Harangszó, 1937

1937-09-05 / 36. szám

1937. szeptember 5. HARANGSZÓ 289. Sümeg. A keszthelyi össz-egyházközség 10 év iilatt immár a 3. templomot építi. Egy évtizeddel ezelőtt még maga Keszthely is evangélikus templom nélkül szűkölkö­dött. Mikor azután a keszthelyi temp­lom megépült s vele Keszthely anyaegy­házközséggé alakult, a központból ki­sugárzó erő a távoli szórványban is éb- resztgetni és gyűjteni kezdte az evan­gélikus híveket. Először Tapolca moz­dult meg s a múlt évben fel is építette kedves, szép templomát. Szeptember 5.-én pedig a sümegi közös protes­táns templom nver felszentelést az evangélikus egyház részéről D. Kapi Béla püspök áldó kezéből. A sümegi hívek meglepő temp- lomépitési készsége és annak eredmé­nye ebben az igazságban nyeri ma­gyarázatát: a hit nem ismer akadályt. A sümegi evangélikusok mindössze 60—70-en vannak. Ha a környék va­lamennyi szórványhivőjét összetobo­rozzuk is, akkor sem jön ki több 120 léleknél. A reformátusokkal együtt alig vannak még egyszer ennyien. És ez a maroknyi sereg templomot akar. Hogy honnét vették a 13.000 pengő összköltséget, az valószinideg önmaguk előtt is érthetetlen. A telek amit kaptak nem is szép s alkalmatlannak is látszik. Igen, mert az alakja háromszögű. Ki lá­tott már háromszögű templomot? Aki ránéz a mellékelt képre, vagy elmegy a vasárnapi szentelésre, az láthat. Megtapasztalhatja, hogy a hit hogyan tud győzedelmeskedni a számbeli kicsiség csüggesztő akadá lyán is, meg a látszólagos mértani lehetetlenség akadályán is. íme fel­épült a templom s 160 lelkes férő­hellyel, meg 26 méter magas torony­nyal dicséri Azt, akinek mindenre van ereje. Még arra is, hogy Süme­gen templomot építtessen! Presbitereinkhez! A mi magyar evangélikus egyházunk alkotmánya az egyházkormányzásban nagy szerepet juttat a presbitereknek. De nem azzal a céllal, hogy a presbite­reknek megkülönböztető jogokat juttas­son, hanem hogy tőlük egyházunk ér­dekében szolgálatot várjon. Ezt a szol­gálatot csak akkor lehet lelkiismeretesen elvégezni, ha minden presbiter megisme­ri és tudja azokat a kötelességeket, ame­lyeknek teljesítését beiktatása alkalmá­val esküvel is megígérte. A szabályrendelet értelmében minden megválasztott presbiternek a következő esküvel kell magát elköteleznie a tiszt­ségével járó kötelességek teljesítésére: „Én N. N. esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy egyházta­nácsosi tisztemben az egyházi törvé­nyeink és rendszabályaink, jogérvényes határozataink és utasításaink szerint hí­ven eljárok, az egyház java- és felvirág­zására tehetségem szerint közreműkö­döm. Isten engem úgy segéljen. Ámen." Aki ezt az esküt átgondolja, rájön arra, hogy megtartása, vagyis a presbi­teri kötelességek teljesítése nem könnyű és nem egyszerű feladat. Jó presbiter elsősorban is csak Isten­ben hivő, keresztyén ember lehet. Olyan, aki meggyőződéssel, igazán hiszi, hogy van Isten. Aki szereti is az Istent, job­ban szereti, mint a vagyont, az állást, a kenyeret, a tekintélyt. Az Istenben hí­vő presbiter kötelességéhez híven pon­tosan ott van a gyülekezet tanácskozá­sain, hűséges sáfára, védelmezője, gon­A sümegi protestáns templom. dozója a gyülekezet anyagi javainak, a gyülekezet vagyonának; mindig önzet­lenség, egyházszeretet, hithűség érleli meg elhatározásait. De éppen ilyen fon­tos, sőt még sokkal fontosabb köteles­sége az is, hogy buzgó szívvel részt ve­gyen a gyülekezeti istentiszteleteken, ott legyen vasárnaponként a templom­ban, ott legyen az úrvacsorázók között is. Az az ember, aki csak kényszeredet­ten, legfeljebb nagy ünnepek alkalmával keresi meg az Isten házát, aki nem tud­ja értékelni a hitnek gazdagító erejét, aki férfiatlan dolognak tartja az Isten előtt való megalázkodást, aki nem tud imádságos lélekkel odaborulni Isten szí­ne elé, — az nem való presbiternek. Az ne is legyen presbiter, bármilyen előkelő szerepet tölt is be, avagy akármilyen nagy adófizetője is a gyülekezetnek. Azután legyen olyan ember, aki eb­ben a tisztségben nem kitüntetést, ha­nem elsősorban szolgálatot lát. Az egyházközségek fogalmát külön­bözőképen határozhatjuk meg. Az evan- géliom szellemében azonban csak egy meghatározás állhatja meg a helyét még pedig az, hogy az egyházközség, a gyü­lekezet: a hivők közössége. A presbiter­től ezért nemcsak azt kívánjuk meg. hogy hivő ember legyen, hanem, hogy szolgálatával bele is tudjon illeszkedni a hivők közösségébe. Vagyis szolgálta ezt a közösséget. Kifejezhetnénk ezt úgy is, hogy legyen benne kellő szociális ér­zés. De úgy érezzük, hogy ezt a szót eléggé lekoptatták a jelen kor politika' pártjai zászlaikon és szívesebben használ­juk a testvéri együttérzés kifejezést an­nak a tulajdonságnak az érzékeltetésére, melyet ma a presbitertől megkívánunk. Legyen tehát a presbiter jó testvér mindenki iránt és lásson is jó testvért mindenkiben. Lássa meg a gyüleke­zetben azokat a bajokat, amelyeket orvosolni kell, gyógyítani csendben. Ne éljen családjában egy bezárt vi­lágot, hanem legyen gondja mások iránt is. Necsak a betegek, necsak az éhezők, necsak a nélkülözők iránt. Hány és hány embert lehetne oda­vezetni, visszavezetni az Isten oltá­rához, hogyha vergődő, kétséges ál­lapotában egy testvéri kéz szeretet­tel átölelné? Ha a megbotlott, vagy elesett embert az irigyek, kárörven- dők gúnymosolya helyett testvér, testvéri szeretet simogatná meg, emelné fel. A gyülekezetét rideg jogi keret helyett egy áldott közösséggé a presbiterek szolgálata tehetné. De gondoljunk arra a köteles­ségre is, amelynek alapján a presbi­ternek a lelkészt kell támogatnia az ö pásztori munkájában. Nagyon sokat tudna segíteni a presbitérium a lelkésznek akkor, ha (különösen nagy gyülekezetekben, vagy szórványterületen) tagjai egy­más között körzetekre osztanák a gyülekezetei és mindegyik presbiter a maga körzetének megfigyelője len­ne. Figyelemmel kísérné a hívek éle­tét, a szociális bajokat, más feleke­zetek propagandáját, reverzális-kér- dést és mindazokat a körülményeket, amelyek a gyülekezeti élet szem­pontjából fontosak, beavatkozást igényelnek, avagy segítséget kíván­nak. Vagyis a presbitérium akkor tölti be igazán hivatását, ha mozgékony segítőcsapata a lelkésznek, aki az ő munkájukon keresztül rajt tudja tartani kezét a gyülekezet ütőerén. E néhány vázlatos mondatból is ki­világlik az, hogy akár egyházjogi beren­dezkedésünket, akár e hazában való számarányunkat, akár más felekezetek tevékenységét, avagy azt a felelősséget tekintjük, amellyel felfogásunk szerint egyházunkkal szemben valamennyien tartozunk, a presbiterek segítő munká­járól egyházunk nem mondhat le, sőt arra napról-napra nagyobb szüksége van. — Vajha adna nékünk Isten minél több bibliás, imádkozó, hűséges presbitert! Szalay Istvái^ egyházmegyei felügyelő. A vöröshadsereg urai. Az orosz vö­röshadsereg ura Voroszilov, volt laka­tossegéd, aki két elemit végzett. Jobb­keze Egorov marschall, egy lefokozott cári hadnagy. Moszkva új katonai pa­rancsnoka Budenny tábornok, volt dra- gonyos őrmester. Á kievi körletnek Fed- ko a tábornoka, volt asztalossegéd. Pé- tervár tábornoka Dibenko volt matróz.

Next

/
Thumbnails
Contents