Harangszó, 1935

1935-09-15 / 38. szám

1$35 szeptember 15. HARANŐS2Ó 313. dözik. A magyarnak még az eskünél is szörnyűbb szokása a káromkodás: a leg­főbb Úr nevének beszennyezése. Erről az ige külön nem szól, de minden bizony­nyal idetartozik. Vigyázzunk beszédünk tisztaságára, mert ezért is megitéltetiink. Szeptember 22. Az igazi szeretet. Máté 5, 38—48. Az az igazi szeretet, mely nem kölcsönbe megy. Jót tenni, hogy jót kapjunk, lehet jó üzlet, jó befektetés, de nem szeretet. Jóval fizetni a kapott jó­ért, lehet köteles hála, de nem szeretet. Az igazi szeretet nem vár és nem is szá­mít, hanem ad és újra ad. Az igazi sze­retet az isteni szeretet visszatükrözése. Az Úr nekünk, bűnös embereknek ide­adta az ő kimondhatatlan nagy szere- tetadományát, egyszülött Fiát. Az Úr szeretete áldozatos szeretet s tőlünk is azt kívánja: a tietek is ilyen legyen! Cséry Lajos. KARCOLATOK. Jl mi Judúsainlc. Jlz egyik nagy városi gyüleke­zetünkben, amelynek reverzális- és áttérési statisztikája pedig mindig egyházunk nyereségét mutatja, az egyik presbiternek immár a má­sodik fia adott egyházunk kárára reoerzálist. Egy másik presbiter pedig a lelkész nagy meglepetésére kitérési szándékkal jelentkezett. Ha egy idegenbe vetődött szol­galegény vagy cselédlány hűtlen­séget követ el hite ellen, — ne­künk az is fáj s egyházunk a lel­kek sorsa iránt érzendö felelős­sége tudatában abba se nyugod- hatik bele, de mikor egy vezetésre méltatott s őrködő hűségre esküt tett presbiter válik hűtlenné, az már felháborító judási árulás. Legyen a fenti két szomorú példa minden gyülekezet számára hathatós figyelmeztetés arra néz­ve, hogy a presbiter választásá­nál minél sűrűbb rostát alkalmaz­zanak! HETI KRÓNIKA. A kormányzó Winchkler Istvánt ke­reskedelemügyi miniszterré nevezte ki. — Bornemisza Géza elfoglalta hivatalos helyiségét az iparügyi minisztériumban. — A walesi herceg ezen a héten ismét Budapestre jön. —• Egy makói tanyán szénrétegre bukkantak kút ásás közben. — Fabinyi Tihamér Genfben ismertette Magyarország pénzügyi helyzetét. — A Mezőgazdasági Kamara első sikere: negyvenezer sertés kivitele Németor­szágba, ahova Magyarország eddig ser­tést még egyáltalán nem szállított. — Olasz-magyar tanácskozások folynak a fiumei forgalom fejlesztéséről. — A ma­gyar-német külkereskedelmi kamara egyhangúlag megválasztott elnöke: Me- csér Endre. — Erdélyben névelemzéssel románná nyilvánítják a régi magyar nemesi családokat. — Házkutatásokkal zaklatják és zsarolják az erdélyi magya­rokat az oláh csendőrök. — Eltávolítják az osztrák egyetemekről a nem kívána­tos külföldi hallgatókat. — A lengyel határon megerősítették a cseh őrséget. — Görögországban újabb forradalomtól tartanak. — A belga királyné temetésén egymillió ember vett részt. — A nemzeti kisebbségek genfi értekezletein elkese­redett panaszok hangzottak el. A nép­szövetség ötös bizottsága próbál békét terenjteni Róma és Addisz-Abeba között. — Három világrészre kiterjednek a né- gus olajüzletének hullámai. — Aloisi bá­ró szenvedélyes vádbeszédet mondott Genfben Abesszínia ellen, amelyet nem tekint többé egyenrangú, civilizált ellen­félnek. Olaszország minden körülmények között szabadkezet tart fenn magának Keletafrikában. Újabb olasz csapatok in­dulnak Abesszíniába. — Többszáz em­bert megölt, falvakat söpört el az orkán Amerika partjain. HARANGSZŐ. Szentháromság u. 13. vasárnap. Lukács 10, 23-37. Ebből a gazdagtart., lmu evangéliomból két főbb pontot ragadhatunk ki. Az első pont abból áll, hogy az Úr Krisztus az ö igéjét és a szent evangéliumot dicsőíti. Aki ennek birtokában van és ebben keresheti vigasztalását, annak fülei boldogok, az tel­jes szivéből hálát adhat Istennek, hogy eny- nyire juthatott s drága kincsnek tekintheti azt, amit a világ oly mélyen megvet. Látja az (Jr, mily szánandó szegény emberek va­gyunk az evangéliom drága kincse nélkül. Szentleckénk második részében a szent evan- géliomnak a gyümölcsét, t. i. a jócselekede­teket tárja elénk az Úr. A samaritánusban nem csupán a szeretetnek egy példányképét szemlélhetjük, hanem egyszersmind a mi Urunk s Üdvözítőnknek, a jézus Krisztus­nak nagy, kibeszélhetetlen kegyelmét és ir­galmasságát. Mi szegény emberek a bűn folytán a leggonoszabb rablók kezei közé kerültünk, úgy, hogy a halál és az ördög hatalmat vettek rajtunk s nem csupán ki­fosztottak s Isten által nekünk juttatott összes lelki javainkból kiraboltak bennünket, hanem meg is sebeztek és holtravertek, azaz bűn folytán ezerféle nyomorba, ínségbe és szerencsétlenségbe merültünk. De végre megjelenik a samaritánus, a mi megváltó Krisztus Urunk. Dr. Luther Márton egyházi beszédeiből. A dunántúli egyházkerület f. évi ok­tóber hó 9.—11. napján Cel.dömölkön tartandó közgyűlésére és bizottsági gyű­lésekre kedvezményes vasúti jegy váltá­sára jogosító igazolványt igénylők sür­gősen jelentsék igényüket, kiinduló állo­másuk megjelölésével a püspöki hiva­talnál. Győr. Az egyházközség nagy áldo­zatkészséggel megújított templomát szeptember 22.-én avatja fel D. Kapi Béla püspök. A százötvenéves templom jubileumi ünnepsége ádventban lesz. Komárom. A dunáninneni egyházke­rület — mint már megírtuk — szeptem­ber 5.-én Komáromban tartotta ezévi közgyűlését. A mindvégig élénk tárgy­menetű közgyűlés foglalkozott az üre­sedésben levő püspöki szék betöltésével is. Az egyházkerület egyetlen jelöltje a püspöki székre D. Kovács Sándor egye­temi tanár. Iklad. Az itteni gyülekezet buzgó gondnoka 10 új előfizetőt szerzett a Ha­rangszónak. Buzgolkodásáért hálás kö­szönet! Dombóvár. Az egyházközség benső­séges ünnepség keretében ülte meg temploma felavatásának ötödik évfordu­lóját. Szept. 7.-én este rendes istentisz­teletet, míg a következő napon ünnepi is­tentiszteletet tartott. Mindkét alkalom­mal Cséry Lajos lelkész hirdette az igét. Az ünnepi istentisztelet keretében az Úr szent vacsoráját is kiosztották, melyen az egyház vezetősége és a presbitérium testületileg járult az Urasztalához. Szabadi. Dombóvár leánygyülekezete hazafias ünnepséggel avatta fel aug. 20.-án a belügyminiszter úrtól kapott nemzetiszínü zászlaját. Prosper Rajaobelina madagaszkári lelkész, ki az építendő tengelici templom javára tart gyülekezeteinkben előadáso­kat, miután dr. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő félárú vasúti je­gyet eszközölt ki számára, magyaror­szági tartózkodását szeptember 15.-ig meghosszabbította. Az újabb offertóriu- mi eredmények a tengelici templom ja­vára: Hatvan 12.6, Üllői-úti Fébé biblia­óra 43.89, Vár 65.37, Óbuda 26.10, Aszód 31.08, Salgótarján 50.50 F. Azon­kívül postán is érkeznek kisebb adomá­nyok azokról a helyekről, ahol már ed­dig jártak. Összeredmény eddig: 591.47 pengő. A Középiskolát Végzettek Egyéves Kereskedelmi Szaktanfolyamán (Buda­pest, VIII., Vas-utca 9—11. sz. alatt), amelyet Budapest székesfőváros közön­sége tart fenn, az 1935-—36. iskolaévre szóló beiratások naponként d. e. 9—2 óráig tartanak. A szaktanfolyam célja az, hogy olyan férfiaknak és nőknek, akik a középiskolai érettségi vizsgálatot letették, vagy katonai tisztképző, vagy tanítóképzőintézetet végeztek, egy év alatt alapos kereskedelmi szakképzést nyújtson, amellyel kereskedelmi gyakor­lati kenyérkereseti pályára léphetnek. A beiratkozáshoz születési anyakönyvi ki­vonat és érettségi bizonyítvány szüksé­ges. Beiratási díj: 25 P. Tandíj az egész iskolai évre: a hallgatók tanulmányi elő­menetele és vagyoni viszonyai szerint: 62 P, vagy 124 P, vagy 186 P, vagy 248 P. Bővebb felvilágosítást a tanfolyam tájékoztatója nyújt, amely Budapest, Vili., Vas-utca 11. szám alatt a kapus­nál kapható, vagy postán való elküldése is kérhető. Jl Harangszó-Könyvtár leg­újabb darabja Kiss Samu nagybarátfalui lelkésznek „Az egyke-kérdés mozaik képek­ben“ elmü füzete, amelyben egybekötve adtuk ki a szerzőnek az egykekérdésről lapunk hasábjain folytatásban megjelent cikkeit. A széleslátókörü egyházi író 17 fejezeten keresztül világítja meg a ma oly sokat emlegetett egykekérdés minden vonat­kozását. Nemcsak helyzetképet ad, hanem a kivezető utat, az orvoslás módjait is

Next

/
Thumbnails
Contents