Tartsa meg magának. — Hej, öcsém! — sóhajtott Mihály olyan nagyot, hogy az összekötött s vállán átvetett két tele kulacs közül az elől vállán lógó előre lendült. — Nem kellene engem biztatni csak a te helyedbe volnék. — Tudja azt jól Mihály bátyám, hogy nekem a maga lánya kell, — szólt Ferkó haragos tekintettel. — Julcsát is'leányomnak fogadtam, öcsém. Pár köz földet is adok vele. Aztán az igazat megvallva, szebb ő, mint a Juliskám.
