Harangszó, 1934
1934-12-02 / 49. szám
1934 december 2. HARANOSZÓ 397. tető bádogja elrosdásodott s külsőleg is ápolatlan a templom. Meg kell újítani az Isten házát, hogy további időkre is szolgáljon az evangéliom világosságának terjesztésére. A szükség kezd égető lenni, a gyülekezeti tagok ellenben a gazdasági válságban leszegényedtek. 5— 6000 pengős renoválási tehergondfelhői tornyosultak egünkre s a mi erőnk oly gyenge. Bízunk hozzá, hogy az elmúlt 150 évben úgyszólván magára hagyott és utalt gyülekezeteket most a hittestvéri szeretet felkarolja és hozzásegíti, hogy a „Második ház“ dicsőségének alapjait kevesebb gonddal rakhassa le. A jubileumi ünnepély különben szerény keretek között, mégis nagy érdeklődés mellett zajlott le. Képviselte magát az egyházmegye dr. Händel Béla egyhm. felügyelő és Podhradszky János főesperes személyében, továbbá az egykori anyaegyház, Oroszlány Droppa Samu lelkészével. Kiildöttségileg jelen volt a község a főjegyző vezetésével, a ref. egyház, izr. hitközség, az ipartestület, a tüzoltótestiilet stb. Jelen volt a gyülekezet I. és II. felügyelője, Selmeczy Miklós és Zábroszky Jenő s az ünnepi igehirdető, Irányi Kamill székesfehérvári lelkész. Furia Zoltán lelkész. Charlyle Tamás a hires angol történetiró igy ir Lutherről a „Hősökről“ cimü könyvében: „Ezt a Luthert igazi nagg embernek tartom; nagg értelmileg, bátorságban, szeretetbcn és tisztességben ; eggike a leghívebb és a legértékesebb embereknek. Nagg, nem mint a kicsiszolt obeliszk, hanem mint egg alpesi begg, olgan egg- szerii, becsületes, egg cseppet sem pózoló, egészen más célt követve, mint azt, hogg nagggá leggen. Oh, igen, törhetetlen gránit, mesz- szire, magasra fölngulva az égig, de szakadékaiban üde források, örökzöld, bájos völggek virágokkal! Valódi szellemi hős és próféta, akiért a mostani és a jövendő századok hálaimát zenghetnek az égnek.“ OLVASSUK A BIBLIÁT. Az egyházi uj-esztendő üzenete. December 3. Dicsőítsük Őt! Zsid. 2, 12. Az ember évfordulókon, név- és határnapokon szereti a saját kívánságát hangoztatni. Mielőtt még csak csendes reménykedéssel is az Úr elé vinnéd az új egyházi évtől várt kívánságaidnak hosszú sorát, tekints vissza az elmúlt évnek minden örömére, bánatára, beteljesült régi vágyra, vagy gyötrő reménytelenségre s csókold meg azt az atyai kezet, mely eddig vezetett. Köszönöm, Uram, hogy mindeddig segítségemre voltál! December 4. Bízzunk Őbenne! Zsid. 2, 13/a. A ködbeburkolt jövendő olyan, mint a sötét éjszaka: bizonytalanságokkal rémít, bátortalanná tesz. Aki felismerte az évek rohanásában, az örök állandót, a múló világban, az örökkévalót, az minden számítása, minden tervezge- tésnek jövöbenézése elé egy vallomást ír: Én Őbenne bízom! Ez ad nekem bátorságot, hogy elinduljak, ez adja a reménységnek csillagsugarát, amely egy új-esztendő homályos útjára rávilágít. Köszönöm, Uram, hogy Benned mindig megbízhátok! December 5 Figyelmezzflnk Jézusra! Zsid. 3, 1. Isten a benne bízókat hívja és küldi. Akik hozzáérkeznek, azoknak tekintetét Krisztusra irányítja. Embirek, a világ és a bűn különböző utakat, tanácsokat mutatnak tépelődö lelkűknek. Ne hallgassunk rájuk! Jézus már nemcsak ajánlotta, nemcsak megmutatta, hanem meg is járta azt az utat, mely a múlandóságból örök életre vezet. S Ő eljött s eljövendő érettem, hogy ma is vezessen. — Köszönöm ádventi királyom, hogy figyelmezhetek Rád! December 6. Fogadjuk be Őt! Zsid. 3, 6. Mi vagyunk a Krisztus háza. Üresek, elhagyatottak vagyunk nélküle. Krisztus be akarja tölteni a mi életünket s házunkba, lelkűnkbe akar költözni. El kell boldogan ismernünk, hogy Néki erre joga van s tudatában kell annak lennünk, hogy nekünk nincs jogunk őt kizárni, mert Krisztus kizárása a Sátán beeresztése. De olyan tiszta-e a Krisztus háza, a mi szívünk, hogy szégyenkezés nélkül kitárhatjuk előtte az ajtót? —- Köszönöm, Uram, hogy Te magad tisztítasz meg engem! December 7. FA ne szakadjunk Tőié! Zsid. 3, 12. A Krisztussal való lelki közösségnek ellene támad a Sátán saját bűneimnek fegyvereivel. A hitetlenség mérgébe mártja tüzes nyilait, hogy gonosz szívünket az élő Istentől elszakítsa. Ebben a küzdelemben minden ragaszkodásommal ki kell tartanom Jézus mellett. Ha Tőle elszakadok, nincs vezetőm, aki utat mutat, nincs támogatóm, aki fölemel, nincs bátorságom, mely akadályt ostromol. — Köszönöm, Uram, hogy nem engedsz Magadtól elszakítani! December 8. Intsük egymást! Zsid. 3, 13. Mikor Jézus szállást vesz a mi szívünkben, nem szakít ki e világból, kedveseim, családom köréből, hanem az ő leikével inkább hozzáfűz engem. Féltésem és szeretetem, aggodalmam és intésem immár ezt a drága Krisztus-köteléket akarja erősíteni minden napon. Intsük egymást, mert a bűnnek csalárdsága mindig közösséget akar megbontani, mindig ki akar tépni drága életkapcsolatból, hogv mint testvértelen láncszem, értéktelen legyek. — Köszönöm, Uram, hogy mások által is intesz engemet s Általad másokat is inthetek! December 9. Meg ne keményítsük szivünket! Zsid. 3, 15. Egyházi esztendő kapuján áthaladván olvasd még egyszer végig az új kegyelmi év üzeneteit. Krisztus szavának örök aranycsengése keres. Meg kell hallnod bűnöd mélységében s elbizakodottságod gőgös magaslatán! Boldogságot, bátorságot az új évben, ma és mindenkoron csak ő adhat. Ha örömöt vársz, ha gazdagodást remélsz, ha békesség után epedsz, ha igazság után sóvárogsz, — tudd meg — csak Jézust várhatod. Mindenben csalódni fogsz, de Jézus betölti életedet. —• Köszönöm, Uram, hogy Terád várhatok! Bácsi Sándor. A HETEDIK ARANY. Öreg, kopott kéregető ül az utcasarkon csöndben. Szelidlelkü utasra vár a sötétlő őszi ködben. Karját előre kitárja, kér, könyörög, esengve vár ... Kóbor yarjú száll fölötte és rákárog, hogy kár, kár. kár... Arca dermedt, keze reszket, kalapjában pár garas van, kevés járó-kelőtől kap égy ■ egy garast a hontalan. Egy utas áll meg előtte. Föltekint rá félve, kérve s fakó, sápadt, ráncos arca fölragyog nagy örömébe’, mert ily csudát még nem látott, nem mert volna álmodni sem: arany cseng-bong a megvásott, zsíros kalap belsejében. Az áldott szivü utasnak hét arany volt erszényében s egy hijjával odadta mtnd a jó Istennek nevében. A koldus remegő kézzel Olvasgatja: „Kettő, négy, hat..." Megszólal egy hang mögötte : „ Hát a hetedik hol maradt ? /“ Hátra fordul. Nem lát senkii. Újból s újra megolvassa „Hát a hetedik hol maradt?' utána mormolja ajka. A titkos hang a vén koldust űzi, hajtja és kergeti. Nem elég már a hat arany, a hetedik is kelt neki. „Ha már hat aranyat adott, hetediket mért nem adta ?' S indul, hogy a hetediket erőszakkal elrabolja. Utána megy. Az út túlsó végén jár már jóltevőjc, mikor egy szomszédos házból tűz csap föl a levegőbe. Mire a koldus odaér, tele van már udvar, utca s a sok bámészkodó közül a tüzet csak néhány oltja. Jön-megy a sok bámész nép közt, lopva körülnéz keresőn, míg egyszer csak meglátja, hogy tüzet olt fönt a háztetőn. Utána kúszik a füstben, — nem tekintve semmi másra — fölmászik a nagy füstben egy Jélig égő gerendára. A nagy, nehéz, fojtó füstben majd elfullad, de nem enged . .. s a legutolsó aranyát ellopja a jó embernek. Közben a nagy sietségben kis zacskója kíoldódzott s a hat arany — amit kapott — az égő pernyébe hullott. Utána kap. Lába alatt megingott az üszkös szálfa s elejté, mit most lopott is s beesett az égő házba. Másnap, hogy a zsarátnokot, hamut, üszköt elsöpörték, megtalálták a vén koldus szénnéégett, kihűlt testét.
