Harangszó, 1934
Kis harangszó
62. oldal. KIS HARANOSZÓ 1934. szeptember 23. REGGELI FÉNY. Most kél a nap ragyogó súgóra Rásüt szobám kicsi ablakára. A szobába derűt hozott fénye, Felnézek egy régi-régi képre. Édesanyám konfirmandus lapja. A napsugár arannyal bevonja. Rajta van a Jézus szent alakja, Áldó karját az ég felé tárja. Felszáll oda égi szép honába, Hova majd a híveit is várja. Én csüggedő, én nyomorult lelkem, Ne félj, nála mindig van kegyelem. Nézd, jézus fel a menny felé mutat, Csak keresd az odavivő utat. Ragadjad meg kinyújtott szent kezét, Hogy meglássad égi dicsőségét. Szép kelő nap tündöklő sugara, * Hints aranyat e kis emléklapra! Hadd ragyogjon Megváltóm szent arca, Mely célomat híven megmutatja. Göcze Jolán. Nyári emlék. Zsolt úgy szaladt, ahogyan csak lábai bírták. Fel a töltésre, át a hídon lihegve, lélekszakadva. Hogyisne rohant volna, mikor a Gyuri — jaj szegény Gyuri — lábából csak úgy dűlt a vér. Igen melege lett Zsoltnak mire hazaért, de azért meg nem állt addig, mig rá nem talált édesanyjára. — Anyuskám — beszélte hadarva — játszottunk a Gyurival és egy nagy követ akartunk a patakhoz vinni, de igen nehéz volt, Gyuri nem bírta, leejtettük a lábára és egyszerre ... csak úgy dűlt belőle a vér. Kérdeztem, hogy fáj-e, de ő nem felelt, csak igen- igen sirt. Jöjjön Anyuskám, siessünk Gyurihoz ! Sietve elindultak, de előbb szóltak Gyuri édesanyjának, aki béres volt Zsoltéknál, hogy jöjjön velük. Zsolt persze legelői sietett; igen sajnálta a kis béresfiút, ki a tehenekre szokott vigyázni. Már messziről lehetett hallani keserves sírását. Édesapja felvette és ölében vitte haza. — Hát a tehenekre ki vigyáz? — kérdezte aggódva az édesanyja. — Majd én — mondta Zsolt. — Jó, majd aztán este kiküldőm Lajost, hogy hazahajtsa őket. Múltak a napok. Egyik este azt mondta Zsoltnak édesapja : »Holnap vásár lesz; elviszlek téged is, úgy gondoltam, de mondd meg Gyurinak, hogy menjen ki már ő a teheneket őrizni“. Zsolt szólni sem tudott örömében, hanem egy hurrá kiáltással elszaladt, hogy Gyurinak megvigye a hirt. A béresné, Gyuri édesanyja komoly arccal eresztette be Zsoltot, kinek ekkor öröme is alábbhagyott. „Adjon Isten!“ — köszöntötte Gyuri Zsoltot. Zsolt gyorZsolt meg a boci.
