Harangszó, 1936
1936-03-08 / 11. szám
82 HARANGSZÓ 1*36 március 8 Nem igazi arany az, amelyik elég a tűzben. Az igazi arany csak még ragyogóbban kerül ki a kohóból. Nem volt az igazi hit, amelyet el tud pusztítani a szenvedés. Az igazi hit csak még fényesebben kerül ki a nemszeretem-napok megpróbáló lángjaiból. Szenvedsz ? Fájdalom vasmarka szorongatja vergődő szívedet? Nem azért van-e, hogy hitedet próbálja az Isten? Meg akar győződni róla, hogy őt szereted-e mindenek felett s nem tapad-e szíved valami múlandó földi dologhoz. A vasból sohasem lenne acél a tűz edzése nélkül. A hitünkből sohasem lenne igazi hit, ha olykor-olykor meg nem próbálna az Isten. Légy csendes szívvel! Öregség dicsérete. Öregség dicsérete, hol késel az éji homályban? Ma az öregeknek igen kevés becsületük van. Lehet, hogy ennek oka magukban az öregekben is van, hiszen mindig olyan nagyon nehéz volt s ma is nagyon nehéz szépen megöregedni, csendben s tapintatosan félreállani az útból! Lehet, hogy oka van ebben annak a kornak is, amelyben élünk, hiszen olyan változó, forrongó korban élünk, hogy nem lehet csodálni, ha néha úgy esetlenek, botlanak benne az öregek, mint letűnt idők ittfelejtett, helyüket nem találó emlékei. Bizonyos azonban, hogy az öregek becsületének lejáratásában ludas a mai fiatalság is, mely magáénak érzi a mai kort s céljai elérésében lerázni való béklyónak érzi csupán az öregeket. A győri szereteiház Gusztáv Adolf otthona. Csoda-e, ha ilyen körülmények között ma igen keserves az öregek sorsa? Ha szegények, keservesen kell a saját bőrükön megtapasztalni, hogy milyen könnyel sózott a kegyelemkenyér s hogy egy szülő könnyebben eltart tíz gyermeket, mint tíz gyermek egy szülőt. Ha pedig van egy kis vagyonkájuk, akkor szomorúan kell látniok, hogy minden szeretet, figyelem, ápolás pem nekik szól, hanem az örökségnek,- melyet mielőbb szeretnének megkaparintani az örökösök. Újra meg újra kell látniok, mint akarják fondorlatokkal már előre kiforgatni mindenből, hogy azután többet ne is törődjenek velők. Sokszor forgatja eszében az ilyen öreg azt a közmondást: Ne vetkőzzék le az ember, amíg meg nem hal! Öregek csendes életét akarta biztosítani a győri ev. egyházközség, mikor a szeretetház új szárnyában megépítette a Gusztáv Adolf Otthont, mely nyugdíjjal, vagy vagyonnal rendelkező idősebb emberek számára óhajt mérsékelt díjazásért nyugodt otthont, békés naplementét biztosítani. Ez az otthon az öregség dicsérete. Megbecsülöd-e te is a te öregeidet otthon? Tyn. A tégla nem vitatkozik afelöl, hogy hova építsék be. Ha nem kerülhet sudár torony magas falába, engedelmesen beleépül a fundamentom senkitől nem látott sötét árkába is. Nem az a fontos, hogy hova helyezett a nagy Építő, hanem az a fontos, hogy engedelmes és megbízható tégla légy az Isten kezében. A. CSOdalrta : dr. Schlitt Gyula. 7 V. FEJEZET. Óvári azt sem tudta, hogy került lakására. Borzasztónak talált egyszerre mindent az épületben. Szerette volna felrúgni a kapuban az őrt, ki a lélekgyilkolás munkáját őrzi, végzi, szeretné megnyitni az összes ajtókat, hogy útnak bocsássa a gyereksereget, mennének bárhová, csak innen meneküljenek, hol tervszerű rombolással kiölik belőlük az emberi méltóság érzetének minden cseppjét. Ezzel talán jóvá tehetné nagy bűnét..., de egyelőre nem csinálhat mást, mint engedelmeskedik. Legelső dolga, visszahozni Rujeff fiát. De hogyan? Hirtelen mozdulattal megnyomja a villanycsengő gombját. Élénk lépések zaja hallatszik hamarosan a folyosóról. Natalia léptei. Natalia a kommunnak megtestesült ideája. Vérré és hússá lett elgondolása. A kommun levegőjében nevelődött s más világot csak ferde beállításban ismer. Képessége az adott környezet irányításában bontakozott életté s így természetes, minden szívdobbanása a szovjeté volt. A körülötte zajló tevékenységet az igazság élniakarásának látta. A terrort az életet fenntartó erénynek. Bálványa Lenin s ennek vad dogmáit imádja. Vadul éhes fanatizmus fűti s ha csak sejti, hogy cselekednie kell, már izgalomba jön minden idegszála. Ideges hevülettel jön most. Bepattan, mintha valami rugó lökte volna a szobába. Maga a tökéletes testbe formált élet!... Sötétbarna ruha fekszi simán végig kígyótestét s minden mozdulatára dagadoznak alatta ruganyos idomai. Finom nyakán a piros nyakkendő olyan, mint a frissen szűrt tejben a vér. Néhány pillanatig mozdulatlanul nézi a felügyelőt. Orrcimpái lüktetnek, mint a vizsláé, mikor szaglász. Érzi, valami megbízatás vár reá s ez a megérzés izgalomban tartja. — Ideges vagy, Natalia!... — Szokatlan időben hívnak s ez rendszerint idegesít. Mi hír?... — Párisba megyünk. — Párisba?... — Páris rendőrfőnökét kell elintéznünk. Kellemetlenkedik a sejteknek. — Lohe urat egyszerűen eltüntetjük s nem kellemetlenkedik többet. Ketten megyünk? — Alex is jön. — Nagyszerű!... Elintézzük, mint gólya a gilisztát, simán, mint a tavaszi szellő a pihét viszi'... —• Velünk tart Rujeff is. Natalia elfintorította orrocskáját, mintha rossz szag érte volna. — Nem tetszik talán? — kérdi hirtelen kíváncsisággal a felügyelő. — Nem volna rá szükség. — Rujeff nagyszerű ember... vakmerő!... — Jó... jó, de nem szeretem, ha a közelemben van. Vad s meggondolatlan... Türelmetlenségében elébe vág a dolognak s mindent elront... szóval nem szeretem'... De ha már így van. jöjjön... Mikor megyünk? — Holnap éjjel... — Párisba!... — Átszellemült suttogással ejtette ki e szót, még szemét is lehunyta. — Érdeke! Paris?... — Az a hírhedt nyugat?... Hogyne érdekelne!... — Az a veszélyes nyugat •• — mondja nyomatékosan Óvári. — Nem ismerem a veszélyt!...
