Harangszó, 1936
1936-01-12 / 3. szám
20. HARANGSZÓ 1936 január 12. . A harmadik lutheránus vílágkonvent üzenete. A lutheri reformáció hitvallási alapján átló egyházak harmadik világgyiilése, mely 1935. október 13,-ától 20.-áig Párisban tartotta tanácskozásait, ezen egyházakat, valamint a hozzájuk tartozó gyülekezeteket, lelkészeket és összes híveket testvéri szeretettel köszönti. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Az evangélikus egyház a világ minden részén sorsdöntő időket él át. Azok a válságok, melyek a népek életét világszerte veszélyeztetik, nagyfontosságu kérdések és feladatok elé állítják az evangélikus egyházat. Különösen is gondolunk a súlyosan szenvedő, a halál árnyékában járó orosz- országi evangélikus egyházra; de imádkozó testvéri megemlékezésünkről biztosítjuk mindazokat a többi evangélikus egyházakat is, melyek bárhol a világon nehéz harcban állanak a bűnösöket a hit által megigazító isteni kegyelem evangéliumáért. De minket az a meggyőződés hat át, hogv a mi nemzedékünk nemcsak különféle válságok harcát kénytelen állani, hanem egyszersmind a legkülönfélébb utakon azt a békességet keresi, melyet a világ meg nem adhat. Ennek a hitre szomjuhozó nemzedéknek szól a Jézus Krisztusban megjelent, megigazító isteni kegyelem üzenete, melynek hivatott letéteményese evangéliomi anyaszentegyházunk. Azért arra hívjuk fel gyülekezeteinket, tartsanak ki törhetetlen hűséggel a reánk bízott szent ige mellett. Ä válságok és bizonytalanságok ezen idejében mi nem ismerünk más útmutatót, csak Isten igéjét, amint az a Szentirásban Isten ajándékaképen reánk szállt, és evangéliomi anyaszentegyházunk hitvallási irataiba mindenekelőtt Luther Marton Kis Kátéjában tiszta és igaz magyarázatot nyert. Felhívjuk gyülekezeteinket, ragaszkodjanak hűségesen atyáink hitvallásához és szolgáltassanak arról bizonyságot Istennek tetsző szent élettel. Intjük gyülekezeteinket: Az imádságban állhatatosak legyetek. Mi, akik ezen a világgyülésen ismét megtapasztaltuk a hitben és a szeretetben való egység felemelő erejét, kérjük mennyei Atyánkat, töltse meg újra az Ő Szendéikével az összes evangélikus egyházakat ezen a földön és formálja őket az Ő megbocsátó és életujitó kegyelmének igaz, hathatós eszközeivé. Istennek békessége, mely minden értelemnek felette vagyon, őrizze meg a ti sziveteket és elméteket a Krisztus Jézusban. »a »a-»«-» OLVASSUK A BIBLIÁT. Márk evangélioma.* Bevezetés. Márk, teljes nevén János Márk, az ő görögnyelvű evangéliomát Kr. u. 65—66. körül írta a pogányokból lett keresztyének számára. Időrendben tehát ez a legelső evangéliom, amelyben Márk a szemtanú élénk szemléletével írja le Krisztus Urunk élettörténetét és munkáját. *** Január 13. A nagy kezdet. Márk. 1, 1- Jézus megszületése: kezdet. Kezdete nemcsak a mi időszámításunknak, nemcsak egy új történelmi korszaknak, nemcsak egy könyvnek, hanem egy új *A Harangszó elhatározta, hogy a bibliai kalauz rovatban a szabadon választott szent írási szakaszok mellett összefüggően feldolgoz egy-egy bibliai könyvet. Márk evangéliomával kezdjük. életnek. Életnek nevezhető élet csak azóta van ezen a földön, mióta Isten a bűn útján a halál martalékává lett embernek Jézusban Krisztust, azaz szaba- dítót adott, Fia személyében ő maga öltözött emberalakba s jött el a megmentésünkre. Az evangéliom ezért örömhír. Ez az örömhír mindannyiszor újra kezdődik, valahányszor egy lélek Megváltójának fogadja el a Jézus Krisztust. Elkezdődött-e már * a te életedben az evangéliom? Január 14. Az előfutár. Márk. 1, 2—8. A nagy királynak meg voltak az előhírnökei. A próféták hosszú sora nem tett egyebet, mint a Krisztus útját készít- gette. Keresztelő János élete sem más, mint a Krisztusra irányuló ujimutatás: „íme Istennek báránya!“ Krisztusnak ma is megvannak az elöfutárjai. Feléd- hangzó emberi bizonyságtevés, hajlékodba beköszöntő öröm és fájdalom, mind csak arra való, hogy a Krisztus útját készítgesse hozzád. — Krisztust semmi és senki nem pótolhatja: őelőtte minden és mindenki csak előfutár és útkészítő. Valamilyen formában nálad is megfordultak már a Krisztus előfutárai. Észrevefted-e, felismerted-e őket? Akkor vagy boldog, ha magad is előfutár- jává lettél már a Krisztusnak. Január 15. Jézus megkeresztelése. Márk. 1, 9—11. Az Úr Jézus megkeresztelke- dik. Ö aki bűnt nem cselekedett, felvette a bűnösök keresztségét. Ezzel nyilvánította ki, hogy miért jött. Azért jött, hogy az emberhez egészen lehajolva, vele szeretetböl magát azonosítva sza- badítója legyen. A keresztség által nyilvánította ki Isten is, hogy miért küldte el az Ő Fiát. A bűnösökhöz, a bűnösökért. „Ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm“. E z, aki a názáreti békés csendből kilépett, hogy feláldozza magát, aki a keresztség által éppen JÁNOS NÁDOR: Hallottuk, felség és megértettük... Bocsáss meg, felség, bocsáss meg nekem, valóban Álmos fia, a megvakított kis Béla áll előtted. Parancsod ellenére én életben hagytam, mert arra gondoltam, jöhet idő, amikor ebbe belenyugszol. Kérlek, bocsáss meg! KÁLMÁN: Elég, semmi szükség bocsánatra. Szépen cselekedtél, vajha a szemeit is meghagytad volna. (Nézi Bélát sokáig, szótlanul, a többiek mind mélyen megilletődve várják a következendőket.) Hát ez a kis Béla itt? Te vagy Béla?... Oh te édes, drága gyermek! Szűz Mária, szent anyám, könyörögj érettem. OTTMÁR: Herceg! Előtted a király, borulj le előtte. (Segíti letérdelni.) KÁLMÁN (simogatja, fejére teszi mindakét kezét, szólni akar, de megcsuklik a hangja, feláll, elfordul, visszatartja köny- nyeit, ne lássa a királyt sírni senki): Kelj fel, édes! Ide hozzám! (Magához vonja.) OTTMAR: Csókold meg a király kezét. (A király kezéhez igazítja Béla ajkait.) KÁLMÁN: Kis fiam, én téged szeretlek. BÉLA: Én is téged, Kálmán bácsi. KÁLMÁN: Ezután már itt fogsz lakni velem. Mindig együtt leszünk. BÉLA: Jaj de jó, jaj de jó! OTTMÁR: Mondd: nagyon köszönöm. BÉLA: Nagyon köszönöm... nagyon... ÁGNES (fölvesz az asztalról egy piros rózsát és oda nyújtja Bélának): Herceg! Ágnes nénitől, a király egykori dajkájától fogadd él ezt a rózsát. BÉLA: Köszönöm, Ágnes néni... Ottmár bácsi, milyen színű ez a rózsa? OTTMÁR: Gyönyörű piros rózsa. BÉLA (ismétli): Gyönyörű piros rózsa! (Simogatja, szagolgatja.) Mikor otthon futósdít játszottunk, ha én futottam a leggyorsabban, a néném, Adelhaid, mindig egy piros rózsát adott nekem. A kis húgom, Hedvig nem tudott velünk futni. KÁLMÁN (elborult lélekkel magának mondja): Nem láthatja, nem láthatja! (A fiút magához vonja a két térde közé, megcsókolja.) Csókolj meg te is engem. (Megcsókolja.) LŐRINC ÉRSEK: Szent ez a hely, mert a szeretet és béke angyala lebeg fölöttünk! KÁLMÁN: Menjünk! (Mennek kifelé, a király Béla egyik kezét fogja, Ottmár a másikat, a többiek utánuk.) BÉLA: Jaj a rózsám kiesett a kezemből! (Ágnes fölveszi és a kezébe visszaadja.): A rózsám, a piros rózsám! (Újra örül neki.) Függöny. V. FELVONÁS. Színhely: Esztergom, királyi palota. 1. JELENET. Kálmán, Apáca, Ágnes. KÁLMÁN: (Elaludt egy széken. Mikor a függöny felgördül, csak ő van a színpadon. Jön az apáca, megilMődve látja az alvó királyt.) APÁCA: Elaludt. (Megfordul és kimegy.) ÁGNES (jön. Látja az alvó királyt): Elaludt megint. Ez így megy napjában többször is. Jaj nem tudom jóra magyarázni... nem tudom... Úgy látom megmozdult... KÁLMÁN (álmában): Ne bántsátok! Hozzá ne nyúljatok! ÁGNES: Szegény, drága, jó király, már megint Bélával álmodik! KÁLMÁN: Béla ártatlan... (kis szünet után): őt nem szabad megvakítani (álmában). ÁGNES: Oh égi szentek, könyörögjetek érette. KÁLMÁN: Véres mind a két szeme, nem nézhetem! (fél- álomban). (Folytatjuk.)
