Harangszó, 1936

1936-04-26 / 18. szám

140. HARANGSZÓ 1936. április 26. A pillangó megválo­gatja a virágot s messzire kerüli a mérges dudvát. Az ökör is megválogatja a füvet s nem harapja le a mérgeset. Csak az emberek között van­nak oktalanok, akik kiszür- csölik a mérges virágokat is és mérgező olvasmányokkal táplálják a maguk lelkét. vönként, vagy időszakonként. Ez azt jelenti, hogy hazánkban még mindig csak minden huszadik evan­gélikus ember vesz kezébe evan­gélikus újságot. Sokak előtt még mindig nagyobb becsben áll a gyil­kosságokkal, erkölcstelenségekkel, múló politikai, vagy földi dolgok­kal, vörös szellemmel megtöltött világi sajtó, mint a tiszta, nevelő, építő irányú, hasznosan szórakoz­tató, örökkévaló dolgokkal foglal­kozó egyházi sajtó. Pedig a poli­tika elmúlik, az anyag elmúlik, de az evangé- liom megmarad. Olvastam egy külföldi mozdonyvezetőről, aki szolgálatának 1600 kilo­méteres útszakaszán mozdonyvezetői mun­kássága alatt több száz tonnára menő tömeget terjesztett el egyháza sajtótermékeiből. Tudnánk-e mi ilyen lelkes sajtó-terjesztői lenni egyházunknak ? Hogy a mérleg megja­vuljon ? ! Hódító ólomhadsereg. Mikor Gutenberg János ezelőtt 485 esztendővel feltalálta a könyvnyomta­tást, bizonnyal nem gondolta, hogy az ólombetűk képében ellenállhatatlanul hódító hadsereget szabadított rá a vi­lágra. Ma már látjuk, hogy a betű a világ egyik legnagyobb hatalma. A betű szárnyra kapja a maga mondanivalóit s ezért sokkal messzebb hangzik, mint az élőbeszéd. Amit az élőszó beszél, azt néhány méteren túl már nem hallja sen­ki, a betű el tudja vinni a maga üzene­tét a földgolyó túlsó felére is. A betű Üveg alatt őrzött biblia-ritkaság, a cambridgei angol egyetem birtokában. papírra rögzíti a maga mondanivalóit s ezért sokkal tovább hangzik, mint az élőbeszéd. Amit az élőszó beszél, az el­röppen, a betű üzenete azonban megma­rad. A betű meg tudja sokszorozni és ismételni a maga mondanivalóit s ezért sokkal erősebb a beszéde, mint az élő­szóé. Nem csoda, hogy az ólombetűk had­serege meghódította a világot és a szi­veket. Mai két képünk világosan szem­lélteti, hogy mit eredményezett a könyv- nyomtatás feltalálása. A könyvnyomta­tás feltalálása előtt a kézzel irott biblia üveg alatt őrzött ritkaság volt, ma pe­dig a Brit és Külföldi Bibliaház hatalmas raktárában óriási tömegben várnak szállításra a bibliák. Ezt az üveg alatt őrzött bibliát annak idején 560,000 pengőért vásárolták meg, ma pedig fillérekért kaphat bibliát a legszegényebb em­ber is. íme, a könyvnyom­tatás áldása. De mint mindent, úgy a könyvnyomtatást is sokszor átokká teszi az ember. Az ólomkatonák hadserege nem mindig jelent áldást, néha úgy jön, mint pusztító, lé­lekfosztogató, életrontó, ga­rázda ellenség. Az ördög is igyekszik a sajtót céljai szolgálatába állítani. Nem egyszer sikerül is néki. Azért kell résen lennünk. Mikor a sátán sajtója ostro­molja a szívünk várát, le­gyen bezárva a várkapú. Romboló szellemű újságot, szennyes olvasmányt ne végy a kezedbe. Az evan­gélikus ember e téren is vi­gyáz a lelkére. TERJESSZÜK A HARANGSZÓ-T! A csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 14 Lohe e kérdéssel egy lépcsővel lejebb szállt Natalia leikébe. Szemébe mélyedt nézésével, mintha titkokat keresne. Natalia fogadta a kutatást, nyugodtan fogadta. Szinte tágított magán, hogy mennél mélyebben nézzenek beléje. — Az álomország, — mondja ábrándosán, — itt van... Párisban1... Csodák csak itt születnek... — Milyen nyelveket beszél a művésznő? — kérdi hirte- lenül Mirakow. Natalia egy pillanatra megremeg a hangra, a hercegre néz s lesüti szemét. Mélységek sötétlenek nézésében, tele ti­tokzatossággal. Meginog, de összeszedi magát. — Konyitok valamit a spanyolhoz s töröm a németet. Folyékonyan csak anyanyelvemen beszélek. — Oroszul nem beszél?... Natáliát hirtelen ütésként érte a kérdés, de nem jött za­varba. — Nem..., még nem volt alkalmam csak hallani sem, mint beszélnek ezen a nyelven! — pattan fel sértődötten. — De mit zaklatnak ezekkel a közigazgatási kérdésekkel? Kiván­csiak talán, hol születtem, ki az apám..., ki az anyám?... — Nem... nem... — rázza tagadólag kezét a rendőrfőnök. — Mert ide hozom az irataimat s aztán szórakozzanak velük, de engem ma este hagyjanak békében. Nincs kedvem ily száraz dolgokkal foglalkozni, még ha a rendőrfőnök úr társa­ságában is vagyok... Erre a teremben felcsattant a taps. Szinte üvöltöttek s olyan jelzők röpködtek a mámoros levegőben, hogy a rendőr­főnök belepirult. „A marha, mit nagyképüsködik... ki kell... dobni!... Azt hiszi az irodájában van... Mit jön ide más embe­rek mulatságát rontani..., maradjon otthon!...“ Parázslóit a levegő s a főnök meg sem moccant, érezte, itt hallgatni kell, mert tettlegességre vetemednek. Nincs más hátra, mint ugatni a kutyákkal. Pezsgőt rendel s odaülteti maga mellé Natáliát. Pillanatok alatt az eszét veszti. Megfogja Natalia keskeny ke­zét. Mint a bársony olyan a fogása. Puha és meleg'... meleg, mert vér lüktet benne. Agya elbódul s olyan mozdulatot tesz, mintha magához akarná rántani Natáliát. Natalia felemelkedik székéről s végignéz a rendőrfőnö­kön, hogy a vér is megfagyott benne. Könnyedén meghajtja magát s eltávozik. Méltóságteljes és hideg... Úgy megy végtg a termen, mint egy királyné. Hajlongnak előtte, ő meg integet. Bolondulásig vannak érte. Egy-egy kézintése szíveket hasogat. Lohe restelte a dolgot, de nem tehet róla. Natalia közel­sége, lehellete, szava, pillantása észbontó volt s a hüllőt is lázba hozta volna. Natalia azonban észre térítette. Hálás volt neki, mert ki tudja, mi lesz, ha ez a leány nagyszerű, talpra­esett viselkedésével nem koppint orrára. Finom volt és előkelő, elragadtató... Csak nőtt a szemében... Ha eddig bámulta'..., most érdekli. Szeretett volna utána rohanni..., hová megy..., kicsoda..., micsoda..., hol lakik?... De elég volt... Irtózott a gondolattól is, hogy nyomozzon a leány után. Végigsimit homlokán s belevegyül a társalgásba. — Olyan ez a leány, mint a hizelgés. Csak úgy csúszik az emberbe s végigsimogatja belül. — Olyan, mint a kedvenc szenvedélyünk, — mondja va-

Next

/
Thumbnails
Contents