Harangszó, 1936

1936-12-20 / 52. szám

416.

HARANGSZÓ

1936 december 20.

Miről ismerhetők meg Isten gyermekei?

Irta : Malmivaara Vilmos. Fordította: Sztehlo Gábor. 4

A Lélek bizonyságtétele.

Egészen mást jelent egyedül a hit által vallani magát Isten gyermekének, mint arról tudni, beszélni, magát annak vélni. Az ilyen vélekedés lustává és el- bizakodottá tesz, a hit ellenben merő harc. Maga az Ur késztet a kisértések által szünet nélkül harcra De nem mindig érdemes dicsekedni ezzel a harccal. Ez a harc az ember előtt sokszor hitetlenségnek tűnik fel, a bizonyosságot sötétség takarja, a segítség távolesőnek látszik, az istenfiuság el van rejtve előle, úgy hogy maga magának sem tud hinni és meg kell tanulni a Dávid imádságát: „Vizsgálj meg engem, óh Uram és ismerd meg szivemet! Próbálj meg engem és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja és vezérelj engem az örökkévalóságnak az ösvényén! (Zsolt. 139, 23.) Mintha a mindentudó Isten előtt te így imádkoznál: „Ismersz te Uram mindent, jól ismered az én helyzetemet is, jobban mint magam, vagy bárki más. — Igaz-e az, hogy Te engem elesettet gyermekednek tartasz?“ Ez az imádság telve van szorongattatással és ez az az igazi, Isten előtt kedves lélek. Reménytelenség, ha önmagára tekint, reménység, ha Krisztusra néz. — Ez az a legfőbb előjog és kiváltság az isten- fiúságban, hogy minden bajomat a mindentudó Isten elé vihetem. Amint a gyermek természetszerűleg az édesanyának sírja el fajdalmát, úgy Istennek gyermeke is, mennyei Atyja előtt önti ki szivét. Ezt mondja az apostol is : „A fiuságnak a lelkét kaptátok, aki által kiáltjátok: Abba Atyánkl (Róm. 8 15.) Akár csak a megrémült gyermek: atyám, atyám! Ilyenkor a Lélek is bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.*

Akinek Isten a Léleknek ezt a bizonyságtételét adja, azt a kereszt alá veti. Mert az apostol azt mondja: „Ha gyermekek vagyunk, örökösök is, örökösei Istennek, örökös társai pedig a Krisztusnak, ha ugyan vele együtt szenvedünk!“ A továbbiakban pedig még jobban kiemeli a Lélek bizonyságtételét, amikor azt mondja: A Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Isten kegyelmének gyermeke ebben az iskoláoan egyáltalán nem hivalkodhatik. Csak a maga nyomorúságát láthatja szünös szüntelen. Éppen olyan elrejtetté válik a fiúsága, mint az apostolé: „Mi magunk is, akik a Lélek zsengéi vagyunk, fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot. Reménységben, a reménység pedig ha látható — jól figyeld ezt meg — nem rém mység; mert amit lát valaki, miért reményli azt ? Ha pedig mi amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk“. Isten kereszt és szenvedés alatt járó gyermeke tehet-e maga-magáról bizonyságot? Mer-e egyáltalán bizonyságot tenni? Bizony nem, mert tudja jól, hogy milyen hazug dolog ez. Hanem az a Lélek, aki benne működik az tesz bizonyságot az egész világ előtt arról, hogy ő jóllehet saját szemében senki és semmi, mégis a Lélek ereje által tartóba helyezett gyertva, amit a szobában lévők mind látnak és hegyen épített város, amelyet nem lehet elrejteni. Ez a bizonyságtétel azonban nem az

emberek, hanem egyesegyedül a Krisztusnak ád dicsőséget.

Nagy változás.

Ámulva látjuk azt az embert, aki azelőtt mosolyogva vétkezett, mint siratja most a bűneit; aki azelőtt világi életet élt a hiábavalóság szolgájaként, mint kezdi mind azt kerülni, aki azelőtt nem tudott semmit Istenről, létezését is kétségbevonta, remegve mint áll Isten előtt; aki azelőtt Isten igéjét megvetette és nélküle élt, mint merül abba bele; aki azelőtt csak a világ dolgairól beszélt, a társasági életben kedves és szórakoztató embernek számított, annak nyelvén és szivén most egészen más dolgok vannak, szünet nélkül Isten kegyelméről szól és előbbi társai szemében kellemetlen „csodává“ vált. Azelőtt szívesen látták minden vendégségben, most a testnek gondolatai szerint élő emberek menekülnek előle és a világ szamára elveszett ember; azelőtt nem ismerte a szegény Ínségét, most azonban lelkét részvét tölti el és minden nyomorúságukban osztozik; azelőtt mint elbizakodott kötekedő tűnt ki, most alázatos türelmes, sőt annyira alázatos, hogy maga sem veszi észre. Látjuk, amint szomorúság nehezedik lelkére, látjuk amint kisértés szorongatja, lenézik, üldözik és csodálatos, mindezeket elviseli, sőt, örömmel fogadja. így tesz bizonyságot róla az Istennek Lelke. Ez a bizonyságtétel sokkal erősebb, mint az emberi ajkak dicsérete, mert ez minden ember lelkiismeretébe vág, döntésre hivja fel. A döntés haragra ingerli a világot, de örömet okoz a hívőknek. A Megváltó is azt mondja a tanítványainak : „A világ nem ismer titeket, mert engem sem ismer“.

Tanuld meg mindebből a megtanulandót. Meg nem változott ember létedre ha a Szentlélek bizonyságtétele hiányzik, mi jogon tartod magad Isten gyermekének! Hagyj fel minden hiábavaló reménységgel, inkább fogadd meg Megváltónknak szavát: „Az ördögtől valók vagytok és atyátok haszontalan- ságait folytatjátok“. Fordulj el ennek az úrnak szolgálatától, aki majd bűnnel, majd hamis szavakkal áltatja gyermekeit, hogy megejtse őket. Halld meg mit kiált az emberek nyomorúsága fölött szánakozó Atya: „Ha meg nem tértek, mindnyáján elvesztek“. És te küzködő ember, akit sokszor gyötör az, hogy nem tudod, hol vessed meg lábad, nem látod valóságos helyzetedet világosan: vidd az Ür elé elrontott és összekűszált ügyedet, Ö tisztán látja és világosan ítéli meg. Mikor azt kérdezik tőled: Isten gyermeke vagy-e, vigyázz, mert tőrt vetnek eléd, hogy Krisztus dicsőségéből bitoroljál valamit. A kérdezőnek azt válaszold: ha tudni akarod, nézd meg az életemet. De egyszersmind legyen ez a kérdés ébresztő kegyelem számodra, mely a mennyei Atya elé kényszerít, hogy tőle kérdezd meg: vájjon elismer-e gyermekének? Hagyd az ő bizonyságtételére a feleletet Egyedül az Ö bizonyságtétele igaz. Emlékezz mindig arra, hogy nem az, aki elbizakodott önhittségében magasra tör, hanem aki megalázkodik, mint kis gyermek, az a legnagyobb az Isten országában Amen.