Harangszó, 1936
1936-07-12 / 29. szám
1*36 július 12. HARANOSZO 231 Az utódállamok 1920-ban csak 2,700.000 magyart mutattak ki, 1930-ban 2,600.0Q0-et. Csehországban 1931-ben már csak — 701.000 magyar anyanyelvűt mutattak ki, Jugoszláviában — — — — — 465.000, Romániában 1930-ban már csak —■ — 1,432.000, összesen: 2,598.000, amelyhez járul móg 1D0.000 moldvai, 10.000 bukovinai csángó és körülbelül 150.000 ó-királyságban élő magyar. Ausztriában az elszakított magyarokhoz hozzá kell csatolnunk a Bécsben és a többi ausztriai városokban élő mintegy 20.000 magyart s ezzel az Ausztriában élő magyarok száma mintegy 35i000. Az egész világon élő magyarság statisztikája tehát: Csonka-Magyarországon 1930 szerint 8,688.319, Az utódállamokban — — — — 2,893.000, Európában — — — — — — 90.000, Amerikai Egyesült Államok — — 565.000, Kanadában — — — — — — 130.000, Dél-Amerikában — — — — — 50.000, Afrikában — — — — — — 3.000, Ázsiában — — — — — — 2.000, Ausztráliában — — — — — — 325, összesen: 12,421.644. Ebben nincsenek még benne az utódállamok letagadott magyarjai. Ez a statisztika világosan mutatja azt, hogy a magyar nép szétszórt nép. Azt lehet mondani, hogv minden harmadik magvar a jelenlegi csonka anyaország határán túl idegen uralom alatt él. A szétszórt finn-ugor nép nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy ne törődjék azzal, ami kevés. Minél kevesebb van valamiből, annál drágább annak minden darabja. A finn-ugor népnek is meg kell tanulnia az angyalok alázatosságával és szerénységével értékelni az értékeket, akikről azt olvassuk, hogy nagy öröm van a mennyben egy megtérő bűnös emberen is. Szétszórt nép! Megbecsülöd-e, számontartod-e minden gyermekedet? Szétszórt nép! Megmaradsz-e egy népnek s leszel-e egyszer összegyűjtött nép? Túráczy Zoltán. Bíkács jubileuma. Június hó 14.-én ünnepelte a tolnamegyei Bikács község fennállásának 200 éves és templomépítésének 150 éves jubileumát. Bikács község egykor az ősmagyar nemesi Bykach-család birtoka volt. Történelmi feljegyzések szerint 1145-ben II Géza királyi tárnokmesterének, az idősebb Bykáchnak (Bykach Magnus) adományozta. 1343-ban a családtól időközben elkobzott birtokot Nagy Lajos Bykáchy Farkasnak újra visszaadta. Tö- rökdúlás idején a Bykácsiak családja eltűnt, az élet kihalt s régi településről csak romok beszéltek. A romok közé ki- rálydaróczi Daroczy Ferenc paksi földesúr telepítette le 200 esztendővel ezelőtt Bikács jelenlegi németnyelvű evangélikus lakosságának őseit, akik a monda szerint schwarzwaldi lovagcsalád leszármazottjai, a történeti feljegyzések szerint pedig Moson és Győr megyéből költöztek Bikácsra 1736-ban. Az új telepesek az itt talált evangélikus magyarokkal együtt a lélekszám szerint nagyobb szomszédos gvörkönvi gyülekezethez csatlakoztak. Még 1736-ban választotta Bikács népe első tanítóját, Salamon Istvánt, aki mint levita-tanító lel- készi szolgálatot is végzett és a község jegyzői tisztét is betöltötte. A vallásüldözés idején a nép vezető nélkül maradt Tanítóját elüldözték s a gyermekek oktatását egy névtelen buzgó asszony végezte. Hitük miatt igen sokan a sirnony- tornyai börtönben sínylődtek. Oj élet megindulását jelentette a gyülekezetben a türelmi rendelet megjelenése. Már 1782-ben kér Bikács templomépítéshez és rendes lelkész meghívásához engedélyt. Első lelkészét, Reiner Andrást 1784-ben egyhangúlag meg is hívta. Reiner András, ki ugyan Szepességből származott, de mint diák Eperjes,Debrecen és Pozsony magyar levegőjét szívta magába; kiváló szervező tehetség volt. Az ő idejében építette az akkori 697 lelkes kicsi gyülekezet minden külső támogatás nélkül templomát, iskoláját és lelkészlakját. A templomban 1876-ban Szentháromság vasárnapon tartotta a gyülekezet első örömteljes hálaadó istentiszteletét. Bikács népe 150 év elteltével ezt az emléknapot ünnepelte meg és hálás szívvel gondolt az ősökre, kik 200 esztendővel ezelőtt a mostani község alapját bágyadt arca. mintha duzzogna. Alfréd kedvességével jóvá akarja tenni oktalan hibáiát s szeretné látni, hogy ez a duzzogó arc mosolyogjon... A különös igyekezet azonban nem igen látszik hatni Natáliára s csak néha..., itt... ott húzódik gyengén mosolyra szája, hogy azután hirteleníil még duzzogóbbá váljék. Alfréd kimondhatatlanul boldog. Olyan ez a mosoly, mint a felhők mögül elővillanó naDsugár, hogy néhány pillanatra fénybe árassza a láthatárt. Natalia mértékkel adogatja mosolyát s a hatás beváltott minden várakozást... Alfrédből kihullott útközben a rendőrfőnök s otthon már csak a tüzet fogott fiatalember sürgölődött hajladozva a kedves vendég előtt. Az első percek azzal teltek el, hogy Júliának, illetve Natáliának töviről-hegyire el kellett mondania, mi van Londonban, hogy van a nagybácsi? Simán ment. Annyira otthon érezte magát ezen a talajon, hogy biztosan pergő szavai alatt egyikük sem látta a hazugságot. Vacsora alatt érezte magát kényelmetlenül. Már kezébe vette a kést s a villát, mikor Alfréd hangosan kezd imádkozni. Szinte összerezzent. Ha mindenre, de erre nem volt előkészülve. Mindenre készült, de ezt. az imádkozást kihagyta számításaiból. Ez a nagy darab ember imádkozik. Hirtelenül leteszi az evőeszközt, szerette volna, ha senki nem látná, összeteszi kezét s morog valamit, mintha ö is imádkozna. Remegett keze, ajka. Az imában, úgy látszik, nem lehet hazudni. Alfréd észrevette, hogy Natalia nem áll az imádkozás terén valami erős alapokon, de úgy tett, mintha nem látott volna semmit. Natáliát azonban ez a lovagias figyelem még- nagyobb zavarba hozta. Egész vacsora alatt pirult és dadogott. Hol jobb, hol bal kezébe vette a kést s a falatok mellé bökött a villával. Alfrédnak szerfelett tetszett a zavarban levő uno- kahugának ügyetlenkedése és tréfával akarta levezetni a kényelmetlen helyzetet... — Megcsíptük a kis gonoszt... Natáliának egy pillanatra megállt a szívverése. Hirtele- nében nem tudta, miről van szó... Szólni nem tud, csak rémülten vár. — Ne ijesztgesd szegény Júliát!... — Feddi meg fiát a néni. M r'! Natalia hálás pillantással köszönte meg a jó lélek mentő szavait. — Az én kis unokahugom, — incselkedik továbbra Alfréd. — úgv látszik, otthon nem igen szokott imádkozni... Natalia fellélekzett s a felszabadultság érzetében magára talált. — Restelem bevallani, de igazad van, Alfréd. Szüleim elhaltak, árva gyerek voltam s ki tanított vcjlna meg imádkozni?... Hálás leszek, ha megtanítasz. Oly bájjal és kedvességgel mondta ezt Natalia, hogy Amália néni elragadottságában átkapta és megcsókolta. Ez a csók örökre egymásba oltotta a két nő lelkét. — Ha engedelmes tanítvány leszel, — mondja még egyre tréfálkozva Alfréd, — vállalom a feladatot. Mindjárt meg is kezdjük. Add ide a kezedet!... Natalia pirulva nyújtja kezét. Szeméből őszinte engedelmesség néz fel Alfrédrá. S milyen meleg a kis keze. Még jobban zakatol bennük a vér, amint Alfréd egymásba illeszti azokat a fehér, hosszú ujjakat. — így, most mondjad utánam! S már mondja is az imát: — Áldott legyen két jó kezed, Drága, édes, jó Atyám! Hogy nyújtottad ma is kincsed, Családunknak asztalán. Küldd is hozzánk Jézusunkat, Legyen velünk hű szíve, így lesz gazdag szegény falat S jut másnak is belőle. (Folytatjuk.)
