Harangszó, 1935
1935-10-27 / 44. szám
26. évfolyam. 1935. október 2Í. 44. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. I.aptulajdonoa : Dunántúli Luther-Szóvetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyin mallAkltt tanév alatt kéthetenként a KIS HARANG8ZÚ 1935-ben beolvadt lap a Jöjjetek énhozzám. Postacsokkszámla : 30.620. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP. An Úrvacsorát nálunk mind a két szín alatt szolgáltatjákJ ki a népnek, mivel ez felel meg az Úr rendelésének. Ágostai hitvallás XXII. cikkely. A H&rangszé szerkesztő-kiadóhivatala : OY0R H., PeWíi-tér ». Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 4« fillér, egy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel 10*/a-O8 kedvezmény. Amerikába egész évre 1 dollár; as utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér /I reformáció ünnepe a bibliának, Krisztus keresztjének és az evangélikus egyháznak az ünnepe. Ezen a napon megkéráezt töleá a bibliád: Porlepte történeti okmány, vagy az élet kenyere vagyok-e számodra ? Ezen a napon megkérdezi tőled a Krisztus keresztje : Nem vetted-e hiába az Isten bűnbocsátó kegyelmét ? Ezen a napon megkérdezi tőled az evangélikus anyaszentegyhdz: Szeretsz-e engem minden áldozatra kész, lutheri, hős kiállással. Három kérdés. — Mii felel rájuk az életed 1935. október 31.-én ? A kibocsátott Fiú. Gál. 4:4 5. : „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot“. Az önmagáról beszélő, hozzánk szóló Istennek nem a törvénykinyilatkoztatás az utolsó szava. Ha ez volna az utolsó szava, akkor soha többé el nem némulhatna ajkunkon a sikoltás : u, én nyomorult ember! Ha ez volna az utolsó szava, akkor soha ki nem szabadulhatnánk a kétségbeesés és a kárhozat karmaiból. Mert — mint legutóbb irtuk — törvény alatt lenni annyit jelent, mint bűnben vergődni s halálba menni! De Istennek van a kinyilatkoztatott törvényen kívül más szava is hozzánk. Ez az üzenete: örömhír, evangélium. S ez éppen azokhoz szól, akik a törvény alatt nyögnek, akik roskadoznak bűneik súlya alatt, akik rettegnek a haláltól. Van szabadulás a bilincsekből, van váltság a rabságból! Ez Istennek az utolsó, végleges, örökérvényű igéje. A Krisztus! Mert Krisztusban lett testté ez az ige. Krisztus életében : születésében, tanításában, csodatevéseiben, kereszthalálában, feltámadásában, megjelenéseiben, mennybemenetelében, — mindent elmondott tökéletesen az Isten, amit csak el akart mondani nekünk. Az az idő, melyben Isten a Krisztus által megmutatta a világnak atyai arcát, „az idő teljessége“ volt. Ennek a világnak a történetében nem jön már többé olyan idő, melyben még többet tudhatnánk meg az Istenről. Krisztus Urunk eljön ugyan mégegyszer Ígérete szerint, de ez már a történelemnek, a világ folyásának a vége lesz! Ezért kell nekünk évszázadok elmúltával is arra az eseményre tekintenünk, mely az idő teljességében játszódott le e föld színén. Ezért kell ma is a Krisztusra néznünk! Hogy miért épen akkor és miért Krisztusban történt mindez, azt csak az Úristen tudja. Nem is az idő a fontos, hanem az, ami történt. Isten kibocsátotta az ő Fiát! Isten cselekedett! Uj kiindulást kezdett. Az ember nem tudott rabsága börtönének mélyéből egy szárnycsapásnyit sem felemelkedni Hozzá. Ő ereszkedett le hát a magasból. Ó, mily mélyre szállott alá a Krisztusban! Emberré lett, „asszonytól született“, azok közt jött világra, akik a „törvény“ átka alatt voltak. És minden átkot magára vett — ártatlanul és bün- telenül. Értünk halt meg a kibocsátott Fiú és értünk támadott fel, hogy kiváltson a szolgaságból és mi is „elnyerjük a fiúságot“. Ez az evangélium! Jaj, de idegenül hangzik ez sokszor nekem. Jaj, de megbotránkozom nem egyszer ebben a prédikációban. Nem értem, kétségeske- dem, tele vagyok gyanúval és rosz- szalással, olyan mese előttem az egész. Valami világosabbat, meggyőzőbbet, újabbat várok még az Istentől. Valamit a Krisztuson kívül és túl. Állj meg, szívem, vigyázz! Mindez a sátán kísértése. Nem kaphatok mást és többet az Istentől, mint amit a Krisztusban adott nekem. Ez a kinyilatkoztatása az utolsó szava volt s ez számomra is az utolsó szó. Vagy tovább nyögök rabságomban s belehalok az őrjítő bilincs-csörgésbe. Vagy hiszek az Isten kibocsátott Fiában, Megváltómban, ki széttépi rabláncomat, hogy elnyerjem a fiúságot. így tör meg ajkamon a sikoltás és tör fel a hálaadás: „Hálát adok Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által!“ Scholz László. „Jlmikor a mi Urunk és Mesterünk, a Jézus Krisztus, azt mondotta, hogy térjetek meg, ezzel azt akarta, hogy az egész élet szakadatlan megtérés legyen“. „Intsük a keresztyéneket, hogy fejüket, a Krisztust, kereszten, halálon és poklon át követni igyekezzenek és inkább sok szoron- gattatás közt jussanak a mennyországba, mintsem hogy magukat a békével áltatva elbizzók“. Luther 95 tételéből.
