Harangszó, 1934
1934-11-04 / 45. szám
358 HARANGSZÓ 1934 október 31. bergi kalapács és a lützeni csata zaja. Ez az én hitem a reformáció ünnepéről. Ezért nem tüntetés a mi ünnepünk. Jaj lenne minékünk, ha ezen az áldott napon üresszívü, szájhős emberek toborzódnának a templomok falai közé, akik máskor olyan ritkán látott vendégei az Ur asztalának! Ezért nem megszokás a mi ünnepünk. Szomorú lenne, ha únott- arcú, kényszeredett evangélikusok akarnák megrendíteni Erős vár... himnuszunk győzelmes harsonáját. És nem meg hun íjász kodás a mi ünnepünk. Ha kicsiny templomodban s idegen tengerben alig látsz együttérző testvér-szíveket, ne félj: e világon s az örökkévalóságban megdicsőült lelkek millió serege tekint ennek az ünnepnek csillagfényére, mely a Megváltóhoz vezette őket. így lesz a mi ünnepünk az alázatosság napja. Ráeszmélek arra, hogy hány reformációi ünnep áldását tékozoltam már el s még most sem vagyok megreformált, újjáalakított ember. Ezért bűnbánat nekem a reformáció ünnepe. Csak így lesz a mi ünnepünk a megújulás napja. Régi énem bűnfoltos, ó-ember ruháját letépem s odaborulok bűnös meztelenségem szégyenével az én Megváltóm lábaihoz s könyörgök, hogy ez az ünnep legyen az én újjászületésem napja. És így lesz mindnyájunk számára ez az ünnep a bizonyságtevés napjává. Átérzem és átélem. hogy Isten lelkének ereje, mely meggyőzte a világot, meggyőzte az én bűnös indulataimat is és az a legyőzetés, mint legnagyobb diadal feljogosít arra, hogy hitvallást tegyek Isten és emberek előtt az én boldogító hitemről. Forrjunk hát szeretetheti össze mindnyájan, kiket a reformáicó az Ige fényével kivezetett a kárhozat szakadékából az élet útjára, tegyünk bizonyságot szent hitünkről. Ünnepeljünk! Bácsi Sándor. ► • •« Minden irodalomnak az élet ad igazi értékel. Nem lesz addig a bibliánál jobb könyv, mig a Krisztusénál jobb élet meg nem születik. Stanley /ones. Luther és az ifjúság. Ez a cím aszerint, hogy a múltra vagy pedig a jelenre vonatkoztatom, más és más gondolatokat ébreszt az emberben. Engedjük át először a szót a múltnak, a reformáció korának és kérdezzük meg tőle, hogy mit jelentett Luther számára az ifjúság és mit jelentett az ifjúság számára Luther? Luther számár» az ifjúság a reformáció aranybölcsőjét jelentette. Ebbe az aranybölcsőbe fektette bele a gyermeket, a reformációt. Luthernek és az ifjúságnak ez a közvetlen -kapcsolata egészen természetes. Minden nagy' úttörőnek és kezdeményezőnek találkoznia kell az ifjúsággal. De Luthert nem az önző és számító hadi- taktika vitte arra, hogy az ifjúságot válassza a reformáció aranybölcsőjéül, hanem a természetes történelmi adottság. A reformáció aranybölcsőjét nem fondorlatos mérnöki tervezgetések latolgató verejtékezésében készítette el. A bölcsőt egyszerűen az Isten állította eléje. És Luthernek jutott az a nagy- kitüntetés, hogy a gyermeket az Isten kezéből átvegye és a bölcsőbe fektesse. Luther számára az ifjúság Krisztus által megváltott lelkek sokaságát jelentette. Nem azért volt az ifjúság igaz barátja, mert ott vélte megtalálni azokat a be nem rekedő fiatal torkokat, akik ér- céshangú rikkancsokként szétkiirtölik majd széles e világon, hogy /.le a bűnbocsátó cédulákkal!“; nem azért lett az ifjúság barátja, mert arra gondolt, hogy köztük majd csak akad olyan, aki fiatalos meggondolatlanságával alá mer gyújtani a pápai átokbullának; nem is azért lett az ifjúság barátja, mert őket akarta volna ugródeszkául felhasználni olcsó bombasiker eléréséhez. Nem ezekért lett az ifjak barátja! Azért állt melléjük, mert amikor belenézett lelkesedéstől izzó fiatal szemükbe és utána arra gondolt, hogy az akkori romlott egyház hamis utakra terelgeti ezt a Krisztus vérével drágán megváltott sereget, úgy érezte, hogy tétovázás esetén talán neki szánja Krisztus a malomkövet a nyakába. Luther számára az ifjúság Krisztus által megváltott lelkek sokaságát jelentette. Ezeket a lelkeket akartá megmenteni. Ennek a célnak a szolgálatában állt élete minden lépése. Ezért fordította le verejtékes hűséggel a bibliát. Ezért írta meg a Kis Kátét. Ezért követelte iskolák létesítését. Ezért áldozta fel anyagi és lelki kincseit. Mindent az ifjúságért, ez volt Luther jelszava. Ennyit jelentett Luther számára az ifjúság! Vájjon mit jelentett ö az ifjúság számára? Bizony nem volt minden egyes tagja számára az, aki szeretett volna lenni. Sokaknak bizony csak imádott történelmi hős volt. Fájdalom, hogy „csak“ ennyi! Sok ifjúnak elsősorban az a szoborba kívánkozó hősies: „Itt állok, máskép nem tehetek“ tetszett. Másoknak meg az a Luther tetszett, aki arcizomrándulás nélkül tudta nézni, mint száll felfelé az elégetett pápai átokbulla üszkös füstje, mely a reformáció hajnali pásztortüze volt. Nagyokért lelkesedni tudó, romantikára éhes fiatal seregnek bálványa lett, pedig nem az akart lenni. Krisztushoz vezérlő mesterévé és nem szal- maláng-lelkesedés tömjénfüstjével meghintett ünnepelt hősévé akart lenni az ifjúságnak. Sokaknak azért azzá lett, akivé lenni akart. Lelki atyává. Akik az átokbullát megemésztő tűz és a wormsi vakmerő bátorság mögött meglátták üdvösségért vergődő lelkét, azoknak több volt, mint ünnepelt hős. Ezek ott ültek katedrája előtt, ott ültek az egyetemi templom szószéke alatt és jegyezték, lesték szavait. Ezeknek lelki atyjuk lett. Ezekben az ifjakban az evangéliom tüzétől láng- ralobbant lelke szent gyújtogatást végzett. Ennek örült legjobban, mert ez akart lenni az ifjúság számára. És most hadd feleljen még röviden a ma arra a kérdésre, hogy kicsoda Luther a mai fiatalság számára? Róma ifjúsága számára még mindig a szakadár. A felekezeti fanatizmus gyűlölködő levegőjét szívó ifjúság még mindig a féktelen düh katlanában főtt naiv és hazug mesék alapján ismeri meg a mi Lutherünket. Mert néhány század leper- gése után könnyebb valakit az aljas rágalmak piszokjával bemocskolni és mindA zehlendcrfi Luther szobor.
