Harangszó, 1935

1935-07-07 / 28. szám

230. HARANGSZÓ 1935 július 7. egész községet is. Az anyakönyv „Ke­resztszülők“ rovatába első helyre ezt írta: „Der evangel, gesammte Kirchen- Convent der Schlaininger Gemeinde“. A szalonaki gyülekezet egész konventjét is keresztapának hívta. S a Rudolf fiú meg is mutatta: méltó volt arra, hogy az | egyháztanács tartotta kereszt­vízre. Szalonak büszke volt a pap­jára. De mindig meg volt az az aggodalmuk, hogy az ilyen buzgó tudós lelkészt nagyobb városi helyre fogják tőlük meghívni s a gyermeknevelés gondja elviszi tőlük. Úgy is lett. Haubnernak sok rokona és ismerőse volt Győ­rött, Sopronban, Pozsonyban. Ezek nem feledték el és lelki­pásztori buzgóságának is híre ment. Síkos István lelkészük tá­vozása után a győriek hívták meg Haubnert ennek helyére. Voltak ugyan akik azt mondták, Haubner német pap, nekik pedig magyar kell. Követeket küldtek a győriek Szalonakra Nagy András és Kozma Sándor uraimékat. Mily nagy volt azonban ezeknek meg­lepetése, midőn a német faluban a tekintélyes megjelenésű lelkészt magyar újságért olvasva találták és tiszta szép magyar beszéddel fogadta látogatóit. Azonnal meg is hívták, még a fizetésének fel­emelését is megígérték; kétszáz forintot küldtek neki az útikölt­ségre. Haubner így csak nyolc évig (182.1—29.) volt szalonaki lelkész. Hívei keservesen megsí- ratták és sokáig nem feledték. Igaz szívvel és büszkén szavaz­tak reá, mikor püspöknek válasz­tották. most uralkodik felette. Sátáni trónusáról - intézi hadjáratait a világ és annak a fiai ellen, hogy lerombolja és megsemmisít­se mindazt, amf még a földön eszményi, amiért még érdemes élni. Gonosz éjsza­kai sötétséget varázsol az emberi szi­vekbe és lelkekbe, hogy látván ne lássa­nak, hogy hallván ne halljanak. Sátáni ravaszsággal belecsepeg­teti a szivekbe az antikrisztusi eszmék részegítő italát. S az em­berek megittasodva a gonoszság mézédes mérgétől, kifent szab- lyával támadnak a világ s az em­beriség felkent Ura és Királya: a Krisztus ellen. A sátán a világért folytatott titáni küzdelmében nem hagyja számításon kívül az ifjúságot sem. Sőt hadtestéhez a derékhad és testőrségi szerephez válasz­totta ki. Azért kétszeres erővel indul a harcba az hiúságért, hogy hatalmába kerítve biztosítsa sá­táni uralmát a közel és távol jövőben. Amikor köröskörül el­lenség rohanta meg a magvar ha­zát, Kossuth azzal lépett a nem­zet színe elé: „Veszélyben a ha­za!“ Most, amikor az ifjúság ezer és ezer sebből vérezve vajúdik, oda lehet kiáltani a világnak a szomorú valóságot: „Veszélyben az ifjúság!“ Ütött a cselekvés 12. órája. Az ellenség itt dörömböl a kapuban. Jól kiépített frontjáról velőkig hat a vérfagyasztó csata­kiáltás. Már megszólaltak a harci kürtők, már megharsantak a har­sonák. hogy rohamra vezényeljék az antikrisztus seregét, hogy po­koli harcával kierőszakolja a dön­tő győzelmet. Hogy hatalmába vegye, meghódítsa, hogy tulaj­donába vegye a mindenre fogé­kony, a mindenért lelkesedni tudó ifjú szíveket. Terjesszük a „Harangszó“-t! Az óbuda-úflakl üf templom. Vajúdó ifjúság. A világ vajúdik. Vajúdik a materia, az anyag, vajúdik a test, de vajúdik a lélek is. Mert a Sátán hatalmába kerí­tette úgyszólván az egész világot és Csáki megkönnyebbülve sóhajtott fel, odaintette a vendéglőst. — Fizetünk! — A vendéglős egy li­ter bort számlázott. — Kérem a fiatal­ember számláját is, mennyit tesz ki? — Semmit, a nagyasszony mindent kiegyenlített. Elindultak. — Most lefekszel, holnap pedig be­jössz a hivatalba, együtt megyünk, együtt jövünk, az én irodámba helyez­tettem az íróasztalodat, lelkileg egy­másra vagyunk szorulva, nemcsak atyád, de barátod is vagyok. András lefeküdt a puha ágyba és mély álomba merült. Reggel hét órakor ébredt. Az ágy előtti széken tiszta fehér­nemű feküdt, odébb a világos ruhája gondosan kivasalva, a kocsmaszagú ru­ha kint szellőzött valahol. A fürdőszo­bába is minden készen várta, csak a csapot kellett megereszteni. Mindenütt az anya gondos kezének a nyomát ta­lálta. A langyos fürdő felüdítette. Felöltöz­ködött, jól érezte magát. Bement anyja szobájába, az anyja nem volt otthon. Az ágy érintetlennek látszott, ellenben a varrógép nyitva állt és mintha csak az imént állt volna fel mellőle valaki, szinte meleg volt a helye; a földön vászonfosz­lányok, cérnaszálak hevertek,—• befűzött tíik, gombostűk. Andrásnak rettenetes sejtései támadtak, az anyja egész éjjel varrt, pénzért dolgozott. De miért? Hi­szen a kis nyugdíjából nevelte fel őt, ta­níttatta, szépen öltöztette, szükséget so­hasem láttak. Egyszerre azonban vilá­gos lett előtte minden. Az anyja kifi­zette az ő kocsmai adósságait. Három hónapig szórta a pénzt, azaz, hogy ő csak mulatott, pénze nem is volt. nem is kértek tőle. Az íróasztal előtti székre roskadt fájdalmában, ott a kis napló, a keze odaért. Valamikor látta ezt a kis pirosfedelű könyvet az anyja kezében. Akkor régen ő még kis fiú volt... Felnyi­totta: „Nem adom oda! Angyalnak sem adom!“ Aztán lejebb olvasta: „Az nem lehet, hogy az én gyermekem így el fog ziilleni! Oh hadd meg őt, Uram, ne­kem!“ Mélyen megrendülve olvasta a sorokat, kezeit összekulcsolta: — Isten! Itt, e könyv előtt teszek fo­gadalmat, hogy a jó útra térek, ámen... Az ajtót leste, mikor lép be az édes­anyja, tudta, érezte, hogy megbocsát neki az a jó asszony. Szeretettel látta előtte az anyja örökké mosolygó, jósá­gos arcát, fiatalos külsejét, a sötét ha­ját, amelyet egyetlen ősz hajszál sem tarkított még. Gondolatokba merülve észre sem vette, hogy valaki csendesen bejött a szobába, csak arra ocsúdott fel, hogy simogatják a haját. — Kicsi fiam, — suttogta egy lágy hang, melyben minden megbocsátás ben­ne volt. András mély megindulással nézte a hófehérhajú matrónát, akit fáradtnak, megtörtnek látott. Istenem, mivé lett há­rom hónap alatt a korához képest még fiatal anyja... — Édes jó anyám, ezentúl csak ne­ked élek, visszavarázsoljuk a mi boldog, békés életünket! Az anya túláradó örömmel terítette meg a reggeli asztalt. — Hozom a teádat, sok rummal... — Nem, nem, anyám! Kávézni fogok újra veled, úgy mint azelőtt. András megtartotta fogadalmát, az anyjának és a virágainak élt, a hivatal­ban is kötelességtudó, pontos tisztvise­lő volt, Csáki nagy örömére. Néha ki­mentek a temetőbe, hogy elhalmozzák a kedves sírt virágokkal, melyeket András nevelt. András ott állt a kereszt előtt és el­olvasta a fekete betűket: „Zala András- né...“ Két nehéz könnycsepp gördült végig az arcán. —• Hű leszek hozzád, Mártám, itt a földön mindhalálig! Aztán karonfogta az édesanyját és hazamentek a virágos udvarba. Az anya hálás szívvel nézett fel az égre: — Köszönöm, Uram, hogy meghall­gattál!

Next

/
Thumbnails
Contents