Harangszó, 1935

1935-09-08 / 37. szám

1935 szeptember 8. HARANGSZÓ 301 végét sejttette a kér. világgal. Ágoston „Isten Városa“ c. müvének XXI. fejeze­tében azt hiszi, hogy a római birodalom bukását megéri és tanúja lesz a világ végének. Később kitolták a világ végét az 1000-ik évre. Ezt látszott alátámasztani az a nagy nyomorúság, amely ebben az időben a világra szakadt. Iréneus, Papi- as, Sulpicius Severus nyíltan hirdették a világ közeli végét. Számos okmány ma­radt ezen időből, mely ezen szavakkal kezdődik: „Termino mundi appropin­quante“ = „Közeledvén a világ vége“. A 080-as évek valóban nyomorúságosak voltak. 73 év alatt 48 ízben volt éhha­lál. Közben 3 évig szinte egyfolytában esett az eső s a föld nem teremhetett gabonát. Ekkor lépett fel a „szent tűz“ nevű járvány, mely a tagokat kiégette, leszaggatta az ember testéről, úgy, hogy a rothadó hús levált a csontról. Csak Franciaország déli részén (ahol az áldo­zatokat megszámlálták) 40 ezer ember halt bele ebbe a betegségbe. Egy véka búza ára 180—200 pengőre emelkedett. A gazdagok olyan soványak lettek, mint az aszalt fűszál, a szegények gyökere­ken éltek. Rablás mindennapi volt. Kü­lönösen a gyermekeket rabolták el sű­rűn, akiket megfőzve vagy sütve meg­ettek. A tournusi vásáron nyilvánosan emberhúst árultak. Akiket az éhség meghagyott, azokat a farkasok tizedel­ték meg. Valóban, volt rá okuk az akko­riaknak, hogy a világ végét várják. Legalább vigasztalásul szolgált ez a tu­dat a szörnyű megpróbáltatások alatt. Az 1000-ik év azonban elmúlt és a világ vége nem következett be. Kitolták hát 33 évvel — Jézus életkorával — s 1033-ban várták a világ végét. 1033. jú­nius 29.-én valóban egy napfogyatkozás támadt, nyomában az emberek halálsá­padtak lettek, rettegés fogott el min­denkit, mindenki a világ végét várta. rendezi az adósságát, megperdül az ud­varán a dob s elárverezik. Elveszti min­denét. S ö mehet a nagyvilágba. Beáll­hat valamely városban utcaseprőnek! Vagy kiállhat valamely sarokra koldus­nak! Minden elveszett a tízezerrel! A kártyán! Az ördög bibliáján! Hát ilyen az ördög barátsága? Ilyen a segítsége? Még a svájci rakományt is elvitte? Ami talán még talpra állította volna! Felemelte a kezét s öklével megfe­nyegette a láthatatlan ellenséget. — Te, te cudar bestia! Te ... te . .. Egy hirtelen gondolat cikkázott át az agyán. — Mit is mondott a pap tegnap haj­nalban ott az erdőben? Hogy akinek ör­dög a barátja, azt előbb vagy utóbb el­viszi! Igen, igen, ezt mondta. Hangosan felkacagott. — Hát igaza volt. Engem már visz az ördög! Hát vigyen! Jobb is így! Raj­tam ne nevessen a falu! Ne mutogassa­nak rám a gyerekek! Ha oda a vagyon, oda a becsület is! Minek akkor az élet? Hát gyere te ördög s cipelj magaddal! Van még egy revolverem! Kirántotta az egyik fiókot. Fegyvert kapott elő s mellbe lőtte magát. Jajszó nélkül zuhant végig a padlón. * A dörrenésre beszaladt a cselédlány s mikor meglátta a gazdáját holtfehéren A világ végének bibliai alapon való jóslása abbamaradt most már és a 12. századtól kezdve a csillagjóslás tneste- rei rémítgették az emberek ezreit. Az el­ső ilyen jóslás 1186 szept. 15.-été je­lezte a világ végét, amidőn a bolygók együttállásba érnek. A nap és az „együttállás“ elkövetkezett, de a világ vége megint elmarad. Villeneuve híres alchimista 1335-re jósolta a „véget“. 1406-ban (VI. 6.-án) történt napf0gyat- kozás újból halálra ijesztette a népet. Mindenki a templomokba menekülve várta a végső pillanatot. Szent Ferrier Vince 1491-ben azt jósolta, hogy a világ élete 2537 évig tart, mert ennyi verse van a zsoltárok könyvének. Stoffler német csillagász —- szintén a bolygók együttállása elvén — 1524. febr. 20-ra jósolta a világ végét. A nap •eljött, de a vég újból nem érkezett el. Corion János, a brandenburgi fejedelem csillagjósa az 1532. évre „tűzte ki“ a világ végét, Leovitz Ciprián pedig 1584- re. „A nép rémülete óriási volt, — írják a kortársak — a templomok nem tudták befogadni az odamenekiilőket, temérde­ken megcsinálták végrendeleteiket, meg se gondolva, hogy a világ végén ez fe­lesleges, mások javaikat papi személyek­nek adták, bízva, hogy azok könyörgé­seikkel elhalasztják a világ végét." 1588-ban újabb jóslás következett, mely­ről előzőleg „Csodák krónikája“ címmel könyvet is adtak ki. Nostradamus azt jósolja, hogy amidőn húsvét ünnepe ápr. 25.-éré esik, akkor lesz a világ vé­ge. Ilyen évek voltak 1666, 1734. 1886 s lesznek 1943, 2038, 2190 stb. Még New­ton, a nagy tudós is azt hitte, hogy az 1680-iki üstökös uszálya bajt idéz elő a földön. Múlt században jött a Biela üs­tökös, melynél szintén a világ végét jó­solták a tudósok, miután 1832 okt. 29.- én kereszteznie kellett a föld pályáját. 1857-ben, 1872-ben, sőt 1913-ban is várták a világ végét, utóbbi évben a a földön, sikoltozva rohant ki az ud­varra. — Segítség! Megölték az urat. A cselédség összeszaladt. Egyikük a kertbe szaladt az asszonyért, ki az al­mát szedette le a fákról. Mikor értesült a történtekről, csodá­latos önuralommal még ö bátorította a többieket. — Ugyan ki ölte volna meg az ura­mat? Talán csak elájult. Ne ijedezzetek előre. Sietett a lakásba. Mikor belépett, azonnal tisztában volt mindennel. Látta a revolvert az ura kezében s látta az előszivárgó vért. Nem ájuldozott, csak szó nélkül térdelt le melléje s ráborult. A férfi halkan felnyögött. Az asszony éledő reménnyel ugrott fel. — Szaladjatok a doktorért. Azonnal jöjjön! Aztán újból odatérdelt s lassan ki­gombolta a mellényt, az inget. Ott, a szív tájékán szivárgott ki a vér. — Hozzatok egy lavór vizet. És ken­dőket. Egy-kettőre ott volt minden. Lemosta a vért a seb tájékáról. Az­tán egy törülközőt belemártött' -a vízbe, kifacsarta s összehajtogatva -a sebre Halley üstökössel kapcsolatban. Egyné­hány tudós annyira hitt az üstökös uszá­lyának a földre gyakorlandó hatásában, hogy inkább főbe lőtte magát, csakhogy a várt katasztrófát ne élje meg. De voltak mulatságos esetek is. Az 1654-iki napfogyatkozás szintén a világ végére készítette elő az embereket. Egy falusi pap — nem győzve elvégezni a tömegesen tóduló gyónókat, — szószék­ről hirdette ki a népnek, hogy ne siesse­nek, mert a napfogyatkozást a pápa két héttel elhalasztóin ... És a derék embe­rek megnyugodva elhitték az „elhalasz­tást“. Azonban nem volt kisebb a félelem a csillaghullások alkalmával sem. Az 1572-iki csillaghullás rémületet keltett a nép szívében. Hasonló hatást váltott ki az 1872-iki csillaghullás, amidőn a Biela üstökös roncsaiból ca 40 ezer meteorkő hullott a főidre. Ezt a csillaghullást ma­gyarázzák az adventisták a világ vége egyik beígért előjelének. A napfogyatkozás, az üstökösöktől való félelem Iassankint lelohadt, de ma is még háborút, éhséget és nyomort jó­solnak róluk az emberek — ha nem is a világvégét. A csillagászati alapon való jóslás ma már veszített varázsából, ma már újra a bibliai versekre igyekeznek ráalapozni a világ végének jóslását. Az egyik ilyen jós volt Miller Vilmos farmer, aki Dániel és a Jelenések könyve alapján 1843 és 1844 március 21. napjai között várta az Ür másodszori eljövetelét. Bostonban ekkor ilyen reklámfeliratokat lehetett ol­vasni a ruhaüzletek ablakaiban: „Menny- bemenetelre alkalmas fehér ruhák, leg­újabb divat szerint olcsó áron kapha­tók“. És az Úr nem jött. Rettenetes volt a csalódás. A millenisták 1874-re, majd 1914-re. sőt 1925—26-ra várták a világ végét. Egy másik jóslás 1914-re tette a „kegyelmi idő“ lejártát, 1935-re a válság fektette. Egy nedves zsebkendőt meg a homlokra tett. Aztán mindenkit kiküldött a szobából. Magára maradt. Imára kul­csolta a kezét és imádkozott. Megjött az orvos. * A vizsgálattal hamar készen volt. — Varga úr még él. A golyó az egyik bordának iitődött, azt eltörte s a tüdőbe fúródott. De nem nagyon mé­lyen. A borda felfogta az erejét. Egy­kettőre kiveszem s ha valami erős seb­láz vagy belső vérzés nem jön közbe, úgy életben marad. Az asszony égnek emelte a tekinte­tét. — Hála neked jóságos Istenem. Az orvos kéjt' embert hitt be. Azok segítségével átvitték a sebesültet a szomszéd szobába s ott ágyba tették le­vetkőztették. Aztán kiküldte az embere­ket. Vargánét is kiküldte, de az nem akart menni. — Erős a természetem, doktor úr. Maradni akarok. Segítek. Az orvos beleegyezett. Előszedte az eszközeit. Egy hosszú kútsort igazított a sebbe. Kis ideig ide-oda forgatta, majd vigyázva húzni kezdte. A golyó a földre esett. A beteg felnyögött. Egy pillanatra felnyitotta a szemét. Révetegiil nézett szét. Majd ismét lehunyta a pilláit. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents