Harangszó, 1936
1936-08-09 / 33. szám
266. HARANGSZÓ 1936 augusztus 9. készítenek számodra, mert te magad sem akartad! Milyen szívért imádkozol, milyen szívvel futod az élét olimpiai versenyét? A küzdelemhez nem elég a szív sem! Lélekre van szükség. Amint az ember szív nélkül minden lehet, csak ember nem, éppen úgy a küzdő sem lehet igazi versenyző lélek nélkül. A harchoz lélek kell, amely erősít, ami biztat, ami reményt ád. Lelkierö kell, amely kitartásra ösztönöz, ami még akkor is hajt: csak előre, ha már mindent elveszettnek látsz is! Hogy valaki érmet, bajnoki címet, nevet szerezhessen, ahhoz is lélek kell. Pedig ezek elmúlnak. Múlandó, hervadandó koszorút szereztek csupán. Egy ideig erős a kéz, fényes az érem, szép a babérkoszorú, jóleső a hírnév! De egyszercsak lehanyatlik a koszorút tartó kéz, az idő kikezdi az érem ragyogó orcáját, jönnek új bajnokok s lassan, de biztosan a múlté lesz az, ami a múltban történt. Nem marad belőle semmi, csak az emlék, ami sokszor úgy tud fájni. Romlandó koszorúért való harcnak, küzdelemnek, még győzelem esetén is milyen szomorú a vége! Nem marad belőle semmi! Hiába öntik ércbe, hiába vésik márványba, az idő vasfoga mindent megemészt! Mi harcoljunk, küzdjünk, szenvedjünk ha kel!, romolhatatlan koszorúért! Hány ifjú áll meg ma is a berlini olimpiai versenyek nagy pódiumán duzzadó erővel, gyorsabban lüktető szívvel és a győzelemért remegő lélekkel! Csak el ne felejtsék, hogy nekik egy másik, egy örökkévaló, hervadhatatlan koszorúért is küzdeni kell, ámelyet nem a földi versenybírák, hanem az élet igaz bírája, az örökkévaló Isten ítél oda kinek- kinek aszerint, amint győzött az élet versenyén! Németh Géza. TŰNŐDÉS. Kiket Isten búsan büntet: Célok előtt porba dobja, Magasból zöld tengerbe ejti, Sivó habokba. Kiket Isten búsan büntet: Rútul torzóra csúfítja; Az ebeket és farkasokat Rájuk uszítja. Kiket Isten búsan büntet: Villámként agyon nem csapja, Nekik a halálbort, kortyonkint, Csak kinálgatja !... Vagy akiket szívvel szeret: Őket veti, rontja, marja ? Hogy annál édesebb legyen majd Ölelő karja ? I Solt László, Hollandia. Vilma - királynő beszüntette egy lap járatását, mert abban is- tengyalázó cikk jelent meg a keresz- tyénség ellen. A lap eddig 10 példányban járt a királyi udvarnak. 4 templomból elkésölc számára. „Advent egyik vasárnapján a luganoi tó mellett fekvő kis kápolnában kellett prédikálnom", írja Bolt Miklós „Utak és találkozások“ cimü emlékiratában. „Túl korán jött, — szólt hozzám az egyházfi, aki nem ismert. OJvan korán, mint az az öreg úr ottan. Ö mindig elsőnek van itt a templomban. Egyszer azt mondta nekem: Szolgálathoz szoktam és ez itten Istenszolgálat. Tudja, hogy ki ez az ember? Az öreg Moltke tábornok “ Miiért megyek rossz Idő esetén Is templomba ? 1. Mert mi csak a naptárt csináljuk, az időjárást Isten irányítja s ami tőle jön, jó. 2. Mivel Isten minden ünnepnapot meg szentelt és megáldott igéje által s nem tett kivételt az esős vasárnapokkal. 3. Mivel én is odavárom a lelkészemet s nagyon csodálkoznék, hogyha az rossz idő miatt otthon maradna. 4 Mivel jelenlétem sokkal szükségesebb azokon a vasárnapokon, amikor csak kevesen vannak, mint amikor a templom tömve van. 5. Mivel példám mindig hatással van másokra, akár megyek templomba, akár nem. 6. Mivel látom, hogy a világnak legelké- nveztetettebb fiai a legrosszabb időjáráskor sem akadályoztatják magukaf szórakozásuk keresésében. 7. Mivel egyéb áldások mellett éppen az időjárás mutatja meg, milyen alapon nyugszik a hitem. Meg kell mutatnom, mennyire szeretem az Úr jézust s hogy a keresztvén önmegtagadó élet független az időjárástól. 8. Mivel Jézusnak ezt az igéjét (Máté 13, 21.) „nincs gyökere benne, csak ideig való“ nem szeretném magamra vonatkoztatni. 9. Mert Isten talán éppen ezen a vasárnapon szánt nekem különös áldást. 10. Mivel nem tudom hány vasárnapom van még egyáltalában ezen a földön. OLVASSUK A BIBLIÁT. Hazatalálás. Aug. 10. Luk. 15, 14—16. Éhség. Ha egy lélekben felébred a vágy Isten után az a Szentlélek munkája, mint ahogy a Szentlélek vezet végig Isten megtalálásáig az összes állomásokon. Az első állomás az éhség. „Minekutána mindent elköltött, támadá nagv éhség... és ő kezde szükséget látni“. Mikor már mindenünket elté- kozoltuk mikor már mindent odaengedtünk a Sátánnak, mikor már nincs semmink, amit az atyai házból hoztunk, mikor már minden erőforrásunk kiapadt, akkor „támada nagv éhség“, akkor kezdünk szükséget látni, az éhség és szomjúság elepedtségével kapkodunk fűhöz- fához, belekapaszkodunk minden szalmaszálba, hozzászegödiink ,,a vidék egyik polgárához“, akárkihez vagy akármihez és megyünk meggondolás nélkül az első disznóvályú mellé, hogy jóllakhassunk, és — óh örökre imádandó isteni kegyelem! — „senki sem ád vala neki“. Aug. 11. Luk 15. 17/a. „Kérjetek... T A tékozló fiú ott ül nyomorultan, testi és lelki kifosztottságban a disznóválvú mel* lett. Érzi, hogy itt nincs számára életlehetőség. Nem is kell neki ez az élet. Meg- csömörlött tőle. Kimondhatatlan sóvárgás fogja el egy más élet után, mely boldoggá, gondtalanná tudja tenni. Hazavágyik. Amikor bűneink tudatára ébredünk, mikor azoknak súlya egész a porba nyom, mikor mint a mély verembe esett, azt látjuk, hogy nincs semerre kiút, mikor a torkunkon érezzük a kést, a kérés, a könyörgés lelkiállapotában vagyunk. Aug. 12. Luk. 15,17/b—19'a. „és adatik néktek I“ Kinyújtja kezét az atyai hajlék után, de érzi, hogy valami elválasztja őt attól. És akkor meglátja bűneiben azt a rettentő szakadékot, mely közte és az Isten között van és felfakad szívéből a keserves, fájdalmas vallomás: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened!“ Ez a bűnbánat a Szentlélek legcsodálatosabb ajándéka, ez már az „adatik“ a kérésre, mert enélkül nincs közeledés az IstenhezAug. 13. Luk. 15. 19/b.,,Keresselek... I“ Keresi, hogy mi az, amibe belekapasz- kodhatik, hogyan lenne megoldható, hogy ismét az Atya házában lakhasson. És megérzi, hogyan kell közelednie. Tudja, hogy a fiúsághoz eljátszotta minden jogát. csak azért könyörög, hogy béres, szolga, utolsó lehessen az Atyja házában. Az alázatosság útját kel! keresni. Ez a hazavezetö út. Bűnös önmagunk teljes megutálása és megismerése annak, hogy elveszett és elkárhozott ember vagyok, senki és semmi, utolsó, akinek csak a küszöbön van a helye. Aug. 14. Luk. 15. 20. „...és találtok“. Amit a tékozló fiú kért. megkapta. Már akkor, mielőtt kérte. Kérésén és reménységén felüli. Mert az Atya már rég várja haza. Hogyan láthatta meg fiát. aki még távol volt? Csak úgy, hogy mindig leste, várta. Istennél tudva van az én magam- baszállásom, bűntudatom és bűnbánatom. Az isteni mindentudás és bölcseség látja azt, ami lelkemben végbemegy. Látja közeledésemet és a szorgalmatosán keresőnek készíti az útját hazafelé. Vár nap- ról-napra, mindent elfedező szeretetével, mindent megbocsátó kegyelmével. De a kiskapuig nekem kell elmennem. Aug. 15. Luk. 15. 21. „Zörgessetek ...!“ Nem tudja semmi visszatartani, felkel és elindul a maga rongyaiban és bűneiben az Atyához. Senki máshoz, egyenest Őhozzá, Őneki kell megváltania. hogy vétkezett. Ez a zörgetés a lákób könyör' gése: „Nem bocsátíak el téged, míg meg nem áldasz engemet.“ Aug. 16. Luk. 15. 22—23. „ ... és meg- nyittatik néktek!“ Csak eddig tudta elmondani, amit mondani készült. A többit az Atya lecsókolta ajakáról. Nem a bérest. nem a szolgát, — a fiát várta haza. Boldog az az ember, aki idáig eljutott. Mert itt már eléje jön az Isten. Mindent elfedezö szeretetével magához öleli, lecsókolja szeméről a könnyeket, arcáról a szomorúságot és azt mondja neki: Ülj le az én asztalom mellé és egyed, amit régóta tartogatok a számodra! F. B. Csehország. A Vatikán Csehország segítségével akarja a Kárpátok alján élő görögkeleti és görögkatolikus lakosságot a római egyházba téríteni.
