Harangszó, 1934

1934-10-28 / 44. szám

1934 október 23. HARANGSZÓ 355. Légy hálás a bűnbocsátó Isten iránt azzal is, hogy megbocsátó vagy ember­társaid iránt. A Harangszó Isten kegyelméből ez év október 31.-én érkezik el 25 éves ju­bileumának tényleges időpontjához. La­punk e határkő mellett Isten és emberek iránti háláját úgy szeretné megmutatni, hogy a reformációi ünnepi számhoz csa­toltan több mint ezer pengő költséggel tartalmas jubileumi emlékfüzetet tesz le az olvasók asztalára. Ha olvasóink ezt a füzetet oly szeretettel fogadják, mint amilyen szives áldozattal a Harangszó azt adja, akkor ez a füzet is új 25 esz­tendő szövetségének a pecsétjévé válik. Ez a kérésünk, ez a reményünk. Lelkésziktatás. Weisz Frigyes Vilmos újonnan megválasztott kőszegi lelkészt • október 14.-én iktatta hivatalába Zon- gor Béla esperes. — A bukaresti ma­gyar evangélikus egyházközség pedig október 28.-án iktatja be első választott lelkészét, Sexty Zoltánt. A közelgő zsinattal kapcsolatban, mint megható érdekességet közöljük, hogy a legutóbbi 1891—94.-i zsinat tag­jai közül még hatan életben vannak, füzek: báró Prónay Dezső, ki mint akko­ri egyetemes felügyelő hivatalból volt a zsinat tagja, dr. Schneller István, a po­zsonyi teológiai akadémia képviselője, dr. Sztehló Kornél, a sáros-zemplémi egyházmegye képviselője, Glaui-Gyiirki Pál, a kishonti egyházmegye képviselője, Nagy Sándor, a kemenesaljai egyház­megye képviselője, Lepossa Dániel, a mosoni egyházmegye képviselője. Templom jubileumok. 11. József türel­mi rendeletének kiadása után annak ide­jén 3 év alatt közel 70 evangélikus temp­lom épült csak Dunántúl területén. Innét van az, hogy mostanában olyan sok templomunk 150 éves jubileumáról van alkalmunk megemlékezni. — Október 22.-én a szilsárkányi gyülekezet ünnepel­te templomának 150 éves jubileumát. Ez alkalommal a délelőtti istentiszteleten D. Kovács Sándor egyetemi tanár prédi­kált, a délutáni ünnepélyen pedig ugyanő tartott előadást II. József koráról. Miko- lás Kálmán esperes helyi lelkész pedig a gyülekezet és a templomépítés történe­tét ismertette. — Október hó 31.-én a nagyvelegi egyházközség tartja temp­lomának 150 éves jubileumát. Itt ugyan­csak D. Kovács" Sándor egyetemi tanár — Nagyveleg szülötte — fogja az igét hirdetni. Az Országos Bethlen Gábor Szövet­ség a Magyar Kálvin Szövetség, az Or­szágos Luther Szövetség, a Dávid Fe­renc Egylet és a Magyar Protestáns Diákszövetség közreműködésével okt. 31.-én este 7 órakor a pesti Vigadó ter­meiben tartja gazdag müsorú reformációi emlékünnepét. Az ünnepi beszédet D. Kapi Béla püspök tartja Evangelizáló napot tartott a győri egyházmegye okt. 14.-én Nagybarátfa- jun. Póczy Mária győri diakonissza-nő­vér reggel a mindennapi tankötelesekkel Vasárnapi iskolát vezetett, délután pedig a leányegyesületi tagoknak összejövetelt tartott. Az ifjúsági istentiszteleten Síkos Kálmán kispéci lelkész, a gyülekezeti is­tentiszteleten Baráth József mérgesi lel­kész prédikált. A délutáni vallásos ünne­pélyen Szalay István egyházm. felügyelő „Egyházunk szociális feladatai“, Geren­csér Zsigmond mórichidai lelkész „Krisz­tus mindeneknek Ura“, Kuszák István győri tanító pedig „Az iskola szerepe a gyülekezet hitéletében“ címen tartottak előadást. Csizmadia Klára tanítónő szó­lót énekelt, szavaltak: Melkovics Margit, Kiss József, Szalay István és Tar István. A győri ev. egyházm. belmissziói szö­vetség javára befolyt offertórium 16.78 pengőt tett ki. A győri gyülekezet irat­terjesztése 24 P. értékű vallásos iratot adott el. A soproni alsó egyházmegye lelké­szei és tanítói október hó 18.-án Beleden közös konferenciát tartottak Mikolás Kál­mán esperes elnökletével. A közös kon­ferencia után külön értekezlet volt úgy a tanítók, mint a lelkészek részére. A konferencián résztvett Rupprecht Antal egyházmégyei felügyelő is. Presbiter-nap Rákospalotán. A rá­kospalotai ev. egyház presbitériuma ok­tóber 21.-én tartotta meg első presbiter­napját. 10 órakor ünnepi istentiszteletre gyülekeztek az egyháztanács tagjai. A szószéki szolgálatot CJiugyik Pál alespe- res végezte, aki a presbiterek hivatásá­ról szólt. Ezután a presbitérium a lelkész és a tisztikar vezetésével felvette az úr­vacsorát. Ezután dr. Horváth Károly, a felsöpestmegyei ev. egyházmegye ügyé­sze tartotta meg előadását, zsinatelötti gondolatok címen. A mélyen szántó, gondolatokban gazdag és értékes elő­adás után az ünnepséget Blatniczky Pál föesperes imája és áldása zárta be. Csákvár. Az egyházközség november hó 4.-én tartja megalakulásának 150. év­fordulóját. Álmosdi Bocskay-ünnep. A bihar- megyei Álmosd község f. hó 14.-én, va­sárnap nagy ünnepséggel adózott a val­lásszabadság hősének, Bocskay István és vitézei emlékének. Gyönyörű szob­rot állított a község főterére az 1604. október 15-iki nagyjelentőségű álmosdi csata emlékére. Az ünnepségen megje­lent a kormány képviseletében Szilá­gyi Lajos főispán, cs. és kir. kama­rás, a református egyház képviseletében D.dr. Baltazár Dezső református püspök, kb. 40 ref. lelkész, esperes és egyházi méltóság, óriási előkelő világi közönség. Előbb istentisztelet, majd a leleplezési ünnepség volt, amelyen vitéz Zákányi hajdú-ezredes mondott beszédet. A 6-ik vegyesdandár is képviselve volt Demény Géza altábornagy személyében. Az ün­nepség végén következett az emlékmű megkoszorúzása. Részünkről Pass László debreceni lelkész volt jelen, aki a MELE nevében meg is koszoruzta megbízásból az emléket. Enying. A szervezés alatt álló misz- sziói kör központját október 11.-én meg­látogatta Takács Elek, a veszprémi egy­házmegye esperese. Megjelent az ideig­lenes egyháztanács gyűlésén, ahol a gyülekezet és az egyháztanács nevében Hanthó Jenő nyug. főszolgabíró üdvö­zölte. Az esperes buzdító megnyitó be­széde után a szervezéssel megbízott lel­kész tett részletes jelentést az eddig el­végzett munkáról. A missziói kör szer­vezése augusztus 1.-től folyik, központja Enying, területe közel 500 km5. A köz­ponthoz tartoznak a következő közsé­gek: Mezökomárom, Szabadhidvég, Ba- latonszabadi, Siómaros, Siófok, l.eshegy, Balatonbozsok, Lepsény, Mezőszent­györgy, Balatonfőkajár, Csajág, Küngös, Peremarton-Berhida, Papkeszi és a köz­beeső puszták. Az evangélikusok e he­lyen templom és iskola nélkül élnek, lé­lekszámúk Enyingen 100, az egész misz- sziói kör területén az 1930-as népszám­lálás szerint 716, ma már 750-néi is több. Nagyobb számmal élnek Mezökomárom- ban, Szabadhidvégen, Siófokon és Ba­latonkenesén. Mezökomáromot, Szabad- hidvéget és Siófokot hetenként látogatja a lelkész, ahol hitoktatást végez és esti istentiszteleteket tart. A többi helyiek gondozása két, illetőleg három hetenkint történik. Enyingen bérelt házban szépen berendezett imatermük van, ugyanitt van a lelkésznek két bútorozott szobája és az egyházfinak egy szoba-konyhás laká­sa. Az anyagi szükségletek fedezése önkéntes egyházi adózással történik. Enyingen és környékén az önkén­tes megajánlás évi átlaga meghalad­ja a 10 pengőt. Az egyháztanács gyűlése után esti istentisztelet következett, az imatermet teljesen megtöltő híveknek Takács Elek esperes hirdette az igét. Csütörtökön este az egyháztanács tár­sasvacsorán látta vendégül Takács Elek esperest, ez alkalommal Endresz István takarékpénztári igazgató köszöntötte meleg szavakkal a vendéget. Másnap, 12.-én délelőtt a lajoskomáromi lelkész és feltigydlö részvételével sziikebbkörii bizalmas megbeszélés volt. Pénteken dél­ben az első esperesi látogatás véget ért. A távozó Takács Elek esperes búcsú­szavára: rendületlenül!, visszhangzott: Erős vár a mi Istenünk. A zalaegerszegi evangélikus lelkészi hivatal ezúton adja tudomásul mind­azoknak, akik már megrendelték a Ha­rangszóban ismertetett templomi felira­tokat, hogy a táblák november hó folya­mán készülnek el és kerülnek expediálás alá. A megrendelőktől addig türelmet ké-' rtink, akiknek pedig szándékukban van a feliratok megrendelése, azok rendelései­ket mielőbb juttassák el a zalaegerszegi evangélikus lelkészi hivatalba. Zalaeger­szeg, Mikszáth-utca 1. A szegedi Egyetemi Luther Szövetség az egyetem kapuinak megnyíltával ismét megkezdte munkáját. Évnyitó közgyűlé­sét okt. 7.-én tartotta, melynek tárgya a •fonyódi konferenciába táborozásról és az eddigi munkavégzésről szóló beszámoló, a Szövetség otthonának zárszámadása, költségvetése, pályázatok, eredmények hirdetése volt; a közgyűlés Egyed Ala­dár főesperest védnökké, Sztrokay Lajos polg. isk. tanárt és feleségét ö. tb. ta­gokká választotta. Templomi ünnepély 'keretében avatta fel 22 új tagját okt. 6.-án, megemlékezve egyszersmind a nemzeti gyásziinnepélyröl is. Az ünne­pély után a Szövetség tagjai az Úr asz­talához járultak. Okt. 7.-én zártkörű mű­soros ismerkedő teaestet rendezett. Min­den héten az egyesület új hivatalos he­lyiségében bibliaórára jönnek össze a ta­gok igen szép számban. Terményárak Budapesten, 1934. ok­tóber 21.-én: búza 15.75—16.80, rozs 12—12.25, takarmányárpa 13.85—14.30, sörárpa 15—18.50, egyéb árpa —.—, zab 13.65—14.10, tengeri 11.40—11.50, korpa 10.65—10.75 pengő métermázsán­ként. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t!

Next

/
Thumbnails
Contents