Harangszó, 1934

1934-12-09 / 50. szám

1934 december 9. HARANGSZÓ 405. Megint egy új templom! Ezelőtt kilenc esztendővel történt. A csabdi-i anyaegyház lelkipásztora hűsé­ges munkatársával, Tolner Károly ének­vezérrel megjelentek Bicskén és meg­tartották az első ev. istentiszteletet. A hivek szemei örömtől ragyogtak, az aj­kakról szálltak, szálltak ég felé diadalmi énekünk akkordjai: Erős vár a mi Iste­nünk ... Az istentisztelet végeztével mindjárt közgyűlést tartottunk, ame­lyen még részt vett az azóta szebb ha­zába költözött, nemesszívű, áldottlelkfi Göllner Károly felügyelő is, amelyen ki­mondtuk fiókegyházközséggé való ala­kulásunkat, megválasztván gondnokunk­nak Steiner Mátyás órásmestert. Ez a nap volt a bicskei ev. fiókegyház szüle­tésnapja. Azóta az esztendő hónapjainak első vasárnapján mindig együtt va­gyunk. Éveken keresztül a testvér ref. egyház iskolájában, másfél év óta a köz­ség kultúrházában gyülekezünk egybe. De bármilyen hálával gondolunk is a ref. gyülekezet, majd Bicske község szí­vességére, mégis megalakulásunk első órája óta egv forró vágv égett a lel­kűnkben: vajha minél előbb saját temp­lomunkban dicsérhetnénk a jóságos Is­tent. Kezdettől fogva tisztában voltunk azzal, hogy vágyunk, tervünk megvaló­sítása érdekében első sorban magunk­nak kell áldozatot hoznunk, azért évek óta a hivek közül többen önadót vállal­tunk magunkra és havonként bizonyos összeget fizettünk be templomalapunk­ra. Közben akadt egy jószívű, magtalan özvegy nő, ki végrendeletében 1000 pen­gőt hagyott gyülekezetünknek. A két év óta rendezni szokott műsoros esték is a legutóbbival együtt 3000 pengőhöz jut­tattak bennünket. Ez év nyarának elején már terveket, költségvetéseket kértünk be a bicskei építőmesterektől. Augusz­tusban azután 5—6-an egybegyültünk Szkok Pál nagyiparos, gyűl. felügyelő vendégszerető házánál, átvizsgáltuk a beadott terveket és elhatároztuk, hogy megkezdjük az építést. Igen ám, de eszünkbe jutott a közmondás: Aki épí­teni akar, számlálja előbb össze a pén­zét. Mikor ezt megtettük, kiderült, hogy még 1600 pengőre van szükség, külön­ben nem kezdhetünk bele az építkezés­be. Ekkor játszódott le azután egy drá­ga, feledhetetlen jelenet: az építési bi­zottság tagjai egymás szemébe néztek, a következő pillanatban magukra vállal­ták a hiányzó összeget és szeptember hó közepén megtörtént az első kapavágás a fundamentom készítéséhez. Azóta a falak felépültek, tető alá kerültek, tor­nyuk is a magasba szökkent, hirdetve az Isten kegyelmét és a bicskei hivek áldo­zatos hűségét és szeretetét. A munka első és nehezebb része megvan. Egyen­lőre letesszük a szerszámokat, hogy egy kis lélegzethez jussunk és a jövő évben tovább építsünk, esetleg a befejezéshez is eljussunk. Külsőleg immár a templom áll, azt adva tudtára ennek a világnak, hogy a Krisztusba vetett hit ma is cso­dákat tud művelni, 112 evang. lélek templomot tud építeni. S mi bicskei evangélikusok örömtől sugárzó arccal tekintünk Istennek erre az. új hajlékára és boldogan valljuk a nagy ótestámento- tni férfiúval: Mindeddig megsegített az Ür! Neki legyen hála és dicsőség! Horváth Sándor. Krisztus neve a városházán. Megszoktuk, hogy a Krisztus szent neve csak a templomok boltivei alatt hangozzék el. Mintha bizony másutt helye sem volna. Mintha Jézus nevé­nek öt betűje nem arra való volna, hogy zengésével betöltse mind az öt világrészt. Megszoktuk, hogy a Krisztus szent nevét inkább csak a papok emleges­sék. Mintha bizony ez a név nem azért adatott volna, hogy jelszó, erő­forrás, élettartalom és üdvösség le­gyen mindnyájunk számára. December l.-én a győri protestáns köri évadnyitó ünnepélyen a győri városháza gyönyörű termében a Krisztus neve hangzott egy előkelő világi ur ajakán. Tasnády Nagy András, igazságügyi államtitkár tar­tott ott előadást a város minden vallásu szinejavának jelenlétében ezen a címen: „Áz uj protestáns lélek“ Minden cicoma nélküli közvetlenség­gel beszélt arról, hogy az uj protes­táns, de az uj magyar léleknek is bűnbánó, bibíiás és imádkozó lélek­nek kell lenni. Az estélyi ruhás kö­zönség megrendülve hallgatta a vá­rosháza csilláros termében a nagy­úri előadó szokatlan beszédét. Bátor bizonyságtétel volt, mert az előkelő közönség egészen mást várt. Súlyos bizonyságtétel volt, mert államtitkár mondotta. Ajándékozzon meg minket sok ilyen bizonyságtevővel az Isten! OLVASSUK A BIBLIÁT. Adventi parancsok. December 10. Ébredj jel! Ef. 5: 14; I. Thess. 5:5—11. A keresztyén életben állandóan fenyeget bennünket az a ve­szedelem, hogy elhatalmasodik rajtunk e lelki álom és még akkor is, ha ez nem következik be állandóan mélyebb és mé­lyebb ébredésre van szükségünk. Állan­dóan szükséges tehát, de különösen ád- vent időszakában kötelességünk vizsgá­latot tartani, hogy a világnak, a bűnnek nem sikerült-e álomba ejteni bennünket. Nincsenek-e bűneim, amelyek még meg­kötöznek s amelyekhez való ragaszko­dásom miatt nem láthatom felragyogni életemben Krisztus dicsőségét? December 11. Ne merüli el a világba! Luk. 12:35—48. Az elvilágiasodás talán sohasem pusztított úgy a keresztyénnek nevezett népek körében, mint napjaink­ban. Azokkal tartok-e, akik beletemet­keznek a földi örömökbe vagy azokkal, akik éberen vigyázva, bűntől őrizkedve várják az ő Uruk hazaérkezését. Úgy élek-e, mint aki tudja, hogy Ura és Meg­váltója azért láthatatlanul most is, ál­landóan mellette van és figyeli életét? December 12. Térj meg! Máthé 3 : 2. Advent ideje figyelmeztessen arra, hogy Isten országa állandóan itt van a köze­lemben, egy lépés választ csak el tőle, de nem válik addig valósággá a szá­momra, amíg döntően és határozottan el nem fordulok ettől a világtól, amíg meg nem térek. Tudom-e, hogy a megtérés­nek egyszer döntően és határozottan be kell következni életemben? December 13. Nyisd mega szived. Zsolt. 24:7—8., Jel. 3:20. Jézus nem tőlem vár­ja életem megváltoztatását, azt elfogja végezni fi maga. Nékem csak az a fel­adatom. hogv kitárjam előtte a szivem, hogy fi rhindent beitölthessen és mindent megváltoztathasson életemben. Ne csak énekeld ádventben. hanem tedd is meg: Kitárom előtted szívem, óh jöjj, légy vendégem nekem! December 14. Világíts életeddel! Fii. 4 :5. Az Úr közelsége emlékezte? en arra, hogy csak az az övé, akinek az életén ez meg is látszik. Ismert-e az emberek előtt, hogy benned több a szelídség, a türelem, a szeretet, az öröm, a békes­ség, mint másokban, azért mert te a Krisztusé vagy? December 15. Vigasztaljátok népemet! Ézs. 40:1—5. Az Ür ma még a tőle ••!- fordult, hitetlen népről is úgy beszél, mint az ő népéről; azt akarja, hogy ez a nép az övé legyen. Ha az Űré vagy, tudsz-e olyan szeretettel és vigasztalás­sal közeledni a Megváltó nélkül élő nép­hez, hogy ez a vigasztalás útegyengetés lehessen, amelyen keresztül a mai hitet­len nemzetség és a Megváltó egymásra talál? December 16. Légy álhatatos I Jel. 3:10—12. A keresztyén élet nem ké­nyelmes élet. Minél több benned az élet, annál nagyobb szüksége mutatkozik majd életedben a béketürésnek, mert a világ gonoszsága annál jobban próbára tesz téged. Ne ijedj meg a világ táma­dásától, akkor ijedj meg, ha sajátjaként kezel a világ. Segítsen győzelemre az Úr ígérete! Bellik János. NlonücitoK jubileumi Köszöntő levelekből. Im‘ lidt 25 esztendős a mi kedves ba­rátunk a Harangszó! Mennyi nehéz küz­delem s mennyi gyönyörű eredmény e kevés szó mögött! Mennyi bánatos szív, fájdalmas létek, amely vigaszt merített belőle . . . Bakonyalja szülőfalumban valamikor régen örömmel láttam, hogy a nagy gazda­asszony az ünnepnapi csendben ép oly áhítattal olvasta, mint a Lidi cseléd . . . Ma is végig rezdül szívemen az öröm, ha sikerül egy-egy újabb előfizetőt szerezni mindig gyarapodó táborunkba, együtt épí­teni — a műhelytől bármely messze távo­lokon — Isten országát. Nyíregyháza. Stoll Ernöné. *** Az emlékfüzet nagy örömet s boldog­ságot okozott nekem. Kérem a jó Isten ál­dását a további évek munkájára is ... En az utóbbi évek körülményei folytán, megváltam a napilapoktól, de mindezért bőven kárpótol anyaszentegyluizunk két lapja. Adná a jó Isten, hogy szeretetemet tettekben is meg tudnám mutatni. Rákoskeresztúr. Kuszy Dánielné.

Next

/
Thumbnails
Contents