Harangszó, 1935

1935-07-07 / 28. szám

232. HARANGSZÓ 1§35 julius 7. szövétneke. Azért mondja Pál apostol, hogy „a teljes írás Istentől ihletett“. Jól tesszük azért, ha arra figyelmezünk; ha a lelkünket kitárjuk e felé a Lélek felé, míg a mi szívünkben is föl nem kél a hajnalcsillag. Különösen is most, mikor olyan sötétben való botorkálás az éle­tünk, van szükségünk a Szentiéleknek erre a biztató, sötét helyen világitó szövétnekére. Július 6.Jézus. Máté 3. 13 — 17. Amint Jánostól való megkereszteltetése után Jézus kilépett a Jordánból, Istennek Lel­ke galamb képében leszállóit Reá. Ezzel nyilvánította Isten a világ előtt Jézust az Ő egyszülött Fiának, aminthogy az égből aláhangzó szó határozottan meg is mondja azt. A Szentléleknek az fi Fiára való kitöltésével avatta fel továb- há Isten Jézust az fi messiási hivatásá­ra; amire viszont Péter apostol utal ne­vezetes pünkösdi beszédében. Az Isten a maga hármas személye szerint, vagyis mint Atya, Fiú és Szentlélek e Jordán menti jelenetben és eseményben nyer legszemléltetöbb, legvilágosabb kifeje­zést. Július 10. Az apostolok Csel. 2. 1—4. Jézus mennybemenetele alkalmával meg­hagyta tanítványainak, hogy Jeruzsá­lemben várják be az Atyának ígéretét, a Szentlélek elküldését. Azok Mesterük parancsához tartják magukat. S mikor pünkösd napján egy akarattal együtt vannak, egyszerre csak mintegy sebesen zugó szélnek zendülése a megígért Szentlélek kettő tüzes nyelvek alakjában reájuk száll. Isten Lelke ma is csak ott működik, ahol megvan az egyetértés és összetartás; az egy akarat. Sikere, ered­ménye munkánknak csak ott tapasztal­ható. Míg ahol az összefogás, az egy akarat s következéseképen a Szentlélek hiányzik, ott a legbiztatóbb, legnagyobb reményekkel kecsgtetö kezdet is kudarc­cal végződik. Mint az egymás közt meg- hasonlott bábeliek toronyépítése. Július 11. A megkereszteltek. Csel. 2. 36—39. Péternek tetemre hívó pünkösdi prédikációjára, melyben a zsidóknak sze­mére hányta elvetemültségüket, hogy Jé­zust megfeszítették, szívükben megkese­redve kiáltanak fel: „Mit cselekedjünk?“ „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg, — felel nekik Péter — és akkor veszi­tek a Szentlélek ajándékát“. A kereszt- ség alkalmával mi is részesültünk Isten Lelkének kegyelmi ajándékaiban. Mert amint a megkeresztelt Jézus felett hang­zott az égi szó: „Ez az én szerelmes Fiam“; úgy lettünk mi is a keresztség- ben Isten Lelke által az Ö gyermekeivé. Vajha olyan gyermekei lennénk, akikben — mint Jézusról mondotta — szintén gyönyörködhetne mindenkor az Úr. Július 12. A Krisztusban hívők Gál. 3. 2—14. Ábrahám hite igazságul tulajdo- nittatott neki. A mi evangélikus vallá­sunknak is az az egyik alapvető tanítá­sa, hogy az ember nem a törvény cse­lekedeteiből, hanem egyedül a hit által igazul meg. A megigazulás eredménye pedig egyrészt az Istennel való békes­ség, másrészt a kegyelemben és isten- fiúságban való folytonos növekedés út­ján az Istennek tetsző élet; vagyis a megszenteltetés. így nyerjük meg a hit által a Lélek ígéretét. Hogy olyan kevés manapság a megszentelt élet, annak az oka, hogy olyan sokan nélkülözik a Szentlélek ajándékát. Ez utóbbinak fő­oka viszont az, hogy kevés közöttünk az igazi hit. Már pedig hit nélkül lehe­tetlen Istennek tetszeni. Július 13. Az Isten igéjét hallgatók. Csel. 10, 44—47. Hit által vesszük a Lélek ígéretét. Minthogy pedig a hit Pál apos­tolként hallásból van, úgv végeredmény­ben a hallás, vagyis az Isten igéjének a hallgatása képezi a Lélek elnyerésének a zálogát. Kornélius házában is mind­azokra szállá a Szentlélek, akik hallgat­ják vala Pál beszédét. Vájjon tudja-e, gondolja-e az az ember, aki az Isten igé­iének rendszeres hallgatását megveti, hogy milyen nagy kegyelmi ajándékot kockáztat, mert az Isten Leikétől fosztja meg magát. Azért szükséges, hogy na- gyonis komolyan vegyük a harmadik parancsolat lutheri magyarázatát: „Is­ten igéjét és annak hirdetését meg ne vessük, hanem szentnek tartsuk, örömest hallgassuk és tanuljuk“. Július 14. Hát te vetted-e? Csel. 19. 1—7. Az apostol kérdésére, hogy vet­tek-e Szentleiket? az efezusiak azzal fe­lelnek: „Azt sem hallottuk, hogyha va- gyon-e Szentlélek“. Ezt talán mégsem mondhatja el közöttünk senki is. De ha Pál hozzánk fordulna kérdésével, hogy „vettetek-e Szentlelket?“ milyen sokan volnának kénytelenek tagadólag vála­szolni. Mögöttünk a pünkösd, a Lélek kitöltésének ünnepei. Öt héten keresztül foglalkozunk itt is a Szentlélekkel: mé­gis hányán vannak, akik nincsenek tisz­tában a Szentlélek lényegével, nyilvánu- lásaival és áldásaival; akik azt hiszik, hogy nekik nincs szükségük a Lélekre. Elég, ha hisznek Istenben, elég, ha Jé­zust Isten Fiának vallják; de a Szentlé­lekkel nem tudnak, mit kezdeni s csinál­ni? Pedig lélek csak lélektől származik; a mi holt keresztyénségünkbe életet, lel­ket csak a Szentlélek adhat. Könyörög­jünk azért e Lélekért! Kiss Samu. Csak az Isten ismer engem. Nem az vagyok, akinek engem ti láttok: Jó etnber, aki a légynek sem ártok és alázatos, ki alamizsnán élek és dolgozom és soha nem henyélek. Az sem vagyok, kinek az édesanyám lát: arannyal szövi ő rólam az álmát. Azt hiszi, jó vagyok, tiszta és ártatlan s csak rá gondolok most is sza adatlan. Az sem vagyok kinek én magamat látom : megvan a hitem, jóra akarásom, ki a talentomot nem ásom a földbe és szeretet van homlokomra kötve. Az vagyok, kinek — az Isten ismer engem: a halál testében nyomorult ember, akinek csak az az egy vigasztalása, hogy megismerte a kegyelem Istene. . . s keresztet állított a Golgothára . . . Sümegi István Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! KARCOLATOK. A lelkiismerct-alap. Az amerikai Washingtonban van egy pénztár, amelybe olyan névtele­nül érkező összegek futnak be, ame­lyeket valamikor valahonnan elloptak, de amelyeket a felébredt lelkiismeret az illetőkkel visszaküldetett. Ezt a pénztárt igy nevezik: Lelkiismeret- alap. Jelenleg 300.000 dollár van benne Legutóbb valaki 5.000 dollárt küldött azzal, hogy lelkiismerete nem bírta elhordozni ezt a jogtalanul szerzett összeget. Tisztességtelenül szerzett pénzek nálunk is vannak, de a „Lelkiisme­ret-alap“ pénztára ha felállítanánk, nem maradna-e üresen ? HETI KRÓNIKA. A képviselőházat október 14.-ig el­napolták s ezzel megkezdődött a Ház három és félhónapos nyári szünete. — Egy hágai lap írja: amig Magyarország­nak teljes egyenlőséget nem nyújtanak, addig nem vezethet sikerre a dunai érte­kezlet, addig nincs béke. — Az ellenzék a légvédelmi törvénviavaslatban foglalt korlátún felhatalmazást ellenezte, de a Ház elfogadta. — Fabinyi Tihamér pénz­ügyminiszter a magyar népszövetségi kölcsön és az 1930. évi kincstári váltó- kölcsön ügyében Londonba utazik. — Szeptemberben adják ki a gazdavédelmi lendeletet. — Ferdinánd, volt bolgár cár Budapestre érkezett. — Létrejött az új hitelrögzítő egyezmény. Az angol és amerikai hitelezőknek fel százalékkal ki­sebb kamatot fizetnek a magyar adósok. — Nyilatkozattal elintéződött az Ulain- ügv. Ulain kijelentette, hogy mindenben pártja álláspontján van. — Meghosz- szabbították a mezőgazdaságnak nyúj­tandó kedvezmények hatályát. — A föld- mívelésügyi miniszter engedélyt adott a vasárnapi munkaszünet felfüggesztésére. — Őszre halasztották a június 22.-ére tervezett kisantant értekezletet. — Titu- lescu oláh külügyminiszter Párisba uta­zott. — Németország az oláh árukra pótvámot vetett ki. — Anglia közvetítő kísérlete Rómában az abessziniai kérdés­ben meghiúsult. — Franciaország nem gátolja az olasz törekvéseket Abesszíniá­ban. — Reménytelen az abessziniai vi­szály békés elintézése. — Az olasz sajtó biztosra veszi, hogy Olaszország katonai akcióra kényszerül Kelet-Afrikában és úgy gondolják, hogy erre az akcióra szeptember végén kerül sor. A megnyílt sír. Hannover mellett van egy temetőben egy érdekes sír. A sírkőre ez van vésve: „Ez az öröksír­hely soha meg nem nyitható“. S valami mégis megnyitotta a sírt. Nem földren­gés és nem kegyeletien emberi kezek, hanem egy gyenge mag, amely kikéit a sír hatalmas kőlapjainak eresztéke kö­zött. A kis csemete egyre nőtt s egyre jobban szétfeszítette a sírt záró kőlapot.

Next

/
Thumbnails
Contents