Harangszó, 1934
1934-12-09 / 50. szám
402 HARANGSZÓ 1934 december §. Ejnyíng. A Harangszó közleményei révén az elmúlt negyedévben egy új név került a köztudatba. Akik szorgalmasan olvassák a Harangszót, fel is figyeltek reá: Enying. Hol is van az az Enying? Akadtak tán még olyanok is, akik a térképet is előszedték, hogv megnézzék merre is lehet az az Enying, amelyről eddig semmit sem hallottak egyházi vonatkozásban. Enying nagyközség, járási székhely, Veszprém vármegyének déli nyúlványában fekszik, az úgynevezett Mező- földön. A község maga is egy miniatűr Mezöföld. Sajátszerű keveréke a jómódnak és szegénységnek, haladásnak és maradiságnak. Hosszú, nyílegyenes főutcája valósággal tér szélességű, a két oldalán aszfalt és beton járda. De a járdák között és mellék utcáiban sár vagy portenger, amint azt az időjárás hozza magával. A főutca két végén egy-egy templom, alsóvégén a róm. kath., felső végén a református templom. A két hatalmas templom között a főutca elején szerénykedik egy ház, amelynek ajtaján, egyszerű táblán a következő felírás áll: „Evangélikus imaterem és lelkészi hivatal“. Már két hónapos a tábla, de még ma is közfeltünést kelt, — nem maga a tábla, — hanem az a tény, hogy Enyin- gen evangélikus imaterem és lelkészi hivatal van. Folyó évi augusztus hó 1.-től ugyanis Enying központja lett a mezőföldi misz- sziói körnek. Az első két hónapban a községi óvoda nagyterme alakult át hétről-hétre imateremmé. Minden szombat délután összerakódott a rögtönzött oltár és szó-' szék, vasárnap kora reggel pedig megindul a székáradat a szomszédos takarékpénztárból az alacsony utcai ablakon keresztül. Regényes volt, de nagyon kényelmetlen, hál’Istennek nem tartott sokáig. Október első vasárnapján már a képen- látható. bérelt helységben dicsérték Istent az egybegyiilt hívek. Az eredetileg 5 szobából álló házat évi 550 pengőért bérli a gyülekezet. Érdekes múltja van e háznak. Valamikor régen kaszinó volt, forgatták benne szorgalommal az „ördög bibliáját“, azután irá kir. posta lett, — mennyi örvendetes és szomrú hírt közvetíthetett! Legutóbb nyilaskeresztesek otthona volt. Ahol ma az oltárfaliszönyeg arany keresztje van, ott negyedévvel ezelőtt még hatalmas nyilaskereszt díszelgett, „Bátorság“ aláírással. Ma újra a bibliát forgatják,benne, de ez a biblia az Élet könyve. Ma is üzenetet közvetít, boldog örömhírt, az evangéliomot! Most is kereszt díszíti falát, a Krisztus keresztje, mely „bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nékünk kik megtartatunk Istennek ereje!“. Az imaterem hossza 11 méter, szélessége 7 méter. Van benne oltár, 10 drb. kényelmes templomi pad, most készül egy művészi kivitelű szószék, karácsonyra megszólal az orgona, amit a veszprémi gyülekezettől vásároltunk Csak kegyszerünk nincs, de reméljük, karácsonyra az is lesz. Isten jóvoltából már ennyire vagyunk, de „messze volt idáig!“. * Egy nyári konferencián Sárszentlö- rincet nagy pora miatt elneveztük Por- szentlőrincnek. A magam részéről kénytelen vagyok visszavonni az elnevezést, mert a sárszentlőrinci por legfeljebb csak kisöccse lehet az enyinginek. Mindjárt augusztus elsején szemgyulladást kaptam tőle. Kocsiról meresztgettem a szemem keresvén leendő lakásom száNagy Sámuel próbája. Irta: báró Podmanlczky Pál. 7 . .. Nagy Sámuel uram jó pajtásának, János gazdának, meg a szolgalegényének segítségével elkészült a szomorú munkával. Szegény Tündér bőre ott van a kocsin, ponyvával letakarva. Majd ha egyszer elkerül Győrbe, elviszi a tímárhoz, hadd készítse ki. Néhány csizmának való kikerül belőle. Ez a világ sora: szolgáljon szegény Tündér holta után is . . . Hamarjában persze nem kerül el Győrbe, Nem. Megértette, mit mond neki Isten ezzel a kárvallással. Nem akarta megvárni, míg az Isten segít rajta. Mindezt künn, János gazda udvarán mondogatja magában, miközben a malomkerékasztalon az öreg bibliában lapozgat. Most hozta ki a házból, mert odabenn már nem lát jól az ilyen öreg szem. János gazda már másodszor mondja neki: — Engedd, pajtás, majd én megkeresem. A magam bibliájában már én csak hamarabb rátalálok . . . De Nagy Sámuel már megtalálta, amit keresett. Odabök reá az ujjával: — Ez az. Hej, de mennyire igaz! Beteljesült rajtam. S fennhangon olvassa: — „Az embernek bolondsága elfordítja az ő útát.“ Példabeszédek könyve 19. fejezet, 3. vers. Azzal indulnak be a házba az öreg bibliával. A mát, mire megtaláltam véresre marta szememet a por. Egész nap potyogott a könnyem. De mi volt ez a por ahoz a másik porhoz képest, amit itt és a környéken találtam!? Az állami anyakönyvi hivatalban ülök, lapozgatom az anyakönyveket, keresem az evangélikusokat. Felvillan a szemem... aha ..., itt egy evangélikus, még pedig a vőlegény, feljegyzem a nevét, majd átszalad tekintetem a túlsó oldalra, a „jegyzet“ rovatban sűrű sorok, olvasom: „...a születendő gyermekek az anya vallását követik ...“ Fájó érzéssel írom a név mellé: rév. k. = reverzá- lis kárunkra. Aztán tovább kutatok, ismét egy evangélikus, a menyasszony. Most a „jegyzet“ rovat az első, amit megnézek s máris írom: reverzális kárunkra. 1919—1934. aug. 1.-ig 30 evangélikus írta alá sajátkezüleg a házassági anyakönyvet s harmincból 21 adott re- verzálist kárunkra, javunkra egy sem. A születési anyakönyvet forgatva már nem a gyermekek vallását nézem, hanem a szülőkét, mert különben forgathatnám a lapokat úgyszólván megállás nélkül. Valami úgy reszeli a torkomat, marja a szememet, — milyen porosak is ezek az anyakönyvek! Vagy talán nem is a könyvek porosak? * Százat meghaladja az evangélikusok száma s állításuk szerint emlékezet óta nem volt evangélikus istentisztelet helységükben. * Egy másik heyen fehérhajú öreg ember szorongatja a kezemet s csak azt mondogatja: „Isten áldja, Isten áldja.“ Sudár növésű fiatal házas volt, amikor e községbe került egy evangélikus tornácon különben niár terítve az asztal. A gazdasz- szony most hozza a vacsorát. Az én gondolataim nem a ti gondolataitok. Egész éjjel zuhogott az eső. Mire föltetszett a hajnal, ki is apadtak az ég csatornái s az ég tiszta kékjén teljes pompájában indulhatott el diadalmas útjára a nap. Aki csak az ég boltját nézte s megbizsergette a vérét a nap melege, azt is hihette volna, hogy nyár van, nem pedig lombjahullató, fáradtan a tél felé botorkáló ősz. Az ősz meg a tél nem mindenkinek okoz gondot, így Nagy Sámuel uramék portáján a Csőri szarkának sem. Kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ilyesmin törje a fejét. Ö a gazdájával egy tálból eszik s annál télen-nyáron főznek-teritenek. Szakasztott így van a Bodri kutya is. Ennélfogva boldog gondtalanságban odaheveredhetik a reggeli napsütésre, a Csőri meg jókedvében incselkedhetik vele. Kezdődött ez azzal, hogy a Csőri megrántotta a Bodri farka bojtját. Ezt föl se vette Bodri. Csőri erre a hátán húzott meg egy göndör fürtöt. Haragos morgás volt reá a felelet. Csőri ezt hallatlanná téve, most meg már a Bodri fülén csípett egyet. Ezzel végre betelt a mérték. Bodri egy vakkan- tással talpra ugrott. De Csőri még most sem hagyta abba a gonosz játékot. Csúfondáros kedvében, — igaz. tisztes távolságra tőle, — de ott ugrándozott előtte, míg Bodri nyújtózott egyet.
