Harangszó, 1934
Kis harangszó
10. oldal. KIS HARANGSZÓ 1934. január 28. gáttá két gyermekének szavait. — Mintha bizony te megérdemelnéd, hogy van meleg szobád és terített asztalod? Ha mindenki úgy gondolkozna, mint te, éhen pusztulna a sok szegény. Igaz, nagyon sok most az éhező, de azért a kevéssel is sokat segíthetünk, hisz az Úr Jézus csodálatosan meg tudja ezt áldani és sokasítani. Gondolj csak arra a kis gyermekre, aki öt árpakenyerét és két halacskáját _ szeretettel felajánlotta Néki s Ő ezzel 5000 embert elégített meg. — Csip-csirip, bizony úgy van — hagyták helybe a hálás madárkák, amint a morzsákat felszedegetve tovarepültek. ♦ Ezen az estén Pista szemeire se- hogysem akart eljönni az álom. Nyugtalanúl hánykolódott ágyában. Maga előtt látta a kenyérmorzsákat hintő Erzsiké ragyogó arcocskáját s annak a kisgyermeknek boldog arcát, aki az Úr Jézusnak szeretettel odaadta a kenyereit és halacskáit. Óh mennyire mások azok, mint ő. Milyen csúnya, önző az ő szive. Úgy szégyelte magát! Remegve feltérdelt ágyában és imádkozni kezdett: Óh Úr Jézus, bocsáss meg nekem, hogy olyan csúnya, önző voltam, tiszta, szerető szivet teremts bennem is. * Másnap Pistát az elsők között lehetett látni, aki a tanító úrhoz kivitte megtakarított filléreit a szegény gyermekek támogatására. S a legközelebbi vasárnap talán ő énekelte a templomban a legboldogabban : „ E földön annyi a könny és annyi itt a seb, Mi volna boldogltóbb, mi volna édesebb: Mint a könnyei szdritni, habár egy cseppet is, Mint a sebet kötözni, habár csak egyet is". S. b. HÍVOGAT ÁS. Kis harangszó csengve-bongva Száll a légen át, Dicsőíti, magasztalja A menny s föld Urát. Gyermekszívek, nyíljatok meg A szava előtt, Kis harangszó szózatával, Jézust dicsérő szavával Ti is buzgón, hálatelten Dicsérjétek Őt. B. S. A madárkák karácsonyfája. Sárika meg Matyi gyönyörűszép aranydiós, szaloncukros fenyőfát kaptak a Jézuska jóvoltából karácsonyra. Kiskarácsony napjára (január 6.) azonban kezdte hullatni tűleveleit, úgy, hogy édesanyjuk alig győzte seperni alatta a padlót. „Le kellene szedni és a fáját tűzre dobni“, — tanakodott magában a gyerekek hallatára. Sárika csaknem sírva fakadt. Sajnálta a szép karácsonyfát. Matyi is búsult egy darabig, de egyszerre csak fölragyogott a szeme. Három dolog jutott az eszébe. Az egyik az volt, amit hittanórán hallott az Ür Jézusról, aki olyan sok szépet mondott az embereknek. Utoljára azt tanulta, hogy „Ne aggodalmaskodjatok semmi felől, hanem tekintsetek az égi madarakra. hogy nem vetnek és nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak és a ti mennyei Atyátok ellátja azokat.“ A másik, ami eszébe jutott, a tanítónéni magyarázata volt arról, hogy milyen hasznosak a kis éneklő madarak az ember számára, mert annyi sok csúnya hernyót pusztítanak el a gyümölcsfákról. És hogy mennyit szenvednek szegénykék télen a nagy hó miatt, mert nem találnak tőle sehol ennivalót. A harmadik gondolattal pedig szaladt is már nagy boldogan az anyukájához: „Anyukám, engedd meg, hogy a karácsonyfát feldíszíthessük a szegény kis madaraknak“. Édesanyja csodálkozva nézett rá, de Matyi már magyarázta: „Az arany dió helyére akasztunk közönséges diót; azt mondta a tanítónéni, hogy az avas diót is szeretik. A szaloncukor helyére meg
