Harangszó, 1937
1937-08-08 / 32. szám
1937. augusztus 8. HARANC. SZft 257. hogy a Dardanellák hires erődjét a magyar Tóth Ferenc építette s ugyan 6 résztvett a szuezi csatorna tervezésében is; hogy a krakói egyetem régi falában ma is emléktábla őrzi az ottani magyar diákok kiváló munkásságát; hogy Haraszty Ágoston Kaliforniában tokaji szőlőtelepet létesített s ezért San Diegóban ma is utca őrzi a nevét (Folytatjuk.) Nagytisateletü Szerkesztőség! Szánalmas sorsunk magányában mindenképen kikivánkozik a darócruha alatt is dobogni tudó szivünkből a köszönet, a hála azokért a részünkre megbecsülhetetlen és megfizethetetlen cselekedetekért, — hogy nekünk, a mindenki által elhagyott, megvetett, az életnek legutolsó helyére kitaszított és csak névtelen számnak ismert emberi roncsoknak a Nagytiszteletű Szerkesztőség: a Harangszó, valamint számos sok más vallásos folyóirat és könyvek ajándékozásának nyújtásával megnyittatja cellánk ajtaját. Ha mód volna reá, ömlene szivünkből a köszönet szóáradata, ezen jócselekedetekért, amit ismét és ismét érzünk a cellánk szűk, rideg és szeretetlen falai között hosszú rabságunk magányában azoknak az iratoknak olvasásával, amelyek az igaz keresztyén hitünknek megtartására, lelkűnknek épülésére, szívünkben a Krisztus szeretetére, tanításának és p'arancsolatainak megtartására intenek, hívnak, utat nyitnak, vigaszt és segítséget nyújtanak, valamint gazdagon bátorítanak, hogy ne csüggedjünk el, mert van még megbocsátás az Ur Isten előtt a mi számunkra is, — és úgy érezzük, hogy egy percre leomlik a korlát, van Isten felettünk ki a szivünkbe lát. Könyörgünk, kegyeskedjék bennünket továbbra is ezen kegyében részesíteni, amelyekért az Ur Isten áldását és szeretetét kérjük. Osztatlan hálával és ragaszkodásunkkal maradunk: Sopron, 1937. julius hó 26-án. A soproni kir. orsz. fegyintézet evang. és református elitéltjei. (Százhét eredeti aláírás.) OLVASSUK A BIBLIÁT Kérdés volt már számodra ? ... A magatartásod. Augusztus 8. Betegség idején. Jób. 5:17—19, .Jakab 5:13—15, Mt. 25:36/b. A betegség megpróbálja az embernek nemcsak a testét, hanem a lelkét is. Megméri, hogy mennyi ereje van a hordozására. Vannak, akiknek nincs lelki ereje hozzá. Betegség idején zúgolódók- ká lesznek, lázadoznak, panaszkodnak. Vannak, akik megnyugosznak és emberi segítségre várnak. Vannak, akik emberi segítségen túl Isten gyógyító erejére várnak és ezért imádkoznak. Te hogyan hordozod a betegségedet? — És hogyan nézed mások betegségét? Itt is többféle magatartást lehet tanúsítani. Van, aki örül, ha más szenved. Van, aki közömbös a szenvedővel szemben. Van, aki sajnálkozik a szenvedőn. És van, aki felkeresi a beteget, együtt imádkozik vele és Isten igéjével vigasztalja. Te milyen magatartást tanúsítasz mások betegségével szemben? Augusztus 9. A templomban. 84. Zsolt. 11, Hab. 2 20 v. Jó volna sok ev. embernek kérdés tárgyává tenni magatartását az Isten házában, mert sokszor nem templomhoz méltó sok ember viselkedése. Szomszéddal való beszélgetés, figyelmetlenség, nevetgélés, birálga- tás, tolongás, alvás s ki tudja, mi még, elég gyakori jelenség a templomban. Nem szabadna ennek igy lenni! Mindenkinek tudni kellene, hogy az Ur az ö szent házában van, tehát Vele találkozunk. Ha pedig Istennel találkozunk, akkor legyen ott csendesség, hogy senkit ebben ne zavarjunk. Te hogyan viselkedsz a templomban? Elősegíted-e magad és mások Istennel való találkozását, vagy hátráltatod? Vigyázz, hogy ne ez utóbbit tedd! Augusztus 10. Urvacsor ázáskor. 1. Kor. 11:26—30. Az urvacsorázás a legszentebb titok. Megvannak ennek a feltételei az előkészületben a bűnbánat, bűnvallás stb. Hogyan szoktad ezt elvégezni? Hogyan szoktál és hánvszor szoktál úrvacsorához járulni? — Nincs rettenetesebb, mint amikor a bűnbánat külső nyoma nélkül, mintha nemis templomban lennének, nemis úrvacsorával élnének, semmi rendet nem tartva, tolongva és zajongva mennek az ur asztalához az emberek. Nem szabadna ennek igy lenni! Tartsunk rendet és fegyelmet. Nemcsak magunkat tesszük méltatlanokká, nemcsak másokat botrán- koztatunk meg, hanem Istent sértjük az illetlen viselkedéssel. Augusztus 11. Temetésnél. Csel. 8:2. v. Annak, aki temet, éppen elég a bánata, ha igazán szerette, akit el kell temetni. Hogy enyhíti ' ezt a bánatot az őszinte részvét és hogy növeli, sérti a puszta kíváncsiság, vagy birálgatni akarás, mely odatolakodik a koporsó mellé és beáll a temetési menetbe. Te ne akarj bánatot növelni, hanem bánatot enyhíteni. Éppen ezért tedd kérdéssé, milyen a magatartásod a temetésnél? Őszinte együttérzésedet bizonyítod-e, vagy csak bírálni akaró kíváncsiságodat elégíted ki? Az utóbbival ne merj temetésre menni, ha pedig az előbbit akarod tenni, akkor légy csendben és ne beszélgess, vagy semmi olyant ne tégy, amivel bánatot növelhetsz és embereket megbotránkoztatsz! Augusztus 12. Családtagok iráni. Efez. 6:1—4. A család egy kis gyülekezet. Krisztusnak kell benne úrrá lenni. Hogy az lehessen, a családtagoknak Krisztus akaratának kell engedelmeskedni. Ez az engedelmesség egységet teremt a családban. Egyenetlenség ott van, ahol ezt az engedelmességet felmondják. Perpatvar tiszteletlenség, felelőtlenség stb. azt mutatják, hogy a családban nem Krisztus az Ur. Ahol Ő van, ott ezek a jelenségek nincsenek, hanem szeretet, megértés, felelősség, istenfélelem stb. Kérdés volt számodra, milyen a magatartásod a családtagok iránt? Augusztus 13. Felsőbbség Iránt. Efez. 6:5—8. Isten az életet a szolgálat elvére építette rá. Mindenki felett van valaki, akinek akarata ránézve mérvadó. Még a legnagyobb ur is egv felsőbb akarat irányító hatalma alatt áll. Az élettel való elégedetlenségnek egyik nagy oka. hogy ezt nem tudják az emberek belátni és életüket nem tudjá ka szolgálat elvére építeni. Ezért nem tud magatartásuk a f elsőbbséggel szemben megfelelő lenni. Hiányzik belőle a ióakarat s helyette a rosszakarat jellemzi azt. egy olyan lelkűiét, amelynek megnyilvánulása a gyűlölet, irigység stb. Nincs ez igy jól! Te hogyan nézel a felsőbbségre? Augusztus 14. Alattvalók iránt. Efez. 6:9—10. Ha azt várjuk, hogv velünk a felsőbbség jóakarattal bániék. nekünk is ezzel a jóakarattal kell bánni alattvalóinkkal. Ők is emberek és nem állatok, n»m gének, amiket lélek nélkül lehet dolgoztatni és kihasználni. Isten előtt felelősek vagyunk értük. A helves magatartás a kölcsönös bizalom és ióakarat által alakul ki. Tegyük kérdés tárgyává magatartásunkat az alattvalóinkkal szemben és ne felejtsük, hogv amit várunk, hogv mások cselekedjenek velünk, ugyanazt kell nekünk is másokkal cselekedni s ne felejtsük, hogv Isten előtt minden embertársunkért felelősek vagyunk. Lukács István. ZARCOLATOZ Széni üzlet. A Keszthelyi Hírlap egyik júliusi számából közöljük az alábbi hirdetést: Eladó sírhelyek a kármclita kriptában. A kármelita templom alatt kriptahelyiség van, amelyben nemrég készítettek el néhány sirfülkét. Az egyes sírhelyeket előre le lehet foglalni. A hármas számút a napokban vette meg magának Putz Krisztina keszthelyi lakos. Aki teheti s akinek sok imára van szüksége halála után, az most gondos- kodhatik magáról, mert aki a karmeliták kriptájába temetkezik, az ugyancsak sok imádságban részesül. Bővebb felvilágosítást nyújt a zárda vezetősége. íme a pénzért kínált imádság!! HETIZRÖNIKA A most folyó párisi vivómérkőzésc ken a magyarok három világbajnokságot szereztek: A kard csapat-, a kard egyéni- és a női tőrcsapat vivóbajnok- ságot. — Zala György a világhírű magyar szobrászművész meghalt. A nemzet halottjaként fogják eltemetni Budapes ten. — Az erdélyi községtanácsi vá-