Harangszó, 1935
1935-11-03 / 45. szám
1935 november 3. HARANGSZÓ 371. Virágok egy hősi sirhalomra. Az őszi virágok legeslegszebbjeit Teszem képzeletben le ma a sírodra. Ma, a mait időknek ködbevesző fátylán Feltűnik az arcod, előttem állsz újra. Feltűnik az arcod s melletted egy lányka Nézi könnyes szemmel, hogy indul a század. A sapkád mellett szép égő piros rózsák, Egy kis batiszt kendő egyre leng utánad. Régen elmúlt minden. Te csak porladsz messze, Ugye borús álmod az idegen tájon? Porló magyar szívnek ottan sincsen nyugta, Rabbilincs van most is bús Magyarországon. A megemlékezés gyönyörű virágit Teszem képzeletben le ma a sírodra, Holtak emléknapján kicsi fénykép mellett, Nagymagyarországért imádkozom sírva. Csajbók Lydia. D. Kovács Sándor beiktatása. Közel másfél évtized óta nem volt piispökavatás a magyar evangélikus egyházban. Érthető tehát, hogy a püspök- szentelés alkalmával Balassagyarmat ünnepi díszt öltött. Képviseltette magát a kormány, a közoktatásügyi minisztérium, a ref. és unitárius egyház. Ott volt báró D. Radvánszkv Albert egyet, felügyelő, D. Kapi Béla és D. dr. Raffay Sándor püspök; a hittudományi kar tanárai s az új püspök sok tisztelője és barátja a dunáninneni kerület határain túlról is. Az ünnepség délelőtt az egyházkerület rendkívüli közgyűlésével a vármegye- háza dísztermében kezdődtek. Wenk Károly püspökhelyettes imádkozott, majd Sztranyavszky Sándor dr., egyházkerületi felügyelő mondott megnyitó beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy lélekben azok is itt vannak, akik az Ipolyon túlról sóhajtanak most ide. A gyülekezet ezután festői menetben a templomba vonult, ahol Raffay Sándor püspök vezetésével végbement a püspökszentelés aztán ismét a vármegyeházán folytatódott a beiktatás. Sztranyavszky Sándor átadta Kovács Sándornak a püspöki méltóság jelét, a püspöki pecsétet, annak hangsúlyozásávall, hogy azokat a szálakat, amelyek a csonka egyházkerületet a megszállott területhez fűzik, erősíteni kell. Ezután Kovács Sándor püspök emelkedett szólásra és ezeket mondotta: Ez a választás bizonyságtétel a régi nagy egyházkerület osztatlansága és szükségessége mellett, amiben mindnyájan hiszünk és aminek megtagadása véteknek tekinthető. Szeretettel gondolok azokra az elszakított magyarokra, akik ünnepségünkön csak lélekben lehetnek jelen. Érezzük, hogy együvé tartozunk és lelki kezünk a mesterséges határokon közös imádságra ér össze. Ebben az ünnepi pillanatban ki kell nyilatkoztatnom, mint lelkiismeretem követelését, mint egyházkerületünk hitvallását, hogy a lelki jogfolytonosság elvi alapján álíok, a kettészakadt területeket egy egyházkerületnek tekintem és vallom. Ezután az egyház egyre nehezebb helyzetéről beszélt s hangsúlyozta, hogy az erkölcsromboló törekvésekkel szemben föl kell venni a harcot. Uj és modern eszközökkel kell dolgozni és különösen az ifjúság leikéért kell megkezdeni a küzdelmet. Fel kdl keresni az elhagyott árvákat, hogy nyomortanyák lakóiból bűntanyák martalékává ne süllyedjenek. Nem szabad elfelejteni, hogy sok magyar árva van, aki szeretetre szomjazik. Vannak erdélyi, felvidéki magyar árvák, akiket idegen lelki nevelés letör a nemzet és az egyház életfájáról, akikből új janicsárhadat akarnak nevelni ellenünk. Az evangélikus egyházat Trianonnal nagy veszteség érte, mert nemcsak lélekszámban csökkent, hanem iskolákat és könyvtárakat is elveszített. De a protestantizmus ereje szellemi és erkölcsi értékeiben van s így nem fél a küzdelmektől. Hisz az egyház és a magyar nemzet isteni küldetésében s tudja, hogy vannak nagy történelmi célok, amelyeket csak szenvedés árán lehet elérni. Meleg szavakkal beszélt a szórványsorsról és szórványkötelességről. A továbbiakban kifejtette, hogy az egyház tiszteli az anyanyelv jogát, de tiltakozik minden törekvés ellen, amely az anyanyelv jogának örve alatt békétlenséget szít a gyülekezetekben, amikor a határokon átsurrant felelőtlen elemek zavarják az egyházi élet tiszta vizét. A nemzet lelki egységének megvédése érdekében hathatós családvédelemre van szükség. Zárószavaiban ama reményének adott kifejezést, hogy eljön az idő, amikor szent imádságban egyesül minden szív az újra közössé lett hazáért. Ezzel a hittel kezdi meg püspöki munkáját s ezzel ajánlja magát minden jóindulatú ember szeretetébe. KÁLMÁN: Neked Eufémiám és ezt jól jegyezd meg magadnak, nincsenek oroszaid, csak magyarjaid, legföllebb orosz vendégeid vannak. Nem kívánom tőled, hogy emlékeidből töröld régi hazádat és hogy ne szeressed többé, de igenis határozottan kívánom, ami másként nem is lehet, hogy te, mint magyar királyné, a magyar hazát mondd magadénak és mindenek- fölött a magyart szeressed. De te erről nagy sajnálatomra egy szót sem szólsz. EUFÉMIA: Hát jól van, megpróbálom a magyarokat szeretni, de csak úgy, ha az itt élő oroszok továbbra is itt maradnak. Én nem akarom, hogy elmenjenek, nem akarom .. . KÁLMÁN: Én meg akarom és ez úgy is lesz. „Megpróbálom a magyarokat is szeretni.“ Mondottad. Tehát beismered, hogy nem szereted őket. Ez nem szép tőled, ezt én neked nem bocsátom meg. EUFÉMIA: Én csak őszinte vagyok, nem leplezem érzelmeimet. KÁLMÁN: Ez az őszinteség egy csöppet sem válik díszedre ... És még egyet Eufémia, nem gondoltál te soha arra, hogy a királynénak a király népét magáért a királyért is kell szeretnie? Nem találod elviselhetetlen állapotnak, hogy a király é!-haJ a népért, a királyné meg gyűlöli? EUFÉMIA: Nem, engem ilyen gondolatok nem foglalkoztatnak, mert elviselhetetlen teherként nehezedik a lelkemre az a másik gondolat, hogy oroszaimat elűzöd, akik nélkül én nem tudok élni, nem tudok élni... (Dacosan el.) 4. JELENET. Kálmán. KÁLMÁN (szomorúan utána néz): íme, az orosz társaság gyümölcse! Királynői magasságban kötelességtudat, gyön- gédebb lelkűiét, nemesebb érzések nőikül, ez Eufémia. Gyűlöli a magyart, még ha magyar királyné is. Én ezért az itt élő orosz herceget, Vladimirt teszem felelőssé, mert ha ö királynéhoz méltóbb magaviseletre intette volna, úgy ez bizonyára nem maradt volna rá minden hatás nélkül. De bizonyos, hogy maga Vladimir se magyarbarát és a királynéval együtt ő is kéjeleg a magyar gyűlöletben. Ezért első sorban neki kell pusztulnia a haza földjéről. 5. JELENET. Kálmán és tanácsosai: János nádor, Lőrinc érsek, Fulbert püspök, Tamás ispán, Sergius ispán, Bothfia Benedek. JÁNOS NÁDOR: Mielőtt az országos ügyek intézéséhez kezdenénk, jobbágyi hódolattal szót kérek. Felség! Ez az első alkalom, hogy a német császár feletti dicsőséges diadalod után tanácskozni jöttünk össze. Ne kezdjünk a munkához addig, amíg erről itt most iinnepiesen meg nem emlékezünk. Éljen Kálmán király, Magyarország, Horvátország és Dalmácia királya, a pozsonyi győző. Örök dicsőség neki. amiért a hatalmas császárt az országból kiűzte lángeszű hadvezetésével. És ezzel biztosította a nemzet függetlenségét és a tekintélyét emelte. Éljen a király! MIND: Éljen, éljen, éljen! KÁLMÁN: Vitézeim hazaszeretetéből eredő hősies vitézségének köszönöm a nagy diadalt, mindenekfölött Istennek, akihez szálljon minden dicséret és magasztalás. Most pedig lássunk hozzá a dolgunkhoz. Amit új törvénynek szántam, íme előterjesztettem. Ä vallás és szentegyház az, amelyeken én elődeim példáját követve gyermekkorom óta a legnagyobb kegyelettel csüngök. Mert az Ur Jézus az, aki közelebb hozza az embert az emberhez, a gazdagot a szegényhez, a szegényt a gazdaghoz. Azért az ezen magasztos cél szolgálatára egy új püspökséget alapítok, a nyitrait. MIND: Éljen a király! LŐRINC ÉRSEK: Legyen Istennek bőséges áldása ezen az új püspökségen. KÁLMÁN: Most lássuk, amit új törvénynek szántam. Kérem hozzászólástokat. Szabadon szóljon mindenki. Haladéktalanul megalkotandónak tartom a tolvajokra vonatkozó új törvényt, mert nagy elődeim: szent István és László királyok idevágó törvényei túlszigorúak. Én ezeket enyhíteni kívánom, olyformán, hogy a tolvaj ne halállal, hanem csak megvakítás- sal büntettessék. (Folytatjuk.)
