Harangszó, 1935
1935-06-30 / 27. szám
HARANGSZÓ 225. HETI KRÓNIKA. Fey osztrák miniszter meglátogatta Kenderesen Horthy Miklós kormányzót, utána Gömbös Gyula miniszterelnökkel tárgyalt. — A miniszterelnök szerint a reformpolitika feladatai: a magyar munkás új helyzetének megteremtése, érdek- képviseleti reform, gazdasági javaslatok, sajtóreform. — Gömbös miniszterelnök benyújtotta a 33-as bizottság működéséről szóló jelentést és a polgári légvédelmi javaslatot. •— A francia és az osztrák sajtóban élénk visszhang támadt a miniszterelnök felsőházi beszédére, melyből különösen kiemelik azt a részt, melyben a fegyverkezési jogegyenlőség megvalósítására vonatkozó magyar kívánságokat fejtette ki. — A kisgazdapártban ellentétek merültek fel Ulain képviselő és a kisgazdapárt között. Ennek az ügynek az elintézését Eckhardt Tiborra bízta a párt. Ameny- nyiben Ulain nem tesz megfelelő nyilatkozatot a képviselőházban, a párt nem tekinti többé tagjának. — Felavatták a bolgár hősök budapesti síremlékét. — Széleskörű bizonyítást rendelt el a tábla a Dréhr-ügyben. — Erdélyben a telefonközpontok csak oláh hívásra kapcsolnak. — A Jeftics kormány végképpen lemondott arról, hogy valamilyen megegyezésre jusson a horvát párttal és a legszélsőségesebb eszközöket is hajlandó igénybe venni ezeknek legyűrésére. — A horvát miniszterek kiváltak a kabinetből, ami az egész kormány lemondását vonta maga után. — Újabb óla»'—ebessein - incidens támadt.- — A francia sajtó az abessziniai kérdésben Olaszország mellett foglalt állást. — Franciaország szárazföldi haderejének megállapítását a szovjetre és a csehekre bízza, tengeri hatalmát pedig az angol admiralitás kívánságainak rendeli alá. — Az angol-német tengerészeti megállapodással megkongatták a lélekharangot a versaillesi szerződés felett. — Általános európai tengerészeti értekezleteket tervez Anglia. HARANGSZŐ. Szentháromság u. 2. vasárnap. Lukács 14, 16 24, A Krisztusnak e beszéde ama csodalettel kezdődik, midőn egy farizeusnak házában egy vizkórságos embert meggyógyít. Hangsúlyozza azonban az evangélista, miként leskelödtek ö utána, ha valamikép tőrbe ejthetnék s megfoghatnák őt az ő beszédében. Azért egymásután meg is szégyeníti őket az Ur s szemük elé tartja nyegle büszkeségüket, melynél fogva asztalnál a főhelyekre ülnek, míg végre magára a vendéglátó gazdára ráolvassa az ítéletet, hogyan kelljen vendégeket hívnia, hogy ne a gazdagokat hívja, akik öt viszont e földön visz- szahivhatják s azt neki meghálálhatják, hanem a szegényeket, akik öt ott a másvilágon hívhatják meg vendégül. Akik erre hallgatni nem akarnak, bármily bölcsek és okosak legyenek is különben, maguk moni.anak maguk felett Ítéletet. Ettől mentsen meg bennünket a mi Urunk Jézus Krisztus. Amen. Dr. Luther Márton egyházi beszédeiből. 1935 junius 30. Mai számunkhoz befizetési lapot mellékeltünk. Akinek előfizetése lejárt, annak csekklapján ezt külön jeleztük. Kérjük olvasóinkat, hogy lejárt előfizetésüket megújítani és esetleges hátralékaikat rendezni szíveskedjenek. Visszhang a visszhangra. A „veszprémmegyei fiú“ tanittatási költségeihez újabb havi 3 pengővel jelentkezett egy jószivii celldömölki olvasónk, Kiss Sándor ny. föraktárnok, havi 3 pengővel M. M. Győrből és havi 2 pengővel Németh Lajos Györujfaluból. Ki lesz a következő ? Szolgálati kiküldetés. D. Kapi Béla püspök Lehel Ferenc kőszegi segédlelkészt Tengelicre h. lelkésznek, Baráth József révkomáromi segédlelkészt Kőszegre segédlelkésznek, Komjáthy Lajos kaposvári segédlelkészt az enyingi misz- szió vezetésére, Siimeghy István segédlelkészt Kaposvárra segédlelkésznek, Ládonyi György somogyvámosi h. lelkészt ideiglenes minőségben Nemespát- róra adminisztrátornak, Halász Béla cellldömölki segédlalkészt Somogyvá- mosra adminisztrátornak, Váczi Dezsőt Celldömölkre segédlelkésznek, Bárdossy Jenő szombathelyi segédlelkészt Csöglé- re missziói segédlelkésznek küldötte ki. Egyházmegyei gyűlések. A győri egyházmegye június 29.-én, a veszprémi egyházmegye július 10.-én tartja ezévi közgyűlését. Presbiteri konferenciák. A győri egyházmegye június 20.-án, a tiszavidéki egyházmegye ugyancsak június 20.-án tartotta presbiteri konferenciáját. Galgaguta. Az egyházközség megválasztott lelkészét, Gerhát Sándort június 30.-án iktatják be hivatalába. Győr. Az egyházközség körülbelül 25 ezer pengő költséggel tataroztatja templomát és központi egyházi épületét. A szükséges összeg a hívek közadakozásából jött össze. A tatarozás ideje alatt az istentiszteletek a helyi református templomban lesznek. A soproni alsó evang. egyházmegye lelkészi és tanítói kara Mikoiás Kálmán esperes, illetve Nagy Kálmán ig.-tanító elnöklete mellett tartotta szokásos tavaszi értekezletét június hó 17.-én Beleden. Közös urvacsoravétel után, melyet Füiöp Dezső büki lelkész osztott, a lelkészi és tanítói kar együtt foglalkozott a liturgia kérdésével. A lelkészek részéről Bojtos László, a tanítói kar részéről Pálfy Mihály ig.-tanító voltak az előadók. A lelkészi kar külön értekezleten fogalkozott a vegyesházasság és a re- verzális kérdésével Gyarmathy Dénes rábaszentandrási lelkész előadásával kapcsolatosan. A tanítói kar ugyancsak külön értekezleten foglalkozott a minősítések módosítása ügyével és az egységes liturgia zenei részével. Munkát olvasott fel Horváth Imre tanító. Letárgyalták továbbá a pénztáros, könyvtáros jelentéseit. Ceildömölk. Az ifjúsági egyesület június 23.-án újonnan emelt ifjúsági otthonában előadta Drozdy Győzőnek „Az ezüstkócsag“ című énekes színművét. Az Országos Magyar Protestáns Diákszövetség, mint a magyar protestáns egyetemi és főiskolai egyesületek központja, azzal a kéréssel fordul a protestáns társadalom tehetősebbjeihez, hogy amennyiben nevelőre, instruktorra, titkárra, irodistára vagy bármilyen más hasonló munkaerőre volna szükségük, forduljanak bizalommal a szövetséghez, amelynek számos főiskolás és diplomás tagja örömmel fogadná a legszerényebb munkaalkalmat is. (Bejelentések: O. M. P. D. Sz. IX., Rákos-u. 3. Telefon 87— 7—62, délután 2—3 óra között.) A szegedi Egyetemi Luther Szövetség 1935. augusztus 1.—20. sátortáborozást rendez a Balaton mellett Fonyódon. Rászt vehetnek az ország ev. egyetemi és főiskolai egyesületeink tagjai s ha a létszám megengedi, ezek hozzátartozói is. Részvételi díj egyesületi tagoknak 25 P, hozzátartozóknak 30 P, rövidebb idejű részvétel esetén ezen összeg arányosan csökken. Jelentkezési határidő július 10. A táborral kapcsolatos minden ügyben készséggel ad felvilágosítást a Szövetség elnöksége (Szeged, Tisza Lajos- körút 71.). Az Országos Református Szeretetszövetség most megjelent értesítőjéből olvassuk, hogy a Szeretetszövetség rendszeresen gondozottjainak, árváknak, aggoknak, rokkantaknak a száma meghaladja a 400-at. Uj 40 személyes agg- menház építése megezdődött Kábán. Az új szeretetház őszre már itt is, Hajdúszoboszlón is megnyílik. Uj árvaházat nyit meg a Szövetség ősszel Hajdúböszörményben, Kunhegyesen és Földesen. Az utóbbi helyen nyomorék gyermek- otthont is tervez, ahol a nyomorék gyermekek megtanulhatják a cipész mesterséget. Ugyancsak arvaházi célokra ingatlant kapott a Szövetség Kunmadarason és Hajduhadházon, egyelőre azonban haszonélvezettel megterhelve. A szeretetszövetség vagyonmérlege szerint a Szövetség vagyona már meghaladja a 160.000 pengőt, intézeteink száma pedig ősszel eléri a 20-at. HATÁROKON TÜL. Németország. Németországban több hitvalláshü leikész van börtönben. A kormány most szabadon akarta bocsátani őket azzal a feltétellel, ha elismerik, hogy elfogatásuk jogosan történt és megfogadjak, hogy többé nem olvasnak fel kiáltványt a szószékről. A hitükért bebörtönözött lelkészek azonban inkább hajlandók voltak a börtönben maradni, semmint a feltételeknek eleget tenni. Belgium. Ez év szeptemberének 16— 21.-ig Brüsszelben nemzetközi vallástudományi ongresszus lesz, amelynek előadási tárgyai a következők: Egyiptom, az őskelet, a görögök, rómaiak, kelták, szlávok vallása, Irán, India, a távolkelet, az iszlám: a zsidóság és ke- resztyénség. A kongresszus tisztára tudományos. A tandíj 50 frank. Érdeklődni, jelentkezni lehet ezen a címen: Prof. V. Larock, 17. A. Avenue de la Toison d’Or, Brussels. Anglia. A brit C. E. szövetség dr. Moody Harold jamaikai színes bennszülöttet jelölte elnöknek. Első eset, hogy színes ember kerül erre a tisztségre. Finnország. Karanko Jouko lelkészt Loimaranta püspök a viipurii püspökség ifjúsági lelkészévé nevezte ki. Egyesült Államok. Rettmann Faras nemrég kivándorolt magyar lelkészt május 26.-án iktatták be ünnepélyesen pittsburghi szolgálatába. A gyülekezet