Harangszó, 1937
1937-08-01 / 31. szám
1937. augusztus 1. HARANGSZÓ 247. ! £ ted folyó kemény munkában meg- kérgesdett tnyerét?! Testvér! Miközben olvasod e sorokat, szállj magadba és kiálts fel megrendült lélekkel, mint a tékozló fiú (Lukács 15, 21.): „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!“ Csak egy orvos tud segíteni rajtad: az Ur Jézus! Ö uj emberré formál téged! Kiveszi régi, kőszívedet és új szívet tesz helyébe. Imádkozz, kiálts az Úrhoz: Krisztus ments meg engem! Adj nekem új szívet, hogy szüleimnek engedelmeskedni tudjak!!! Harmati Béla. Szüle uralás. Azt mondják a gazdák, hogy az idén gyenge lett az aratás. Bizonyosan igazuk van. A tavaszi árvíz és a nyár eleji szárazság sok méter- mázsa termést elvitt. Az idén az Isten keveset adott. De hátha ennyit sem adott volna? Ha mindent elvett volna? Kihez fellebbeznénk akkor? övé a hatalom s nékünk alázatosan el kell fogadnunk, amit jótetszése nyújt. Mi különben a keveset sem érdemeltük. Ez is Isten ajándéka. Az ajándékért pedig köszönet jár és nem panasz. Ránkfér, hogy Isten olykor megalázzon. Hogy árvíz, szárazság és jégeső érthető szavával juttassa eszünkbe; hogy nem a mienk a föld, hanem „övé a föld és annak teljessége." E nélkül nagyon el bizakodnánk. Egyébként megfigyelhető, hogy Isten kegyelme a tavasz hiányait ősszel, vagy fordítva kipótolja. Ha szükebh a gabonatermés, bővebb a kapások hozadéka, vagy fordítva. „Mind jó, amit Isten tészen!" A HARANGSZÓ. A hegyen templom. Áll szerényen, Tornyán fehér holdfény pihen. Halk moraj zúg alá, jön a nép; Buzgón Istenét imádta ép. Oly boldog a szív, Ha hitéhez hív! Szavuk az éjben halkan tova terjed S növeli neszével a fáradt csendet. A völgyben lent tolvaj vár és les, A kis templom pénzére éhes. Bujkál az útszélen, néz, várja, Hogy szűnjön a tömeg lármája; De ah, mily hangok! Szíve felsajog. A széihordta morajból múltja kiált S mint nehéz ostorszíj rajta végigvág. E táj. .. e hegy ... ismerős helyek; Itt játszott rég, mint vidám gyerek... S a templom...! Szive majd meghasad, fit mondta az első imákat. Arcán könny pereg, Sír mint a gyerek. S egyre növekvő szél agyába kap, S meginog benne a bűnös gondolat. Temetőbe is itt visz az út, Ember ezen boldogságra jut. Atyját, anyját is erre vitték S ö rá szakadt a keserűség. Kegyetlen végzet Az árva élet. A síró szélvész mintha vele sírna, Hogy megtévedt lelkét jobb útra bírja. S megvetett lett a bodogtalan; Az árva mindenhol útban van, Verés, szégyen volt már csak sorsa S végül a dac örvénybe dobta. Útonálló lett S igy nyert kenyeret. Felbúg a vihar, a torony megingott S őrült dühvé szítja benne a dacot. v Már ott van... a perselyt keresi, Melyben a hűség fillérjei... Reszket... oda nvul... a pénz csörren, ütést érez szivén s meghökken ..! Vihar búg ... dúl-fúl S a harang megkondúl... Átrohan rajta mint Isten ütése, összerogy ... elterül a kövön s vége. Dr. Schlitt Gyula. A keresztyén élet három darabból áll: hitből, szerétéiből és keresztből. Luther. a közelben. Az udvaron tekintett körül, kutatott erre-arra, de hiába: a tolvajnak és gyűrűnek hire-hamva tűnt... Vili. Kall néni hurcolkodáshoz Részül. Negyed század óta nem vezetett Kati rendes háztartást. Tűzifát soha nem vett, sem az erdőre nem járt el faágakat keresgélni. Zsírt nem vett, de disznót nem hizlalt. Igaz, hogy hétszám nem főzött ebédet, sem vacsorát, noha igen jó gazdája volt a gyomrának. Azt hinné most már valaki, hogy tán valami állandó munkára járt Kati, hol kosztott is kapott. Nem járt Kati semmiféle munkára. A dolog is azon megvetendők közé tartozott, amiket Kati nem szeretett, akárcsak a savanyú káposztát hús nélkül. — De ne kerülgessük sokáig Kati néni dologtalan dolgát, mint a macska a forró kását, eláruljuk, ha már szó esett róla, hogy hirhordással, pletykálkodással tartotta fönn magát emberemlékezet óta. Volt nyolc-tiz háza, hova felváltva már reggel beállított s többnyire csak esténkint lefekvésre vetődött haza, szegény Jóskát bosszantani, életét megkeseríteni az örökös ellenkezéseivel és gúnyolódásával. Szegény, szinte gyámoltalannak látszó vén fehér cseléd volt Kati, de azt el }íell ismerni, hogy nagy bölcs volt. Tudta, hogy leghatalmasabb, legzsarnokabb királyok királya a földön a hiúság. Az boldogul a földi életben, aki annak hűséges alattvalója, azaz aki érti, miként kell ő nagy felségét hízelgő szókkal simogatni, babuskálni, a szemébe cukorport hinteni. Oh, Kati ebben nagy művész volt! Annak köszönhette első sorban, hogy harminc évig dolog nélkül, szórakozva, gyomrának is kellőkép áldozva, megéídegélt. Mikor Tóth Gyuriné, kedves jó asszonya, barátnéja megkínálta pogácsával, igy kezdte: — Oh, te Bözse, minek vesztegeted rám?!... Istenem, Istenem, milyen csoda jó szíved van neked, Bözse. Olyan vagy, mint a bibliai szent asszonyok. Hidd el, úgy mondom én is, mint az a bolondos Jóska: írásba kellene téged is venni és tanítani belőle ió oéldára a gyerekeket. Aztán micsoda fölsé- ges pogácsát sütöttél megint. Szinte magától omlik széjjel az embernek a szájában... Meg kellene aranyozni a te kezedet, édes, drága Bözsém ... Ehhez hasonlóan különféle változatban fújta varázssípját Kati Benkő Istóknénál. az édes galambom Julimnál, meg másutt a Zsuzsámnál, Nanicámnál és a többinél... Nem sokkal kisebb művész volt Kati a hírmondásban Ezeknek a jő tulajdonságoknak is jó kelete van az asszony- nénémék előtt. És Kati jól tudta a pletykát gyiimölcsöztetni, nagvon jól. amellett oly ügyesen kezelte, hogy bíróság elé a miatt harminc év leforgása alatt mindössze csak öt esetben került. A pletykagyártásnak is különböző fajai vannak, akárcsak a körteféléknek és Kati széles, ráncos kobakocskája azt is jó! tudta tapasztalásból, hogy legkelendőbb, legszívesebben meghallgatott pletyka az, ami a kedves felebarátaink gyarlóságának kigúnyolásával foglalkozik. Oh, olyasmit édes gyönyörűség hallgatni s milyen jót lehet olyasmin nevetni! Kati legkedvesebb felebarátja volt Jóska, tehát arról tudott legtöbbet, leghathatósabban előadott pletykákat hordani. — Hihihi!... Tudod, édes, jó Julim, min tudok megint ilyen jóízűen nevetni?! a bolond Jóska legényen. Hát, tudjátok, nincsen zsírjuk. Tegnap reggel mégis azon terveződtek anyjával, azzal a gyámoltalon tedd ide-tedd oda Nanival, hogy ebédre gánicát kéne főzni. — Édesanyám! tudja mit? — kezdte Jóska nagy kitalálással. — Süssön egy kis répát a gánicára. Higyje el, igen jó lesz a répás gánica! (Folytatjuk),
