Harangszó, 1934
1934-03-25 / 13. szám
1934 március 25. HAftANŐSZÓ 1Ő3. ga Erzsébet, Báles Anna és Hullán Erzsébet pedig szavalatokkal szerepeltek. Offertórium 5.86 P a diakonissza munka javára adatott. Monor. A gyülekezet március 15.-én hazafias ünnepet tartott. Az előadást Imreh Sámuel lelkész mondotta. Szavaltak: Skribek Mariska, Szalay Erzsi, Hiczkó Erzsi, Szabó Anna, Mosóczi Margit, Benyó István, Krakker Kálmán, Somodi Erzsi, Rojik István. Cserkészszolgálat Sopronban. Evang. egyetemes egyházunkban működő Ifjúsági Belmissziói Bizottság nagy gondot fordít arra, hogy egyházunk ifjúsági munkája minél intenzívebb legyen. De, hogy erre ne csak irányelveket adhasson, hanem hogy gyakorlati tanácsokkal is szolgálhasson, most pl. az ev. cserkészmunkában igyekszik összegyűjteni az ev. csapatok tapasztalatait, hogy azután közkinccsé tehesse azokat. Ebből a célból a bizottság elnöke Németh Károly esperes, dr. Sólyom Jenő és Ittzés Mihály vallástanárokat, cserkésztiszteket bízta meg a soproni theológusok között működő „Kiss János" cserkészve- zetö-képzö csapat, az ev. tanítóképzöin- tézet és az ev. líceum cserkészcsapata meglátogatásával. Külön összejövetel volt a theológusok számára az ev. cserkészmunka es vezetőképzés fontosságáról, melyet dr. Sólyom Jenő vezetett es külön a tanítóképzős vezetőknek az ev. tanítók ev. cserkészszolgálatáról, a líceumi vezetők számára a cserkészet válságáról és egyetlen orvosságáról: az evangéliomról s külön a két utóbbi csapat oszes tagjainak eleven eszmecsere keretében az ev. cserkésztestvériségröl, melyeket Ittzés Mihály vezetett. —*■ Mind a három csapat lelkesedéssel fogadta a dunántúli pünkösdi Ichthys-tábor tervét. A tábor Bakonyszentlászlon lesz, amelyre szeretettel várják az ev. cserkészeket. Mencshely. A gyülekezet a szokásos kegyeletes megemlékezéssel ünnepelte meg a márciusi emlékpapot. Délelőtt a templomban a lelkész beszédében párhuzamot vont a krisztusi és nemzeti kereszthordozás között. Az esti ünnepélyen az ifjúsági egyesület tagjai Szász András tanító betanítása mellett adtak elő szavalatokkal és élőképekkel tarkított megkapó jeleneteket. Szavaltak: Horváth Irma, Sólyom Lina, Bertalan Pál, Poór Sándor. Kitűntek még: Szabó Lajos, Györy Zoltán, Vörös Károly és Kálmán, Bertalan Gyula, Kovács János és Beke Gyula. Kemenesmagasi. (Vas vm.) A gyülekezet délelőtti istentisztelet kereteben emlékezett meg március 15.-éről. A szószéki igehirdetés a nagy nap történelmi jelentőségét méltatta. Délután az iskolás gyermekek gyülekeztek össze ünneplésre a templomba. Itt Nagy Lujza és Bar- cza Juliska VI. oszt. tanulók ismertették március 15,-ének történetét, több iskolás gyermek szavalt, a növendék-sereg pedig Sándor József és Bertalan Sándor tanítók vezetésével szép, hazafias énekszámokat adott elő. Sitkovics Vilma és Fodor Nusi hajadonok „Beh régen vére- zel, szegény magyar“ kezdetű szép éneket mondták el Nemeskér. (Sopron vm.) Az anyagyülekezet a március 11.-én tartott vallásos-estélyen Göcze Gyula lelkész „Az örök embernek a megváltásért folytatott küzdelmedről tartott mélyen szántó előadást. Böjti verseket szavaltak: Cséry Jolán, Joó Unka, Fekete Róza, Fekete János, Prátser Sándor és Mészáros Jenő. Az iskolai gyermekkar pedig két szóla- mú korálokat adott elő. — Március 15.- én meg szép hazafias ünnepélyeken vettek részt a hívek. Reggel az iskolás gyermekeknek, este a leventéknek Tóth Ernő tanító magyarázta a nap jelentőségét. Kisköcsk. (Vas vm.) Az ifj. egyesület f. hó 11.-én vallásos-délutánt rendezett. Ugyanez egyesület f. hó 18.-án Nagyköcskön tartott vallásos-délutánt. Szeged. Az Egyetemi Luther-Szövet- ség március 11.-én „Mai egyháziassá- gunk és mai hazafiságunk“ c. előadást rendezett a Szegedi Luther-Szövetség- gel karöltve. Az előadást élénk vita követte. — Március 14.-én hazafias ünnepséget rendezett a szegedi ELSz., amelyen az ünnepi beszédet Hebermann Károly jogszigorló mondotta. Liedemann Éva szavalata mellett Figedi Fichtner Sándor zeneügyi főigazgató orgonajátéka, valamint vitéz Magyar János énekszáma alkotta a műsort. Adomány a barlahidai templomra. A Harangszó révén a barlahidai templomra a következő adományok folytak be: Fodor Margit Vinár, Fodor Emma Vinár, Szutorisz Mihály Szécsény, Máté Mihály Békéscsaba, Sági Jánosne Cegléd, Zsiba László Cegléd 50—50 fill. Szabó Irma Pereszteg 60 fill. Bokkon Pál Csönge 40 fill. Üzv. Szentek Istvánná Budapest, Ga'ál Elemér Budapest, Wikkert Lajos Bonyhád, Gáspár Mihály Dunaharaszti, Wanderer Márton Lajoskomárom, özv. dr. Noszlopy Gáspárné Nagyatád, Báthor Elemér Pécel, Kocsi Mária Budapest, Székely József Tarjánpuszta, llauszky Sámuel Budapest, Csepregi Sándor Celldömölk, Léderer jánosné Sopron, Bányay Gézáné Cegléd, Kolesova Lászlóné Cegléd, özv. Ceglédy Mihályné Cegléd, Feiler Jenőné Uyör- köny, Hegyi Gyula Szilsárkány 1—1 P. Nagy Károly Újpest, özv. Vidovszky Ferencné Békéscsaba 1.20—1.20 P. Özv. Fejes Bálintné Szombathely, sömjéni Nemeth Gyula Kúnhegyes, Lentay já- nósné Tóváros. Borsody János Tényő- falu, N. N. Pécs, Simon Károly Celldömölk, Kiss Mihály Celldömölk, özv. Fu- tácsy Lajosné Zalaszentgrót, dr. H.-né Sopron, dr. Boleratzky Gyula Zalaegerszeg 2—2 P. Özv. Benes Emilné Sopron, Csikász Lajosné Győr, Czink Mariska Szend, Asbóth nővérek Sopron, Schulek Tibor Budapest, Pethes András Szombathely, Németh Lajos Zalalövő, Macsotai István Celldömölk, „Palliatviv“ Balassagyarmat, Péter István Budapest 3—3 P. Ifj. Grabner János Székesfehérvár 3.50 P. Köhler István Budapest, özv. Gravátsch Ágostonné Sopron, Húbert Sámuel Celldömölk, özv. Kertész Lajosné Kispest, Kirnbauer Lajos Szombathely, Ev. Nöegylet Kemenesmagasi, Reinhardt Júlia Nagybajom, Gyömöfy József Kispest, Zamlinszky Lujza Miskolc, Egressy Irén Jánosháza, Nuschi Mátyás Győr 5—5 P. Mesterházy Margit Belezna, dr. Payr Sándor Sopron 10—10 P. Evang. gyülekezet Szend 16 P. Evang. Leányosztály gyűjtése Győr 18 P. Evang. gyülekezet Hidas 20.50 P. Oláh Tóth Pálné Röjtökmuzsaj 1.60 P. összesen befolyt 208 pengő. Figyelmeztetésül! A nagybarátfalui gyülekezet könyöradományok gyűjtésére senkinek megbízást, vagy felhatalmazást nem adott. Amennyiben mégis bárki is — esetleg a lelkésztől nyert s evangélikus voltát igazoló iratának felhasználásával — gyülekezeti célt hangoztató ürüggyel könyöradományokat gyűjtene, igazoltassák azt a községi elöljárósággal s adják át a csendőrségnek. Értesítem a ni. lelkész urakat, hogy az idei konfirmációi fogadalmi emléklapok a nyomdában a tavalyinál is finomabb kivitelben már elkészültek. A nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel azonban még a tavalyinál is olcsóbb áron: á 10 fillérért kerülnek forgalomba. Postaköltség 15 drb-ig 20 fill., azonfelül 50 drb-ig 40 fillér, csomagolási díj 10—10 fillér. — Kérdezősködések esetén, kérem válaszbélyeg melléklését. Nagyon szegény konfirmandusoknak ingyen küldöm az emléklapokat. — Konfirmációi emléknek is alkalmas „Kövess Engem" imakönyv rendes ára 2 P. Konfirmandusok részére most kivételesen a a postaköltség is bennfoglaltatik.^ Hittestvéri tisztelettel öv. Stefezius Istvánná, Budapest, L, Bercsényi-u. 12. Uj angol-magyar-angol szótár. Dr. Blanar Imre kir. törvényszéki hites angol tolmács évek óta dolgozik hatalmas, Kb. 1400 oldalra terjedő angol-magyar, magyar-angol szótárán. A szótár befejezés felé közeledik s hamarosan kiadásra kerül. Most, amikor az angolok részéről tapasztalt rokonszenv miatt mindig többen kezdenek hazánkban angolul tanulni, megbecsülhetetlen szolgálatot fog tenni ez a pompásnak Ígérkező szótár. Szerző — ki egyébként most adott ki egy 617 Shakespeare idézetet tartalmazó 304 oldalas könyvet is — a készülő szótárról szívesen küld érdeklődésre felvilágosításL Címe: Budapest, I. Naphegy-u. 17. A szótárt megjelenése után külön is fogjuk ismertetni. Keresztet kapott a Theológusok Otthona. Az magában véve is örvendetes, hogy valakinek eszébe jutott, hogy keresztet adományoz az Otthonnak, még inkább növeli azonban az adomány értékét, hogy az adomány saját készítésű gyönyörű szép lombfürész-kézimunka. Szeretnénk elárulni, hogy kicsoda az Otthonnak ez a jóakarója, de ezt az adományozó kifejezett óhajtása folytán, nem tehetjük meg. Annyit mégis elárulunk, hogy a Ludovika Akadémia hallgatója az illető. Amikor az adományt itt is hálás szívvel nyugtázzuk és megköszönjük, azzal a kívánsággal tesszük ezt, hogy áldja meg öt a jó Isten ezután is és legyen mindig az Úr Jézus Krisztus jó vitéze. A Törteli-féle passió, amelyet híveink egy része az utóbbi időben nélkülözött, most II. kiadásban megjelent. Darabontot 20 fillérért kapható a Scholtz Testvérek, Luther-Társaság és a Fébé könyvkereskedésben. Á Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet Női Szakosztálya március 18.-án teadélutánt tartott, amelyen művészi számok keretében üdvözlő beszédet mondott Szuchovszky Gyula ev. vallástanár, egyleti titkár és bibliamagyarázatot tartott Szabó Imre ref. esperes. A gyümölcsös egész évi kezelését ismerteti az a 32 oldalas útmutató, amely most a földmívelésügyi minisztérium Növényvédelmi és Növényforgalmi Irodájának kiadásában megjelent. Ez u ' útmutató nélkülözhetetlen minden gazdának, kertésznek és kerttulajdonosnak,