Harangszó, 1936
1936-10-25 / 44. szám
352 HARANGSZÓ 1936 október 25. orgonáink hangján. S így is van ez rendjén. Táruljanak is fel a templomajtók ilyen énekesek előtt, hadd énekeljenek az Úrnak új éneket! Amilyen örömmel halljuk a fenti nemes törekvést, olyannyira megütközünk egyes gyülekezeteink azon észér- kedö igyekezetén, amellyel orgonájuk fujtatójának villamosítáisára, toronyórájuk beszerzésére, avagy ezekhez hasonló célokra, templomi hangversenyt rendeznek 2 P, 1 P és 50 filléres „belépő-díj“, vagy „helyárak“ mellett. S ilyen alkalmakkor felcsendül a művész, vagy művésznő ajkán egy „ária“ s az orgonák játékában egy „idegen szerző“ müve. A közbeeső szünetekben zsibongó tömeggé, eszmecserét váltó emberekké lesznek a jelenlevők. Ezen ne is csodálkozzunk, hiszen hangversenyteremmé lett a templom! Az ige megszentelt csar. nokából kiszorult az élő Ige és az evangélikus ének. Velük egviitt kiszorult ->z áhitat és az evangélikus lelkűiét is. Ez így nincsen rendjén. Vigyázzunk a templom szentségére! Evangélikus ember előtt a templom mindig Isten háza! Cséry Lajos NE FÉLJ, MERT ÉN VELED’ VAGYOK! Ne félj, mert én veled vagyok! Ennél drágább biztató szó Nem hangzott még e világon; Ebben van a boldogságom: Ne félj mert én veled vagyok! Ha eláraszt a gond, a baj, Ha betegség szegez ágyhoz, Vigasztalást ez ád nékem, Ebben van a békességem: Ne félj, mert én veled vagyok! Mikor nehéz kísértések, Küzdelmek közt kell állanom, Nem félek mig e szót hallom, Ebben van a diadalom : Ne félj, mert én veled vagyok! S ha majd egyszer reám borul A halálnak zord árnyéka, Hiszem, ott sem leszek magam, Ebben van a bizodalmám: Ne félj, mert én veled vagyok! Erdélyi Ilona. Isten él. Luthert egyszer valami nagyon bántotta. Napokig komor volt és csiiggeteg. Nem tudta felvidítani sem kedvenc hárfája, sem családi köre. Egyszer aztán ahogy belép a szobába, megdöbbenve látja, hogy hitvese talpig feketében fogadja. „Kit gyászolsz feleség?“ — kérdezte a szomorú reformátor. „Oh, nagy az én gyászom“ ■— felelt Bóra Katalin — „meghalt az Isten. Te legalább is úgy viselkedel napok óta, mintha nem élne az Isten“. A nagy reformátor megszégyenülve értette el a leckét. „Igazad van“ —- mondotta — „mindenki bánthat és elhagyhat, de Isten él s így se okom, se jogom a csüggedésre!“ Leültek együtt s elolvasták a 46. zsoltárt, amelyből később megszületett a reformáció diadaléneke az Erős várunk. Igen, Isten él! Protestáns Országos Árvaházunk. Budapest székestfövárosunk szívében, a Rózsák-terén áll egy gyönyörű épület: Protestáns Országos Árvaház. Volt-e gondolatod kedves olvasóm, hogy ha egyszer Pestre megyek (vagy ha pesti vagy), bemegyek és megnézem, mi is lehet és mi a rendeltetése? Elmondom nektek, milyen missziót teljesített ez az épület és a jószívű alapítók 76 év alatt. Több mint 2000 árvát nevelt 5, 8, 10 éven át, akikből sok becsületes, földműves, iparos, kereskedő, tanító, jegyző, lelkész és tisztviselő lett. A leányok közül sok-sok családanya, kiknek vidám gyermekei nem felejtik el az árvaházat. 1700 árva családi származását ismerjük, e számok beszédesen mutatják a men-' tés munkáját, hogy milyen foglalkozású ág elárvult árváit neveltük. Íme: iparos árvája: 500, földműves: 180, lelkész 150, jegyző: 124, tanító: 245, tisztviselőé 280, magántisztviselő és vasutas 140, ügyvéd 21, minden más foglalkozású 60. Ebből ref. vallásit 920, ev. 780. Budapesti árva 654, vidéki árva 1046. Kedves Olvasóm! Ugye érdekes adatok? Mennyi könny száradt fel őseink nemes adakozásából! Hát csak mi lennénk korcsszülöttek? A mi szívünk ienne kősziklából? Mi is tudunk segíteni! Elmondom szerény gondolatomat, hogyan: Püspök uraink minden évben elrendelnének egy vasárnapot, hogy akkor minden protestáns templomban, iskolában az árvákról beszéljenek a lelkész, tanító és tanár urak. Ezen a napon a szeretet filléreit a hi vők szívesen áldoznák az árváknak. A másik gondolatom: „A muskátlis ablakit árvaház“. Ezt a nagyobb vidéki falunak és a - kisebb városnak kellene megteremteni. Hány jószívű vidéki gyermektelen házaspár akadna, aki erre a célra odaadná házát, földjét. Nem kellene azt a kis Jánoskát, Józsikát, Erzsikét elhozni messze idegenbe, hanem ott a tiszta szobában, az öregekkel együtt a nagytiszteletű asszony felügyelete mel. lett a hívők tartanák árváikat. Továbbra is őrizhetnék a libákat, legeltetnék a teheneket, hátul a kertben termelhetnének gyümölcsöt. A jószívű tiszteíetes asz- szony, vagy tanítónő asszony meg-meg- simogatná tiszta arcát. Teremtsünk falusi árvaházakat Testvéreim, akkor majd nem dúl az egyke, hanem a falunak dísze lesz a muskátlis, árvaház! Árvákra, aggokra tekintsetek, Jószívű emberek — segítsetek!... Alapi István a Prol Orsz. Árvaház igazgatója. Félreértések végleges kiküszöbölése céljából közöljük, hogg a Kis Harangssót a nagy Harangszó minden előfizetője ingyen kapja. JJ Kis Harangszó csak annak kerül pénzbe, aki külön cimszalagos rendeléssel csak erre fizet elő. Terjesszük a „H ARANGSZó“-t! OLVASSUK A BIBLIÁT. A reformáció kötelez! Október 25. Alázatosságra. I. Péter 5. 6Sokan azt gondolják, hogy a reformáció ünnepe: tüntetés. A reformáció azonban nem befejezett esemény, hanem a reformáció belső lényege szerint állandó lelki épülésre való elkötelezés. Eleget tettünk-é vájjon a reformáció parancsának, a Biblia népe vagyunk-é nemcsak nevünkben, hanem életünkben? Alázd meg magad testvérem, mert Isten a megalázkodott szivekben végzi az ö Szent Lelke által a reformáció munkáját. Október 26. Bünbánatra. Jób 42. 6. Anyaszentegyházunk a reformáció ünnepén megtéríts számodra az Úr asztalát, azért, hogy megtérő bűnös szivedben reformáció, lelki ujulás kezdődhessen a kegyelem kenyerének erejétől. Micsoda szégyen, hogy olyan gyávák és megalkuvók vagyunk, mikor a Krisztus ügyéért bizonyságot kellene tennünk! Micsoda szégyen, hogy hitünk ereje nem tudja visszatartani az árulókat. Tarts testvér bűnbánatot, hogy jobb evangélikus lehess! Október 27. Újjászületésre. II. Kor. 5. 17. Hogy a reformáció 400 esztendő alatt ezt a világot még nem tudta áthatni az evangéliom kovászával, annak az az oka, hogy kevés volt azoknak száma, akik új teremtéssé lettek a Krisztusban. Micsoda ujjongó érzés csak a testi szennyet is lemosni magunkról: de micsoda boldog újjászületés számomra, ha Isten kegyelme által a Krisztusban új teremtéssé válhatok. Testvérem, Isten ezt a lelki reformációt kínálja. Fogadd el élő hittel! Október 28. Gyümölcsöző életre. Gál. 5. 22. Ha lelkedben megtörtént a reformáció, akkor életedben is meg fog mutatkozni. Éneikül a belső megújulás nélkül hiába díszíted magadat a Luther-rózsá- val, hiába énekled az Erős várunkat, hiába hagyod abba a munkát, hiába ünnepelsz ünnepi díszben, hiába dicsekedsz a lelkiismereti szabadság félremagyarázott kongásával, mert semmi közöd ahhoz a nagy lelki reformácíóhozí amit nagy Lutherünk vergődő imádkozásokban elvégzett, mielőtt megkezddette vele Istennek Szent Lelke a reformáció külső harcát is. Október 29. Önmegtagadásra. Márk. 8. 34. A gyümölcsöző élet célja nem magam vagyok, hanem az Isten ügye. A gyümölcsöző élet útja a szolgálat, a feltétele pedig az önmegtagadás. Könnyű tagadni a reformáció előtt tanított, sokszor feleslegesen is felhánytorgatott tév- tanokat, könnyű ellentmondani a bűnbe- meriilt pápák egymásnak is ellentmondó tanításának, de nehéz megtagadni önmagunk szerelmét s nehéz ellentmondani a bennem lakó Sátánnak. Testvéreim, nem vagyunk méltók, hogy a reformáció népének nevezzük magunkat, amíg ezt meg nem tesszük! Október 30. Világosságban való járásra. Efezus 5. 8. Az önmegtagadásom Krisztus keresztjét helyezi a vállamra. Ez a kereszt világítja be az én életemnek útját. A keresztnek a világossága látszik arcomon, cselekedetemen s ez a világosság melegítő szeretetté válik mások szá-