Harangszó, 1936
1936-05-31 / 23. szám
1936 május 31. HÁRAN0S2Ó 185. az ünneplők serege átvonult a napközi gyermekotthon épületéhez, a község egyik házához, amelyet néh. Opóczki AtL liály és. felesége Kovács Juliánná örökségül hagytak az egyháznak. Itt végezte el az avatás szolgálatát Raffay Sándor püspök a gyermek értékéről és jövőjéről szóló beszéd kíséretében s egyben leleplezte azt a márvány emléktáblát, amely- lyel a gyóni egyház megörökítette a házat adományozók emlékét. Az avatás műsorában az Evang. Férfikar az „Erős vár .. ,“-t énekelte.Fabók Juliánná és Kovács G. Erzsébet szavalták Eőry Dénes tanító „Köszöntő“ és „Hívogató“ c. alkalmi költeményét, az Ifjúsági Énekkar pedig előadta Hajnal László kántor „Ünnepen“ c. alkalmi szerzeményét. Szegedi Mária és Pap Mária gyermekverseket szavaltak. Az egyház nevében a lelkész vette át a napközi otthont. Avatás után az ünneplők nagy tömege megtekintette a közadakozásból berendezett helyiségeket, ahol Raffay Sándor püspök elismerését fejezte ki a látottak felett és megismételte áldáskivánását. hogy bárcsak Istentől áldott szolgálatot tudna végezni az egyházépítésnek és gyermekmentésnek ez az új intézménye is. Farád. Az anyagyülekezet leányköre bensőséges ünnepélyt rendezett a filiá- ban, Jobaházán, május 10.-én, anyák napján. A leánykör karénekei, amelyet Halász Géza tanító vezetett. Kozma Bözsi. Gönye Lídia, Szalav Milike, Karsay Ilona, Sztics Hona, Halász Lilla. Nagy Jolánka, Bolla Eszti és Nagy Zsófi szavalatai közben Szalay Sándor lelkész tartott ünnepi beszédet. Zalagalsa. Május 17.-én közös konferenciát tartottak az egyházközség fiú és leány ifjúsági egyesületei a templomban, mely alkalommal előadás tárgyát képezte az önismeret, ifj. egyleteink feladata és célja, évi beszámoló az egyesületek működéséről. Előadták az egyesületek vezetői. A konferenciát az ifjúság szavalatai és énekei tették változatossá. Szünetben ifj. kézügyességi dolgok kerültek kisorsolás alá. A mindvégig emelkedett hangulatú összejövetel egyházi himnuszokkal ért véget. Pusztafödvár. Május 24.-én volt a konfirmáció. Az Úr oltára előtt 27 gyermek tett vallást hitéről. (A háború előtti évtizedben 44 volt az átlagos szám.) Délután a hősök emlékszobránál volt kegyeletes ünnepély. A szoborra az ev. egyház 102 hősihalottjának neve van felvésve. Este előadás volt a Polgári Kör nagytermében. 28 leányszereplő előadta a „Boldogságkeresők“ c. szép vallásos színjátékot. Utána vetített képekben bemutatásra került II. Rákóczi Ferenc fejedelem élete szavalatokkal, kurucdalok- kal kisérve. Lampért: Rákóczi népét Németh Jolán, Arany: Rákócziné c. versét Dér Emilja, Farkas Imre: Rákóczi indulóját Nagy Margit szavalta. A színjátékot vitéz Kovács Ernőné, a vetített előadást Vajda Sára rendezte. Az előadás jövedelme a szegénysorsú konfirmandusokat gyámolító konfirmációi alapot gyarapította. öttevény. A győri anyaegyházközséghez tartozó öttevényi fiókgyülekezet május 24.-én leplezte le 9 hősi halottjának a templom belső falán elhelyezett emléktábláját. Az emléktáblát különböző hatóságok részvételével D. Kapi Béla püspök leplezte le igehirdetés keretében. Zsebeháza. A leánygyülekezet pályázatot hirdet kántortanítói állásra. Értékegység 24. Állás szeptember 1 .-én foglalandó el. Pályázati határidő június 21. Válaszbélyeggei felszerelt kérvények a vadosfai lelkészi hivatalhoz küldendők. Ipolyvece. A mai nehéz viszonyok között is föllobbán az evang. ősök hit- buzgósága, amint azt Szekeres József ipólyvecei presbiter nemes példája mutatja, aki áldozatkész megajánlással újjáépíttette a templom karzatát mintegy ezer pengő költséggel. Példája hasson buzdítóilag a többi áldozatkész egyháztagra is, akiknek további célja új orgona beszerzése. Ahol a hitből fakadó ösz- szetartást munkálja a Szentlélek, ott eredményt lehet és kell is elérni: „Egy akarattal együtt valának és megtelének Szentlélekkel.“ Dombóvár. A gyülekezet a konfirmációi ünnepélyét pünkösd ünnepén tartja. Előző estén van a konfirmációi vizsga, míg pünkösd napján az ünnepélyes fogadalomtétel és felvétel. A felvett konfirmandusokat az egyházközség elnöksége élén Bányai Henrik énekvezér üdvözli. — A nő- és leányegylet a konfirmandusok megvendégelésére szeretetvendégsé- get rendez a Bethánia teremben, melyen a megjelentek előtt Cséry Lajos lelkész szól a konfirmáció áldásairól, amelyek végig kísérnek bennünket egész életünkön. Lelkészköri értekezlet. A tolna-bara- nya-somogyi egyházmegye lelkészi körének „Dombóvári-köre“ június 5.-én Dombóváron tartott értekezletet. Az értekezlet Frank Károly csikostöttösi lelkész elnöklete mellett letárgyalta az egyetemes lelkészegylet megküldött témáit. — Az értekezlet előestjén, június 4.-én a gyülekezet részére vallásos est volt a templomban. Előadást tartott „A mai kor vallásos emberének típusa“ címen Fuchs János egyházaskozári lelkész. Ének-ünnepély. A kaposszekcsői gyülekezet a környékbeli gyülekezetek bevonásával május 17.-én templomában egyházi énekünnepélyt tartott. Lélekemelő volt hallgatni a gyermekek, ifjak és felnőtt egyháztagok ajkáról egyházunk szebbnél-szebb énekeit. Az ünnepély rendezői Stráner Vilmos lelkész és Hoffmann Károly tanító voltak. A Bethlen Gábor Kör előadássorozata. A Bethlen Gábor Kör a múlt hó 23.-án, 30.-án és a folyó hó 7.-én a kör helyiségében fokozott érdeklődés mellett hazafias előadásokat rendezett. Előadó Kornay István író volt, aki Nemzetünk problémái címmel tartotta előadásait. A kitűnő író előadása tulajdonképeni megkezdése előtt a magyar múlt szomorú fényeinek új megvilágítását adta, kutatásai nyomán, melyek közül különösen azokat tárta elénk, melyek történelmünk legszomorúbb korszakát jelentették. Rámutatott minden egyes esemény politikai hátterére is, mellyel előadását sokkal érdekesebbé tette. Előadásai folyamán rátért az ifjúság mai kérdéseire is és hangoztatta, hogy tőlük várják azt az előkészítő munkát, mely a magyar nemzet nagy megújhodását fogja maga után vonni. Figyelmezteti az ifjúságot arra, hogy lelki egyensúlyát igyekezzék minél hamarabb megtalálni s célkitűzései elértével törekedjék nemzetünk megsegítésére. Úgymond „Az ifjúságnak meg kell tisztulnia erkölcseiben, mert enélkül nem lehet építő munka letéteményese“. Szabad idejét egyéniségének kiművelésére használja fel, mert sohasem volt az országnak annyira szüksége arra, mint most. hogy a feltámadáshoz kiforrott jellemeket adjon. Az Ichthys-cserkészek pünkösdi tábora ebben az esztendőben is meglesz. Budapestieknek és környékének Csepelen lesz tábora. A dunántúli Ichthys-cserké- szeknek idén már két tábora készülődik. Az egyik Észak-Dunántúl prot. cserkészeit gyűjti összje Celldömölk mellett Izsákfa határában. A másik Dél-Dunán- túl cserkészeit foglalkoztatja és vezeti be az evangéliomi cserkészmunkába Kaposvár mellett. Kaposújlak határában. Az északi tábort a 393. sz. „Ostffv Mihály“ celldömölki ev.. a délit a 657. sz. „Gróf Tisza István“ kaposvári ev. és ref. cserkészcsapat rendezi. Mindkét tábor május 30. d. u.-tól június l.-e d. u.-ig tart. A Magyar Diákok Pro Christo Szövetsége (M. E. K. Dsz.) Evangélikus Osztálya az Evangélikus Egyetemes Egyház Ifjúsági Belmissziói Bizottsága támogatásával Tahi alsó táborában 1936. iúlius 4-től 11-ig országos középiskolás füíkonferenciát. Tahi felső táborában pedig középiskolás leánvkonferenciát rendez, amelvre minden 13. életévét betö'- tött diák hivatalos. Jelentkezési határidő június 15. Felvétel a soproni egyházközség fiú- internátusába. Felhívjuk a fiaikat Sopronban taníttatni szándékozó szülők figyelmét az evangélikus egyházközség dmkinternátusára. CSooron. Halász-u. 7) Tartásdíj évi 450 P. (Lakás, naoi ötszöri bőséges étkezés, fűtés világítás, fürdés. takarítás, orvosi és állandó tanulmányi felügyelet.) Ez a díi kérelemre havi részletekben is fizethető. A felvételért folyamodás Hanzmann Károly lelkész címére (Sopron, Templom-u. 17. I.) küldendő. lelentkezési határidő: június 20. Válaszbélyeg melléklendő. Felvétel az aszódi evang. leányneve- 'ő intézetbe. A 45 év óta fennálló intézet és a vele kapcsolatos internátus szép parkkal övezett régi főúri kastélyban helyezkedik el. Nemcsak polgári leányiskolájába vagy gazdasági tanfolyamára járó növendékeket vesz fel az internátusba hanem gimnáziumi leánytanulókat is. Évi tartásdíj 500 P. Részletes tájékoztatót küld az igazgatóság. Országos Vasutas Konefemcia Dombóvári A Magyar Vasutas Misszió, mely a vasutasság életébe az evangélium erőit akarja belevinni, június 7.-én, vasárnap Dombóvári tartja első országos konferenciáját. A rendezés munkáját a helybeli protestáns felekezetek vezetői vállalták. A pontos időt és helyet mindenkivel közli a konferencia titkára, Schmidt János lelkész, kihez a jelentkezések. szállás- és ebédigénylések küldendők. (Minden jelentkezőnek ingyenes szállást és olcsó ebédet biztosit a rendezőség.) Jelentkezési határidő június 5, de kívánatos, hogy már előbb beérkezzék a jelentkezés. A helybeli protestáns istentiszteletek után Eőri Szabó Dezső esperes tart megnyitó beszédet. A konferenciai előadásokat Cséry Lajos lelkész (Az út), Schmidt János lelkész (Az utas), vitéz Csia Lajos lelkész (A cél) tartják. Zárószót dr. vitéz Csia Sándor