Harangszó, 1935
1935-07-07 / 28. szám
230. HARANGSZÓ 1935 július 7. egész községet is. Az anyakönyv „Keresztszülők“ rovatába első helyre ezt írta: „Der evangel, gesammte Kirchen- Convent der Schlaininger Gemeinde“. A szalonaki gyülekezet egész konventjét is keresztapának hívta. S a Rudolf fiú meg is mutatta: méltó volt arra, hogy az | egyháztanács tartotta keresztvízre. Szalonak büszke volt a papjára. De mindig meg volt az az aggodalmuk, hogy az ilyen buzgó tudós lelkészt nagyobb városi helyre fogják tőlük meghívni s a gyermeknevelés gondja elviszi tőlük. Úgy is lett. Haubnernak sok rokona és ismerőse volt Győrött, Sopronban, Pozsonyban. Ezek nem feledték el és lelkipásztori buzgóságának is híre ment. Síkos István lelkészük távozása után a győriek hívták meg Haubnert ennek helyére. Voltak ugyan akik azt mondták, Haubner német pap, nekik pedig magyar kell. Követeket küldtek a győriek Szalonakra Nagy András és Kozma Sándor uraimékat. Mily nagy volt azonban ezeknek meglepetése, midőn a német faluban a tekintélyes megjelenésű lelkészt magyar újságért olvasva találták és tiszta szép magyar beszéddel fogadta látogatóit. Azonnal meg is hívták, még a fizetésének felemelését is megígérték; kétszáz forintot küldtek neki az útiköltségre. Haubner így csak nyolc évig (182.1—29.) volt szalonaki lelkész. Hívei keservesen megsí- ratták és sokáig nem feledték. Igaz szívvel és büszkén szavaztak reá, mikor püspöknek választották. most uralkodik felette. Sátáni trónusáról - intézi hadjáratait a világ és annak a fiai ellen, hogy lerombolja és megsemmisítse mindazt, amf még a földön eszményi, amiért még érdemes élni. Gonosz éjszakai sötétséget varázsol az emberi szivekbe és lelkekbe, hogy látván ne lássanak, hogy hallván ne halljanak. Sátáni ravaszsággal belecsepegteti a szivekbe az antikrisztusi eszmék részegítő italát. S az emberek megittasodva a gonoszság mézédes mérgétől, kifent szab- lyával támadnak a világ s az emberiség felkent Ura és Királya: a Krisztus ellen. A sátán a világért folytatott titáni küzdelmében nem hagyja számításon kívül az ifjúságot sem. Sőt hadtestéhez a derékhad és testőrségi szerephez választotta ki. Azért kétszeres erővel indul a harcba az hiúságért, hogy hatalmába kerítve biztosítsa sátáni uralmát a közel és távol jövőben. Amikor köröskörül ellenség rohanta meg a magvar hazát, Kossuth azzal lépett a nemzet színe elé: „Veszélyben a haza!“ Most, amikor az ifjúság ezer és ezer sebből vérezve vajúdik, oda lehet kiáltani a világnak a szomorú valóságot: „Veszélyben az ifjúság!“ Ütött a cselekvés 12. órája. Az ellenség itt dörömböl a kapuban. Jól kiépített frontjáról velőkig hat a vérfagyasztó csatakiáltás. Már megszólaltak a harci kürtők, már megharsantak a harsonák. hogy rohamra vezényeljék az antikrisztus seregét, hogy pokoli harcával kierőszakolja a döntő győzelmet. Hogy hatalmába vegye, meghódítsa, hogy tulajdonába vegye a mindenre fogékony, a mindenért lelkesedni tudó ifjú szíveket. Terjesszük a „Harangszó“-t! Az óbuda-úflakl üf templom. Vajúdó ifjúság. A világ vajúdik. Vajúdik a materia, az anyag, vajúdik a test, de vajúdik a lélek is. Mert a Sátán hatalmába kerítette úgyszólván az egész világot és Csáki megkönnyebbülve sóhajtott fel, odaintette a vendéglőst. — Fizetünk! — A vendéglős egy liter bort számlázott. — Kérem a fiatalember számláját is, mennyit tesz ki? — Semmit, a nagyasszony mindent kiegyenlített. Elindultak. — Most lefekszel, holnap pedig bejössz a hivatalba, együtt megyünk, együtt jövünk, az én irodámba helyeztettem az íróasztalodat, lelkileg egymásra vagyunk szorulva, nemcsak atyád, de barátod is vagyok. András lefeküdt a puha ágyba és mély álomba merült. Reggel hét órakor ébredt. Az ágy előtti széken tiszta fehérnemű feküdt, odébb a világos ruhája gondosan kivasalva, a kocsmaszagú ruha kint szellőzött valahol. A fürdőszobába is minden készen várta, csak a csapot kellett megereszteni. Mindenütt az anya gondos kezének a nyomát találta. A langyos fürdő felüdítette. Felöltözködött, jól érezte magát. Bement anyja szobájába, az anyja nem volt otthon. Az ágy érintetlennek látszott, ellenben a varrógép nyitva állt és mintha csak az imént állt volna fel mellőle valaki, szinte meleg volt a helye; a földön vászonfoszlányok, cérnaszálak hevertek,—• befűzött tíik, gombostűk. Andrásnak rettenetes sejtései támadtak, az anyja egész éjjel varrt, pénzért dolgozott. De miért? Hiszen a kis nyugdíjából nevelte fel őt, taníttatta, szépen öltöztette, szükséget sohasem láttak. Egyszerre azonban világos lett előtte minden. Az anyja kifizette az ő kocsmai adósságait. Három hónapig szórta a pénzt, azaz, hogy ő csak mulatott, pénze nem is volt. nem is kértek tőle. Az íróasztal előtti székre roskadt fájdalmában, ott a kis napló, a keze odaért. Valamikor látta ezt a kis pirosfedelű könyvet az anyja kezében. Akkor régen ő még kis fiú volt... Felnyitotta: „Nem adom oda! Angyalnak sem adom!“ Aztán lejebb olvasta: „Az nem lehet, hogy az én gyermekem így el fog ziilleni! Oh hadd meg őt, Uram, nekem!“ Mélyen megrendülve olvasta a sorokat, kezeit összekulcsolta: — Isten! Itt, e könyv előtt teszek fogadalmat, hogy a jó útra térek, ámen... Az ajtót leste, mikor lép be az édesanyja, tudta, érezte, hogy megbocsát neki az a jó asszony. Szeretettel látta előtte az anyja örökké mosolygó, jóságos arcát, fiatalos külsejét, a sötét haját, amelyet egyetlen ősz hajszál sem tarkított még. Gondolatokba merülve észre sem vette, hogy valaki csendesen bejött a szobába, csak arra ocsúdott fel, hogy simogatják a haját. — Kicsi fiam, — suttogta egy lágy hang, melyben minden megbocsátás benne volt. András mély megindulással nézte a hófehérhajú matrónát, akit fáradtnak, megtörtnek látott. Istenem, mivé lett három hónap alatt a korához képest még fiatal anyja... — Édes jó anyám, ezentúl csak neked élek, visszavarázsoljuk a mi boldog, békés életünket! Az anya túláradó örömmel terítette meg a reggeli asztalt. — Hozom a teádat, sok rummal... — Nem, nem, anyám! Kávézni fogok újra veled, úgy mint azelőtt. András megtartotta fogadalmát, az anyjának és a virágainak élt, a hivatalban is kötelességtudó, pontos tisztviselő volt, Csáki nagy örömére. Néha kimentek a temetőbe, hogy elhalmozzák a kedves sírt virágokkal, melyeket András nevelt. András ott állt a kereszt előtt és elolvasta a fekete betűket: „Zala András- né...“ Két nehéz könnycsepp gördült végig az arcán. —• Hű leszek hozzád, Mártám, itt a földön mindhalálig! Aztán karonfogta az édesanyját és hazamentek a virágos udvarba. Az anya hálás szívvel nézett fel az égre: — Köszönöm, Uram, hogy meghallgattál!
