Harangszó, 1935

Kis harangszó

22. oldal.

KIS HARANOSZÓ

1935. március 17.

SULYOK DANI AFRIKÁBAN.

Forrón süt a nap az égrűl,

Sulyok Dani szinte szédül.

Pálma-fáknak

hűvös árnya Nem véd meg itt

Afrikába'.

Sulyok Dani egyre várja,

Mikor jön már

kicsi nyája.

Néger fiú, néger

lányka

Mind az ő kis

tanítványa.

Jézus Krisztus szent igéje

Hull a négerek

szivébe.

Sulyok Dani

hullajtgatja „Néger fiú, néger lányka

Jézusnak ez a . Mindaz ö kis tanítványa.“

parancsa.

„Hittérítő Dani

bátya,

Életed a végét

járja“!

így fenyeget jó

előre

A négerek vezetője.

Most fizetik a jót rosszal,

Rárohannak kővel, bottal.

A sok csapás majd megölte

S lezuhan a véres földre . . .

Felébred az édesanyja

Erre a nagy

zuhanóira. „Jaj, Danikám, mit álmodtál, Hogy úgy a földre potlyantál?“

„Jaj, jaj .. . hogyan reámiörtek A négerek s majd megöltek.

.. . Hanem azért mindhiába,

EFnegyek majd Afrikába . ..“

(Vége.) s. Af.

főn is már a kicsiny sereg: Mindmegannyi néger gyerek! Hanem most baj van az egyszer, Mert nem jönnek szeretettel.

BIki~bú.

írja: Farkas Zoltán bácsi. 4

Az édesanyja ezalatt reszketve számolta meg a kunyhó sarkában hozzá- búvó csemetéit. Akárhogy számolja, egy mindig hiányzik. Melyik? Tanga itt van, Zongu szintén, Veksé, Kali, Nokore, Dzsáró, meg a többi is... Rémület nyila- lik át a szívén. Iggn, a legkisebb, a legkedvesebb, Biki-bú hiányzik! Felugrik, rohan ki a kunyhóból. Körbekaszál kereső tekintetével. Megakad a szeme a tüskebokor tövén. Ott játszogat a kis Biki-bú még mindig. Felnyitja a száját, hogy sikoltva hívja: ,,Biki-bú, gyere

gyorsan haza!“, de torkában megfagy a hang, szívének eláll a verése, mert ugyanebben a pillanatban a kis Biki-bú háta mögött szétnyílik a tiiskebozót s királyi sörényét rázogatva megjelenik

egy hatalmas oroszlán. Az asszony hangtalanul összerogy. Arcát tenyerébe temetve várja gyermeke szörnyű sikoltását az oroszlán marcangoló fogai között. A pillanatok, mint lassú esőcseppek, szinte hallhatóan peregnek alá. A várt sikoltás azonban még mindig nem hasítja át a dermesztő csöndet. Semmi sem rezdül, csak a falutérről szűrődik át a harci dob tompa puffogása: ,,Bomm, bomm; bomm, bomm'...“

Talán percek is elmúltak, mire az I anya fel mert tekinteni az ájulásszerű összeroskadásából. A kis Biki-bú, még mindig ott motoszkált a bokor tövén a bambuszpálcikákkal. Az oroszlán nem bántotta. Visszalfordult a bozótba és eltűnt a falu környékéről. Hogy miért? Ki tudná megmondani! Talán az, aki Dániel prófétát védelmezte az oroszlá-