Harangszó, 1935
Kis harangszó
18. oldal. KIS HARANOSZÓ 1935 március 3. egymásnak, ha a jóért és Isten két? Hol vannak az Úr szolgálatá- szeretéséért bántalmaznak bennete- ban álló testvérek? (sy.) SULYOK DANI PERSELYE. Se nem alma, se nem körte Sulyok Daninak perselye. Se malac, se postaláda, Mégis boldog a gazdája. Egyszerű kis sárga persely, Néki ennél szebb nem is kell! Két fekete kép van rajta, Négereket mutogatva. Karjuk tárják, várva-várják Ur Jézusnak a barátját, Ki a Krisztusról beszélget, Üdvösségre Így vezérlget. „SÁRGA PERSELYT VÍGAN RÁZZA‘ Néha, ha vendégek jönnek, Sulyok Dani örül ennek. Sárga perselyt vígan rázza. Tele lesz már nemsokára. Kinek van ilyen persetye, Ki két Danival versenyre ? ki lesz, mindezt, aki látja, Az Ur Jézus kis barátja ? S. M. Néki gyűjti a pénzt Dani, Nem magának spórolgat, ni! Ez a legfőbb boldogsága, Mindig Jézusnak szolgálna. (Vége következik.) Biki-bú. írja : Farkas Zoltán bácsi. 3 A kis Biki-bút kezdettől fogva valami csodálatos kéz védelmezte. Alig volt még 3 esztendős, mikor egy szép kora délelöttön kint játszadozott a porban, a nagy tövisbokor tövében. Bambuszpálcikákat szúrkált a földbe, fűszálakat akasztott a végükre. Banánfa-ligetet plántált. Annyira belemerült ebbe a szorgoskodásba, hogy észre se vette, mi történik körülötte. Pedig a falu közepén egyszerre csak elkezdtek döngetni egy mélyhangú, tompán bummogó dobot: „Bomm, bomm. Bomm, bomm“. Ahogy ezt a falubeliek meghallották, egyszeriben otthagytak mindent s lélekszakadva rohantak a kunyhóik felé. Az asszonyok, gyermekek bent is maradtak a kunyhóban, a férfiak meg fölragadták a falhoz- támasztott hosszú, hegyes dárdát s rohantak oda, ahol a dobot ütötték. Kerek térség volt a falu közepén. Ott állott már a törzsfőnök is, a falu királya. Az is hatalmas dárdát szorongatott a kezében. A rohanó dárdás férfiak egymás után sorakoztak félkörben mögéje. A dobos meg csak verte egyre dermesztő egyhangúsággal:„Bomm, bomm; bomm, bomm“. Tudjátok-e, mit jelentett ez a nagy készülődés? Oroszlán kóborgott a falu körül. A falu szélén álldogáló bambuszfa tetején mindig ült egy őrszem s kémlelte a tüskés-bokros vidéket. Ha oroszlánt látott, lekiáltott a dobosnak s rögtön megszólalt a vészriadó, a tompán hup- pogó: „Bomm, bomm“. Ennek a hangjára az asszonyok, gyerekek hazaszaladtak, a férfiak meg fölfegyverkezve gyülekeztek össze a főtéren a király köré. Ha az oroszlán a faluba is bemerészkednék, megtámadják és vagy megölik, vagy úgy elkergetik, hogy többet még csak erre nézni se merészel. Biki-bú-ék kunyhója épen a falu szélén bújt meg. Az a nagy tövisbokor, amelyik alján a kis Biki-bú játszadozott, már a pusztasághoz tartozott. S amint mondom, a kis Biki-bú semmit se vett észre a nagy zűrzavarból. Legnagyobb lelki nyugalommal tüzködte a bambuszpálcikákat s dünnyögött hozzá valamit néger gyermeknyelven. (Folytatjuk.)
