Harangszó, 1937
1937-09-05 / 36. szám
1937. szeptember 5. HARANGSZÓ 289. Sümeg. A keszthelyi össz-egyházközség 10 év iilatt immár a 3. templomot építi. Egy évtizeddel ezelőtt még maga Keszthely is evangélikus templom nélkül szűkölködött. Mikor azután a keszthelyi templom megépült s vele Keszthely anyaegyházközséggé alakult, a központból kisugárzó erő a távoli szórványban is éb- resztgetni és gyűjteni kezdte az evangélikus híveket. Először Tapolca mozdult meg s a múlt évben fel is építette kedves, szép templomát. Szeptember 5.-én pedig a sümegi közös protestáns templom nver felszentelést az evangélikus egyház részéről D. Kapi Béla püspök áldó kezéből. A sümegi hívek meglepő temp- lomépitési készsége és annak eredménye ebben az igazságban nyeri magyarázatát: a hit nem ismer akadályt. A sümegi evangélikusok mindössze 60—70-en vannak. Ha a környék valamennyi szórványhivőjét összetoborozzuk is, akkor sem jön ki több 120 léleknél. A reformátusokkal együtt alig vannak még egyszer ennyien. És ez a maroknyi sereg templomot akar. Hogy honnét vették a 13.000 pengő összköltséget, az valószinideg önmaguk előtt is érthetetlen. A telek amit kaptak nem is szép s alkalmatlannak is látszik. Igen, mert az alakja háromszögű. Ki látott már háromszögű templomot? Aki ránéz a mellékelt képre, vagy elmegy a vasárnapi szentelésre, az láthat. Megtapasztalhatja, hogy a hit hogyan tud győzedelmeskedni a számbeli kicsiség csüggesztő akadá lyán is, meg a látszólagos mértani lehetetlenség akadályán is. íme felépült a templom s 160 lelkes férőhellyel, meg 26 méter magas toronynyal dicséri Azt, akinek mindenre van ereje. Még arra is, hogy Sümegen templomot építtessen! Presbitereinkhez! A mi magyar evangélikus egyházunk alkotmánya az egyházkormányzásban nagy szerepet juttat a presbitereknek. De nem azzal a céllal, hogy a presbitereknek megkülönböztető jogokat juttasson, hanem hogy tőlük egyházunk érdekében szolgálatot várjon. Ezt a szolgálatot csak akkor lehet lelkiismeretesen elvégezni, ha minden presbiter megismeri és tudja azokat a kötelességeket, amelyeknek teljesítését beiktatása alkalmával esküvel is megígérte. A szabályrendelet értelmében minden megválasztott presbiternek a következő esküvel kell magát elköteleznie a tisztségével járó kötelességek teljesítésére: „Én N. N. esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy egyháztanácsosi tisztemben az egyházi törvényeink és rendszabályaink, jogérvényes határozataink és utasításaink szerint híven eljárok, az egyház java- és felvirágzására tehetségem szerint közreműködöm. Isten engem úgy segéljen. Ámen." Aki ezt az esküt átgondolja, rájön arra, hogy megtartása, vagyis a presbiteri kötelességek teljesítése nem könnyű és nem egyszerű feladat. Jó presbiter elsősorban is csak Istenben hivő, keresztyén ember lehet. Olyan, aki meggyőződéssel, igazán hiszi, hogy van Isten. Aki szereti is az Istent, jobban szereti, mint a vagyont, az állást, a kenyeret, a tekintélyt. Az Istenben hívő presbiter kötelességéhez híven pontosan ott van a gyülekezet tanácskozásain, hűséges sáfára, védelmezője, gonA sümegi protestáns templom. dozója a gyülekezet anyagi javainak, a gyülekezet vagyonának; mindig önzetlenség, egyházszeretet, hithűség érleli meg elhatározásait. De éppen ilyen fontos, sőt még sokkal fontosabb kötelessége az is, hogy buzgó szívvel részt vegyen a gyülekezeti istentiszteleteken, ott legyen vasárnaponként a templomban, ott legyen az úrvacsorázók között is. Az az ember, aki csak kényszeredetten, legfeljebb nagy ünnepek alkalmával keresi meg az Isten házát, aki nem tudja értékelni a hitnek gazdagító erejét, aki férfiatlan dolognak tartja az Isten előtt való megalázkodást, aki nem tud imádságos lélekkel odaborulni Isten színe elé, — az nem való presbiternek. Az ne is legyen presbiter, bármilyen előkelő szerepet tölt is be, avagy akármilyen nagy adófizetője is a gyülekezetnek. Azután legyen olyan ember, aki ebben a tisztségben nem kitüntetést, hanem elsősorban szolgálatot lát. Az egyházközségek fogalmát különbözőképen határozhatjuk meg. Az evan- géliom szellemében azonban csak egy meghatározás állhatja meg a helyét még pedig az, hogy az egyházközség, a gyülekezet: a hivők közössége. A presbitertől ezért nemcsak azt kívánjuk meg. hogy hivő ember legyen, hanem, hogy szolgálatával bele is tudjon illeszkedni a hivők közösségébe. Vagyis szolgálta ezt a közösséget. Kifejezhetnénk ezt úgy is, hogy legyen benne kellő szociális érzés. De úgy érezzük, hogy ezt a szót eléggé lekoptatták a jelen kor politika' pártjai zászlaikon és szívesebben használjuk a testvéri együttérzés kifejezést annak a tulajdonságnak az érzékeltetésére, melyet ma a presbitertől megkívánunk. Legyen tehát a presbiter jó testvér mindenki iránt és lásson is jó testvért mindenkiben. Lássa meg a gyülekezetben azokat a bajokat, amelyeket orvosolni kell, gyógyítani csendben. Ne éljen családjában egy bezárt világot, hanem legyen gondja mások iránt is. Necsak a betegek, necsak az éhezők, necsak a nélkülözők iránt. Hány és hány embert lehetne odavezetni, visszavezetni az Isten oltárához, hogyha vergődő, kétséges állapotában egy testvéri kéz szeretettel átölelné? Ha a megbotlott, vagy elesett embert az irigyek, kárörven- dők gúnymosolya helyett testvér, testvéri szeretet simogatná meg, emelné fel. A gyülekezetét rideg jogi keret helyett egy áldott közösséggé a presbiterek szolgálata tehetné. De gondoljunk arra a kötelességre is, amelynek alapján a presbiternek a lelkészt kell támogatnia az ö pásztori munkájában. Nagyon sokat tudna segíteni a presbitérium a lelkésznek akkor, ha (különösen nagy gyülekezetekben, vagy szórványterületen) tagjai egymás között körzetekre osztanák a gyülekezetei és mindegyik presbiter a maga körzetének megfigyelője lenne. Figyelemmel kísérné a hívek életét, a szociális bajokat, más felekezetek propagandáját, reverzális-kér- dést és mindazokat a körülményeket, amelyek a gyülekezeti élet szempontjából fontosak, beavatkozást igényelnek, avagy segítséget kívánnak. Vagyis a presbitérium akkor tölti be igazán hivatását, ha mozgékony segítőcsapata a lelkésznek, aki az ő munkájukon keresztül rajt tudja tartani kezét a gyülekezet ütőerén. E néhány vázlatos mondatból is kiviláglik az, hogy akár egyházjogi berendezkedésünket, akár e hazában való számarányunkat, akár más felekezetek tevékenységét, avagy azt a felelősséget tekintjük, amellyel felfogásunk szerint egyházunkkal szemben valamennyien tartozunk, a presbiterek segítő munkájáról egyházunk nem mondhat le, sőt arra napról-napra nagyobb szüksége van. — Vajha adna nékünk Isten minél több bibliás, imádkozó, hűséges presbitert! Szalay Istvái^ egyházmegyei felügyelő. A vöröshadsereg urai. Az orosz vöröshadsereg ura Voroszilov, volt lakatossegéd, aki két elemit végzett. Jobbkeze Egorov marschall, egy lefokozott cári hadnagy. Moszkva új katonai parancsnoka Budenny tábornok, volt dra- gonyos őrmester. Á kievi körletnek Fed- ko a tábornoka, volt asztalossegéd. Pé- tervár tábornoka Dibenko volt matróz.
