Harangszó, 1934
1934-03-04 / 10. szám
1934 március 4. HARANGSZÓ 75. orcája, képzeletének vásznára pedig két gyötrő szó égett oda: „Keleti vesz e d e 1 e m“. Ma újra sokat hallani ezt a két szót. Ázsia iszonyú emberkaptárja ismét csordultig tele; zajongnak a nemzetek, óriási erőfeszítések robajától dong a föld s a fehér emberiség képzelete elé új fenyegetéssel rémlik oda a régi kép: a keleti veszedelem. Ha nem akarunk hunyt- szemü, homokba dugott fejű struccmadarak lenni, észre kell vennünk, hogy a keleti veszedelem nem puszta rémkép, hanem félelmetes valóság. A keleti veszedelem mindenekelőtt gazdasági téren jelentkezik. Kelet-Ázsia országai a maguk óriási és szinte filléres fizetésű munkástömegeikkel oly olcsón tudják ontani az iparcikkeket, hogy azzal a sokkal igényesebb nyugati világ versenyezni képtelen. Az óceánokon mindenfelé japán hajók úsznak, rajtuk negyedáron mindenféle iparcikk. És Londontól Fiúméig, Newyorktól Párisig minden kikötőben megindult a nagy ostrom: a keleti áru potom pénzen kínálja önmagát, hogv tönkretegye Nyugat iparát. Ki tudná megmondani, mi lesz ennek a vége?! A keleti veszedelem p o- I i t i'k a i téren is jelentkezik. Kelet valamikor Nyugat engedelmes fejőstehene volt. Hanem aztán más idők jöttek. Kelet népeiben lobogva gyúlt fel az izzó faji öntudat. Elküldik fiaikat Nyugatra tanulni és mindent-mindent el65 milliós japán nemzet tovább fejlődött, terjeszkedett. Most megakarja alakítani az ázsiai népek szövetségét, amelynek nem titkolt célja ebben a jelszóban van benne: „Ázsia a sárga fajé“. Bizonyos, hogy ma sincs már a világnak népe, amellyel Japán könnyedén el ne tudna bánni. De mi lesz akkor, ha ez az acélnemzet felébreszti közvetlen fajtestvérét, a 400 milliós Kínát s a szintén rokon 300 milliós Indiát! 800 milliós pihent, sziklalelkű, céljaiért mosolyogva meghalni tudó sárga népáradat, ha megindul új népvándorlásban Nyugat felé?... Elsöpri ezt a bűnében kivénhedett Európát! Lám a keleti veszedelem! A keleti veszedelem szellemi téren is jelentkezik. Sokat beszélnek manapság a nyugati kultúrvilág válságáról, ropogó pusztulásáról. Hogy az a fennen hivalkodó nagv nyugati műveltség, amely tékozló fiú módjára kitépte magát az Isten kezéből, enyészöben van és helyet ad majd pihent új fajok kultúrájának. Nem tudjuk. De az bizonyos, hogy Kelet nagy vallásai a buddhizmus is, meg a mohamedánizmus is egyre támadóbb lesz és egyre több helyen kezd missziói munkát a keresztyén Európában. Berlinben mohamedán templom épült. Budapesten mohamedán főiskola készül, stb. Mi más ez is, mint a keleti veszedelem felfelé törne- kedő felhőtaraja. S mi? Egy nagy kínai ezt mondotta egyszer: „A s á rg a veszedelmet arany alkalommá teheti a misszió“. lesni. Először a „felkelő nap országa“, Japán ébredt fel. Mikor az 1904/5. évi nagy háborúban a kis Japán apró népe, a megvetett „sárga majmok“ Togo tengernagyuk vezetése alatt szinte játszva legyőzték az óriási Oroszország roppant hajóhadát, az elbizakodott fehér emberiség borzongva figyelt fel a sárga keleti faj tüneményes fdizmosodására, Azóta a A különös zenekar. — Ez a kép Kagawa japán egyházi lapjából való. Megdöbbentően szemlélteti, h^gy amig a Népszövetség békéről énekel, addig a keleti népek fegyver-zenekara minő pokoli kíséretet szolgáltat ahoz. luxust, hogy ne vigyázzunk. Ennyit elárulhatok neked. — Málvin néni ismeri azt az urat? — kérdi hirtelenül Emma. — Dömötör László. Most doktorál és zsákolással keresi a vizsgadíjakat. Se anyja, se atyja. Szegény, mind a templom egere, de becsületes ember. — És sokat imádkozik, — kacag fel Emma, — no ez fényes, valóban mulattat, de hagyjuk, igazán kellemetlen, hogy a legelső embert, kivel új otthonunkban találkozom, meg kell utálnom. Rememében az öröm kissé lelohadt, mit vendégeinek érkezésekor érzett. Ez az ostoba fölényes modor leikébe markolt. így volt Koronczai is. Rávette feleségét, hogy nézzék meg a gazdaságot. Itt nem nyílik annyira alkalom, hogy szerencsétlen természetüket fitogtassák. Koronczainé s leánya ugyan nem éreztek valami nagy kedvet, hogy végig járják az istállókat, de mit volt mit tenni. Magukra öntöttek jó adag amerikai parfö- möt s elszántan neki vágtak a vállalkozásnak a pajták, az istállók felé. Emma úgy lépegetett apró lábaival az elszórtan fekvő szalmástrágya között, mintha eleven kígyók között járna. Orrát zsebkendőjébe bujtatta s Koronczainéban csak úgy bugyborékolt a düh, hogy ilyen kétesszagú utakon vezetik s nem is tudta megállni szó nélkül: — Málvin, meg fogsz bocsátani, de ezek a gazdasági dolgok minket igazán nem érdekelnek. Láttam már ilyesfélét Amerikában is, de hát az...,ott olyan az udvar, mint valami táncterem, tiszta..., ott... ott... nem láttál éktelenkedni ilyen... ilyen... nem is tudom minek is mondjam..., amivel tele van szórva itt a föld. Az istállókban vízvezeték s villamos apparátus, mely szagtalanítja a levegőt, de itt... ez borzasztó. S te ebben örömöt találsz?! — Ebből élek, Irma. — Volt a kissé hűvös válasz. — Tegyetek Emmával autón egy körsétát. —• Ajánlja Koronczai. Kaptak az ajánlaton s mentek is már a kastély felé. A két testvér egyedül maradt. Szót- lanok voltak sokáig, csak a könnyeik beszéltek. Egymás szemébe néztek s onnét olvasták ki egymás panaszát. Koronczai szólalt meg először: — Van okod sírni, Malvin. Ha valaki együtt érez veled, akkor én vagyok az, ä testvéred. Tibor elvesztése és özvegységed nekem is fáj, de hidd, nekem is van panaszkodni valóm. Nem a holtak miatt, de az élők miatt. Mit beszéljek, hisz látod. Sok pénzbe kerül ennek a két nőnek oktalan nagyzolása. Egy vagyon kell nekik éven át. Ruhák, szórakozás. Milliomos lehetnék, Málvin, ha ez a két nő nem oly meggondolatlan a költekezésben. — Másként lesz ez itt, — nyugtatja meg Reinerné bátyját, -— a viszonyok megtanítják őket is takarékoskodni. — Soha, — rázza tagadólag a fejét Koronczai, — akkor még nem ismered őket. Mennél kevesebb a jövedelem, annál inkább szórják a pénzt. Szinte kegyetlenek irántam. — Ne ess kétségbe, Géza, összefogunk s megfékezzük ezt a két úrhatnám hölgyet, légy nyugodt. Koronczai is ebben bízott. Nem lesz egyedül. Vele van a testvére s oldalán sokkal erősebbnek érzi magát. Ez némi önbizalmat adott a különben gyenge embernek s boldogsággal töltötte el szívét, lekét. V. FEJEZET. Koronczainé s Emma ezalatt a határt járták autójukon. A táj szépsége csodás hatással volt rájuk. A nap már a távoli hegyek mögé bújt, csak a legmagasabb csúcsok lángoltak még. Egyre sötétebb lett. A fenséges csend varázserővel vonta hölgyeinket útjukban. Ez a szép magyar alkony szinte megrészegítette őket. Nem igen volt kedvük visszatérni. Már a csillagok tünedeztek elő az égbolton, mikor befordultak a park kapuján. Akkor ötlik szemükbe A... városnak az
