Harangszó, 1935
1935-07-21 / 30. szám
246. HARANGSZÓ 1935 julius 21. A cserkésztábor nem akar olcsó nyaralási alkalom lenni, mint ezt talán sokan gondolják. A tábori élet éppenúgy, mint az egész éven át folyó munka, a jellemnevelés szolgálatában áll. Ebben a jellemnevelő munkában helyet kap a rendgyakorlat és a magyar nóta, a reggeli torna és a négyszemközti baráti beszélgetés, a kirándulás és — utoljára említve, de nem utolsó sorban ■— a lélekemelő tábori istentisztelet. A jó cserkésztáborhoz hozzátartozik a gondos előkészület, a kifogástalan és körültekintő vezetés, és a végén, az őszinte számadás. Mindez igen sok figyelmet és munkát igényel. Azonban a sátor, az edények, az élelmiszerek előkészítése közben, a tábori élet ezer és ezer gondja közt nem szabad megfeledkezni Arról, Aki a cserkészmunkában is a legfontosabb: az Istenről. A mindenütt jelenlevő Isten segítsége nélkül szánalmas emberi erőlködés lenne a cserkész- tábor s így alkalmatlan a cserkészeszme megvalósítására. A tábor lelki előkészítése egész évben folyik és az indulás előtti imádságban nyer betetőzést. A 2—3 hetes táboriélet az Isten hatalmas templomában, a gyönyörű természetben folyik le. Legutóbb egy soproni csapat táborozásán vettem részt Párád- fürdőn. Krisztus jelenlétét jelképezi a legszebb helyen felállított fehér nyírfa-. kereszt, amely a maga fehérségével éjjel-nappal figyelmezteti a tábor lakóit az igazi főcserkész, a Jézus Krisztus jelenlétére. Köréje gyülekeztünk mindenkor, munkánk megkezdésekor és befejezésekor egyaránt. Minden reggel az első hangos szavunk az imádságban Istenhez fordult, ugyanis a felkelés, reggeli torna, öltözködés hangtalanul történt. A kereszt tövében állott az oltár. Itt zengtek az ünnepi mise énekei, innen hangoztak kath. testvéreinkhez az evangéliumok és epistolák szent igéi. S ugyanakkor egy kicsit távolabb, egy másik nyirfakereszt körül, ha kevesebben is, de ugyanolyan lélekkel énekeltük közös prot. énekünket: „Jövel Szentlélek Úristen“. S mikor végül mindkét helyen, majdnem egyszerre elhangzottak a magyar himnusz akkordjai, akkor úgy éreztük, hogy nem egy egyszerű nyirfakereszt köré. hanem a mindenütt jelenlevő Krisztus lábainál gyülekeztünk össze mindkét helyen. A két utolsó vasárnapon már nem volt tábori mise, mert a kath. hitoktató időközben elutazott. S ekkor egyesek a kath. fiúk közül azzal fordultak a parancsnokhoz, hogy a következő vasárnapokon a cserkésztestvériség kidombo- rításaképen résztvehessenek az ev. istentiszteleten, mert nekik is jólesett, amikor ev. istentisztelet hiányában azok is résztvettek a misén. Bár a csapat ref. parancsnoka, tekintettel arra, hogy a közelben hallgathattak szentmisét, elküldte őket a misére, mégis már maga a kérés jellemző az igazi cserkésztestvériségre. Elérkezett a tábor vége is, amikor mérlegre tettük annak életét. A parancsnok az utolsó tábortűznél beszámolójában megdicsérte a legszolgálatkészebb, Üegengeddmesebb, legjobba^ táborozó fiúkat és fokozottabb munkára serkentette azokat, akiknél kisebb eredményt mutatott a mérleg. Azután régi cserkészszokás szerint ötös-hatos sorokban összekarolva a pislogó tábortűz és viharlámpák fényében bejártuk a tábor minden kedves helyét. Ballagás közben szomorúan hangzott a csillagos éjszakában a búcsúének mélabús dallama: „Üres a tábor, most búcsúzik tőle A dalos ajkú sok cserkészdiák. Lelkemben cseng még, mint tündérvilág, örömben töltött szép napok emléke Amint a tábort nézem elmerengve, Az én szemem is mintha könnyes lenne. Üres a tábor, nincs lakója már, Üres a tábor, vissza, vissza vár." Éppen befejeztük az éneket, amikor odaérkeztünk legelső megállónkhoz, ahhoz nyirfakereszthez, melynél prot. istentiszteleteinket tartottuk. Pár pillanatnyi csend után néhány róm. kath. fiú kezdeményezésére harsog ajkunkon a ref. zsoltárból lett cserkészinduló: „Fel barátim drága Jézus zászlaja alatt.“ Krisztus diadalénekének zengedezése közben észrevettem: „az én szemem is, mintha könnyes lenne.“ Ebben a figyelmességben nagyon sok szeretetet, a r. kath. fiúk megbecsülését éreztük valamennyien. Ballagásunk során elbúcsúztunk az indító forrástól, az egyes sátraktól, a tábortűztől s végül odaértünk a másik kereszthez. Krisztus keresztjétől Krisztus keresztjéig vezetett utunk. A róm. kath. oltár helyén újra elénekeltük a „Fel ba- rátim“-ot. Egyszerre lekerültek a fejekről a cserkészkalapok és 60 fiú hangosan imádkozta az Úrtól tanult imádságot, a Mi Atyánkot. A 7. kérés után mi protestánsok elmondottuk a végét: „Mert tied az ország .. ., s abban a pillanatban, mikor kimondtuk az utolsó szót, róm. kath. testvéreink imádkozták az „Üdvöz légy .. -et. Kölcsönös tapintattal csendben vártuk egymás imádságának a végét, hogy végül újra találkozhassunk az utolsó, közös ámenban. Tíz nap távlatából megállapítottam, hogy jó cserkésztábor volt. Imádkoztunk, játszottunk és fegyelmeztük magunkat s közben megtanultuk szeretni és becsülni egymást, egymás hitét, meggyőződését, vallását. Éreztük, hogy mi fiatal magyarok egymásra vagyunk utalva. Éreztük, hogy kölcsönösen vannak olyan értékeink, amelyeket nem nélkülözhetünk közös munkánkban. Bárcsak minden cserkésztábor egymás értékeinek felismerésére vezetne. Bárcsak lenne hazánkban minél több munkása az igazi testvériségnek, az igazi felekezeti békének! K-----ő. A NYÁM. Van egy fájó, fénylő könnycsepp, Csillog, bársony, barna szemben, Annál drágább, annál gyöngyebb, Nincs számomra földön, mennyben Ez a könny az anyám könnye. Van egy munkás fehér kis kéz, Simogató, melengető, E kis kézre hálával néz, Sok szegény, sok kéregető. Ez a kéz az anyám keze. Van egy forró, szerető szív, Szenvedett és fájt már sokat, Minden embert magához hív, Vigaszt ad és tanácsokat. Ez a szív az anyám szive. Van egy forró örök hála, Az én hálám az, jó anyám, Nagyobb talán nincs is nála Sem palotán, sem kis tanyán. . . Jóságodért porszem csupán. Vázsonyl Mária. A tiszta ember. (Lukács XrX. 1—10.) Élt valamikor régen még a bibliai időkben egy tiszta ember. Magas állású, előkelő ember volt. Aranya, ezüstje is volt bőven, mert gazdag ember volt. Egy volt a hibája: csak a neve volt „Tiszta“ t. i. Za- keusnak hívták, ami magyarul tisztát jelent. A jelleme, a becsülete nagyon is rácáfolt a nevére, mert az bizony szennyes és rosszindulatú volt. A vagyonszerzésben nem riadt vissza semmiféle eszköztől sem, özvegyek könnye, árvák jajkiáltásai utasok átka fűződött dús vagyonához. Élt ugyanebben az időben egy másik tiszta Ember is. Ez bizony szegény volt, sőt talán otthona se volt. Ott töltötte éjszakáját, ahol épen a jó cmbeiek szállást adtak számára. Betevő falatja is bizony sokszor csak száraz kenyér volt, amelyet a poros utak mentén, mezei kutak mellett fogyasztott el. De nevé- véhez az özvegyek, árvák könnyei nem tapadtak, legfeljebb az öröm könnyek. Ez utóbbi Embernek a lelke volt tiszta. Neve abban az időben mindennapos név volt, amelyet ezren és ezren viseltek: Jézusnak hivták. A tiszta lelkű Ember egyszer Jerichón utazott át, vagyis azon-a városon, amelyben a másik tiszta ember lakott, de akinek csak a neve volt .Tiszta“. A város utcái zsúfolva voltak a rengeteg nézőtől. Nem is csoda, hiszen csak egy kicsit is tiszta lelkületű embert még abban az időben is olyan ritkaság volt látni, akárcsak napjainkban. Hát még_az olyan igazán tiszta Embert, amilyen Ő volt! A .Tiszta“ nevű embert is elfogta a kíváncsiság, hogy ugyan milyen lehet az Ember, akinek nem a neve .Tiszta“, hanem a lelke tiszta. Kis növése miatt nem láthatott semmit, egy közeli fára kapaszkodott hát fel, széttolta annak lombjait s úgy nézte a tiszta lelkű Embert. Az észrevette őt és megszólította : — Zakeus ! Jer le gyorsan ! Ma nálad kell megszállnom ! Zakeus leszállt és örömmel fogadta házánál nagyra becsült vendégét. így szállt meg a legtisztább lelkű Ember annak házában, akinek csak neve volt .Tiszta“. A .Tiszta“ nevű, de nem tiszta lelkű ember eiszégyelte magát Vendége előtt a múltja miatt s vágy kélt a szivében, hogy a jövőben ne csak a neve legyen „Tiszta“, hanem a lelke is. Elhatározására döntő hatással volt a háza körüli nézők suttogása, amely szennyes lelkületére és nem tiszta múltjára tett célzásokat. Szándékát be is jelentette Vendégének:
