Harangszó, 1934

Kis harangszó

I. évfolyam.

1934. január 14.

2. szám.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: I EVANGÉLIKUS I Megjelenik a tanév alatt Győr, Petőfi-tér 2. pvcdhci/i ad kéthetenként.

Postatakarékpónzt. csekkszámla 30.526. 'J* n>KiVlc.l\LAr Előfizetési ára egész évre 80 fillér.

A szenvedő gyermek.

......Uram, Dávidnak fia. könyörülj rajtam ! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik." (Máté: 15, 22/b.)

Gyermekek hangos jókedvétől visszhangzott Tirus egyik utcája. Rongyos, sovány fiúcska közeledett a hancurozó csoport felé. Egyik nagyobb fiú eléje toppant és rákiáltott :

— Hé! Te rongyos, mit akarsz közöttünk? Menj a magad fajtájához játszani ! Takarodsz, ha mondom ! — Fenyegetően emelte fel a kezét.

A fiú félreállt. Kínosan eltorzult arcocskáján végigcsurgott két keserű könnycsepp. Lehajtott fejjel haza-vánszorgott.

Otthon édesanyja keserves jajgatása hallatszott ki a rozoga viskóból, amikor kinyitotta az ajtót, hogy könyörtelen társai elől meneküljön. A szivéig hatottak a kétségbeesett kiáltások és ő maga is sirva fakadt:

— Nincs segítség! Menthetetlen!

A nővére ott ült tágranyilt szemekkel a nyikorgó ágyon és rábámult. Majd megrázkódott és kiáltozott. Nem lehetett érteni a szavat.

Csak eltorzult arca mutatta, hogyan szenvedhetett. Lázálom gyötörte. Aztán hirtelen hanyatt-feküdt az ágyon és csak türelmetlen mély lélegzetét hallották.

— Jaj, meghal, meghal!— Szaladt oda az édesanyjuk.

A kis rongyos fiú ott állt tovább is az ajtófélfához támaszkodva s csak zokogott, zokogott keservesen :

— Óh Istenem! Segíts rajtunk! Te látod, hogy milyen nyomorultak vagyunk. Hiszen már kenyerünk sincsen. A szél is átsüvít a ruhánkon, meg ezen a nyomorult viskón is. Meg itt van Eszter is. Nem tudjuk meggyógyítani. Legalább őrajta segíts, Uram!

Alig mondta el hangtalan imádságát, Eszter csendes sírása törte meg a csendet. Most értelmesen beszélt:

— Édesanyám, menj el tőlem. Emlékezel? Tavaly nagyon rossz voltam, azért kell most meghalnom. Hiszen a szomszédék fáját is megloptam, mikor olyan hideg volt nálunk. Téged meg magadra hagytalak, mikor beteg voltál. Jaj, anyám ... menj... — És ismét össze-vissza beszélt, a haját tépte. Az édesanyja