Harangszó, 1935
1935-01-01 / 1. szám
4 HARANGSZÓ 1935 január 1. a tekintetben is előbbre vigye drága egyházunkat. Fodor Kálmán. Finn isteniissztelei Győrött. Karácsony másodnapján ritka ér- dekességü istentisztelet volt Győrött az evangélikus templomban. Karanko Jouko finn letkész, aki aug. óta Magyarországon tartózkodik, finn liturgiája istentiszteletet végzett magyar nyelven. A liturgia gyülekezeti énekrészeit az egyházi énekkar énekelte Fodor Kálmán karnagy vezetésével. Ez az istentisztelet sokak számára volt élmény. Megkapott minket ebben a liturgiában az az imádat, amely kifejezésre jut benne az Isten iránt. Megkapott minket az igehirdetésben a bán és kegyelemnek az a határozott hirdetése, mely még a karácsonyi evangéliumban is megtalálja a bünmardosás nyomait. Megkapott minket az imádságban, mely a hivatalosan előirt gyülekezeti imádság volt, hogy minden alkalommal imádkozik a gyülekezet a misz- sziöért, külön is megemlítve a zsidó missziót, a tengerész missziót és a belmissziót és mindig imádkoznak a testvérnépekért, köztük értünk magyarokért is. És megkapott minket az egész szolgálat nemzeti jelentősége. Karanko fouko nemrég Budapesten keresztül utaz fában meglátogatta a finn követet Talas Onni-t; aki meghívta öt magához karácsonyra. Ekkor elmondotta, hogy neki karácsonykor Győrött lesz szolgálata. Mikor így a követ tudomást szerzett a győri finn istentiszteletről, rögtön ügy érezte, hogy itt nemzeti ügyről van szó és nemcsak maga jött el az istentiszteletre, hanem elhozta magával a családját, a budapesti finn kolónia pár tagját, eljött a finn köztársasági elnök fia is. Megható volt a finneknek ez a nagy összetartása. A finnek D. Kapi Béla püspök vendégei voltak. S ha minket sok minden megkapott bennök, egy valami megkapta őket is bennünk: a magyar vendégszeretet és hittestvéri melegség. Néma ágyú. A svéd haditengerészet teljesen zajtalan ágyúval folytat kísérleteket. Az ágyú egy svéd mérnök találmánya. Műszaki részleteit hétpecsétes titokként őrzik. ALKONY. Utas vagyok. Az étet ország útját Lehajtott fejjel egymagám rovom. S ahogy járok az omló, szürke porban, Megszáll a bánat, telkemmel rokon. Karjára vesz a hű emlékezés, S rég eltűnt, nyájas képeket mutat. Gyalogösvényt, mely fölfelé vezet, S virághimezte, kedves tájakat. Nincs is talán már olyan szép tavasz, Mint az enyém, haj! az a régi volt. Milljó madár ujjongta énekét, De legszebben az én szivem dalolt. Mit tudtam én, mit hoz a bús jövő, Hány tövis tép meg uton-utfélen, Csak mentem, mentem, bátran és hívőn, Hisz egy erős kéz fogta a kezem! Már itt hagyott. Azóta van sötét. Szövélneket immár ki gyújt nekem ? A célt, a nagy célt, hogy majd megtaláljam, Túl, messze, túl az örök-vizeken ?! Hallgat Dübörgés haltszik az éjben, Lehet, csupán a szivem zakatol... Vagy a vonat tán, mely elviszen innen És megáll majd velem, fenn valahol ?! Farkas Mihály né. Részletek a Harangszó terjesztőinek beszámolójából. Az egyik házban nem akarják elfogadni a Harangszót. „Ilyen újságot én nem olvasok, inkább a Friss Újságot“, — mondja a házigazda. „Tán a sok gyilkosság tetszik magának?“ —- kérdezte a terjesztő. „Igen“ —■ felelte. Ennek az embernek apja börtönben ül, mert lopott, revolverrel a fiára lőtt. íme, az eredmény. Másik helyen egy öreg asszony boldogan mutogatja a Harangszó régi évfolyamait, amelyeket szalmazsák alatt őriz. Néki a Harangszó — kincs. * * H* „Tisztelendő úr, én imádkozom naponként, hogy akármerre járnak, eredménnyel terjeszthessék a Harangszót és Isten igéjét“ — mondják ismét más helyen. *** A jobaházi tanító dolgozatot Íratott tanítványaival a Harangszóról. Az egyik dolgozat így hangzik: „Kedves Szerkesztő Bácsi! A ,,Harangszó“-t, amelyet küldenek, mi mindnyájan szívesen olvasgatjuk. Tudjuk, hogy nem azért küldik, hogy hasznot hajt, hanem az evangélikus hívek szívében felébresztik az egyházunk iránti szeretetek Mert sokan vannak, akik messze vannak a mi templomunktól és nem mehetnek el. Ezek igen szívesen olvasgatják szabad óráikban. Én is igen megszerettem. Azért én a jó Istentől kérem, hogy a Szerkeszitö bácsi minél több évet élhessen még, hogy készíthesse a „Harangszó“-t. Családját is őrizze meg minden bajtól és veszedelemtől, nehogy ez megakadályozza munkájában. Midőn pedig öreg ember lesz, legyen békessége egész házanépének. Lukács Iluska VI. o. t.“ *** Némelyek félreértve a Harangszó egyik híradását, azt hitték, hogy a Harangszó terjesztőinek a 3 hónapra 1000— 1000 pengő fizetése van. Egyesek a mellüknek is szegezték: „így mi is elmennénk Harangszót terjeszteni!“ Hiszen 700 pengő is megmarad fejenként.“ Erre terjesztőnk előadásában kijelentette, hogy szívesen adunk 700 pengőt annak, aki 30,000 Harangszó példányt kinyomat (kb. ennyi mutatványszám fogy el) és azt 30.000 házhoz személyesen elviszi (kb. ennyi hajlékot látogatnak meg terjesztőink). — Jelentkező nem akadt. *** Egy ember azt kifogásolta, hogy „kevés dolog van a Harangszóban.“ Terjesztőnk megkérdezte: „Mondja el kedves bácsi, mégis mit olvasott a Harangszóból.“ — Az illető egy sort sem tudott mondani. — „Lássa, — folytatta terjesztőnk — magának .még az is sok, ami benne van, mert azt se tudja. Csak próbálja egyszer azt a keveset megjegyezni és aszerint élni, majd meglátja akkor, hogy milyen sok van benne!“ *** Találkoztak valakivel, aki „tarisz- nyahitü“-nek mondta magát, ami azt jelenteti, hogy csak azt hiszi, amit lát. „No ez nem nagy művészet, mert az ökör is hiszi, amit lát, ha széna van a jászolában, ellenben a hit csak az ember kiváltsága“' — hangzott néki a felelet. *** Többen azt mondják: „Kevés a papppir.“ Mintha bizony az Isten dolgait kilóval lehetne mérni! *** Terjesztőink minden községben kalauzt kapnak, aki vezeti őket a családokhoz. Az egyik ilyen kalauzoló fiútól megkérdezik, hogy szívesen jár-e egész nap? Felelet: „Szívesen, mert a Harangszóról van szó, nem j á b a v a 1 ó (hiábavaló) dologról.“ Derék! *** Terjesztőink néhány előfizető megjegyzését lejegyezték. íme három: Özv. Rostán é Kisfalud: „Óh én a Harangszót szomjuhozom. Sok vigaszt találok benne. Egyedül vagyok most. Tíz éve özvegy vagyok. Valamikor öt lányom volt, most mind széjjel vannak.“ Kovács Lajosné Kisfalud: „Nékem a Harangszó a megnyugtatóm. Boldogult édesanyámnak, aki sokat szenvedett, ez volt a vigasztalója. Szeretném, ha testvérem is megrendelné, mindig unszolom.“ Özv. Német Istvánné: „Nékem mindig szeretett újságom, mert mindig azok a s z í p beszédek vannak benne.“ *** A lelkész és tanító urak mindenütt kitüntető szívességgel fogadják terjesztőinket. Köszönjük. Hadd kérjük ugyanezt ezután is. Csak egy helyen történt meg, hogy terjesztőinket így irányították zsebretett kézzel a szállásukra: „Menjenek csak arra lefelé, egy négyablakos házban fognak lakni.“ Bár arra lefelé az utca háromfelé ágazott, végre mégis odataláltak.
