Harangszó, 1935

1935-09-29 / 40. szám

324.

ÜARANGSZÓ

Í93á áiéptemjjér 2§.

vallja, hogy vasárnapi iskolai növendék volt, sőt aki hálából maga is vasárnapi iskolai tanító. Mit jelent az majd a mi hazánk számára is, ha egy-két évtized múlva a magyar közélet szolgálati őrhelyeire a vasárnapi iskola több lélekkel telített neveltjei kerülhetnek.

Mindezt pedig azért mondottuk el, mert van gyülekezetünk, ahol a lelkész és a tanító szívesen kezdenének vasárnapi iskolai munkát, de a szülők helytelenül és érthetetlenül idegenkednek tőle, vagy közömbösek vele szemben. Sz. J.

Templomavatás Uzdon.

Ünnepi alkonyat.

Szeptember 7.-én, szombaton sűrű emberrajok lepték el a Sió partjait. E napon bonyolították le a Balatoni Sporthéttel kapcsolatban a Duna-Sió-Balaton nemzetközi motorcsónak versenyt. Mire a nap alkonyodott, a versenyek véget értek. A sárszentlőrinci Sió-hídon mégis ekkor lengetett a szél legtöbb zászlót s a Sió hidat ekkor lepte el legnagyobb tömeg. Ez a tömeg nem a motorversenyeket várta, nézte. A magas hídról a nagydorogi állomás felé kémlelt, ahova most érkezett meg az őszi nap alkony illatánál D. Kapi Béla püspök az uzdi új templom felavatására.

Az állomásról dr. Pesthy Pál felügyelővel és dr. Hidassy Imre főszolgabíróval az élen az uzdi kúriák ünnepi fogataiból álló kocsisor kísérte az ünnep

Az Isten csodálatos útja.

Irta : Szende Ernő. 9

A tanító úr őt jelölte ki. Buzdította a tanulásra s aztán hazabocsátotta a gyermekeket.

Szegény Ilonkának szomorú karácsonya volt. A kis Jézuska születése most gyászt és fájdalmat hozott az ö számára. Atyja tudja Isten hol van, él-e, vagy már meghalt. S anyja is súlyos beteg. Bizony, egy cseppet sem örült a szent estének. Könnyes szemmel nézte a karácsonyfát. Nem örült az ajándékoknak sem. Térdre borult ott a fa alatt s kicsi szíve minden fájdalmát kiöntötte abban az imában, amit az édes jó anyáért rébegett el. Reszkető ajkakkal, felcsukló zokogással kérte a Jézuskát, adja vissza anyukája egészségét. Soha, soha nem fog kérni semmi ajándékot tőle, csak az anyukája maradjon meg.

A lelkész lépett be.

Ott találta a kis leányt, térdelve a fa alatt.

Magához ölelte a síró gyermeket s egy fohász hagyta el az ajakát.

— Óh Isten, óh te Megváltó Úr Jézus, tartsd meg e gyermeknek az édesanyát...

*

Másnap reggel a lelkész sürgős táviratot küldött Amerikába. Akronóhióba,

színhelyére a püspököt. Útjuk a sár- szentlörinci hídon s faluvégen vezetett keresztül. Az új hidat a lőrinciek erre az alkalomra zöld lombokkal, zászlókkal diadalkapuvá alakították s annak tövében gyülekezett össze az egész község apraja, nagyja, hogy püspökét szíves istenhozottal köszöntse.

Lőrinctöl a menet diadalmenetté lett. A menetet volt huszárokból alakított ár- valányhajas, csikósruhás bandérium nyitotta meg. Ezeket az ifj. egyesület 20 tagú nemzeti zászlós kerékpáros csapata követte. A kocsisort azok a színpompás kocsik zárták be.

Talpon volt Uzdon is minden élő lélek. Sohase volt még Uzdon püspökfogadás. Parádéban ragyogott utca, vizesárok, minden kicsi ház és minden ember. Az arcokon öröm, felekezeti különbség nélkül. Az új templom előtt felállított diadalkapú előtt volt a fogadás. Alighogy a püspök Pesthy Pál kúriáján levő szállására ért, az egész falura ráborult a sejtelmes őszi holdvilágos éjjel, mely a holnapra utal.

Az ünnepi reggel.

A ragyogó reggeli nap csakhamar felhők mögé bújt. mintha segíteni akart volna a rendezők gondján. Mindenki tudta, ha tízszer ekkora volna is a kis uzdi templom, kevés volna a ma ide érkező hívő sereg befogadására. A 10 km. távolságra fekvő Kölesdröi is mintegy 60-an jöttek kocsin, gyalog, kerékpáron. A szomszéd Sárszentlőrinc gyülekezete meg szinte teljesen kivonult, hogy örüljön az örülőkkel. De az összes környező gyülekezetekből is mindenhonnét voltak résztvevők. Volt pedig a templomban, mely a 170 lelket számláló uzdi fiók gyülekezet számára épült körülbelül 150 ülőhely.

Fél tíz órakor már zsúfolásig megtelt

Varga Dénesnek. Hogy jöjjön azonnal, mert a felesége halálán van.

Ünnep másnapján péflzeslevél érkezett a lelkész címére. Kétezer dollár volt benne. Varga küldte s arra kérte a lelkészt, hozassa rendbe teljesen a templomot. Ne sajnálja rá a költséget. Ha kevés, küld még. És rendelje meg a második, meg a harmadik harangot. Amit a háborúban elvittek. Húsvétra odahaza lesz, ha az Isten is úgy akarja.

Délután átment Vargánéhoz.

Az orvost ép ott találta.

Megkérdezte tőle:

— Van remény, doktor úr?

Az orvos fogta a beteg pulzusát. Aztán a szívére hajolt. Majd félrevonta a lelkészt az ablakhoz s halkan mondta.

■— Válságos a helyzet. Az érverés gyenge. A szív kihagy. Csak valami rendkívüli csoda segíthet.

A lelkész arca átszellemült.

— Ha Isten velünk, úgy a csoda megtörténhet.

S ezzel odaült a beteg mellé.

Az orvos csodálkozva nézett rá.

A lelkész megfogta az asszony kezét.

— Vargáné! Hallja a szavamat? Nézzen egy kicsit rám. Én vagyok itt, a lelkész.

A beteg bágyadtan emelte fel a pilláit.

A lelkész föléje hajolt.

— Megismer?

a községi iskola terme s udvara, ahova megérkezett az egyházmegye esperesei, környékbeli papjai s világiai élén a templomavató püspök. Már felcsendült az ének: Szegény fejem hová hajtnálak? Fábián Inire lelkész imádkozik. Hálát ad, hogy 14 esztendőn át Isten ezek között az egyszerű falak között is nekünk adta igéjét. Megkondult a kis templom tornyában a harang, melyei az uzdi közbirtokosság ajándékozott a gyülekezetnek.

Már meg is érkezett a menet az új templomhoz, amely mint egy vőlegényére váró menyasszony felékesitve várta a gyülekezetét. A templom előtti téren is padsorok a kiinnrekedők számára.

Dr. Pesthy Pál felügyelő az ajtóhoz lép. Kezében remeg a kulcs, ajkán remegnek a szavak, mikor kéri a püspököt, nyissa meg az ajtót, hogy a gyülekezet bemenvén áldhassa az Urat. Elhangzik a püspök szava: Nyíljatok meg ajtók... A kulcsot átadja a helyi lelkésznek, hogy az kinyissa s őrzésre, gondozásra át vegye azt. Feltárultak a kapuk...

Az ünnepi csendben belépő áhítattal függesztette szemét a hatalmas 120X160 cm. méretű oltárképre, amely az Urat a sülyédő Péterrel ábrázolja. Az oltárkép Benedek Anna pálfai tanítónő, diakonisz- sza festménye, melyet az uzdi templomnak ajándékozott. Virágdíszben áll a templom. De a virágdíszből is kiemelkedik a fehér kézimunka oltárterítő, amely dr. Pesthy Pálné ajándéka. Míg áhítattal pihen meg a szem mindezeken s a kedves templomon, megszólal a harmonium, amely Szarvasi Kornélia ajándéka- kép került a templomba. Már el is hallgatott az ének, mely után Müller Róbert főesperes oltári szolgálatot végez. Ezt követően vitéz Nagy István vezetése mellett a sárszentlőrinci dalárda énekelt.

A beteg a szemével intett.

A lelkész az orvoshoz fordult.

— Mondhatok neki bármit? Nem izgatom fel?

— Mondhat. S bár csak tudná felrázni. Mert az volna most a jó, ha a szívét izgalomba hozná valami. Az injekciók már keveset érnek.

— Megpróbálom.

S ismét a beteg fölé hajolt.

— Nézzen rám, Vargáné. Egy nagy- nagy hírt közlök magával. Az ura él s a napokban itt lesz.

A beteg teste megvonaglott. Mintha villamos áram érte volna.

Az orvos odaugrott. Elkapta a beteg másik kezét. Kitapogatta az ütőért s rászólt a lelkészre.

— Folytassa az Istenért! Csak foly- ' tassa!

A lelkész egy borítékot vett elő s odamutatta a betegnek.

— íme, az ura levele. Pénzt küldött nekem. S azt írja, hogy húsvétra megjön. De én tegnap táviratoztam s kértem, hogy azonnal induljon. Úgy hiszem, két héten belül itt lesz. Hát csak legyen erős! Akarjon élni. Ugy-e akar?

Az asszony feje félig felemelkedett. Halkan, de érthetően suhant el a szó az ajkáról.

— A Dénes... él... él... megjön... Óh Isten...

A feje lehanyatlott. A szeme lecsu-