Harangszó, 1936

1936-03-29 / 14. szám

106 HARANGSZÓ 1936 március 29. Aztán jött a háború, amelynek bor­zalmas-véres összetörettetésében meg­látta az ember, hogy mit ér a tudása. Hogy az istentelen ész csak pusztulásba dönt. Megingott a megingathatatlannak vélt sziklatalaj. A heltyke nyilatkozatok elhallgattak. Az emberek igyekeztek újra megkeresni az Istentől „egyszer vettetett“ régi igazi sziklafundamentu- mot, mely a Jézus Krisztus. Ma — Istennek legyen hála — ott tartunk, hogy a régi szabadelvű és ész­elvű keresztyénség mindinkább helyet ad a jobboldali, hivő-imádkozó, bibliai krisztusi teljes keresztyénségnek. Amely­nek számára isteni kijelentés az ige, lét­kérdés a kegyelem és megváltó a Krisz­tus. Ma már sértés-számba megy ná­lunk, ha valakiről azt mondják, hogy szabadelvű vagy az észelvű vallásosság hive. Dr. Fosdick amerikai pro­testáns pap, akinek több köny­ve megjelent magyar fordítás­ban is és aki a szabadelvű ke­resztyénség világhírű képvise­lője volt, nemrégen egy prédi­kációjában keményen megosto­rozta a szabadelvüséget és nyíltan kikötött a jobboldali hivő keresztyénség mellett, nem törődve azzal, hogy az ameri­kai szabadelvű körök ezzel áru­lónak bélyegzik. íme, két jel a sok közül. Szívemre szorítom a bibliát, élő hittel leborulok Krisztusom elé, mondván: „Én Uram és én Istenem.“ Sz. j. Ne ölf! Az Egyesült Álla­mokban évente átlag 11.000 gyil­kossági, 23.000 öngyilkossági, 36.000 automobil, 4.000 koraszü­lési anya haláleset és 700.000 koraszülött haláleset van. svéd s egy finn fiatal lelkész, azonkívül öt hazai teológus is a lelkészeken kívül s voltak — mivel hely még maradt — nem lelkészjellegű vendégek is a mi nem kis örömünkre. Már ezekben az időkben is kitűnt kettő: az egyik az, hogy sze­rény szeretetintézményünk nagy hiányt pótol, hiszen többen érdeklődtek még az iránt is, hogy nem marad-e még szep­temberben is nyitva az „Üdülő?“. A má­sodik pedig az a megállapítás volt, hogy minél előbb gondoskodni kellene a telep kibővítéséről és bizonyos értelemben vett modernizálásáról is. A kérdés csu­pán az volt, hogy lehet-e olyan összeget mozgósítani, amelynek segítségével ezt a tervet meg lehetne valósítani. Isten ke­gyelme lehetővé tette számunkra azt, hogy részben több helyről nyert adomá­nyokból, részben más jellegű segítséggel gondoskodni lehetett arról, hogy a régi épület átalakíttas­sák, azonfelül pedig egy új szárnnyal kibővítessék. Miután ennek a tervnek keresztülvite­léhez megkaptuk az egyetemes felügyelő úrnak, illetve az egye­temes közgyűlésnek a hozzájá­rulását, az építkezés meg is in­dulhatott Kalmár Zoltán nagy- kanizsai egyházfelügyelő és építészmérnök tervei és vezeté­se mellett. Nem térhetünk ki itt ennek az új épületnek részletes leírá­sára, csak megemlítjük, hogy a régi szárnyat kibővítettük egy fürdőszobával s a szükséges mellékhelyiségekkel. A hozzá épített új szárnyon elhelyez­tünk kilenc lakószobát, egy fürdőszobát s mellékhelyisége­ket. Végül a két épületszárnyat összekapcsoltuk egy tágas, üve­gezett verandával, amely nem­Kíbőviílt a „Kapernaum“. A Harangszó kedves olvasóközönsége előtt ismerős már a „Kapernaum“, mint a gyenesdiási lelkészüdülő biblikus neve. Az 1934. év nyarán nyílt meg egyhá­zunknak ez az egyik legújabb szeretet- intézménye. A régi kúriaszerű épület — annak idején bemutattuk a képét a Ha­rangszóban — a szükséges mellékhelyi­ségeken kívül hat szobát foglal magában, ebben nyert elhelyezést az „Üdülő“ egy körülbelül 5400 négyszögölnyi nagyságú kert közepén, Gyenesdiásnak egyik ki­emelkedő s pompás kilátást nyújtó pont- ján. Az első évben 37, a másik évben is ugyanennyi vendége volt a „Kaper- naum“-nak. A vendégek között volt egy A. kibővíteti Kapernaum. A csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 10 Natalia tágranyílt szemmel hallgatja a csatát. Rémület borsódzik végig a hátán. A viskóban elhamvadt hangok sikol­toznak fel benne. — Megdöglenf... ez... ez volna az óhajom... Csapj fejbe öklöddel..., zúzd be a koponyámat s áldlak... hallod?... Az életundornak ez a kirohanása dermesztőleg hatott. A szívek dobogása is megállt. Gyönyörrel dobnák el maguktól az életet, csak szabaduljanak a nyomorúságtól... Micsoda utála­tot érezhet ez a nő a szovjettel szemben!?... Rujeff felugrik s hápog, valami rettentőt akar mondani, ökle ütésre is kész, de Natalia közbeszólásával mindennek ele­jét veszi. — Hálátlanok vagytok, asszonyok! A szabadság kedvé­ért még éhezni is kell tudni!... — Legyek rab, de enni adjanak s a gyermekeimet adják vissza. A gyermekeimet!... Kétségbeesett kiáltása volt ez az asszony mélyén égő fáj­dalomnak. — Szabad vagy, — ordítja magán kívül Rujeff, — nem érted? Szabad vagy, te barom... szabad vagy!... Alex ijedten hunyja le szemét, jobb szeretné, ha se nem látna, se nem hallana. Óvári idegesen rágja szájaszélét s fülét vakarja. Az asszony felkacag, csak úgy harsog a kupé. A ka­cajból röpköd a gúny, mint a lobogó fáklyából a kátrányszag. — A szovjetben egyet szabad, a moszkvai néhány naplo­póért verejtékezni, ezt szabad, de aki mást próbálna, annak!... Ez a mi szabadságunk! Rujeffnek vérbe fut a szeme. Érzi, a vitatkozáshoz nem elég a bozontos szemöldök s ez a ráeszmélés nagyot hasít hiúságán. — Leváglak!... — ordítja s emeli öklét. — Te buta!... — Szégyeld magad, Rujeff! — kiált rá Natalia. S a nagy darab ember félre megy, mint a komondor, kit oldalba kapott a puli. — Alkalmazkodni kell a viszonyokhoz — igyekszik Na­talia meggyőzni az asszonyt — s minden másként lesz, ha már gyökerében értik meg a népek az új rendet. — Az éhezést nem érti meg a nép soha. Megértik a kor­bácsot, a börtönt, de a koplalást nem. Megértik azt is, hogy butának nevezik olyanok, kiknek vajmi kevés közük van az észhez, mert tudják, hogy a bárgyuságnak meg kell bocsátani, de az éhezés olyan állapot, melyen megtörik minden jóindulat s a legkeményebb fegyelem is. A jóllakott emberrel meg lehet értetni a leglehetetlenebb elveket is, de az üres gyomor véres gondolatokat sugal. Vigyázzanak..., vigyázzanak odafent Moszkvában!... Rujeff az éles ütés alatt szinte megrogyott, morog vala­mit az asszony letartóztatásáról, de Natalia intésére eloldalog, mint a korbáccsal megvágott kutya. Megy kifelé. Dühtől lán­goló szemét az asszonyra szegezi... nézi egyre..., amint megy hátrafelé..., már csak a szemefehérje látszik... Az asszony is nézi... egyre tágul a szeme s úgy bámulja Rujeffet. Feláll s előredőlt testtel bámulja... Világosodik agyában..., ezt az em­bert ismeri. Undor ül arcába s elszántság, hogy utána vesse magát. Szeme pillantása egyre sötétebb lesz, de annál villo- góbb a belőle elvillanó keserűség s harag. Megindul, de Nata­lia megfogja kezét s leülteti maga mellé. Beszél neki s meg­nyugtatja. Csodálatosan ért a nyelvén. Eltorzult arca kisimul s megtetszettek rajta a hajdani szép, finom vonások. Alex ámu­lattal figyelte ezt az átváltozást. Uj világ merült elő ez arcon. Más emberré lett az asszony. Az előbb még a züllés viharában megtépett nőt láttuk benne s most előkelőség árad minden mozdulatából. Alex valósággal tanulmányozta az asszony ar­cát. Érdekes példánya ez azoknak, kik a két ellentétes világnak érintkezési felületei között szoronganak. Múltjukat nem hoz-

Next

/
Thumbnails
Contents