Harangszó, 1937
1937-08-08 / 32. szám
1937. augusztus 8. HARANGSZÓ 255 21, 10.) — Ha haddal törnek szeretteinkre és lelkiismereti szabadságunkra, kénytelenek vagyunk védekezni. A magyar nemzet pl. 1848-ban a szó legigazabb értelmében vett: „önvédelmi harcot“ folytatott. Ma sem kívánunk egyebet, mint ezeréves hazánkat a Kárpátoktól az Adriáig megvédelmezni. Természetesen Krisztus követőinek elsőrendű kötelessége, hogy az emberiséget a békeszeretetre (pacifizmusra) érleljék. Ezért a keresztyén egyház elítéli a fegyverkezést, gyilkoló fegyverek és gázbombák gyártását s általában a támadó hadjáratot. Ehelyett sürgeti a leszerelést. A keresztyén egyház Isten törvénye értelmében cselekszik, amidőn helyt ad a hatóság kezében a karhatalomnak. A rendőr oldalán a kard, a csendőr vállán a szurony, nem az V-ik parancsolat ellen, hanem épen annak védelmére szolgál, így védekezik az emberi társadalom a gyilkosok és rablók ellen: „Akarod-e, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót és dicséreted lesz attóli“ „Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert!“ (Róma 13, 3—4.) A gyilkosság nagyon sokszor bosszúnak a műve. Egyes műveletlen népeknél ma is érvényben van a „vérbosszú“ szokása. A megölt ember vérrokonai kötelesek bosz- szut állni a gyilkoson. Ez a: sze- met-szemért, fogat-fogért, életet- életért elve (3. Mózes 24, 19—20.). Izraelben ez volt a jogszokás. De az Üdvözítő egy sokkal tökéletesebb elvet állít fel: „Szeressétek ellenségeiteket! Jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek! és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!“ (Máté 5, 44.) Egy grönlandi ember megölte a másikat. A megöltnek 13 éves fia, Kunnuk, a vérbosszút tűzi ki életcéljául. De egy keresztyén missziói állomáson megismeri Krisztust. A keresztfán ellenségeiért imádkozó Üdvözítőnek a szavai (Luk. 23, 34.) és István vértanú ellenségeiért mondott imája (Csel. 7, 60.) megfogják a Kunnuk szívét. Hosszú tusakodás megy végbe lelkében, de azután sugárzó arccal mondja: „Most már boldog vagyok. Nincs többé gyűlölet szívemben. Megbocsátottam. Jézus hatalmas szavai kivették szívemből a bosszúvágyat.“ Meg keresztelkedik és azt üzeni ellenségének: „Keresztyénné lettem, tőlem nincs többé okod félni!“ — s a két halálos ellenség kiengesztelődik. Harmati Béla. Terjesszük a ,.HARANGSZó“-t! KÖNYÖRGÉS. Irgalmas nagy Istenünk, Dicsértessék szent neved, Áldunk minden kegyelmedért, Légy tovább is ■ oltalmazónk, Vezéreljen Szentlelked. Ha elcsügged a szivünk, Vigasztalást Te adhatsz, Leborulunk keresztednél, Könyörgünk bűnbocsánatért, így nyer lelkünk gyógyulást. Mikor eljön végóránk, Szabadíts a gonosztól, Váltson meg szent Fiad vére, S vezess mennyországodba, örök béke honába. Kovaltsik Béla. Egyházunk rövid világtörténelme. 14. Ausztria. A 16. században a reformáció szinte egész Ausztriában — éppen úgy mint hazánkban is — diadalra jutott; az ország legnagyobb része evangélikussá lett. Aztán jött az ellenreformáció, még pedig sokkal erőteljesebben és kegyetlenebbel mint nálunk. Az osztrák nép is sokkal kevesebb ellenállást fejtett ki, mint a magyar, aminek okai részben politikaiak voltak: az osztrákoknál ugyanis az ellenreformáció tisztára egyházi belügy volt s nem egyúttal ide— Igen?!... No hisz nálunk még a törvény nevében sem lehet igen valamit találni. Higyjék el, csendőr urak, hogy nem, mert szegények vagyunk. — Látom, azért jól kiparádéztál, hétköznapon is. Nem a semmiből telik az uj ruha... Előbb házkutatát tartunk s aztán jön a többi... — De kérem, csendőr urak, ne gondoljanak valami rosz- szat. Valahova készülök, ahova már úgy illik, hogy tisztességes ruhába öltözzék föl az ember. Tetszik tudni, legényember vagyok még s most már eljött az időm, hogy leányasszony után nézzek. Hát csak azért... higyjék el nekem! De hát hiába, a csendőr urak a puszta szóra nem sokat adnak. Igaz, hogy a házkutatás nem járt eredménnyel, de a nyomozási eljárás folytatódott, még pedig úgy, hogy Jóskát elszállították hazulról, erre-arra hurcolták és csak másnap déltáján bocsátották eredmény híján haza. Szegény Jóska megtörtén, nagy elkeseredéssel roskadt le a kályha padkára. — No, édesanyám, sohasem hittem volna, hogy ilyen gyalázat essék rajtam! Higyje el, legjobban szeretném, ha már holnap kivinnének a temetőbe!... Hogyan kerülök én ezután az emberek szeme elé, ilyen gyalázat után? — Majd csak elfelejted fiam. Hisz mindenki tudja, hogy ártatlan vagy. — Ngm!... ezt sohasem felejtem el, édesanyám!... Nem lehet ezt elfelejteni... nem lehet megbocsátani Kati néninek, akinek a gyalázatos pletykája miatt történt mindez velem. Higyje el, hogy miatta történt, mondta a keresztanyám. Menyhértné ténsasszony semminek se oka. A csendőröknek is megmondta, hogy ő esküt merne rá tenni, hogy nem én vagyok a tolvaj. Dehát, hol is van a lelketlen lélek?! — A konyhában pepecsöl valamivel. De azért ne tégy ám a szerencsétlennel valami nagy gorombaságot, fiam. Nem szeretem én az olyasmit. — Nem-e?! De hiszen megemlegeti ezt a napot annyit mondok! Jóska bőszen ugrott ki a szobából Naninak úgy dobogott a szíve a félelemtől, hogy alig tudott lélegzeni. Elbújt a kályha sarokba. — Kati néni, mit csinált velem?! — villogott Jóska két szeme a konyhaajtó előtt. — Én?! Se-se-semmit se. Jóska! — Hát azt a gyalázatot ki miatt kellett megérnem, ha nem maga miatt?! A maga kutya pletykahordó nyelve miatt! Ezt nem viszi el szárazon, ezért nem is tudom mit csináljak magával! — emelte fel Jóska mind két kezét s Kati ijedten hátrált előle, mígnem beleült, hangos sikolyt hallatva, a hideg vízzel telt dézsába. — Lássa, ez is az Isten büntetése s a többit sem fogja elkerülni. Higyje el, utoléri az Isten büntetése. Én nem ütöm meg. Én nem ütök senkit se meg, de azt megteszem magával, hogy azonnal kiadom az útját. Egy percig se akarok többé magával egy födél alatt lakni. Megértette?... A szobába többet be ne tegye a lábát. A cókmókjait rögtön kilódítom az udvarra. Nem telt bele két perc, kinnt az udvaron állt Kati ládája és ágya. A ládán ülve sirdogált Kati keservetesen s bőven omló könnyét kékvászon kötényével törülgette, itatgatta fel. Később elment hazulról s félóra múlva nyikorgó sarog- Iyás talicskával tért vissza, de legnagyobb meglepetésére mind az eltolándó láda, mint az ágy eltűnt az udvarról. Jóska jött ki elébe: — Hát, Kati néni, amondó vagyok, hogy felejtsünk el kölcsönösen most az egyszer még mindent. Ládáját visszavittem a szobába. Az ágya is ottbent van. De az Isten szerelme- tességére kérem, ne csináljon többé olyan csúnya pletykát, ami a szegény ember becsületét a sárba rántja. Higyje el, nagy szívfájdalmat okozott vele nekem ... (Folytatjuk).
