Harangszó, 1937
1937-01-17 / 3. szám
20 üARAN G SZÚ 193?. január 17. az egyház tiltakozását minden tévtan- nal szemben. Jól teszik, ahol megismerik és megismertetik. A 41 oldalas könyvecske kemény félvászonkötésben darabonkint 60 fillérért kapható a szerzőnél. Mindenkinek melegen ajánljuk. Túróczy Zoltán. Családjaink. Az első keresztyének olyanok voltak az őket környező pogány világban, mint mikor a szennyes mocsár felett kivirít a fehér liliom. Különösen két dolgon nem győztek csodálkozni a po- gányok. Hogy mennyire szerették egymást a keresztyének s hogy milyen tiszta volt a családi életük. Hová lett azóta a keresztyén család? Világszerte szaporodik a könnyelmű elválások száma. Elhagyott gyermekek ezrei siratják a feldúlt otthont, amelyből kihullottak. Sőt van egy ország, amely intézményesen robbantotta fel a családi életet. A családi élet megromlása végtelenül szomorú jelenség erkölcsi szempontból is, nemzeti szempontból is, a jövő nemzedék szempontjából is, de legfőképpen azért, mert egy olyan intézmény megromlását jelenti, amely benne volt az Isten teremtő tervében. Isten már a teremtés hajnalán úgy akarta, hogy az emberiség élete a családi élet keretei között folytatódjék tovább. Aki tehát megrontja a családi életet, az Isten akaratát tiporja lábbal. S jaj annak, aki Isten törvényét lábbal tiporja. Imádkozzunk tiszta, keresztyén családi otthonokért! Az ifjúsági munka köréből. Az egyik ifjúsági egyesületben felmerült az a terv, hogy egy vallásos tárgyú darabot adnak elő. De jóformán ki sem alakult még a terv, amikor előállott az egyik ifjú és a következőket mondotta: „Itt nem lehet vallásos darabot előadni. Itt nem kiváncsi senki ilyesmire. Ilyennel ne is kezdjünk, mert annyi bevételünk sem lesz, hogy a kiadásokat fedezzük.“ — Az eredmény nem maradt el. A darabból nem lett semmi. Egy héten kétszer volt biblia-óra, de azon csak ímmel-ámmal jelentek meg a tagok. A fentebb említett ifjú természetesen el sem jött. Ellenben mindig ott volt máskor. Beszélt a tagokkal, gyújtotta bennük a tüzet. „Adjunk elő egy háromfelvonásos vígjátékot és utána tánc. Nem kell félni! Lesz bevétel és akkor legalább létezhetünk.“ Ennek is volt hatása. Hát csak ez az egy ifjú van? Csak az Istent és vallást megkerülve lehet bevételt szerezni egy ifjúsági egyesületben? A mi evangélikus népünk csak vígjátékra kiváncsi? Csak előadásból áll az egyesületi élet? A mi ifjaink csak komolytalan vígjátékra kaphatók? Csak a tánc adja meg az ifjúsági egyesület fenntartásának lehetőségét? Csak így lehet? Ez volna a mi evangélikus ifjúságunk? Evangélikus ifjak! Öntudatra ébredve kiáltsuk oda meggyőződéssel azoknak, akiknek bomlasztó szándékaik vannak velünk szemben: Nem! Nem! Ezerszer is nem! Szirti János. Terjesszük a „HARANGSZó“-t! Elindult utfdra a Harangszó két terjesztője, Zá- molyi Gyula és Sokoray József, hogy Isten kegyelméből befejezzék a lap dunántúli terjesztői munkáját. Folytatólagos útitervük a következő: Január 17.-én vallásos est, másnap és harmadnap terjesztés Iharosberényben; 19.-én vallásos est, másnap terjesztés Iharosban; 20.-án vallásos est, másnap terjesztés Úszón; 21.-én ‘ vallásos est, másnap terjesztés Surdon; 22.-én vallásos est, másnap terjesztés Nemespátrón; 2 -án vallásos est, másnap terjesztés Porrogon; 24.-én vallásos est, másnap terjesztés Porrogszentkirályon. OLVASSUK A BIBLIÁT Az Úrra bízom magamat... II. Jan. 17. Várok. Jer. sir. 3:25—26. Biztosan volt már ebben az alig megkezdett esztendőben is olyan tapasztalatod, mintha az Ur meg sem hallgatta volna kérésed, avagy visszautasította: még nem. Ne csüggedj el, ne lankadj meg. Ezek is válaszok imáidra. Azt jelentik: mindent a maga idejében. Ne csak kérj. Tudj várni is! Jó annak, ki már megtanult csendesen várni az Úrra. — Uram, én várok! Jan. 18. Remélek. Róma 8:28. Azoknak, kik Istent szeretik, minden javukra van. Szegény, törékeny, talán összetört lelkű testvérem, nincs miért kétségbeesned? Az Urnák minden bizonynyal a te küzdelmeiddel, szenvedéseiddel is megvan a maga szent célja. Ez BETHLEN: Én tehát tanulmányaim ürügye alatt künn voltam Párisban és visszaiövet Bécsben Gremonville francia követet is útba ejtettem. De ezt a dicső nemzetet hűvösebbnek, óvatosabbnak találtam, mint szerettem volna. WITTNYÉDY: önző, megbizhatlan, úgy jellemzi Zrínyi is. BETHLEN: őfelsége, Lajos király kegyesen fogadott, de mind ő, mind tanácsosai csak nagy általánosságban szólották és igen feltételesen. WITTNYÉDY: Talán nagyon fiatalnak nézték öcsém uramat. Mutatta volna be a megbízó levelünket. BETHLEN: Megtettem. Tiszteletdíjat Zrínyinek tovább ra is adnak, mert a török ellen erősíteni akarják a magyart, nem úgy, mint a bécsi udvar. Hivatkoztak arra, hogy XIV. Lajos jóbarátja nemzetünknek; íme seregeit most is Szent- gotthárdra küldte és a francia tisztek lelkesednek Zrínyiért. WITTNYÉDY: Igen, de mi írásban és tettekben, kézzelfoghatóbb bizonyítékokat is akarunk a fegyverbarátságról Kívánjuk továbbá, hogy a gallus, a kakas sűrűbben hullassa a tollát. BETHLEN: Azaz, kép nélkül szólva, több pénzt, évi segélyt akar, uram bátyám? WITTNYÉDY: Természetesen. Prókátor vagyok, kimondom, ahogyan van a dolog. Levegőből bizony a magyar katona sem él meg, koplaltak eddig is eleget. Pénz a dolgok nervusa, a háborúhoz pénz kell. BETHLEN: Ígérnek, ígérnek, de előbb nekik is vannak feltételeik. A király egyik minisztere kérdé: ha XIV. Lajos és I Lipót közt háborúra kerül a dolog, lehet-e remélni, hogy Zrínyi a nemzet élére áll, mint nemrég Bethlen és Rákóczy? Nos hát, bátyám familiáris a bánnal, mi a véleménye? WITTNYÉDY: Hogy erre feleljek, nem hatalmazott fel uram. Ő hű marad koronás királyához, míg csak erővel nem szakítják el tőle. A királyhűség vérében van. De, barátom, lehet-e ember ellen annyit véteni, mint ellene már Bécsben vétettek? BETHLEN: Sógorasszonya, Frangepán Katalin tudtommal lelkes híve a francia szövetségnek; az egész tárgyalást a velencei követ útján ő indította meg. Lehet-e remélni, hogy megnyeri sógorát? WITTNYÉDY: A bán igen nagyrabecsüli sógornőjét. Hej, hiszen csak ezek kerültek volna össze egy párnak! íme, éppen itt jön kegyelmes asszonyunk. 19. JELENET. Előbbiek. Zrínyin é. ZR1NYINÉ: Megdicsérem, István uram, a kedves leányát. Példás rend van a házban. Szobámat is igen szépen berendezte. És most el engedi vinni a házból? WITTNYÉDY: Ez a leány sorsa, kegyelmes asszonyom. Akkor kell adni, mikor kérik. ZRINYINÉ: És kelmédnek ki viseli gondját? Ily korban a férfiú még nem maradhat asszony nélkül. Elég ideje szenvedi bús özvegységét. Házasodjék. WITTNYÉDY: Az én özvegységemnél nagyobb a magyar hazáé! És míg hazám gyászol, én sem vigadhatok. ZRINYINÉ: Tisztelem bánatát, de magát sem szabad elhagynia. És párosán élvén, a megosztott bánat mégis csak fele bánat. WITTNYÉDY: Jól van, kegyelmes asszonyom, ha oly kegyes hozzám, ám legyen meg. Ismerek a Felvidéken egy nagyasszonyt, van is ügyem vele. Ha az hozzám jön, felcsapok kérőnek! ZRINYINÉ (nevetve): Ejnye, ejnye! És hát ki az, hadd halljam. WITTNYÉDY: Ne vétsek szómmal, de nagyságodnak nászasszonyára, Báthori Zsófiára gondolok. Az is özvegy és szereti a lutheránusokat. (Mind felnevetnek.) (Folytatjuk.)
