Harangszó, 1936
1936-03-22 / 13. szám
1936 március 22. HARANOSZÓ 99 és sanyargassanak. Mert az ördög a gazda a világban s a világ az ő háza. Azért akárhová jusson is az ember, mindenütt otthon találja ezt az utálatos gazdát. Legyetek azért szilárdak és bátrak a Jézus Krisztus erejében s ám meglássátok, hogy bizonyosak legyetek és ne kételkedjetek, hogy ez a ti nyomorúságtok és menekülésiek igen kedves Istennek. _S ha az emberek semmibe veszik s talán a ti szivetek is csekélységnek tartja is, legyetek határozottan meggyőződve, hogy Isten és az ő angyalai előtt nagy dolog ez. Mert hiszen ti sem azért tettéA soproni Eggenberg-ház udvara. tek, hogy az emberek benneteket dicsérjenek és csodáljanak, hanem Isten ma- gasztalására és dicsőségére. Az emberek dicsérjenek vagy ócsároljanak, ez semmit sem számít; elég, hogy Isten az ö angyalaival dicsér és szeret. Azért énekeljétek Dávid királlyal együtt, aki szintén nyomorúságba jutott, az 56. Zsoltárban (9. v.): Uram, bujdo- sásomnak számát jól tudod, szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-e azoknak számát? Mintha csak azt mondaná: Ha senki sem akarna is törődni az én nyomorúságommal, de te, Uram, olyan gondosan ügyelsz rá, hogy buj- dosásomnak minden lépését megszámlálod, hogy milyen távolba, milyen mesz- sze kergettettem s vagyok kénytelen szaladni s nem feledkezel meg egyetlen kisírt könnyemről sem; hanem én tudom, hogy valamennyit feljegyzed könyvedbe és nem felejted el. Lássátok, hogyan vigasztalódik ez a király azzal, hogy bizonyos róla, bujdo- sása, könnyei mind számon vannak Istennél, minden lépte-nyoma, ami olyan keserves volt, fel van jegyezve és minden könnye Isten tömlőjébe van szedve, hogy egyetlen egy se hulljon el vagy leLuther Márton levele az Oschatzból elüldözött keresztyénekhez. A Krisztusért elüldözött oschatzi polgároknak és polgárnőknek, nekem a Krisztusban kedves uraimnak és barátaimnak. Kegyelem, vigasztalás és békesség a Krisztusban. Tiszteletreméltó, bölcs, kedves Barátaim! Von D.-né asszony értesített nyomorúságotokról, amelybe György herceg kergetett benneteket s hogyan kellett menekülnötök. Íme, nagy dolgot vállaltatok és műveltetek; Krisztus a ml jó Urunk, akiért szenvedtek, vigasztalja, erősítse és tartsa meg szíveteket, hogy szenve- déstek végét kivárhassátok s el ne fáradjatok, és meg ne lankadjatok. Mert az ördög ezzel nem fogja beérni, hanem mivelhogy ellene szegültetek, továbbra is diihösködik majd ellenetek még ha mást nem érhetne is el, mint azt, hogy ebben a fejedelemségben a mieinket is ellenetek bőszí- tl, hogv kínozzanak VIII. FEJEZET. A vonat viszi társaságunkat nyugat felé. Eleinte szótla- nok, úgy látszik mindegyik el van foglalva önmagával. Alex kinéz az ■ ablakon. Nézi a fel-felparázsló koromcsillagokat, amint röptűkben gyorsan kihunynak. Szép szál férfi, előkelő nyugalom árad minden mozdulatából s olyan ember benyomását teszi, kit. ha valahol megjelenik. észrevpsznek s kiről távozása után sokáig beszélnek. Harapdália vékony ajkait, hallgatag s mintha bánatos volna. Natalia hátraszegett fejjel pihen a nuha támlán s lehunvia szemét. Talán nem is pihen. Az arcán átvonanló összerándulások ielzik hogv be'seie munkában van. Gondolkodik. Nem tudni, mi foglalkoztatja? Rujeffné késdöfése vagy Párisnak távolból villámló híre és titokzatossága-e? Talán mindkettő. Páris izgatta, különösen Biritov tanácsai után. Mi veszedelem fenyegetheti Párisban? Hogv fog megnyilatkozni a veszedelem? Kellemes lesz-e, vagy kellemetlen? A kérdések csiklandozó ujjakként futkároznak idegein. Rujeff otromba hánvavetiségben fekszik a kánonén. Csibukiára gyújtott s megvető fölénnvel nézi a kupéban ülőket. Legkisebb megmozdulásával felhívni igyekszik mindenki figyelmét, hogv ß valaki s nagy útra indul, melyről e kupéban négyükön kívül senkinek nincs tudomása. Ha szeme Natáliára téved, düh csap e'ö bozontos szemöldöke alól. óvári lógó feiiel cipője orrát nézi. Talán hazájára, gyermekeire gondol... Néha felrántia fe- iét, mintha levegő után kapna. Biritov egyetlen gondolattól áthatott egységnek hitte ezt a négy embert, de ha lelkűknek tudatalatti géphelységeibe pillanthatott volna, halálra dermed. Az utasok legtöbbje fegyenc volt. Vagy jöttek a fegyház- ból vagy mentek. Különbség nem igen volt köztük. Egyformán elkeseredettek. Szemük járása csakhamar kereszttűzbe veszi társaságunkat. Észreveszik rajtuk, hogy nem közibük valók és kezdenek róluk suttogni. Asszony több volt, mint férfi. Arckifejezésük is ijesztőbb, mint ezeké. A nő érzelmeiben kétszeresen fokozódik fel az élmény, oda ül az arcra s kihívóan mutogatja magát. Meg is szólal az egyik: — Nyomorult világot élünk. Megvert az Isten, de nagyon. — S ha valaki említeni meri, hogy jobb volt régen, — szól bele egy másik, — akkor lecsukják. Hej, van ám eszük a mi urainknak!... Olyat nevet, mintha felbomlóban volna az esze. — Ne olyan hangosan — csititja egy férfi és Rujeff felé sandít ijedten, — soha nem lehet tudni, ki hallja!... — Mit törődöm vele. ki hallja? — kiáltja most már az döbbeni asszony. — Életemnél többet' nem tudnak elvenni, hadd vegyék! Ha nem félnék Istentől, elkövetném úgyis a szégyent hogv felakasszam magam. Rujeff nagyot szí pipáján, hony megteljék tüdeje füsttel és felül. Végig néz az okvetetlenkedő utasokon, de olyan pillantással, hogv a bölény is megtorpanna rohanásában. Kifújja magából a füstöt s rácsap a térdére: — Hogy mersz így beszélni? Tudod te, ki vagyok én? — Nem vagyok rá kiváncsi. Azt látom, hogy jobb ebéded volt. mint nekem s lesz harapni valód vacsorára is, de én már két napja nem láttam kenyeret. Nem ijeszt minket már, kedves barátom, sem a hang, sem a korbács, sem a börtön s halál a legszebb, amit adhattok. Na... és most mit akar a nagy hangjával?... Rujeffnek ez a lecke kemény és szokatlan volt. Ez a hang nem muzsik hangja s ez az elszántság nem proletár lélekben fogant. Nem tudott, mit válaszolni. Belül meg forrt a düh, hogy maid szétvetette. — Lesz otthon kenyér, — mondja a férfi, — csak legyünk türelemmel, lesz kenyér! — Lesz ám, csak lessétek! — mondja a sarokból egy si- pitozó hang, —■ csak maguknak legyen, mit törődnek a szegény ember bajával!?... A börtönben is majd éhen vesztünk!... De erre már kitört Rujeffból a diih: — Azt hiszed talán, hogy a fegyház hizlalda, hol hájjal rakják meg a hasadat?... Te... te... rongy... Dolgozzál s lesz kenyér, ha pedig nem ízlik, dögölj meg! (Folytatjuk.)
