Harangszó, 1936

1936-08-16 / 34. szám

272 T HARANOSZÓ 1936 augusztus 16. jöhessenek; és örök öröm fejükön, vi­gasságot és örömöt találjanak; és eltűn­jék fájdalom és sóhaj. (Ézsaiás 35, 10.) Sopron, 1936. augusztus 16-án. Ziermann Lajos s. k. a magyarhoni G. A. Gyámintézet egyházi elmöke. Gyámintézetünk egyházi elnökének kérését a magunkévá tesszük s azt hit­testvéreink szíves figyelmébe s áldozat­kész szeretetébe ajánljuk. „Központi gyűjtés“ cimén eddig 1. 817.50 P; 2. 360 P; 3. 834 P; 4. 300 P; 5. 540 P; 6. 436.78 P — gyűlt össze. Ezen összege­ket az Egyetemes Gyámintézeti közgyű­lés a kővetkező gyülekezeteknek adta: Komádi, Tatabánya, Nagyvázsony, Vác, újból Komádi, Tatabánya, Felsőgalla, Zalaegerszeg és több bányai gyülekezet. Az idén egy dunáninneni s egy tiszake­Williams György életrajzából/) Williams Ámos és felesége, Erzsébet, nyolc fia közül a legifjabb volt György, aki 1821 október 11.-én született Somer­set megyében, a Dulverton közelében levő Ashway Farmon. Családja nemze­dékeken át a földből és a földnek ólt, amely mellett Williams Ámos unokái mind mai napig kitartottak, minden küz­delem és nélkülözés ellenére is. Akkortájt még könnyű volt az élet, bár a fényűzésnek nyoma sem volt s a jövendő nem sok jóval kecsegtette a földmíves népet. A buzakenyér ritkaság számba ment, de ennivaló volt bőven, ha *) Lásd az.az „Uj könyvek* rovat híradását. riileti gyülekezetnek jut majd a központi gyűjtés, melyre az adományokat a Ma­gyarhoni Evangélikus Gusztáv Adolf Gyámintézeti Pénztárba (Budapest, IV., Deák-tér 4.) kérjük beküldeni. Hittestvéri meleg szeretettel báró Feilitzsch Berthold s. k. a magyarhoni G. A. Gyámintézel ▼il. elnöke. Scholtz Ödön s. k. dunántúli, Sárkány Bála s. k. Dr. Dómján Elek s. k. Dr. Tomcsányi Vilmos s. k. Pazár István s. k. bányai, tiszai, Podhradszky János s. k. Laszkáry Gyula s. k. dunáninneni egyházkerületi gyámintézeti egyházi és világi elnökök. Gondolj reá! Az éneklő kövek. (A Magyarhoni Gusztáv Adoll Gyámíntézet kérelme.) Közel négy évtizeddel ezelőtt, amikor ép ilyentájt búcsút mondtam a tübingeni egyetemnek, hazafelé tartva kiszálltam Németország és Svájc határán s felmen­tem a 7C0 méter magasságú Hohentwiel hegyre. Gyönyörű kilátás nyílik onnan a Bo- deni tóra és az Alpokra. A hegy tetején várromok köszöntik az embert. A 30 éves háborúban még fontos sze­repet játszott a vár. Később államfogház lett, amelyben a többek közt a mély val­lásosságáról, de egyúttal hajthatatlan- ságáról híres államférfiú: Moser János Jakab 5 évig súlyos várfogsá­got szenvedett. A szebbnél- szebb szent énekversek voltak az ártatlanúl szenvedő, szóki­mondó, eröslelkű férfiúnak vi­gasztalói éjjel és nappal. Kop- pantójával, hamvvevő ollójá­val ezernél több szép éneket vésett a börtön falára, köztük kedvenc ének versét: „Krisztus vitéze nem re­meg. Sötét éj, Száz veszély nem ijeszti meg; Mennyben ra­gyog koronája, Bátran áll, Bár halál Sújtson is le rája.“ (377. ének 6. verse.) Van azonban ennek az egé­szen különálló Hohentwiel hegynek egy másik nevezetes­sége is. A hegy teli, de teli van zöl- des-sziirke Phonolit-kövekkel, u. n. éneklő kövekkel. Ha az ember kezébe vesz ilyen kő darabot s gyengéden megko­pogtatja, énekhangot ád, azért is nevezik „éneklő kőnek.“ Ez­zel a kővel építenek ott, a ro­mok helyén új épületeket. Magyarhoni evang. egyhá­zunknak is sok régi gyülekeze­te, mely egykor erős vára volt az evangéliumnak s melyek­ben a hitvalló ősök éltek, szenved­tek és meghaltak, romokban hever. Má­sok ellzegényedtek s a legnagyobb nyo­morúsággal küzdenek. Segíteni kellene rajtuk. Újból kellene építeni Sión kőfa­lait. Talpra kellene állítani s hegyen épí­tett várossá kellene megint tenni sok ek­lézsiát. Ámde ez csak úgy lehetséges, ha egyházunknak tagjai mind élő tagok, „élő kövek“ lesznek. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha azok az „élő kövek“ egy­úttal éneklő kövek lesznek, ha hangot adnak, amikor az ember szívük-léikük aj­taján kopogtat, ha lelki házzá épülnek s olyan áldozatokkal áldoznak, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. (I. Péter 2, 5.) A Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyám­intézet, mint esztendőkön át, ezidén is gyengéden szeretne kopogtatni az „élő kövek" szivén-lelkén s szeretetadományt kérni az u. n. „központi gyűjtésre“. A begyült összeggel aztán egy különösen szegény gyülekezeten akarna nagyobb adománnyal segíteni. Jó néhány száz le­velet bocsátunk ki, hogy a posta elvigye különösen azokhoz, akikhez a tavaszi ké­relem, a házi gyűjtés kérelme nem ju­tott el. Evangélikus Testvérünk! Tekintsd ezt a levelet, mely előtted fekszik, egy szerény, gyengéd kopogtatásnak szived- lelked ajtaján. Légy „élő kő, légy „ének­lő kő“, mely megérzi a hittestvéri szere­tet kopogtatását. Hozz olyan áldozatot, amely kedves Istennek a Jézus Krisztus által. Engedd, hogy beleépítsünk a „lelki házba“, hogy az Úr megváltottál meg­térhessenek és ujjongás között Sionba Gondol) a halálra ! Valamelyik ókori királyról olvassuk, hogy nem volt sza­bad jelenlétében a „halál“ szót kiejteni. Annyira félt tőle, hogy még a nevét sem akarta halla­ni. Mintha bizony ezzel távol lehetne tartani a halált. — Vannak emberek, akik soha­sem mennek temetésre, hogy ne kelljen a halállal taláíkoz- niok. Egy temetésre azonban az ilyenek is elmennek: a saját magukéra. A halált ugyanis senki sem hessegetheti el ma­gától. Valamelyik régi kolostorban úgy temetkeztek, ahogy a ké­pünk mutatja. Földalatti kama­rában két oldalt álló helyzetben helyezték el a holtakat. A ba­rátok mindennap végig mentek a halott sorfal között, hogy so­ha el ne feledkezzenek a halálról. Gondolj a halálodra. Jön fe­léd, az bizonyos. Csak az idő­pont bizonytalan. Utána pedig az ítélet. Mi lesz veled? Hallelujah! Van Krisztusunk, aki legyőzte a halált!

Next

/
Thumbnails
Contents