Harangszó, 1934
1934-11-18 / 47. szám
378 HARANGSZÓ 1934 november 18. íme, egy asszony, aki azt mondja: „Uram, uram!“ s mégsem megy be az Istennek országába. A hite — önámitás. * Ilyenkor ősszel van a búcsú. Isten- tisztelet után az iskolaudvaron hat fiú és hat leány áll fel ünnepi díszben. Az egyik fiú egy hosszabb alkalmi verset ad elő s minden versszak után táncolnak egyet. Nagy dolog ez! Minden lány vesz a neki beosztott fiúnak egy kalapot és azt kb. 15 P költséggel feldíszíti. S minden leánynak legajább 3 új ruhája legyen erre az alkalomra, különben nem lehet búcsúslány. Alig hiszek a szemnek, mikor az egyikben felismerem az öreg K. mester leányát. K. mester szegény ember, de segéddel dolgozik, földet bérel és tehene van. Jámbor, vallásos ember. A télen látogattam meg: mutatta a bibliáját, buzgón olvassa. Hivő ember. Sok szenvedését el sem bírná hit nélkül. Könny csillog a szemében, mikor az Úrról beszél, ö is belátja, hogy ide templom kell. Fogado- zik, hogy ö is áldoz. Amennyit csak bír. Ebben nem szabad takarékoskodni. Boldog vagyok, hogy ilyen emberre találtam és megkérdezem: „Mennyit áldozna az új templomra?“. Gondolkodik, aztán bátran, keményen kimondja: „Hát egy pengőt én is adnék!“ — Leányának a búcsúra való felszerelése legalább 75 P- be került. * Kétségbe kellene esni, ha az Űr földjén csak ilyen gyümölcsök teremnének. t)e Istennek hála, itt-ott ébredeznek a szívek s keresik a megtérés útjait. Valamelyik forró nyári vasárnapon meglátogattam egy családot, de csak az asszonyt találtam otthon. Szomorúan üldögélt az asztalnál s a „Reichsliederbuch“ szép énekeit könnyezte végig. Kapóra jöttem neki. Elsírta, hogy mennyit, kell szenevednie neki is, meg családjának is indulatos, durva férjétől. Utóbb több bibliaköri órán résztvett ez az ember, templomba is eljárogatott. Nemrégiben az ő hívására az ő házuknál gyűltünk össze bibliaköri órára. Lehettünk vagy huszonötén. A Szentlélek munkájáról volt szó. Arról, hogy akit egyszer a Szentlélek megragadott, azt nem engedi el, hanem bevégzi rajta a megszentelés munkáját. Az asszonyok is bizonyságot tettek a Szendéteknek bennük való munkájáról. Egyik-másik a bűneivel való harcának nagy fájdalmas kérdéseit hozta elő. Csodálatos óra volt. A Szentlélek bontogatta szárnyait az emberszívekben. De a legboldogabb élmény számomra az az ember volt. Ült és súlyos, magábaroskadt némasággal hallgatott. A szemei lassan-lassan megteltek könnyekkel. Azok a könnyek Isten országának drágagyöngyei voltak. * Egyik bibliaköri óra elég későn végződött. Még elénekeltük — persze német gyülekezetről lévén szó: németül a „Közelebb Uram hozzád“-ot s aztán elcsendesedtünk. Búcsúzás előtt egy percre mindenki magába mélyedt. S e csendben így szólt az egyik asszony: „Nem érzi- tek az üdvösség előizét?“ * Volt egy öreg asszony a gyülekezetben, sajnos, már eltávozott körünkből. A szegénység tövises útját járta 70 éven át. Egy fillér megtakarított pénze nem volt. 27 P nyugdíjból tengette életét. Ebből 8 P-t fizetett lakásért. A többi 19 P- böl élt, de úgy, hogy előfizetője volt a „Gotthold“ német ev. egyházi lapnak, minden évben két egyházi naptárt vett. A nőegylet céljaira, ő adta szinte a legtöbbet. Minden hónapban adott valami egyházi vagy jótékony célra legalább 50 fillért, de sokszor 1 P-t is. Soha nem láttam embert, ki ennyire megvalósította volna a „szegény asszony két fillérének“ történetét. Rettmann Farkas HÓREB HEGYÉN. Hóreb hegyén ég a csipkebokor . . . Arcra borultam ott az Ür előtt És szállt a szózat: „ Oldd le saruid! Most adok néked hitet és erőt'.' „Elküldték téged a bűnnek földjére, Hol népem senyved nehéz láncokon. Ébreszd, riaszd fel a bűn mámorából És vezesd hozzám áldott utakon!“ Háromszor kiáltottam fel az Úrhoz: „ Uram, óh ne küldj, ne küldj engemet, Hisz én nem tudok ékesen szólani: Fájdalmak tőre tépi telkemetI“ De szólott az Úr : . Elbocsátlak téged. Az én kegyelmem elég lesz neked. . És megtanitlak, mit kell cselekedned. Teljesüljön, mi elrendeltetett I“ Hóreb hegyén ég a csipkebokor... S én elindultam rögös utamon: „Kelj fel népem a bűn Egyiptomából: Vár rád az Úr, az örök Irgalom!' Várhegyi Iván. yi Munka nélkül nincs segély. A székesfőváros ez év őszén uj szegénysegélyezési rendszert léptetett éleibe. Csak annak ad ezután segélyt, aki á munkakézségét azzal igazolja, hogy félévenként 18 munkanapon keresztül napi 6 órában díjtalan munkát végez a fővárosnak. A betegek természetesen felmentést kapnak. A munkanélkülieknek joguk van a 18 napot akkor ledolgozni, amikor alkalmi munkájuk sincs, tehát ráérnek. Okos intézkedés! Minden segély, melyet ellenszolgáltatás nélkül adnak, csak tétlenségre nevel és a munkakerülők számát növeli. A főváros uj szegénysegélyezési rendszeréből tanulhatnak az egyházak is. Régi szigorú erkölcsök. Régi magyar jegyzőkönyvek megrázó dolgokat beszélnek arról, hogy őseink milyen féltő szigorúsággal őrködtek a közerkölcsök felett. Ezt mutatja az alábbi néhány eset is. Debrecenben 1685-ben megköveztek egy bizonyos Oláh Miklós nevű egyént — káromkodásért. Egy ottani jegyzőkönyvi adat szerint megégették Balogh Erzsébetet, mert azzal vádolták, hogy az úrvacsorái kenyeret valamely babonás célra ellopta. Csűri Panna leányzót azért akasztották fel, mert az egyházközség edényeit ellopta. Nagyon sok vétkezőt Ítéltek arra, hogy „eklézsiát kövessen“. Ez abból állt, hogy meghatározott napokon az elitéit bűnös tetőtől talpig fehér lepelben megjelent a gyülekezet előtt s ott bűnei eí- szá'mláltatván, azokért a gyülekezettől bocsánatot kért, amit a lelkész meg is adott neki s egyúttal bűneinek megbocsátásáért fohászkodott. Különösen a női erkölcsökre vigyáztak nagy szigorúsággal. A nőnek tökéletes erkölcsi tisztaságban kellett virtus- kodnia s a női feslettséget kegyetlenül büntették. így örök példaadás okából 1606-ban Ádám Erzsébetet magzatelhajtásért elevenen eltemették. Ugyanazon évben Szappanos Sáfát és Dorkát .^erkölcstelen viselkedésért és éjjeli hejehujázásért“ elevenen eltemették —- sőt ráadásul azután sziveiket karóval átverték. 1638-ban Donga Szabó Pált és Nagy Jánost becsületes nők szertelen szidalmazása miatt nyelvük kitépésére Ítélték s ezt az Ítéletet végre is hajtották rajtuk. 1589-ben Hajter András, akit elébb kerékbetörtek, lefejezték, mert alapos vizsgálattal kiderítették róla, hogy egy leányzót rútul megbántott, sőt ellene gonosz cselekedetet követett el. 1634-ben Dóró Ferencet hasonló cselekedetért előbb ló farkára kötve meghurcoltak s azután holttestét felakasztották. Nem ártana valamit tanulni a régiektől! BŰNBÁNAT* T ulsidas—Gandh i. Nincs lélek a földön Szennyesebb, bukotiabb, Bünmartabb, torzultabb, Mint az enyém, Uram ! Elhagytalak Téged, életem Pásztorát, Gyengék és szegények áldott megtartóját. . ,. Uram, én vétkeztem, Utálatos szívvel, Uram, én vétkeztem . ..! Mennyi ajándékkal hintetted fejemet, Én meg hetyke gőggel fitymáltam szerelmed. Uram, belerúgtam Te szent zsámolyodba, Hűtlenül, hitványán, Uram, belerúgtam. Elédhullom mégis, Kegyelemért. . . újra: Bünbéklyomat Uram, Hogy kezed megoldja ! Ford.: Sz. J. * Gandhi, a hindu nép nagy szabadsághöse a börtönében azzal foglalkozik, hogy ősrégi hindu verseket fordít angolra. A versek közül a fentit fordításban közöljük. Ez a bűnbánó költemény missziói szempontból is elgondolkodtatja az embert: mi lesz, ha ez a mélylelkii hindu pogányság majd a Krisztus keresztjéhez borulhat bűnei bocsánatáért ?! Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t!
