Harangszó, 1936

1936-07-26 / 31. szám

250 HARANGSZÓ 1936. július 26. SZERETLEK TÉGED! Szeretlek Téged, Uram, Jézusom És miként Péter, hogyha megkérded, Mindannyiszor csak azt felelem ra: Te tudod Uram, szeretlek Téged! Szeretlek Téged egész szivemmel És miként Péter, én is úgy érzem, Hogy mindent, mindent elhagynék érted, Csak Te Jézusom, Te maradj vélem! Óh, Uram, tartsd meg ezt a hitemet, Nehogy, mint Péter, megtagadjalak, Bármikor kérded, azt felelhessem: Hogy szeretlek én — Te tudod Magad! Erdélyi Ilona. OLVASSUK A BIBLIÁT. így születnek a tanítványok! Július 27. Tömegvonzás. Lk. 5:1. v. Mi volt a titka annak a tömegvonzásnak, ami itt történt? Két gondolat kerül elő­térbe a kérdésnél. Jézus személyéből ha­talmas vonzóerő áradt az emberek felé, amit nem lehet a nagy embereket jel­lemző tömeghatással azonosítani. Jézust nem lehet á nagy emberek mértékével mérni. Jézus több, mint ember. Jézus Is ten. Ez a hatalmas vonzóerő is az Ő is teni erejének kiáradásá. Az emberek vonzódnak Hozzá, mert ezáltal érintet­nek meg. A másik gondolat, hogy Isten beszéde hangzik ajkáról az emberek felé és ezt éhezik az emberek! Ahol Jézus je­len van, ahol Isten beszéde hangzik, ott lelkek érintetnek meg és vonzódnak Hozzá. Imádkozz, hogy veled, gyüleke­zeteddel is ez történjen. Július 28. Tömegben az egyén. Lk. 5 : 2—3. v. Jézus anélkül, hogy a töme­get elhanyagolná, mindig az egyént ke­resi. Tekintete áthatol a tömegen és az egyén szívéig ér el. Ennek a ténynek nagy vigasztaló ereje van. Akárki vagy, nem mondhatod, hogy téged nem vesz észre Jézus. Akármilyen sorsban vagy, az Ö gondoskodásának tárgya vagy. Lásc' meg, van ennek a ténynek kötelező ere­je is. Mert Jézus veled akar törődni légy hajlandó ezt Tőle elfogadni. Keresd őt és engedd, hogy megtaláljon téged. Mindennap keres. Ne rejtőzz él Előle! Július 29. Jézus parancsa. Lk. 5; 4 v. Jézus Simon közelében van. Hajójába lép, kéri, hogy vigye beljebb. Később, parancsot ad neki. Csodálatos parancs! Szembetűnő, hogy Jézus mélyre küldi. Nem elégszik meg azzal, hogy életünk sekélyes vizein maradjunk. A lelki élet mélységei felé kell hatolnunk. Jézus cso­dái itt lesznek nyilvánvalók. Szembetű­nő az is, hogy Jézus olyasmit akar, ami emberi elgondolásunkkal ellentétesnek látszik. Tervei olyanok, amikét nem ér­tünk meg. Áthúzza azt, amit mi akarunk. Ne zúgolódj ez ellen. Ő a javadat akarja! Július 39. Péter panasza. Lk. 5:5a. v Péter elmondja a tapasztalatát, ebben a panaszát is: hiába!... Ez volt nekünk is sokszor a tapasztalatunk. Életünk útja sokszor sikertelenségeken át vezet. Re­ményeink elhagynak, egyedül érezzük magunkat, az események ellenünk for­dulnak, csapás csapás után ér. Mély­pontra jutunk, ahol minden tapasztala­tunk ebben összegeződik: hiába!... Si­mon nem emberek előtt beszél erről, ha­nem Jézus előtt. A legjobb helyen. Vidd hozzá te is panaszodat. Jobb helyre nem viheted. Nála áldás fakad belőle! Július 31. Péter engedelmessége Lk. 5 : 5/b. v. Péter nem állt meg élete fájó tapasztalatainál. Neki volt egy áldott órája Jézus közelében. Itt hallott hango­kat, melyek csüggedt leikébe új erőt ön­töttek. Tekintete találkozott Jézuséval. Megtanulta ezt a pár szót: mindazáltal! Ebben volt sikerének a titka, hogy ha mindjárt a lehetetlenséggel volt is ha­táros, ebben az adott helyzetben tudott engedelmeskedni! Volt bátorsága Jézus szavára mindent feltenni. Neked is ezt kell megtanulni. Ha Jézus hív, ne húzó­dozz. Jézus ott áll élted tengerpartján, rád néz, hogy panaszodat hallva az en­gedelmességedet meglássa. Augusztus 1. Péter alázatossága. Lk. 5 : 6—8. v. Jézus iránti engedelmesség­nek mindig megvan a jutalma. Péter felé az áldás bősége árad. Ennek láttára alá­zatosságra buzdul a lelke. Megrendültén tesz vallomást: Eredj el tőlem..., Jézus sajátszerű bűntudatot ébreszt a lélek­ben. Ahol az ő jelenlétét érzik az embe­rek, ott mindig felébred ez az érzés. Jé­zus szentségének a fénye kiélezi az em­beri bűnösség árnyékait és az ember, aki azelőtt magabízó volt. kénytelen bűnösségére eszmélni. Tetteiből nem csinál érdemet. Tanulj meg önhittség­től mentesen alázatosan járni. Ezt csak Jézus közelében teheted. Augusztus 2. Péter kitüntetése Lk. 5 : 9— .10. v. Péter alázatosságának az a nagy iutalma, hogy Jézus tanítványává teszi. Életét átadja Jézusnak és Jézus elfo: gadja azt. Embereket fogsz! Ez az át­adott élet kitüntetése. Add át életedet lézusnak! Ő országának munkásává tesz. Van-e valaki, akit általad ébresz­tett fel Jézus? Hívtál-e valakit már Hoz­zá? Buzdítottál-e valakit arra, hogy tö­rődjék a leikével, üdvösségével, hogy adja át életét Jézusnak? Addig nem tu­dod ezt tenni, míg magad át nem adod «z életed Neki. Tedd meg! Péter élete mutatja: így születnek a tanítványok! Lukács István KARCOLATO K Nincs fielyetfesités! Betegért imádkoztattak a temp lomban. J1 szó szoros értelmében imádkoztattak. JJ családtagok ma­guk a lelkész felhívása dacára sem jöttek el az istentiszteletre. Vagg azért, mert talán rom. katb. lé­tükre nem mertek eljönni az evang. templomba, vagg azért, mert talán fölöslegesnek tartották a személyes jelenlétet. Gondolták, elég, ha a lelkész és a ggüleke- zet imádkozik a betegért. Hol tréfásan, hol komolgan, máskor is találkoztunk már a vallási kotr lességek területén a helgettesités gondolatával Pedig hát itt nincs heluettesités. Mun­kámat elvégezheti helyettem más, megbízás esetén a nekem szóló pos­tai küldeményeket is átveheti he­lyettem más, bizonyos esetekben jogaimat is gyakorolhatja helyet­tem más, de az elsőrangú életszük­ségletekben senki sem helyette­síthet. Helyettem nem ehetik, nem ihatik s nem alhatik más. Vagy ha megpróbálom is, attól én jól nem lakom, szomjam tovább kínoz s fáradságom sem csökken. így a templomba sem mehet helyettem más, nem olvashat helyettem bib­liát más, nem imádkozhatik, nem térhet meg helyettem más. Vaoy ha megpróbálom is, más épül, én pedig elsorvadok. JI vallás területén nincs helyet­tesítés ! Magamnak kell! Személyesen kell! HETI KKÖNIKA. Horthy Miklós kormányzó Toldi Mik­lós érdemrendet alapított a sport és test­nevelés terén szerzett érdemek jutalma­zására. — Kétszáz magvar diák Rómába érkezett a fasiszta párt meghívására. Nagv ünnepélyességgel fogadták őket. — Gaál Mózes, a kiváló magyar ifjúsági író hetvenhároméves korában meghalt. — A zavaros viszonyokra való hivatko­zással betiltották az erdélyi magyar párt nagygyűlését. — Hatalmas tűzvész pusz­tított a magyar petróleumipar részvény- társaság telepén. — Megkezdődött a német-osztrák béke végrehajtása. — Róma és Berlin közeledése egyre több téren nyilvánul meg. A Budapest és Var­só felé kibővült német-osztrák-olasz ba­rátság előre nem látható lehetőségeket rejt magában. —• Az olasz-angol háború veszedelme elhárítottnak tekinthető. — Stelescu volt román vasgárdista vezért harmincnyolc revolvergolyóval és több fejszecsapással megölték. — A lengyel hadsereg főfelügyelője méltóságban az államelnök után következik. — VIII. Edward angol király ellen merényletet kísérelt meg egy ír származású író. — A világ minden részéből hárommillió ide­gent várnak Londonba a királykoroná­zásra. Koronázási hajókat indítanak Amerikából Angliába. —• A francia Blum-kormány tagjai vörös zászlók alatt vonultak fel a francia nemzeti ünnepen július 14.-én. — A francia kommunisták sztrájkba kergetik a mezőgazdasági munkásokat is. Sztrájk esetén az ország egész búzatermése elvész. — Franciaor­szág legnagyobb hajógyárában négy he­te tart a sztrájk. — A szovjet légihaderő főparancsnoka pusztító kórbacillusokat vitt a cseh hadsereg részére. — A spa­nyol gyarmati hadsereg fellázadt a bal­oldali népfront ellen és megszállva tart­ja Marokkót. A kormánynak Marokkó­ban nincs hadserege. A kormány le­mondott. Terjesszük a „HARANGSZó“-t!

Next

/
Thumbnails
Contents