Harangszó, 1935
1935-01-20 / 4. szám
26. 1935. január 2Ó. HARANGS2Ó A napokban kedves levél akadt kezembe, amelyet egy a leventesorból most kinőtt fiú írt volt oktatójának. A levél néhány sorát idejegy- zem: „Mélyen Tisztelt Föoktató Úr! Fogadja őszinte köszönetemet azért a szíves szeretetért, mellyel a leventefoglalkozást vezette. Köszönöm, hogy a fegyelmet fenn tudta tartani s elérte, hogy a foglalkozásokat szívesen látogattam és szinte sajnáltam, ha mulasztanom kellett... Az első foglalkozáson beszédében elmondotta célkitűzéseit, melyekkel a csapatot vezetni akarja. És itt utoljára is köszönetét mondok azért, hogy akkor elmondott szavait minden alkalommal igyekezett százszázalékig beváltani. —■ Isten áldását kérem a jövőben is Magyarország szebb jövőjéért végzett munkájára. Őszinte tisztelettel egy volt 1913. évfolyamú leventéje.“ Ez a névtelenül érkezett néhány sor, amellett, hogy a legszebb jutalom egy jómunkát végző leventeoktató számára, egyúttal azt is megmutatja, hogy mi a leventemunka eredményességének és megkedvelte- tésének titka. A vak nem vezethet világtalant; durvasággal nem lehet csiszolni és neveletlenséggel nem lehet nevelni. — Komoly, erélyességükben is szerető- szívű, keresztyén lelkületű, vallásos életű oktatók kezén szeretnénk látni fiainkat. A leventeintézmény nagyon jó nevelési keret. De csak keret. Attól függ minden, hogy a keretet milyen tartalommal töltjük meg. Sz. J. Az emberi lélek egyik újkori eltévelyedése as úgynevezett spiritizmus. A spiritizmus szerint a halottak lelkei visszajárnak, hogy érintkezzenek az élőkkel. A hívei között sok a betegidegzetü lelkirokkant, vezetői között sok a csaló. A londoni rendőrség most egy veszedelmes spiritiszta társaságot leplezett le. amelynek tagjai között több veszedelmes szélhámos működött. A tagokat olyan izgalomba hozták a gyűléseken, hogy közülök kettő meghalt, kettő pedig megörült. Szegény, hiszékeny emberektől sok pénzt csaltak ki hipnotizálással a vezetők. Az egyik- gyűlésen pl. egy Lingman Károly nevű kereskedőnek azt hazudták, hogy édesanyja szellemének parancsára 20,00!) pengőt kell letétbe helyeznie. A kereskedőnek azonban nem volt ennyi pénze s afeletti elkeseredésében, hogy nem tudja teljesíteni édesanyja kívánságát, — öngyilkos lett. — Az egészséges tudománytól el ne távozzatok ! A gyermek. A gond és felelősség mellett mennyi áldást, örömöt és reményt tud adni Isten egy kis gyermekben. A gyermek boldogság. A gyermek hatalom is. Lazuló családi életeket tud drága kapocsként újra összefűzni, pucér dámákat tud imádkozó és virrasztó édesanyákká, dévaj férfiakat tud otthonmaradó szelíd apákká tenni. Valaki a gyermeket így nevezte: „A gyermek őfelsége...“ Sok mindennel együtt a gyermeket is Jézus helyezte igazi jogaiba. A régi Spártában és Rómában édesapák, ha nem tetszett nekik az újszülött gyermek, a térdükön kettétörték a gerincét, a régi Keleten feláldozták őket — Jézus megsimogatta őket és védelmükre kelt. A keresztyénségen kívül a gyermek ma is elhanyagolt valaki. Árvaház, óvoda, rendszeres iskoláztatás csak a keresztyénség területén van. A mellékelt képen látható kis batyukban gyermekek vannak. Pogány anyák, míg a mezőn dolgoznak, bepakolják kis gyermekeiket és sokszor egész nap ilyen különös helyzetben tartják őket. Tekints gyermekedre, amint tiszta párnák közt alszik, vagy rovogat- ja nagy buzgalommal palatábláján az „ó“ betűt. Azután nézz ezekre a bebagyulált pogány gyermekekre. Ami különbséget a te gyermeked javára látsz a kettő között, azt tette Jézus, a gyermekbarát. Terjesszük a „Harangszó“-t! Nagy Sámuel próbája. Irta: báró Podmanlczky Pál. 13 Egyiknek sem volt szerencséje. Nagy Sámuel uram mintha elfelejtette volna a mosolygást, szeméből mintha kihamvadt volna a nyájasság és harapófogóval sem lehet szót kihúzni belőle. S hallgat a házanépe is. Hűségesen engedelmeskedik a kemény tilalomnak. Alig keltek föl az asztaltól, Nagy Sámuel uram elkérte János gazda lovait, hogy szalmát hozhasson az asztagból. Lám, a sógor szíveskedik, nagy bajában megsegíti, hazahozza s ő még csak almozni sem tud annak rendje-módja szerint a lovai alá. Az asztag messze künn volt a határban. Amikor kiért alája, megkönnyebbülten sóhajtott föl Nagy Sámuel uram. Amerre csak ellátott a szeme, sehol sem mutatkozott emberfia. Az Isten áldását már betakarították mindenfelől, a kertek alján már javában állt a cséplés. De ide csak alighogy elhallatszott a csépha- darók puffogása. Milyen jó, hogy így hozta a dolog sorja s ide kellett rakodnia, erre a darab földre, ennek is a legvégibe! Milyen jó itt most egyedül lenni! Pedig nem volt egyedül, csak ember nem okvetet- lenkedeit körülötte. Amikor a lovakat kicsapta tarlót legelni s mielőtt dologhoz látott volna, rátámaszkodott a villája nyelére, akkor alázatosan, bizakodón szembenézett Azzal, aki „megkisértetett mindenekben hasonlatosképen“. Igaz, a fején fényesebb korona ékeskedett, mint a nap az égboltozat tiszta kékjén, de Nagy Sámuel látta rajta a töviskorona nyomát is. S ezért nem félt a szíve, hanem szólásra nyílt meg az ajka. Megkérdezte: — Uram, mi a te szentséges akaratod? — Uram, aki haramia kezébe adtál, aki kárvallöttan visszatérítettél az útról, amelyen elindultam a magam bolond értelme után: mi most a te szentséges akaratod? — Uram, tudom, hogy a tied az arany és az ezüst, csak azt nem tudom, osztogatsz-e aranyat a tieidnek olyan ember keze által, aki máskülönben öklét rázva átkot szór ellenük, amiért nem emberi rendelések, hanem a te igéd útján járnak . . . — Uram, te adtad a szerető indulatot a szívembe gyermekeim, unokáim iránt, te látod, hogy féltem őket éhségtől, riyomorúságtól, te, aki biztatsz, hogy nem engedsz bennünket feljebb kísértetni annál, amint elszenvedhetjük: könyörülj az én kis családomon, add meg a mi mindennapi kenyerünket. . . — Uram, jelentsd meg a te szentséges akaratodat! CSönd volt. Abbahagyták mindenfelé a cséplést, A kUlönös bölcső.
